Összes oldalmegjelenítés

2015. április 30., csütörtök

Csere

Apja mondja:"Vad fiamat szelíd lányra cserélném!"-így hangozna az a bizonyos Olx hirdetés:)

2015. április 28., kedd

Irány Velence, Pákozd!

Dinnyésen, a várparkban megkérdezte Zoli a tulajdonostól, hol érdemes erre egy jót enni. Ő ajánlotta azt a csárdát(pontos nevére már nem emlékszem), ahol finom steak húst ebédelhetünk. Azt is mondta, hogy az út bal oldalán(ha Dinnyés felől jövünk) lesz és fa borítja az épületet. Könnyen megtaláltuk, de steak húst nem volt az étlapon, 2 személyes tálat rendeltünk négyünknek, amiből még hétfőn megettük a maradékot.

Dél körül már olyan erővel sütött a nap, hogy a fiúkról ömlött a víz. 27 fokot mutatott az autó.
 Az étteremtől nem messze találtam egy ruhaboltot, egyik részében turis cuccok vannak. A turihoz egyébként is van érzékem. Első nyúlásra két nadrág maradt a kezemben, pontosan a fiúk mérete. Összesen 800ft-ot fizettünk a kettőért, márkás, hibátlan nacik. Utána még egy nadrágon gondolkodtam, de a derékméret miatt visszatettem. Már a játszótéren voltunk, amikor a babakocsi aljában megtaláltam a nagy derékméretű nadrágot, visszavittem. Az eladó nem győzött hálálkodni, hogy vele ilyen még soha nem történt, tőle csak lopnak. Na ha már visszamentünk szétnéztem a szandik között, mert azt is árult. Persze találtam a méretemben, Rieker márkájú, nem olcsó, de strapabíró és csinos. A nőci hálája jeléül adott kedvezményt-nem keveset- a szandiból. Örült a fejem. Miközben próbáltam a szandit, bejött Kendus, hogy ő valamelyik vödörben talált egy plüss majmot és neki most erre szüksége van. Makákó, idegesítő hangot ad ki. Az eladó odaadta ajándékba, mert becsületesen visszavittem a véletlenül elvitt nadrágot(300ft az ára egyébként)
A fiúk új rövidnadrágba én szép új szandimba feszítettem a játszótéren, amikor feltűnt, hogy nincs meg Kende sapija. Ottfelejtette a turiba. Visszamentünk-az eladó már mosolygott, félrerakta nekünk.

Vini a sok sétát úgy bírta, hogy felállt a rollerre.
A játszótér közel van a vasúthoz, felújított, szép.
Tópart mellett sokan napoztak, fagyiztak, bicikliztek. Vinci mindenáron be akart menni a vízbe,(nem értem ezt a gyereket, a nyílt vízbe szemrebbenés nélkül beleugrana, a medencés víztől ordít)
 Kende a fára mászáshoz ragaszkodott.
Megnéztük a hattyúkat, számoltunk vitorlásokat utána kocsiba vágtuk magunkat és elmentünk a doni emlékhelyhez, majd Pákozdra az emlékparkba.Megdöbbentett, hogy 11 magyar meghalt Afganisztánba az évek során.
 Az emlékparkból csodálatos kilátás nyílik a Velencei tóra, Kendus szeretett volna felmászni a tankokra, de nem lehetett.
Ő, az a típusú gyerek, aki mindenre felmászna, lehet, hogy a jövőben sziklamászásra viszem......
A fiúk teljesen kiütötték magukat, napközben egyik sem aludt, hazafelé Kende jobbra,
Vini balra dőlt. Kende ahogy volt, úgy aludt reggel 7-ig, Vini este még ordított egy sort, de éjszaka csak kétszer ébredt.
Kendééknél hétfőn mindig van az oviban beszélgetőkör, ahol elmesélik a gyerekek, hogy kivel mi történt a hétvégén. Na ő mit mondott?
Étteremben volt és rántott sajtot evett:)

2015. április 27., hétfő

Várpark Dinnyésen

Vasárnapra jó időt ígértek az előrejelzések, mégis reggel 15 fokot mutatott a hőmérő és cseppeget az eső. Zoli vissza is küldött kabátokért.
9-es indulást terveztem. Egy autót leraktunk a piacon, aztán jött a telefon, hogy jöjjünk haza, mert szól a riasztónk(szombaton is megtréfált, pár hónapja lett  az aksija kicserélve), a fáradságnak tudom be, hogy bukón felejtettem az ablakot. Jófejek a szomszédok, hárman is telefonáltak, hogy 3000 decibellel szól a riasztó.A közvetlen szomszédunk, a 81 éves Margit néni is kijött, mert "ettől a hangzavartól nem tud aludni a hintaágyban", Örülök, hogy csak vaklárma volt az egész.

Szeretem a Velencei-tavat. Több érv is szól mellette, az egyik, hogy közel van a fővároshoz, a másik, hogy olcsóbb,mint a Balaton. Ilyen-olyan terv keretében milliókat, milliárdokat(!)költöttek fejlesztésre. Például bicikliútra, végig szuper úton lehet bicajozni és több helyen van biciklikölcsönző is(gyereküléses, modern, pótkerekes is van a választékban)

