Összes oldalmegjelenítés

2022. augusztus 31., szerda

Korfu VI. rész

Hajókázások: Paleokastritsa, itt hajókáztunk először kb. 1 órás útra mentünk, a kapitányunk egy középkorú férfi miközben mentünk mesélt a barlangokról, a magas sziklákról vízbe ugró fiatalokról, a halakról, történelemről. Kérdezgettünk tőle, mindenre készséggel válaszolt, ha nem beszélt szólt a rádióból a görög andalító zene. A hajóból nem lehetett kiszállni búvárkodni, úszni. Előbb hajókáztunk és utána fürödtünk, Kende félve indult neki, rögtön megnézte, hogy hány darab mentőmellény van a hajón. Tud úszni, a technikája fejlesztésre szorul még, olyan mint én, leginkább a medencében érzi biztonságban magát. Kb. 10-en utaztunk a kis hajón, sorban álltunk előttünk egy nő felháborodva közölte, hogy "go", "go". Soha nem fogom az ilyen beszólásokat megérteni, ott van egy gyönyörű helyen, egészséges(látszólag) és morcos. Paleokastritsán láttunk egyedül vizibiciklit. Második alkalommal egy nagyon rövid(kb. 10 perc) hajózásunk volt a Mouse szigetre, ami a reptér leszállópályájához van közel. Körbejártuk a szigetet, amin egy kávézó és egy kerámikus boltja van, nem élnek rajta, megcsodáltuk a fákat, izgalmas volt a szigetről is nézni a gépeket. Harmadik alkalommal egy kalózhajón utaztunk kb. 75 perces kiruccanás volt. Kerkyraból indult, mi a vár körül bóklásztunk, nem terveztünk aznapra hajókázást, ép bent volt a hajó(amit már a hotel terazáról többször megcsodáltunk), rákérdeztem az árakra(négyünknek kb. 10 euró)és már mentünk is. Készítettek rólunk fotót, mind nagyon jó lett, még hűtőmágnest is vettünk. Vince bármennyire is fotógén nem szereti, ha fotózzák, itt durcázott is, ő nem került rá a fotókra. A képkeretet otthagytuk, mert nagyon gagyinak találtuk. A kapitány nagyon lazán vezette a hajót, a lábát beakasztotta a kormányba, cigizett, ivott közben és nyomkodta a telefonját.Körülöttünk pedig motorcsónakok, kampok, jet-ski, jachtok. Bevallom itt féltem, hogy nekimegyünk valakinek, nem éreztem magam biztonságban. A hajón a 'kalózos' elemek keveredtek a thai, ázsiai dekorációval(arany oroszlán) Elképesztő, hogy egy réteg milyen fényűzésben él, csak kapkodtuk a fejünket a jachtok után,van, akinek felfújható csúszda volt a tetején és onnan élvezte a tengert, a legtöbbnek egyébként medencéje is volt(általában angol, amerikai, kínai zászlók lobogtak rajtuk). Még az első nap megismerkedtünk egy dorogi nővel, aki 22 évvel ezelőtt Korfura ment férjhez, hajókölcsönzéssel is foglalkoznak, ő bátorított minket, hogy vegyünk ki motorcsónakot, 'B' jogsival vihetjük. Az árról nem beszéltünk és nem voltunk bevállalósak. Dohányzás: mi nem dohányzunk és nem bírjuk, nem szeretjük a cigifüstöt. Korfun lépten-nyomon cigifüstön keresztül mentünk, még az éttermekben, buszmegállókban is szívják, egyszer próbálkoztunk, hogy a hotel éttermének teraszos részén reggelizünk, velünk szemben a tenger, de ott is dohányoztak és gyorsan bemenekültünk. A medence szomszédságában pedig mindig érezni lehetett a marihuána szagát. Csatorna: a szűk csatorna miatt wc használat után a kukákba kell dobni a wc papírt, még 14 nap után is sokszor elfelejtették a gyerekek ezt. A turisták által nem ismert szakaszokon sétálva láttuk, hogy a csatorna tartalmát belevezetik a patakokba, ott ittak a kacsák, tyúkok szabadon és emiatt sokszor érezhető büdös. Időjárás: kétszer esett, mindkétszer késő este. Vince megjegyezte, hogy sokat esik az eső(hát Magyarországhoz képest). Az egyik alkalommal már 19 körül érezni lehetett a levegőben a vihar előszelét és a szembe lévő hegyeknél látni lehetett a villámokat(Kende szerint az Albánia), majd dörgött-villámlott. Aznap este mentünk volna a második görög esre(az első annyira tetszett a fiúknak, hogy kértek egy ráadást.), de teljesen elmosta a fellépőket. Alapvetően 40 fok körül volt mindennap, párás a levegő, hiába teregettem ki a teraszra, másnapra is csak ritkán száradtak meg a ruhák. Aqualand: ha már a kedvemért kb. 7 nap lejártuk a lábunkat, annyit kirándultunk(a legkényelmesebb szandálomat vittem, így is estére dagadt a lábfejem)a fiúk kedvéért pedig elmentünk az Aqualandba, ahol annyi medence és élményfürdő van, hogy zárásig nem próbálták ki az összeset. Engem nem vonz a csúszkálás, a medencéből figyeltem, fotóztam őket és féltettem a fürdőruhám. Tapasztalat, hogy a csúszdázás után kiszakad a hátsómnál. Csúsztak párban óriás úszógumiban, egyedül. Vince a magassága miatt még nem vehetett részt mindenen.Sokat lubickoltunk a medencékben, jakuzzi, sodrófolyósón, úszómedencénél.6-kor zár, de ők még 5.57-kor megkérték az úszómestert egy utolsó csúszásra. A büfé nagyon drága és egy kevésbé jól működő rendszer szerint dolgozzák fel a megrendeléseket. Ahogy haladtunk előre az odőben, Kende egyre bátrabban használta az angol nyelvet(5 év tanulás után nem tudta az evőeszközök neveit), itt ő intézte a gyros vételét. Jött sírva, hogy átverték, mert nem kapott blokkot és a kaját sem adták oda. Végül kiderült, hogy blokkot nem adnak, mondtak egy számot neki és ordítanak a konyháról, ha elkészült az étel. Minden mosdó, a napozóágyak, a medencék környezete tiszta, folyamatosan takaítottak.

