Összes oldalmegjelenítés

2018. március 31., szombat

Kendeszáj

A fodrász, akihez a fiúkat szoktam vinni népszerű.
Az ovival szemben van, gyors, olcsó(Biohair árakhoz képest), de be kell jelentkezni.
Jövő hét csütörtökre kaptunk időpontot. Kb. 2 hónapja voltunk utoljára és aranyosan hosszú a hajuk(eláll a forgónál és olyan, mintha szarvuk lenne)
Kérdezi Kende, hogy mikor megyünk, mert neki olyan vastag a haja, hogy nem tud tőle aludni.

2018. március 29., csütörtök

Fogadóóra

Április, május és júniusból két hét, aztán itt a vakációóóó!Kevesebb van hátra, mint amennyin túl vagyunk. Idén több a rövid hét, mint tavaly.

A fogadóórán csak jókat halottam Kendéről. Olyanokat, hogy ügyes gyerek, sokat jelentkezik, szépen olvas hangosan. Dagadt a mellem a büszkeségtől. Dolgozunk azon, hogy azokat a munkákat, amiket nem szeret, azokat gyorsan összecsapja, csak, hogy mehessen játszani(csócsóban verhetetlen és a kidobós játékért is odavan. Kéri, ha lehet, később menjek érte-szeret ügyeletben lenni-, mert akkor kint vannak az udvaron). Az írásképe akkor szép, ha erősen koncentrál, gyakran előfordul, hogy kihagy betűket vagy nem tesz ékezetet. Kedvencei a matek és az angol, hittan.Talán két angol dolgozatra készültünk együtt, de így is mindig 4-5(főleg az utóbbi). Megismerkedtem az angol tanárnővel is, mosolygós, fiatal, kedves(27 éves). Kértem a tanárnőt, ha nem viselkedik rendesen Kende az órán, nyugodtan adjon neki plusz feladatot, terhelje, mert bírja.
Az osztályból 3-an voltak angol vers-és prózamondó versenyen, ő volt az egyik. Egy délutánunk volt a vers megtanulására, az utolsó két versszakot összecserélte, a zsűri megengedte neki, hogy újra kezdje, de ő nem élt a lehetőséggel.
Szerencsések vagyunk az ofővel, Kende kedveli, gyorsan megtalálták a közös hangot és amit Béla bácsi mond az úgy van. Például minden mondatot kétszer olvas(ott) itthon. Kérdeztem, hogy miért?Válasz: Béla bácsi azt mondta. Keddenként a napköziben is Béla bácsi van, akkor kifejezetten kéri már reggel, hogy ne 16-re menjek. 
Tappancsot már aznap megcsinálja, amikor megkapja. Elejétől- a végéig. Végre egy értelmes gyerekeknek szóló újság. Mindig van mellé ajándék:)
Sakkból aranycsillaga van, amit a szorgalmáért kapott, előre dolgozik a munkafüzetben(megengedett)

2018. március 26., hétfő

Dédi szülinapja

79 éves lett Dédi!
Megbeszéltük a rokonsággal, hogy vasárnap étteremben ebédelünk, minél korábban, mert a fiúk (emiatt mi is)korán eszünk. Reggel szakadó hóra ébredtünk, felmerült bennünk, hogy nem szerencsés a Cserhát lankáira most elindulni. M3-on megyünk egy darabig, aztán jönnek a szerpentinek, kanyarok, lejtők(Hollókő környéke ilyen esetben életveszélyes)
Zolinak még akadt dolga az udvaron a leeső hóval, gyorsan elugrottunk a tortáért, megéheztünk, kipróbáltuk a nemrég nyílt arab gyros-t. Már nem is voltunk éhesek:)
Kb. 11 után ültünk be az autóba és indultunk Szécsénybe. Valahogy arra nem volt olyan brutális a helyzet, mint ahogyan azt a hírekben keltették.
Az étteremben a fiúknak Dédi kért palacsintát, éhesek már nem voltunk. Közben a bekészített logikai játék(Travel Bugy Bugs) előkerült, aztán a Dobble is. Vince inkább színezett.
Laciéknál megettük a dobos tortát, beszélgettünk, játszottunk. Rengeteg édességet ettek a fiúk, tulajdonképpen semmi mást, csak cukrosat....
Együtt a két szülinapos
Nem maradtunk sokáig, mert hétfőn Kendének 7.30-ra be kell érnie a suliba. Ráadásul vissza kellett fordulnunk, mert az oldaltáskám minden fontos iratommal ottmaradt(ááá, nem vagyok fáradt és szétszórt....)Kende elkezdte számolni hányféle állatot láttunk, tiszta vadaspark:)őzikét rengeteget, fácánt, nyulat, rókát, talán muflonokat egy egész csordát!!!

2018. március 25., vasárnap

Énekes

Mióta az oviban fellépett a Csiga duó, azóta itthon is énekes -gitáros produkcióval kápráztat el minket Vinci.
Szőnyegből színpad lesz, legós dobozból hangosító, jengából mikrofon.