Mögötte Emese szobra
A várparkot egy magánszemély alapította,(háza mellett van a várpark) egyetlen ember munkáját dicséri a 18 darab középkori vár makettje. Egyedülállóak a várak, kőből és fából építették, az eredeti várakkal megegyező tájolásban. A várakat egy sétány övezi, ami a Nagy-Magyarországhoz hasonlít.
A várak kb. 1.50 méter magasak, udvara is gondosan kiépített. Rövid ismertető van mellettük. Megkerestem Somoskőt is. Ha kirándulunk, mindig keresem a nógrádi vonalat.
Bejárat mellett magyar királyok kopjafái. Több pihenőhely van, fedett résszel: itt ettük meg az útra vitt maradékot, Zoli 12-kor jelzett, hogy ebédidő, neki meleget kell ennie!
Igazi családbarát/gyerekbarát hely. Parkon belül homokozó, csúszda, hinták. Vinci magasságtól függetlenül minden csúszdára felmászik ügyesen a lépcsőn, még olyanon is, amihez hálón kerezstül lehet feljutni és időnként hajtja magát a hintán. Profi!
 Kende íjászkodott. Már tavaly nyáron is nagyon bejött neki(gyerekméretű íjjal és műanyaggal), többször sorban állt és csak nehezen lehetett indulásra bírni.
Célbadobás
Van csigaversenyeztető játék: ilyet még soha, sehol nem láttam. Fából készült csigáknak kerék van a talpukon, egy madzaggal vannak összekötve és tekerni kell őket. Társasjátékunkhoz: Tempo, kleine Schnecke!nagyon hasonló.
Gombafejekre kell karikát dobálni,  fából készült halakat horgászni.
Jó kis hely!Kevesen ismerik még.

2015. április 25., szombat

Helló Tavasz!

Reggeltől-estig kint lehetünk, szívhatjuk magunkba a kellő D vitamint. A kertészkedés,ami nálam a gazszedést és virágöntözést jelenti mellettük igazi kihívás. Vini gaznak látja az éppen nyíló tulipánokat is.
Ehetünk az udvaron. Megkezdtük az idei grillszezont. Öcsi volt ma a grillfelelős.
Annak örülök, hogy kint kevesebb játékot, holmit kell elpakolnom utánuk, mint bent. Segítenek: egyet motor bekerül a fészerbe, két aszfaltkréta a járdára. Kint az udvaron több a veszélyforrás, mint bent.
Kendus mindig a fejét üti be, a pipaszál lábán alig van ép bőrfelület: mindenhol kék-lila folt, dudor, horzsolás. Szegénykém nem tud esni, ellenben a tesója lebukfencezik a három betonlépcsőn feláll, egy pukli nincs rajta és megy tovább.
Az egyik délután Kende kibukfencezett a trambulinból(ma mondta neki Zs. a lovagláson, hogy ez valójában az én hibám, amiért ő beütötte a fejét, hm)
Úgy történt, hogy ott álltam mellettük és vigyázó szemeimet csak rajtuk legeltettem egészen addig, amíg Vinci nem jelzett, hogy ki akar jönni(továbbra sem mondja, hanem mutatja)Kivettem őt, elkezdte az apró kavicsokat(az aszfalt krétát is előszeretettel majszolja, engem meg a hideg ráz ki ilyenektől) a szájába pakolni(vagy 4-5 darabot egyszerre)
Valójában egy pillanat volt az egész, amíg kiszedtem a kavicsokat a szájából, amikor Kende kipottyant a trambulinból. Felelőtlenül viselkedtem, amikor nem húztam be a háló cipzárját, de valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy a résen kiugrik. Nagyobb volt a riadalom, mint, amekkora a baj. Így is sikerült a frászt hoznia rám.Megijedtem. Ezek után elgondolkodtam, hogy kéz-láb-fejvédő nélkül ki sem engedem a betonos udvarra.
Jövő heti feladataim egyike, hogy vegyek homokot a homokozóba.Most is van benne, de jó lenne még vagy 10kg-val  feltölteni.
Mindig csodálkozom az esti vetkőzés, fürdetés után, hogy a homokozóba maradt homok vagy behordtak mindent?
Két bubifújót használtunk ma el. Nagy szenzáció továbbra is a buborékokat elkapni, kergetni.
Vinci kint többet alszik(de nem eleget), mint bent. 

2015. április 23., csütörtök

Nagy dilemma

Hétfőn volt az oviban egy szülő értekezlet, a szeptembertől induló angolos csoportról szólt.
A kerületben már sikeresen működik egy másik oviban az XY által működtett angol csoport.
A fickó, aki az egészet kitalálta, felépítette, működteti nagyon megnyerően kommunikált, szimpatikus volt, az első benyomás pozitív.
Az új csoportban max. 25 gyerek lesz , 4 felnőtt pedagógus lesz a 25 gyerekre. 2 magyaros és 2 angolos(az egyik anyanyelvi). Ez így nagyon jól hangzik(valóságban is biztos az), vegyes csoport lesz, sok minivel(volt szülő, akinek 2,5 éves lesz szeptemberben a gyereke, ugyanúgy,mint, ahogy Kendus is kezdett, de elmondta, hogy még nem beszél és nem szobatiszta(oké, őszig még sok idő van)
Kendus barátai közül többen átmennek a csoportba. Szomorú vagyok, hogy a kedves XY óvónéni is ősztől az angolos csoportban kezd(az óvoda legjobb párosát fogják alkotni XY óvónénivel, akinek az iskolafelkészítés nagyon jól megy)
Egyértelműen az ár az, ami engem hátráltat.(Figyelembe veszem, hogy 3 hónapot előre kell utalni, hogy a gyerekem gyakran beteg és a pénzt, ha pl. 1 hónapig nem megy 100%-ban nem utalják vissza) A projektor használata ovis csoportban sem a legideálisabb. Mesét élőszóban halljon a gyerek és ne Julia Roberts mondja a kivetítőn.Lehet, hogy túl maradi vagyok?! Nem támogatom az érintőképernyős játékokat sem ovis korosztálynál.(pedig lehet, hogy az a jövő?
Mindenesetre, új társak jönnek szeptembertől(a csoportot fel kell tölteni a kvóta miatt)és új óvónéni lesz.(Akinek a személye rejtély a szülők előtt. Kíváncsi vagyok, hogy mikor tudom meg...szeptemberben?!)Amíg az új óvónénit megszokják a gyerekek és a két pedagógus megismeri egymást, összeszoknak rögtön november lesz, aztán tél és megint elment fél év.
Dilemmázok azon, hogy mit tegyek?
1. Hagyjam bent az eredeti csoportjában Kendust?Nálunk nemcsak gyerekmegőrzés van az oviban, hanem rengeteg program, sokat "tanulnak"
2. Vagy szabadítsam ki őt a bocsánat(kisebbség)bűvköréből és keressek neki új óvodát?