2022. augusztus 29., hétfő

Korfu V. rész

OA8rhLlxL2C5sggdV5E__yByHMYCfroF7IugyAzYA0xgyeyPUIeBjGyb_HxlW4ESYJ58jPaAS3W/s320/Korfu27.jpg"/>

2022. augusztus 26., péntek

Korfu IV. rész

Akhillion: itt áll Sisi kastélya, depresszióját itt kezeltette. Már az odafele vezető út is gyönyörű, kanyarog a szűk utakon fel a busz, előfordult, hogy inkább becsuktam a szemem,kicentizte a sofőr a fordulásokat, a házak mindig olyan közel voltak(előkert, kapu, kerítés ismeretlen náluk) A pénztárnál szembesültünk vele, hogy a kastély zárva van, felújítás miatt, csak a park látogatható, azért is fizetni kell(nem keveset). Kiírták, hogy EU-s támogatást vettek fel, decemberben befejeződik a munka. Mi egy munkást sem láttunk, gazt, régen lerakott építőanyagokat, amin a ponyva már szétszakadt, omladozó vakolatot viszont igen. Sajnos ez több helyen láttuk, hogy felállványoznak valamit, felveszik az EU-s támogatást és a kiírt átadásnak már 2 évvel ezelőtt meg kellett történnie. Annyira szép és sok felújításra, renoválásra szorulú műemlékük van a görögöknek, amire lehet(ne) turizmust építeni. A kert szép, rendezett, két lány a parkban zenélt, a turisták a kilátásáért mennek leginkább, a tengert, a tájat, a hegyeket órákig el lehet nézni. Sisinek saját kikötője volt és lejárata a tengerhez. A kikötőhöz vezető híd egy részét elbontották, lovaskocsinak még elég volt a hely, a buszoknak már nem. A lejárat körbe van kerítve, tilos a bemenet(egy helyitől megtudtuk, hogy veszélyes kígyók is vannak a területen, szobrok, pihenő, márványlépcső egy-egy darabja látszik az ősfák között)Kár érte, 20 éve van lezárva. Korfu várak: két várat másztunk meg, a lépcsők csúsztak(kiírták)néhol volt korlát is, innen is képeslapra illő fotókat lehetett készíteni. Vallás: nagyon hívők, még a buszmegállóban is van imahely, éttermekben falon a kereszt, de még a cipőbolt egy részén is áldozati ételt ajánlottak fel az égieknek. Vasárnap szinte minden zárva. Korfu a macskák szigete. Mindenhol láttunk macskát, etetik őket az emberek maradékokkal, a hotel bejáratánál is vacsoramaradék volt kitéve a macskáknak, emiatt folyamatosan büdit éreztünk(a nagy melegben már a legyek köpték be a maradék kaját), konzervkaját vagy száraztápot nem láttunk. Egy-egy fekete macskánál felkiáltottunk: "itt van Koli rokona!"A járókelők, a helyiek mindenki kedvesen , örömmel közelített a macskák felé. Még soha nem láttam élőben(ott viszont sokat)halas pedikűrt, amikor is a halak leeszik a bőrkeményedést(állítólag). A gyerekeknek újdonság, hogy sok fiús lányt láttak(Kende szerint: ő fiú, csak lánynak képzeli magát), Vince sokszor megbámulta őket.