2018. március 24., szombat

2018. március 23., péntek

Vinceszáj

Csiga duó lép fel az oviban.
Reggel kérdezi, hogy miért nem az udvaron lesz az ünnepség?
Hideg van.
Tegnap mondta E. néni, hogy tavasz van.
Erre Vinci: csak az időjárás nem tudja!

2018. március 18., vasárnap

Kendeszáj

Gereblyézünk az udvaron. Akkor még azt gondoltuk, hogy itt a tavasz....és több időt fogunk kint tölteni, mint bent. Ma 2 cm hóréteg köszöntött reggel.
Mutatom neki, hogy ott egy giliszta.
Azta, ez egy rendkívül ritka fajta!
(földigiliszta)

Benzinkút mellett megyünk el. Gyűjti a focis kártyákat, számon már csak a különleges darabokat tartja, annyi van belőle. A suliban kitiltották.
Ott az életem értelme!Focis kártya!!!!

Autózás közben kibetűzi a választási plakátokat(mennyire utálom őket....)
Hiller.
Helyett: Hitler. Tudom ki volt Hitler, az I. világháborúban...........

2018. március 17., szombat

Aki nem ül meg a fenekén

és mindig tevékenykedik, az Vince. Állandó mozgásban van, Zoli csak úgy mondja, hogy mindig dolgozik. A "flow"érzés nála nem ritka, ha valamiben elmélyül, akkor nyakig benne van. Gyakran olyanba kezd, amit mi nem támogatunk és akkor ő kiabál velünk, elmondja, hogy rosszak vagyunk és a mondatot úgy folytatja, hogy: "azé csinálom ezt....."
Néhány a hétvégi termésből:
1. Papírdobozba vizet hoz a szobába és beleteszi a plüssöket
2. A mosogatószert becsempészi a szobába és vízzel habos halmokat készít a parkettára
3. Szétkalapácsolja az elektromos motort
4. Lefújja spéci sprayvel(autófényezők használják)a kabátját és a cipőjét(az előbbi menthetetlen)
5. Teát készít magának, nem enged a cukorhoz, ő adagolja. 3 dl kerül 30 dkg nagyjából.
6. Wc-t takarít maga után nedves törlővel, néhányat bele is nyom. Most vagyunk túl a duguláson(100e forintunk bánja)
7. Kiviszi a teraszra a hűtőből kivett tejet és ott fogyassza el. 3 fokban és szakadó esőben.
8. Baba takaró kell az autóba, ebből nem enged. Míg kiérünk végighúzza a pocsolyán.
9. Ha ő bezárja a szobájukat, az be van zárva. Ő a főnök(gondolja:)
10. Minden éjjel megjelenik a szobánkba, csak és kizárólag a saját ágyneműjébe hajlandó betakarózni.

2018. március 15., csütörtök

Hajdúszoboszlón

9 éve annak, hogy itt jártunk. Akkor Mamát és az anyósomat hoztuk ide 70. szülinapjuk alkalmából. Munkaügyben többször megfordultunk Hajdúszoboszlón. Most egy wellness akciót hirdettek, kaptam a lehetőségen és foglaltam. Terveztem, hogy 15.30 körül odaérek az oviba Vinciért, aztán a másik kerület iskolájába Kendéért. Kb. 1 órát csúsztam, idegeskedtem, hogy a sulisért az ügyelet végére odaérjek(ahogy láttam, 17kor, pénteken még bőven volt egy osztálynyi gyerek)
A hosszú utat, amit Vince nem bír, most elég jól tűrte, nem volt nagyobb hiszti. Vacsorára beestünk(a bekészített házi kakaós csigák, szendvicsek, kekszek)elfogytak.
Az egész hétvége a fürdésről, evés-ivásról, pihenésről, játszóterezésről, sétákról szólt.
Az elmúlt években Hajdúszoboszlón nagy építkezések zajlottak, a fürdőben is rengeteg újdonság, fejlesztés volt. Vince ebéd után aludt, addig Zoli elvitte Kendét körülnézni a városba, xbox szobába is mentek, de az nem működött. A hotelnek van saját wellness részlege, azt kevesen használták-szinte csak miénk volt a medence és a jakuzzi, mindenki átjárt a szomszédos jóval nagyobb részlegbe(itt lehetett masszázst és egyéb kezeléseket is kérni). Elsősorban nem a gyerekeket célozza meg Hajdúszoboszló tavasszal(nyár az más), a korai kelés és a gyerekzsivaj zavarta a szomszédot(átkopogott)és a reggelinél is elsők voltunk, 8.30-kor már a recepciós által ajánlott játszótéren mászókáztak a fiúk.
Gyönyörű, tágas családi szobát(lakosztályt)kaptunk, de a vékony falak nagyon zavaróak.
Vince az étteremben már teljesen önállóan kiszolgálta magát,(egy pohárkrém kicsúszott a kezéből) rendelt a pincértől. Úszógumiból itthon van kb. 3, ott is vettünk egyet, elfelejtettem betenni, ennek ellenére Vince a 3. lépcsőn megállt és leült.
Fokozatosan, lassan tette meg a távolságot, vasárnapra már az arcát is bevizezte:)Nem egy lubickoló alkat.
Jövőre lesz úszás az oviban.....
Kendét alig lehetett kihúzni a medencéből,
úszóversenyeztünk, dobáltam, víz alatt úszott.