2015. április 20., hétfő

A szívéhez a pocakján át vezet az út

Vini nagyon jóétvágyú, mindent megeszik, kivéve a kígyóuborkát és a citrusféléket magába(sütibe nem jelent akadályt). Szerencsém van vele, Kendus válogatós, pedig, amikor kezdtem a hozzátáplálást sok mindent megkóstoltattam vele(még a nyúlhúst is, először és utoljára)
Vincinek szinte mindegy, hogy milyen kajáról van szó, csak kaja legyen. Könnyű őt így lekenyerezni.
Baráti társaságunkban is van olyan, akinél az evés problémát jelent. Nem eszik eleget a gyerek vagy csak kétféle étellel beéri. Engem soha nem zavart, hogy Kendus keveset eszik, azt is meggondolja, hogy mit. Magas és nagyon vékony, mint az apja. Kedvencei között az édességek(gofri, palacsinta, tejbegríz), tésztafélék(spenót, kéksajt, tejszín kizárva)és a szénhidrát(péksütik, kenyerek, krumpli, rizs)Ha rajta múlna felnőne ő vajas kenyéren is, zöldség nélkül, ementáli sajttal. Viszonylag kevés húst eszik, kencéket nem csípi.
Vinci nagyon ügyesen használja az evőeszközöket(sokkal jobban fogja a kanalat, mint a bátyja, aki időnként még most is markolja), pohárból iszik(pálinkás pohárból tanult).
Kendus szereti/szerette a szívószálas gyümölcsleveket, aztán rákapott itthon is a szívószálra, na Vininél ezt a hibát már nem követtem el. Mennyit tanul az ember a második gyereknél:)
Vinci képes sírni a kajáért, hiába ette magát degeszre, ha utána a boltban meglátja pl a kiflit képes érte ordítani.(és utána meg is eszi)
Kisebbikem éjszaka még gyakran ébred és szomjas, hiába kínálom napközben többször, úgy látom, hogy nem mindig iszik eleget. A hiányt éjszaka pótolja, amiről nehéz lesz leszoktatnom...hogy lesz így majd éjszaka szobatiszta(tudom, ráérünk még)
Kendus a levesek közül a gyümölcsleveseket és a krémlevest levesgyönggyel eszi szívesen, Vininél teljesen mindegy, csak kanalazhasson. Ha elfogy a leves sűrűje, akkor megdönti a tányérját és kiissza a levét, nem hagy semmit kárba veszni.
Gyümölcsök, aszalványok közül bármi jöhet. Nem múlik el nap, hogy almát ne együnk(csak ne lenne olyan drága a Pink Lady, mert az imádjuk!!)
Kendus gyakran "napos" az oviban, itthon is kéri a kötényét és segít teríteni(szememre veti, hogy időnként elfelejtek szalvétát venni).
Működik a munkamegosztás, KEnde terít, Vinci mosogatógépet pakol, én meg csak főzők és vásárolok és főzök és vásárolok és főzök és vásárolok.
Elnézve azt az ételmennyiséget, ami nálunk naponta elfogy...hát, felköthetjük a gatyánkat a jövőt elnézve,nem is kamaszok ezek a fiúk, csak fejlődésben vannak.

2015. április 17., péntek

Rollereztünk

Gazdagabb vagyok egy saját járgánnyal!Pontosabban Vinivel osztozok rajta!


Ez is Kendus

Hétfőn az oviban a beszélgetőkörben az volt a téma, hogy ki mit csinált a tavaszi szünetben.
Kendusnak a szünet 1 hónapig tartott, a bárányhimlőn túl voltunk kirándulni, sokat játszottunk, tanult 2 keréken bicózni, rollereztünk, sütöttünk és barkácsoltunk is. Nagyvonalakban ennyi.
Kérdezem tőle és te mit mondtál?
Azt akartam mondani, hogy volt Apa szülinapja és ettünk tortát meg volt tűzijáték is.
Csak akartad?
Igen, gondolkoztam, hogy feltegyem-e a kezem.
És feltetted?
Mire kigondoltam, hogy elmondom, addigra vége volt a beszélgetőkörnek.

Délután mondta az óvónéni, hogy mindenki elmondta a locsolkodóversét.
(Egy-két pikáns verset is hallott)
Kende elmondta?
Elkezdte, de nem fejezte be.
Miért?
Meggondolta magát.

Az oviból mindig azon az útvonalon jövünk haza. Általában rollerrel.
Ha, Zoli itthon van, akkor ő viszi.
Nem ment oviba és mentünk bevásárolni, azon az útvonalon, amin haza szoktunk jönni.
Erre ő: Jé, erre szoktunk oviból hazajönni.
 Apja mondja, hogy erre, hogy oviba is erre megyünk.
Nem, csak erre jövünk haza!

Ebéd után hazahozom az oviból. Ritkán csinálunk ilyet, összevont csoport van, óvónénijük hiányzik.
Anya, de te mond, hogy ebéd után hazamegyek.
Miért, neked nincs nyelved?Mondd te!
Nekem, elfogyott az üzemanyagom.
Tudod, a nyelvem is üzemanyaggal működik.