2022. augusztus 23., kedd

Korfu III. rész

Vince kijelentette, hogy ő gyakran nem fog a tengerbe menni, mert sós!Nagyon sós, neki csípi a bőrét, szemét!A hotellel szemben a part aprókavicsos, hínárhoz hasonló barna növényzet volt, legtöbbször elkirándultunk egy-egy homokos, népszerű öbölhöz(pl.Sidari). Tényleg olyan idilli volt az egész(egy hátizsákkal mentünk, leterítettük a törölközőket)fürödtünk,kedvünkre válogattunk egy-egy taverna étlapjáról. Kende imádja a tengeri herkentyűket, a Tripadvisor értékelései alapján elmentünk a sziget legjobb éttermébe, ahol elmondása alapján élete legfinomabb kagylóját, polipját, rákját, tintahalát ette. Nézegettük az étlapot, ami angol nyelvű volt, de nem tudtam mindent beazonosítani. Kijött a tulaj, kihozta a fazék tengeri herkentyűt és megmutatta, hogy mit is takar az étlapon lévő étel. Drága hely volt, osztottunk-szoroztunk és egy desszertet kértünk a két fiúnak. Látta, hallotta a pincér, hogy tanakodunk és kihozott négy desszertet, amit nem számolt fel. Kiöntöttük a narancslét(mindent frisen facsarnak)véletlenül a terítőre, elnézést kértem, de csak annyit mondott, hogy élvezzem a nyaralást:) Nem vagyunk nagy fagyisak, Korfun annyira gusztusosak voltak a fagyik, hogy mindennap ettünk egy gombócót(2.80 az átlagos ár), egy ismert cukrászdába(Kérkira) kétszer visszatértünk csak a fagyi miatt, felejthetetlen a mangó, pisztácia, eper. Benitsai, ahol a szállásunk volt gyakran ettünk gyrost, hamburgert, 3.50 euroért már jól lehetett lakni, hiába a bőséges reggeli, afiúk már dél körül éhen akartak halni. Itt a tulaj félig meddig beszélt magyarul és elég sok magyar szót is hallottunk(kicsi a világ, az egyik tanítványommal és Zoli haverjával többször összefutottunk) Gyrosért álltunk sorba, mögöttünk egy friss magyar nyugdíjas, aki már többször járt a szigeten ajánlott éttermeket,az ajánlása alapján kipróbáltuk mindet és nem csalódtunk. Tzazikit tesznek a gyrosba és sült krumplit. Muszakából az egyik helyen akkora adagot kaptam, hogy 3 napig rájártam. Vince mindenhol limonádét szeretett volna inni, ott sehol nem ismerték, csak a Fanta limonádét:)Süteményekben is a topon vannak a görögök,legyen az sós vagy édes. Gyakran ettem spenótos vajas tésztás sütit.

