Összes oldalmegjelenítés

2016. március 12., szombat

Sárkányeregetés

Szeles időben gyakran kimegyünk sárkányt eregetni a közeli "prérire"(valójában a forgalmas autóút, kiserdő, Tescó mellett van)
Koncentrál, gödrök a háttérben.

Mióta itt lakunk és kijárunk a mezőre, azt tapasztaljuk, hogy évről-évre egyre több a szemét(letörném annak a primitív embernek a kezét, aki a háztartási/építési és egyéb hulladékot az erdő mellé rakja le)10-15 méterenként áll a kupac. Soha nem csatlakoztunk még a nagy szemétszedési akcióhoz, amelyben részt vesz a közeli kiserdő is. Utána sajnos csak rövid ideig szemétmentes a terület.
Ezt a területet többen használják sárkányeregetésre, kutyasétáltatásra és többször láttam mér Nordic Walking-os csoportot is.

Aznap, amikor kint jártunk, mások is kijöttek "sárkányozni"(ahogy Kende mondja). Figyelni kellett arra, hogy máséval ne akadjunk össze.
A sárkány mérete gyerekhez szabva
Naplementekor-nem volt tudatos döntés- mentünk ki, a fiúk  megálltak pár percre-nem szokásuk-és gyönyörködtek a látványba.
Mellette a templom
Több kb. 10 centis gödör volt azon a szakaszon, amit mi foglaltunk el, ezért az egyik szemem mindig arra figyelt, hova lépnek.
Csodálattal néztük a profi sárkányeregetőket, amikor párosan lengetik a magasba a sárkányt, szép látvány.
Kende szerint a miénk felszállt a repülők mellé:)
Karácsonyra a fiúk kaptak egy menő sárkányt, most avattuk fel.
Így legalább nem volt vita, kinek a kezébe legyen a madzag,
Be nem áll a szája
a másik sárkányt Zoli megismerkedésünk idejében vette.
Kipirulva mentünk haza.

1 megjegyzés:

  1. De aranyosak :) , biztos nagyon élvezték a sárkányosdit :) ! Hasonlítunk egy picit, mert nálunk is készenlétben áll a sárkányrepülő, hamarosan mi is kipróbáljuk majd (ha elmúlik a betegség :) )...

    VálaszTörlés