Már az oviban is van klikkesedés.
Kendus úgy mondja, hogy XY csoportja.
Nem kapta el a labdát és lebénázták.(Egyszer fültanúja is voltam, amíg vártam rá az udvaron)
Kértem, hogy szóljon ilyen esetben óvónéninek.
Ilyenért nem kell szólni!(mondja ő)

2015. április 16., csütörtök

Apa szülinapja

Szülinapjainkon mindig elutazunk, ez az ajándék már hagyomány nálunk.
Zoli kérte, hogy az ő szülinapján Tihanyba menjünk(csak, mert szeretjük)én azért bepróbálkoztam egy Sárospatakkal(még soha nem voltam). Végül az egészből semmi nem lett, mert a fiúknál tombolt a bárányhimlő. Ami késik nem múlik, majd bepótoljuk.
Kendus úgy tervezte, hogy csinál az Apjának egy bulit:), meghívja Lilit, Noelt, Pankát, Leventét(és még a fél ovis csoportot)
Vinci  ujjlenyomatos képet festett az Apjának, Kendus követ festett(találtunk az udvarunkon egy szabályos szív alakú követ!),a gipszvonat is az ünnepelté lett. Lazításként elküldtem őt egy talpmasszázsra, ami nem úgy sült el, ahogy szerettem volna, mert mondta, hogy néha fájt neki. Biztos a fejpontját nyomkodta a masszőr.
Málnás-zselés tortát kapott, amit a Zilából rendeltünk. Kende délután elaludt, mi meg nem bírtuk ki, hogy ne kóstoljunk bele a tortába, a tűzijátékkal és a gyertyával megvártuk őt:)
Ízlett nekünk, bár kicsit tömény volt. Poénból megjegyeztem, hogy a 6-os számú gyertyát tegyük el későbbre, amikor 9-esre lesz szükségünk.Kértük, hogy kívánjon valamit, amikor elfújja a gyertyákat. Erre Kende: "Ugye azt kívántad, hogy sokáig nézhess tévét!"
(46 éves lett Zoli)
Szerintem 6 évet simán letagadhatna, annyira jól tartja magát!

2015. április 14., kedd

2015. április 13., hétfő

Duna parti sétány Csepelen

Végre itt a tavasz, szerettünk volna valahová elmenni kirándulni, de olyan helyre, ami nincs messze és még nem jártunk ott, ahol lehet szabadon szaladgálni, nincs tömegnyomor. Nem is utaztunk sokat, max 15 percet, hogy felfedezzük a számomra új/felújított Duna parti sétányt Csepelen.
Zolinak nem jelentett újdonságot a hely, mert gyerekkorában sokat járt oda pecázni(azóta sem volt).Akkor a csepeli részen nem volt horgász, vele szemben a soroksári részen, annál többen. Nem is csodálkoztunk a kirándulásunk végén, hogy nincs pecás, mert a legtöbb ember kutyával(inkább kutyákkal)sétált.

 Furcsa volt, hogy több tábla hirdette mennyi pénzt költöttek a sétány felújítására, amiből sokat nem tapasztaltunk(milyen lehetett előtte?)
Már a kerítésnél olvashattuk, hogy 16 milliót!költöttek csak a kerítésre, ami kb. 20 méter és nem kovácsoltvasból van, hanem a legolcsóbb falécekből. Hm. Közvilágításra is rengeteget költöttek, okés, hogy led égők kerültek a lámpákba...arra már nem futotta, hogy a nádast kivágják, hogy pl, egy egyszerű játszóteret építsenek vagy, hogy a balesetveszélyes kerítést elszállítsák.
Zoli nosztalgiázott, megmutatta, hogy hol volt napközis táborban gyerekkorában, ami mára az enyészetté. Szó szerint, van is, meg nincs is(a legtöbb dolgot már ellopták), a gaz nő az elhagyatott, kitört ablakú étterembe. Rossz volt neki látni, ahová annyi kedves emlék köti.
Elmentünk a kenusok bázisa mellett, ott , ahol Kollonics György is edzett. Szép, rendezett stég őrzi emlékét.
A sétány 1600 méter, végig köves út van, lehet bicózni, könnyű a babakocsit tolni rajta.

Kendus egészen pontosan a mai napig hajnalban ébredt(ma, amikor oviba kell menni 7.15-kor alig bírtuk felkelteni), délután eljött nála a holtpont: vagy nyomott egy durva, hajtépő hisztit vagy elaludt(szigorúan kocsiba és ne itthon a kényelmes ágyában). A 15 perces autóúton természetesen elaludt, de olyan mélyen, hogy a nyála csorgott ki a tátott száján. Beraktuk a babakocsiba, amiből a lába úgy kilógott, hogy majdnem a földet súrolta(na még erre sem kelt fel), Vini szaladt.
Vinci nem tud nyugiba sétálni. Mindig csodálom azokat a gyerekeket, akik fogják a szüleik kezét és fegyelmezetten sétálnak velük/mellettük. Nálunk kb. 2 másodpercig működik így a séta, aztán gondol egyet és irányt vált(általában úttestre fut ki). Itt a Dunát célozta meg. Veszélyérzete nuku, bezzeg, ha arról van szó, hogy a medencébe kell(ene)fürdeni vagy nagyobb víz van a kádban, akkor ordít. A Dunának meg nekimegy.Lehet, hogy a kacsák tetszettek neki?!Abból láttunk elég sokat, sőt egy patkányt is!(én még soha nem láttam élőben patkányt)

A strandon már voltak emberek!Van melegvizes medence, de akkor is...Sokan futottak is, mindegyik futó után megbeszéltük, hogy nekünk is így kell(ene), mi is mozgásban vagyunk, állandóan, csak a gyerekek után szaladunk. Egyesek azt mondják, hogy az 'nem olyan intenzív mozgás', ezzel nem értek egyet!Ma is izomlázam van:)

Hazafele bementünk a Hollandi úton lévő cukrászdában, Zoli oda is sokat járt. A sütiken érződött az 'idő'(nem, nem volt romlott), csak, a hagyományos ízek köszöntek vissza(krémes, isler, csokitorta), amivel semmi bajom nincs, szeretem, de egy szelettel beértem.

2015. április 11., szombat

Kendeszáj

Kimentem Vincivel az udvarra, mondom Kendének ő is jöjjön ki, ne maradjon bent egyedül.
"Elleszek magammal!"