2022. augusztus 22., hétfő

Korfu II. rész

A fiúk úgy gondolták, hogy a 2 hétből 3-4 nap kirándulunk, a többin medencézünk, fekszünk a tengerparton, úszunk a tengerbe. Sikerült őket meggyőzni, hogy legyen legalább 1 hét kirándulás és 1 hét medencézés, elméletileg demokrácia van(irányított demokrácia). A leosztás pedig 1 nap aktív kirándulás, másnap pedig pihenő, ebéd utáni alvással(hiszek benne, hogy meghosszabbítja az életet). A szigeten a helyiek kocsival közlekednek vagy robogóval, a bicikli nem elterjedt közlekedési forma, a turisták legtöbbje pedig autót bérel. Kresz, mint olyan nem létezik, érdekes, hogy a jelzőlámpák egy kivételével nem működnek, de még sárgán sem villognak. A járdára(ahol van), zebrára simán ráparkolnak és ha a zebrán szeretnék átmenni, akkor lelépek integetek jobbra-balra , majd felháborodva megállnak. Kész életveszély volt átmenni az úttesten, simán előznek dupla záróvonalnál és a 30-as táblánál pedig 100-al mennek. Elekromos autót nem láttunk, az autók legtöbbje 15-20 éves ütött-kopott, legelterjedtebb márka a Suzuki, Fiat. Második nap elmentünk egy autókölcsönzőbe, érdeklődtünk az árakról. Hát kb. átszámítva 40e-50e egy Fiat Panda bérlése, a benzin több, mint 2 euró és a legnépszerűbb helyeken(pl Paleokastrites)fizetős a parkolás. Az ár változik, ha több napra viszed az autót. Okosan, körültekintően költöttünk(pl. előre online megvettünk az Aqulandba a belépőt, mert úgy olcsóbb, inkább a fővárosban vásároltunk, mint a turistaövezetben stb.)Arra jutottunk, hogy tömegközlekedni fogunk. Hoteltől indult a 6-os busz, elvitt a Green Terminálig vagy Korfuig ott át kellett szállni a távolsági buszokra. Nyilván, ha a szupermarketben veszi az ember a jegyet(ami egy vonalra szólt), akkor olcsóbb, mint a sofőrnél(1.50 a boltban, 2.30 a sofőrnél). A buszokat Németországtól vásárolták, egy 20 éve a szigeten élő magyar nő mesélte, hogy, amikor ő megérkezett Korfura, akkor szó szerint fapados buszok közlekedtek. Minden buszon van egy ellenőr, aki kezeli a jegyeket, hátraíránytja az utasokat. Szembetűnő volt, hogy a kismamának, kisgyerekesnek, idős betegnek(aki a kórháznál szállt fel), a helyiek nem adják át a helyüket. A menetrend elolvasható a buszmegállóban, de nem irányadó, a busz akkor jön, amikor a sofőr megkávézott, befejezte a beszélgetést és kedve tartja. Előfordurdult, hogy a megállóban nem állt meg a sofőr, mert soknak gondolta már a buszon lévőket, de a következő megállóban(a létszám nem változott)helyieket felvette. Az is előfordult, hogy leszállított utasokat(hiába volt egy vonalra jegye az utasnak). A buszon mindig annyian voltak, mint a heringek. Furcsa volt, hogy a lányok simán felszállnak bikiniben(tangában)és bikinifelsőben(amiből minden kilóg)a buszra, egy strandruha nincs rajtuk. Korfuról tartottunk a szállásunk felé, már az elejétől éreztük, hogy nem kapcsolja a sofőr be a klímát(vagy nincs klíma a buszon. Aznap a kijelző 44 fokot mutatott, többen legyezték magukat, mi álltunk és szédültünk. Az egyik megállóban többen leszálltak, mi is, mert kibirhatatlan volt a hőség. Vártunk vagy 1 órát a következő járatra úgy, hogy nincs járda és közvetlenül mellettünk rallyztak. Máskor pedig már kértem, könyörögtem az ellenőrnek, hogy kapcsoljon klímát, mert rosszul vagyok. Végül kiabáltam és bekapcsolta(biztos spórolt) Sidariba mentünk, megvettük a távolsági buszra a jegyünket, de már nem fértünk fel rá. Majd 1óra 45 perc múlva jön a következő..szól a jegyeladó a sofőrnek, hogy mi lesz így cirka 35 emberrel, akik nem fértek fel a buszra. Válasz: "most szerelem a buszt, nyugi, ha kész leszek elindulunk! Soha nem fogjuk a következőt sem elfelejteni. Aqualand zárásig vagyunk, jegyünket előre megvettük. Várjuk a buszt, fiatal görögökkel, egy amerikai családdal és egy olasz párral, kisgyerekkel. Volt időnk beszélgetni, mert a busz egyszer jött, de nem állt meg. Telt-múlt az idő, hívtunk taxit, aki csak görögöket vitt el. Az amerikaiak a szállásuktól kértek taxit. Mi az olaszokkal ott maradtunk. Vince ötlete volt, hogy stoppoljunk(nagy stoppos voltam az egyetem alatt, rengeteg török kamionossal utaztam, bejártam Európát stoppal, Zolit is lestoppoltam a 10-es úton:), sokan dudáltak, intettek, de nem álltak meg. Egyszer csak megáll egy Fiat, benne egy fekete férni, hátul egy kisgyerek. Kinyitom az ajtót és látom, hogy üres a tank. Elmondtam, hogy meddig mennénk és még lenne a férjem és a nagyobbik fiam, nem probléma?!Á, dehogy, gyertek! Beszélgettem vele, Pakisztánból menekült, nemrég született kisbabája, még nem olyan jó az angolja, de megértettük egymást. Nyomta a padlógázt a 30-as táblánál, előzőtt, úgy, hogy szembe jöttek. Végig imádkoztam, hogy épségben a pályaudvarra érjünk, közben megmutata hol lakik, a családját a telefonján. Zoli adott neki 20 eurót, de nem fogadta el. Azt mondta, hogy ő menekülés közben megfogadta, ha rászorulót lát, akkor segít neki és ő boldog, hogy nekünk segíteni tudott. Erősködtem, hogy fogadja el a pénzt, azt mondta, oké meghív az állomáson minket egy kávéra, üdítőre(a pénzből), gyorsan kiszálltunk, mert pont jött a 6-os busz. Emberségből dicséretes!