Feltűnt neki, hogy nem mindenkinek ugyanolyan a bőrszíne.
XY az oviban néger.(roma)
Anya, a négerek messze laknak. ezért késik el minden reggel XY az oviból.
De miért beszélnek, akkor magyarul, ha négerek?

Rákapott a kártyajátékokra.Akkor most felkeverem a kártyát!
Veszített a játékban.
"Én lettem a vesztő!"

Megjelentek a házban a szúnyogok, legyek, hangyák. Legnagyobb örömömre.
Elcsapod a legyet a szobámba?

Hétvégén és ha beteg, akkor tévézhet.
Hajnalban ébred. Akkor most hétvége van?Nézhetem a tévét?
A fiús csatornára kapcsolj!Az melyik?
Megamax.

Disney-s társasjátékot játszunk. A játék lényege, hogy ki kell találni ki melyik Disney hőst húzta.
Már kétszer teszi fel ugyanazt a kérdést. Fiút húztál?
Nem.
Kérdezz rá, hogy van -e kelléke.
Van kelléke?De mi az a kellék?
Van.

Kérem, hogy pakoljon el maga után.
Válasza: majd Te!
Kende, én nem segítettem szétpakolni. Te sem pakolsz el utánam!
Dehogynem, teregetésnél viszem ki az udvarra a bugyidat!

Bárányhimlőről utoljára

Ha tudtam volna, hogy Vincit ennyire megviseli a bárányhimlő, akkor tuti megkapja ellene a védőoltást.
Ő egy erős, stramm gyerek, igazából még nagyobb betegsége nem volt-ne is legyen, vasból van gyúrva.
Kendus a himlő miatt kétszer volt lázas, Vini legalább négyszer. Nagy baj van, ha nem eszik, nála a pocakja az első. Már három napja alig eszik, inni iszik rendesen. Két napig ment a hasa, már láttam magam előtt, hogy a Lászlóban kötünk ki, azt mantráztam magamban, ha iszik, nincs baj. Éjszaka kétszer, háromszor is újra kell tölteni a csűrös üveget(2,5 dl az üveg). Vagányul iszik pohárból is, elsősorban az enyémből:)Édes tea, szörp jobban csúszik,mint a víz, na meg a kakaó(csínján kell vele bánni, mert híg széklete lesz tőle)
Túl vagyunk az első nagyobb kaki takarításon, ami a parkettán landolt. Utálja a peluscserét-messze vagyunk még a szobatisztaságtól-izeg, mocorog, rúgkapál, ha tiszta pelus kerül a feneke alá, akkor is ficánkolt, amikor a pelus kakis felével a földre esett.
Nagyon viszketnek neki a pöttyei(Fenistilt, Calciumot kap), éjjel arra ébredtem fel, hogy dörgöli magát az ágy rácsához. Szinte nincs egy ép bőrfelület a testén.
Pár napja alig bírta reggel, pontosabban hajnalban kinyitni a szemét, a himlőtől. Először kötőhártya gyulladásra gondoltam, két brutális kiütés a szem zugába nőtt.
A viszketés ellen gyakran fürdetem(előfordult, hogy éjjel is kádba raktam)
 Fél a zuhanytól, ezért nálunk nem jöhet szóba, csak a fürdés, nem ázik benne, hajmosás az első pöttyök óta nem voltak.
Nem egy jó alvó, az elmúlt napokban túlélésre játszottam. Volt, hogy éjjel 1.42 felébredt és délelőtt 10-kor dőlt ki 20 percre. Úgy ébred, hogy szívszorítóan sír, visít. Semmi nem jó: bevetettem ismét a babakocsiban altatást, ringatás, masszázsszéket, köztünk alvást Végső elkeseredésemben azt mondtam(nem tettem meg), hogy beülök vele az autóba és megyek néhány kört.
Kialvatlan, dühös, akaratos, türelmetlen, nyafis, viszketnek, fájnak neki a kiütései. Ezek miatt többször földhöz verte magát, agresszív.
Már látom a  fényt az alagút végén. Ma elaludt a szokott időben, napközben is húzta a lóbőrt, láztalan és pörkösek a kiütések. Nézem a jó oldalát, ezen is túl vagyunk.
Kende már 1 hónapja nem volt oviban, ott is tombol a himlő és valami brutál felső-légúti nyavalya(magas lázzal), lehet hogy emiatt jövő héten sem megy még, alszom rá. Ha Zoli nem lesz itthon, akkor tuti nem megy oviba, mert nem tudom Vinit kire hagyni.


2015. április 9., csütörtök

Fiúk szobájának ajtaja




Ilyen lett!Képeken annyira nem jön át, de élőben gyönyörű!Ólomüveges készítette.(www.olomuveg.hu)
 Az ajtó kerete sima fenyő(a legolcsóbbik fajtából), ezt lefestettük cseresznye színűre, amilyen a házban a legtöbb nyílászáró.(Hálószobánk ajtaján a pipacs uralkodik )
Rásüt a Nap az ajtóra és szikráznak a színei. Minden napszakban máshogyan mutat. Kendusnak és Vincinek is nagyon tetszett, mondtam is nekik, ha az új szobájukat birtokba veszik, akkor csökkenteni kell a benti focizásokat.(Bízom benne, hogy annyira fognak rá vigyázni, mint amennyire tetszett nekik)
A fiúk közös, új szobája még csak tervben, amit tudunk apránként megveszünk. Félmegoldásokból nem kérünk, egyszer csináljuk a fészküket, akkor az legyen igényes és egy életre szóljon. Ötletből nincs hiány, az álmodozásnak csak a pénztárcánk szab határt.
Ildikó, az ólomüveges ahogy belépett az ajtón elvarázsolta a fiúkat. Vinci hozta a kutyáit megmutatni, bemutatták, hogyan tudnak mérleghintázni és Vinci mindent megmutatott neki. Öröm volt ezt látni, hogy idegennel ennyire közvetlen, barátságos, kedves volt(az én zárkózott kishercegem). Később kiderült, hogy óvónőként végzett és a mai napig vigyázz gyerekekre(de azért ólomüvegesként sem utolsó, Sőt!)

2015. április 8., szerda

Vödrös lépegető

Kinti és benti terepre is kiváló, fejleszti a mozgást(szem-kéz-láb összehangolt koordinált mozgás),egyensúlyérzéket(idegrendszert), koncentrációt igényel.
Jó móka, olcsó. A lépegetésen túl használjuk dobolásra, egymásra pakoljuk őket, gurítjuk, pakolunk bele.
video


2015. április 7., kedd

20 hónapos és még nem beszél

Vinci szókincse a következőkből áll: Aja(ez lennék én), Apa(ezt tudja cifrázni:Apababa), Mama, Baba, Papa, Keje(Kende), alma, hama.
Nem egy szószátyár Vinci, de mindent megért, megmutat.Ma kértem, hogy hozza ide a Szemfüles könyvet, tudta, hogy az ágya mellett van és hozta!Megmutatja a testrészeit, hozza a tálkáját, ha éhes(a legfontosabb:)
 Ha valamit rögtön nem értünk meg, akkor dühbe gurul. Kanapé fölötti polcon-este kerülnek oda- vannak azok a játékok, amiket mindennap használunk(kirakók, horgász játék, cipőfűzős játék, öltöztetés, xylophon)Ha csak odamutat a polcra és leveszek valamit a sok közül, amit ő nem szeretne, akkor mutatja, hogy tegyem vissza. Hozza a cipőjét,(sokszor a miénket is) ha ki akar menni. Mutatja, hogy kaki van a pelusban. Alvás után automatikusan bedobja a cumit a kiságyba az elefántnak.

Nyilván frusztrálja őt, hogy nem (mindig)értjük őt. Előfordul, hogy csak mondja és mondja a halandzsa szöveget, a babát szoktuk ebből megérteni.
Szervi baja szerintem nincs, ügyesen eszik egyedül, szépen fogja az evőeszközt, gyurmázik, szívószálas üdítőket megissza(előszeretettel használja a szívószálas limonádés bögrét).Imád homokozni, szerintem nagyon jó a kézügyessége. Hagyományos szappannal percekig képes kezet mosni(bohóckodni)Esti rituálénk között van, hogy diamese után árnyjátékoznak, ő csak odateszi a kezét és kacag!
 Ha énekelek, akkor mindig figyeli a szám mozgását, énekelni nem szokott, a mondókákat ritmusosan dobolja. Sajátosan utánozza a kutya ugatását(a többi állatét nem, de ha elmegyünk A VÉREB előtt, akkor már a kocsiban vaúzik)
Van egy zenélő ugrálószőnyegünk, ha ráugrik az állat képére, akkor hangot ad ki. Már reggel 6-kor tuti előveszi.Szépen berreg az 'r'hangja, prüszkölni is tud.
Buborékfújásban is jeleskedik(nem mindig jön neki össze, de az akarat a lényeg), vizet szürcsöl(persze a kádból), a leveses tálkát megdönti és úgy issza ki a levest.
Biztosan összefügg a megkésett mozgásfejlődéssel.(feltűnt, hogy néha lábujjhegyezik)

Mindenesetre(hogy megnyugtassam magam)felhívtam a beszédvizsgálót, ha van neurológus ajánlónk, akkor foglalkoznak vele. A ház kezd tornateremmé alakulni: mérleghinta, csepphinta, libikóka, csúszda, ugrálószőnyeg, szivacs, lépegető vödör, babzsákok.
Nekem ez furcsa, hogy mutat tárgyakra, mert Kende 18 hónaposan már folyékonyan, mondatokban beszélt, gazdag a szókincse, választékosan kommunikál.Pedig külsőleg ő tiszta Apja!Zoli azt mondja, hogy nem kell aggódni Vini beszédfejlődéséért, neki sem megy mindig:)(Viccesen megjegyzi, ha gondja van, "tudsz egy jó logopédust?")

Szerencsére imádja a halat, főleg a lazacot!Ami ugye erősíti az idegrendszert, de ha tonhal, pisztráng kerül az asztalra, azt sem veti meg.

2015. április 6., hétfő

Húsvétunk

video
Kende locsolóverse. Még soha senkitől nem hallottam, 2 éve jelent meg a Nők Lapjában, akkor kivágtam és elraktam.
Idén kimaradt a locsolás az életünkből. Délelőtt Zoli megkérdezte, persze hajmosás után, hogy meglocsoljanak?Nem kértem belőle. Kende pacsulija is 2 éves már, ahogy látom még legalább ugyanennyit bírni is fog.
Húsvét vasárnapján az ébresztő nagyobbik 5.10 előtt ugrasztott minket, hogy ő zöld füvet és csokitojást lát az udvaron. Így utólag belegondolva elég elvetemült ötlet volt az udvaron elrejteni a csokitojásokat(ha még szép idő lett volna), 3 fokban(ismét télikabátot, bundás cipőt hordunk) mentünk ki tojást keresni(szedtük is gyorsan a lábunkat)Összesen 6 kis 'csomagot 'készítettem. Krepp papírból lettek a kosárkák, amibe  két tojás fért el. Szinte nincs füves terület az udvaron(max. az előkert, oda is került kosárka), a fiúknak könnyű dolguk volt. Vinci szokásához híven rögtön a homokozóhoz ment,
ott is talált nyalánkságot, de az autónál, vödörben, ribizlibokor alatt, trambulin alatt is várta őket valami.
Élvezték a csokivadászatot!
Főleg Kendus, akinek már  a reggelinél az az első kérdése, hogy ehet-e édességet.
Az édességen kívül kaptak a fiúk egy mérleghintát.
Van egy kisebb libikókánk, amit Vinci szülinapjára kapott, naponta használjuk, az akadálypálya része:)
Az új mérleghintát bent és kint is lehet használni, Kendusnak teljesen leér a lába, Vinci megbízhatóan kapaszkodik, a hinta körbe is forog!Két részből áll, nem foglal el nagy helyet. Rögtön megszerették.
video