2022. augusztus 21., vasárnap

Korfu I. rész

Januárban foglaltuk le a repülőjegyet és a szállást is, így nagyon jutányos áron tudtunk repülni és szuper szállásunk lett. Ahogy közeledett az utazás napja, egyre több hírt lehetett olvasni a fapados járatok késéséről, törléséről. Pontosan indult és 1 óra csúszással jöttünk haza, semmilyen más fennakadás nem volt. Imádunk repülni, kivéve Kendét, ő pánikol. Mellette ülök, szorítja a kezem, becsulja a szemét és kéri, hogy fel-és leszálláskor húzzam le az ablakot. Még mindig azt gondolom, ha időben foglalunk, akkor olcsóbban közlekedünk repülővel, mint pl. autóval. 14 napra mentünk nyaralni.(Akiknek mondtuk: húú 2 hét, jól kipihenitek magatokat!Egy kedves hozzászólás: "csak tűz ne legyen! vagy "gyerekekkel nem pihenés a nyaralás! és stb.Kevesen örültek velünk. Azt nem tudjuk, hogy milyen gyerekmentesen nyaralni 11 éve, de olyan gyorsan felnőnnek és ami nekünk élmény, az szerintem nekik is) Bevett szokásunk, hogy böröndöt nem viszünk, mindenki a saját hátizsákját cipeli és abban van a holmija, abba bele kell férnie. Nem érdekel, hogy a táskámhoz nem passzol a cipőm pl:) vagy nem viszünk pipereholmikat, mert a célországban is minden beszerezhető és vigyázunk a ruháink tisztaságára. Na most egy kis böröndre(a legkisebbre)befizettünk, de csak olyat, amit magunkkal is felvihetünk a gépre. Jópár évvel ezelőtt egy hosszú utazás során elkavarodott a feladott börönd, úgy , hogy 14 nap után lett meg, azóta mi hátizsákos utazók vagyunk. Krétán még az udvarlási időszakunkban jártunk(18 éve), idén már Kende is tanult a görögök történelméről, aki járt már Korfun, az nem felejti, rabul ejt a sziget szépsége. A gépek landolása érdekes a szigeten, olyan, mintha a tengerre szállna le(turisták mennek és nézik a le-és a felszállást)és a felszállás olyan, mintha a helyekről szállna fel a gép. Számomra mindig elképesztő, hogy egy gép, hogy tud emberekkel, csomagokkal a magasba szállni és haladni, cél érni. Érkezés után a telefon nem mutatta, hogy van buszközlekedés, így taxival mentünk a szállásra(Benitsai, Hotel Potamaki), ami a reptértől kb. 11 km-re van, a viteldíj 40 euró volt. A szállásunkon kaptunk svédasztalos reggelit. Már a második nap éreztem, hogy a nagy zabálást vissza kell fogni, egyébként mi nagyon édesszájúak vagyunk, de ott nem sajnálták a cukrot a sütikből, joghurtokból, már nekünk is sok volt:)Még az indulás előtt érdeklődtem a félpanziós étkezés áráról, olyan sokat mondtak, hogy úgy gondoltuk, mi kihozzuk olcsóbban. Aztán beütött az óriási infláció és rájöttem, hogy nem biztos olcsóbban vacsorázunk valahol. A hotel éttermének a főnöke írta a belépésnél a szoba számokat, megegyeztünk vele 30 euróba(zsebbe)és vacsorázhatunk a hotelbe. Egyébként az árak jóval drágábbak, mint nálunk(még a Lidl is). A szállást egyébként csak ajánlani tudom, mi az első emeleten tengerre néző, nagy teraszos szobát/szobákat kaptunk, 2 egybenyíló szoba. Előtte indult a helyi járat, közelben szupermarketek, éttermek, kikötő.