Húsvéti lakománk hagyományos volt: sonka, tojás(Vinci megeszi a tojás sárgáját, fehérjét nem, Kende fordítva, a lényeg a tojás így is úgyis elfogy) kencék a reggelihez. Kimondottan erre az alkalomra nem sütöttem, Kendus kakaós csigát kért és kapott, Zoli marhapörköltet kért és kapott.
Vinci egyik kedvenc levese a krémleves(mindegy milyen zöldségből)csak sok levesgyöngy legyen hozzá. az ő kívánsága is teljesült.
Vacsorára sütőben sült tojást ettünk, angol szalonnával, mozzarellával.

Húsvét vasárnapján Gödöllőn
és Vácszentlászlón kirándultunk(az utóbbi helyen Zoli nagynénjét látogattuk meg). Gödöllőn Ibolya napot tartottak a kastélyban
(Erzsébet kedvenc virága volt)rengeteg ember volt, bent a kastélyban szinte lépni nem lehetett,(zavart, hogy folyton nekimennek a babakocsinak, ha nem szólok, akkor nem engednek ki az ajtón..) a pelenkázóra 15 percet vártam, szervezett programokon nem vettünk részt, helyette a kertben sétáltunk, futottunk. A kastély nagyobbik részét felújították, de nagy része már évek óta ponyva alatt vár a szebb időkre, a parkot tavasszal el tudnám képzelni több virággal is.



2015. április 5., vasárnap

Rudas étterem

Még az étteremhét(aminek nyertese-jogosan- a XVIII. kerületben lévő Kakas étterem lett) keretén belül voltunk a Rudas étterembe(ami a fürdő épületében van).
Mielőtt meghirdetnék az étteremhétre való jelentkezést, lehet szemezgetni a résztvevő éttermek menüi között. Először választottam egy VIII. kerületben lévő lakáséttermet, ezt Zoli a lehető leggyorsabban leszavazta. Minek menjünk-szerinte-, más(idegen ember)lakásába vacsorázni?!Engem vonz, érdekel, hogy ez hogy működik, milyen a hangulata, milyenek az ételek, nem tettem le róla, hogy egyszer ezt is kipróbáljuk.
Zoli már többször mondta, hogy ha látok valamilyen akciót a Rudas étterembe, ő oda szívesen menne.(ha nincs 'akció 'elég borsos áron mérik az ételeket). Új résztvevő volt az étteremhéten a Rudas, rögtön lecsaptam rá, a lakáséttermet pedig visszamondtam.
Maga az épület is gyönyörű!Minden igényt kielégítően felújították(wellness a köbön).
Az étterem az első emeleten van, rögtön a bejáratnál lift, nem kellett a babakocsival cipekedni(megy már Vini a lábán,  csak nem arra, amerre mi szeretnénk, messze, forgalmas úton parkoltunk, ezért döntöttünk a babakocsi mellett).
Megérkezés után a pincér rákérdezett, hogy 'diningcity?'és külön terembe vezetett, ahol csak mi voltunk(másik részben egy külföldi pár, pedig péntek délután volt) és megkaptuk az arra a hétre készített étlapot.
Az ételek nagyon-nagyon finomak voltak, csak ajánlani tudom!Teljesen a mi ízlésünknek felelt meg(előző nap csináltam köretnek paradicsomos bulgurt párolt csirkével), itt is valami hasonlót választottam a fiúknak. Ránéztünk a Dunára
, édes limonádét (étvágygerjesztőnek alkoholmentes chilis sört hoztak, az én részemet is Zoli itta meg)vedeltünk, tiszta idill!Piros pont a fiúknak, mert szuperül viselkedtek!
A pincérek is kedvesek voltak, én fáztam, szóltam, állítottak a fűtésen, különböző színekben' úszik' a terem, kérdezték, hogy milyen színt szeretnénk és az mennyire legyen erős:)Olyan, mint a Müpa este, csak belülről. Kendus pulcsijához illet a milliő:)(A szalvéta és a fal színe is olyan volt)
Annyira tetszett a hely, máskor is elmennék, akár egy egész délutánra is, fürdőzéssel, szaunázással, lazulással egybekötve.(Jövőre ezt kérem a szülinapomra vagy karácsonyra)

2015. április 2., csütörtök

Szigethalom, Vadaspark

Az egyik ovistárs anyukája mesélt a Szigethalmon működő vadasparkról. Nincs is messze tőlünk, gondoltam délutánra jó kis program lesz. Délelőtt még nem tűnt olyan zordnak az időjárás, hidegnek hideg van, de nem esett(akkor még)és nem volt orkán erejű szél(akkor még).
Vinci nem sokat aludt ebéd után és gondoskodott róla, hogy a tesója(akinek 95%-an elmúlt a himlője) se szunyáljon.
Gyorsan kocsiba vágtuk magunkat és elindultunk GPS-el, nagyjából belőttem Szigethalmot a fejembe, a GPS 31 km írt, hát legyen, hittem neki. Felvitt az autópályáról, ahol az első kijáratnál lejöttem, felhívtam Zolit, hogy van-e autópálya/megyei matricám, megtudtam, hogy van, vissza a pályára és hipp-hopp ott voltam a Szigetszentmiklós táblánál(onnan araszolt a sor)
Hazafelé(nem változtattam az útvonalterven), csak beindítottam a szerkentyűt, mégis 10 km írt ki!Más útvonalon(nem pályán, ismerős volt a terep)hozott haza, nagyon gyorsan.Legközelebb is arra megyünk.
Lesz legközelebb, mert barátságos, tiszta, gyerekközpontú, olcsó a hely(és még közel is van), csak várok a szép, tavaszi, napsütéses időre!(17.15-kor 8.5 fok volt)
A parktól nem messze van az Emese park, oda is szeretnék a fiúkkal elmenni.