2022. augusztus 20., szombat

Zsebpénz gyűjtése

Hogyan juthatnak a fiúk zsebpénzhez? Pár évvel ezelőtt volt egy táblázat a szobájukban, amelybe beleírtam, hogy mosogatógép pakolás, porzsívózás, mosogatás, főzés és egyéb háztartási munkákért lehet pontot/matricát/pecsétet kapni. Ezeket be lehetett váltani édességre, videójátékozásra, tévénézésre és voltak egyéni kívánságok is. Valahogy ez megszűnt. Idén jött helyette a cseresznye árusítás a piacon, ebből lett bevételük, nem kevés. Vince ételra költi a pénzét és vásárol kimondottan nekünk is. Kende gyűjtőgető, vett legót, playstation játékot, könyvet belőle(neki mindig több van, mint az öcsének)Kitaláltam, hogy gazszedésbe is beszállhatnak, órabéres a meló. Ez egyiküknek sem tetszett, Vince szívesen mos autót, takarítja ki, ahogy a szobáját is. Kende a pénzét költené edzésre is, ezt megkapja tőlünk, de ő több napot menne(8000 ft/60perc. Vince előbb dolgozik(precízen végzi a munkát), mint olvasna, Kende pont fordítva. A szobájukban maguknak kell porszívózni, Kende porszívózik, de kb. 3 percig hallom a porszívó hangját. Kende az íróasztal alatt is felporszívóztál?Válasz: "Nem nyilatkozom."

2022. augusztus 19., péntek

Tuti pizza recept

Szeretjük a kelt tésztás ételeket, hetente egyszer biztos készül itthon valami finomság. Arról már sokat írtam, hogy Vince örömmel és szívesen segít a konyhában, Kendénél ez 3 éves koráig tartott, aztán ott történt valami és azóta sem érdekli a dolog. Ahány ház, annyi pizzarecept, mindenki másra esküszik. A mi receptünk egy régi Nők Lapja Konyhából származik, bevált, egyszerű, finom, ropogós, ha másnapra is marad(ami ritka), akkor is eteti magát. A recept: 50 dkg liszt, 1 evőkanál só, csipet cukor, 3 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál szárított oregánó/bazsalikom(legjobb a házi), 2.5 dkg friss élesztő, 3 dl langyos víz