A kaputól még kb. 5 percet kell sétálni a bejáratig, befelé az erdőig. Egy út vezet a pénztárhoz, nem lehet eltéveszteni. Egy újonnan épült bölcsőde van a bejárat mellett.
5-ig vannak nyitva, mi 15.45 körül értünk oda, rajtunk kívül csak az állatgondozók(akik etettek) és munkások voltak(akik az új játszótér mellett halastavat építettek).
A vadaspark kis területen fekszik, könnyű végigjárni. A jegyek mellé vettünk zoocsemegét is, kukoricát a négylábúaknak, amit a baromfiudvarban szórtak ki a fiúk és egy almacsomagot a kétlábúaknak.
Vinci bátran a kecskék, birkák,
juhok szájába adta az almát és eszébe nem jutott megkóstolni(nem úgy, mint nyáron Debrecenben az állatkertben), Kendus a kerítéstől még 1 méterre állt és onnan dobálta be az elemózsiát(volt, hogy szegény állat szőrére is ment), ő a nagyobb állatoktól, akiket meg lehetett simogatni,és kidugták a buksijukat, félt.
Vinci nem mozoghatott végig 'szabadlábon',
mert majdnem bemászott a tiltott területre(bemászott a lánc alá), sokszor látom, hogy olyan tempóban fut, hogy tuti esés lesz a vége, esik, felkel, kicsit nyafizik(persze, csak ha látom)és megy tovább.
Két nagyobb játszótér van: homokozóval, hintákkal, csúszdával. Majdnem minden fából, ami tetszett az a kötélhinta volt, nem engedtem, hogy Vini beüljön a homokozóba(tele van játékkal), tiltakozott kézzel-lábbal.
Motorokat, triciklit, rollert biztosítanak.

Az őzikéknél , bárányoknál(vannak egészen kicsik is)
töltöttük el a legtöbb időt. A dámszarvas megijedt a babakocsitól. Úgy nézett ki, mint, aki 'megbokrosodott', szerencsére ott volt a gondozója és beszél hozzá, nagyon értelmes állat!Szólt hozzá, hogy ne féljen, nincs baj, álljon meg, a szarvas megállt vele szemben és figyelt, hallgatott!!
A majorban, ahová Kendus jár lovagolni, mindig mondja Zsuzsi, a terapeuta, hogy a lovak félnek a babakocsitól és ha erősebben becsapom a kocsi ajtaját az is zavarja őket.
Gyönyörű volt a páva!Ki volt írva, hogy van róka, de őt nem találtuk, helyette emuk, muflon, malac, görény, madarak!A hullámos papagájnál mesélte Kendus, hogy a 'madárhéten' az egyik ovistársa bevitte a hullámos papagájukat!

2015. április 1., szerda

Szilikonformába gipszet

Egy szilikonformám van, az is vonatos. Története annyi, hogy még januárban Zoli elvitte moziba Kendét(Hős hatos c filmet nézték), mozizni legtöbbször együtt mennek, olyan "Apás"programként.
A menetrend a szokásos: megeszik a Kfc mini csirkecombjait kukoricával még mozi előtt, aztán betérnek ide-oda(Kendével öröm a vásárlás(is), megveszik, amit "kiadtam parancsba"(ahogy Zoli mondja).
Nem kértem szilikonformát(főleg nem vonatosat:), de ha már kaptam, 'csak úgy', örültem neki. Mosogatás előtt feltűnt, hogy ez a jóember kettőt is vett belőle(biztosan azt gondolta, hogy 'nagyétkűek'vagyunk, egy formába alig fér valami, legyen rögtön kettő), de neki fel sem tűnt, hogy kettőt vett(jól össze volt ragadva), egy biztos: ő egy darabot fizetett ki.Nem mentünk vissza szólni, hogy figyu: véletlenül kettőt hoztunk egy áráért. Ha már így jártunk, akkor úgy döntöttünk, hogy az egyiket ajándékba adjuk Noeléknak.

(Kendus még februárban megkapta a NAGY PIRÓT-amire annyira vágyott-,  távirányítósat. Egy kisebb vagyon volt, a kasszánál kevesebbet(sokkal, a tűzoltó árának felét) ütött be az eladó, Zoli szólt, hogy többe került, de még annyit se mondtak, hogy kösz, távozáskor köszönésre se méltattak. Na oda sem megyünk többet)

Sütöttem már benne, tényleg könnyű vele dolgozni(nem ragad), szép formája lesz és négyünknek elegendő adagot tudok bele tenni:)
Most nem édességet, hanem gipszet öntöttünk bele(karácsonykor nagytételben vásároltam gipszet:).
Csak az utasításokat adtam ki, a meló nagy részét a csapatom végezte!Kende kikeverte a tejfölös állagú gipszet, Vinci a formát kiolajozta
és vártuk, hogy kössön a gipsz. Addig kikevertük a színeket(tempera+víz).
Kettőjüknek négy ecsetet tettem ki(mindig vita van belőle, Vincinek az kell, ami Kendénél van), több színnel festettek(Vincinek ebből is mindig az kellett,ami a tesójánál van),  a kéket(pontosan emlékszem)nem kapta meg rögtön a kisherceg, kikapta a nagyobb kezéből és dühében ráöntötte a hűtőre(ha már nem lett egyből az övé!)
Ezt leszámítva, ügyesen, kitartóan, lelkesen "dolgoztak" a fiúk.
A vonat ajándékba a jövő heti szülinaposnak!
A listánkon szerepel, hogy majd egyszer kipróbáljuk a belvárosi Gipszkorszak játszóházat.