2022. augusztus 17., szerda

Rókával találkozni nappal

Helyszín: Balatonalmádi volt Posta üdülő mellett, amit elhagytak, benőtte a gaz. Kár érte, fénykorában sokan élvezhették ezt az impozáns nyaralót.Tőle 3 méterre egy játszótér. Időpont: 07.23, 16.30 A nyaraló melletti járdán sétáltunk, amikor Kende észrevett egy rókát az üdülő területén. Néztük-néztük, én kutyára fogadtam, de ahogy egyre közelebb jött világossá vált, hogy ez bizony egy róka, aki kórosan vékony és egyik lábára sántít. Miközben ámulva figyeltük, hogy a róka nem ijedt meg az emberi hangtól és egyre közelebb jön hozzánk, arra sétálókat szólítottam le, hogy helyiek-e és tudnak-e valamit erről a segítségre szoruló állatról. Egy idősebb házaspár javasolta, hogy hívjuk a 112. Felhívtuk, akik a Veszprém megyei vadászokhoz irányítottak(mellettünk egy középkorú megjegyezte, hogy le kéne lőni a p..ba), akik nem fogadták a hívásunkat. Állatmentőket, állatorvost is hívtunk, az utóbbi nyaralt. Az állatmentő első reakciója: próbáljam befogni!Na ezen jót nevettem,majd eszébe ötlött, hogy vannak rókamentők. Közben a róka meglátogatta a játszóteret és a közeli buszpályaudvarra sétált(szerencse, hogy nem ütötte el senki). A rókamentőket az állatmentő hívta(?)fel és ígérte, hogy tájékoztatni fog. Azóta sem tette.

2022. augusztus 1., hétfő

Asztalitenisz világbajnokság

Magyarországon játszottak a világbajnokok a BOK csarnokban, Kende pedig jól értesült és kérte, hogy menjünk el. Itt lesz mindenki, aki számít az asztaliteniszben!Megvettem a jegyeket, de azzal nem számoltam, hogy Vincét a Klinikákra kell vinnem(meglett a vérvétel eredménye, elvittem a gyerekorvoshoz, aki szabadságon volt, a helyettese a vizsgálat után azt mondta, hogy vakbélgyulladás gyanú, ami nem igazolódott be, helyette találtak polipot a belén) Zoli nem tudta elvinni Kendét, két helyen pedig nem tudok lenni egyszerre, szerencsére Roni elvitte Kendét, küldött fotókat, későn értek haza, az utolsó meccs 21.00 körül kezdődött. Kende azt mondta, hogy szinte alig voltak(nem úgy, mint a focimeccsen vagy a vizilabdán), a hangulata is más volt, de nagyon jól érezte magát!Nehezen érti meg, hogy kevesebben rajonganak az asztaliteniszért(talán ,mert nem olyan népszerű, mint a foci).

Buli, buli szombat délután

Eddig soha nem volt akadálya annak, hogy nyáron bulit hozzunk össze az ünnepeltnek, minden meghívott el tudott jönni. Idén többen lemondták(egyéb családi programok miatt), csak lányok jöttek a fiamhoz. Itt volt Lili, Mesi, Anna, Luca és Jázmin(szomszédok)később csatlakoztak. Medencés partyban gondolkodtunk,hely nincs az udvaron, idén fel sem állítottuk a medencét, mert Zoli tele van munkával. Június 15. után szoktunk medencét állítani, a nyár folyamán egyszer engedjük le, idén ez kimaradt(még takarékoskodtunk is), gondoltam, akkor menjünk majd le a Tündérkertbe, ott a vizes játszótéren lehet fröcskölni, vizezni. Az időjárás már előre lehűlést írt és így is lett, egész délelőtt szakadt. Délutánra, a kezdésre már csak a borús ég maradt, tortázás, köszöntés, játék után lementünk a Molnár szigetre, kb. 20ig ott is maardtunk, hazajöttünk, rakott krumpliból vacsorázott, aki akart és a két tortából is lehetett ennei(palacsinta torta és kekszes csokitorta), ment a táncika. Vince hangfal mániás, most is azt kért Öcsitől, kapott egy nagyot, ami színes, mikrofonos és nagyon hangosan szól. 21.-00-kor mondtam, hogy vége a hangos zenének, mert M. néni a szomszéd pihenni szeretne. Először hívtuk el az egyik osztálytársát, Mesit,aki az előző nap eltörte az ujját, gipszben volt(nem jelentett akadályt, hogy a legmagasabb mászókára felmenjen), nagyon cukik voltak együtt. Még ma is a jobbnál-jobb, kreativ ajándékokat próbáljuk ki.