Szörnyek könyve

Kende kitalál és illusztrál:








2018. március 14., szerda

Csodák Palotája

Rendszeresen kapom a 'Ma este színház'-tól a last minute ajánlatokat. Mindig megnézem, amíg a fiúk kicsik, addig fontos, hogy előre tervezzünk, feltűnt, hogy a CsoPa is van 50%jegy. 4 fős családnak nem olcsó a belépő, de tartalmas programnak kiváló. Főleg akkor, amikor kint zuhog, hideg van és már bent szétbontják a házat. Kende olyan,mint egy kis kecske, ugrabugrál, Vince állandóan "lakberendezőset"játszik(amivel nincs baj, de elpakolni nem pakol el maga után)Ha felhívjuk a káoszra a figyelmét, akkor rögtön éhes vagy álmos lesz. Kb. 10 évvel ezelőtt voltunk a Csodák Palotájában, még a Millenárison.
Most Óbudán található egy szórakoztató központban(mellette mozi, kiállítás, Pagony könyvesbolt, étterem stb). Parkolni mellette lehet, mi ezt nem tudtuk és keringtünk egy jó darabig, amíg helyet találtunk.
A belépő mellé vettünk plusz jegyet a Richter tudományos kémia showra. Emlékszem, hogy anno is megnéztünk ilyen intaraktív kémia vagy fizika műsort. Teljesen lekötötte Vincét is, amin csodálkoztam. Első sorban ültünk. A gyerekek aktív szereplői a műsornak, az előadó bevonja őket a kísérletben, kérdez, magyaráz, mutat, közel hoz. Sajnálom, hogy a gimiben nálunk nem erről szóltak a természettudományos órák. 'Azta', 'Húúú', mondták többször a fiúk. Hazaérve persze kérték, hogy ismételjük meg itthon a kísérleteket, Kende megkérdezte, hogy hol tartom a folyékony nitrogént:)
Láttunk kék színű tüzet, kísérletet a narancs hájának éghetőségéről, az előadó tüzeskedett: égett vatta, volt láng. Az én piromániás gyerekeimnek maga volt a káprázat. Hallottunk a kristályosodásról, egy kicsit a hőtanról is.
Több időt is el tudtunk volna tölteni-akár egész napot is, amíg Vince sziesztázik ebéd után, addig ez nem kivitelezhető. Hosszas könyörgés után mentünk haza. Nincs üresjárat, a termek között logikai játékok, minden kipróbálható,
hozzá lehet nyúlni, meg lehet tapasztalni.
Minden terem nagy szenzáció: tükörterem, mágneses szakasz, Newton birodalma,
űrbirodalom.Kipróbáltuk a fakír ágyat(ami nem is szúr, pedig erősek a szögek), megtudtuk ennek tudományos magyarázatát. Lőttünk ágyúval, hajtottunk kocsit, lufit dobtunk kosárba erős szellő mellett.
Lehet szülinapot is tartani a helyszínen, szerintem nagyon menő bulihelyszín!

2018. március 12., hétfő

Rejtélyes bőrbetegség

A múlté már, de megér egy bejegyzést.
Február elején Tapolcán vettem észre, hogy Vince egyik keze és a törzsének egyik oldala pöttyös. Nem piros, nem hólyagos, igazán nem volt feltűnő, gondot nem okozott. Aztán rá egy hétre elkezdett vakarózni, a pöttyök terjedtek-csak és kizárólag egy oldalt. Fején, lábán nem volt. Annyira viszketett már, hogy éjjel nem tudott tőle aludni. Akkor kezdtem el használni a Fenistil cseppet. Egyik napról a másikra belázasodott. Nátha jeleit nem láttam rajta, de azon a héten sokan kidőltek az ovis csoportból.
Megnézte a háziorvos, azt mondta, hogy vírus okozza, egyébként száraz a bőre, erre kapott gyógyszertári-keverős hidratáló krémet. A pöttyök és a viszketés alig múlt. Elvittük a Heim Pálba, ott azt mondták, hogy váltsunk Cetirizinre, vírus okozza a panaszokat. Már annyi minden megfordult a fejemben: egészen az ételallergiától kezdve a kanyaróig. Menet közben bejelentkeztem a gasztroenterológiára, ahhoz az orvoshoz, aki Kende tejcukor érzékenységét kezelte. Több szem többet lát alapon, magán bőrgyógyászhoz is, aki aznap lemondta a rendelését, mert influenzás lett. Murphy. Közben az oviban jelezték, hogy egész nap vakarózik. Szerencsére a háziorvosunk és a Heim Pálban is azt mondták, hogy nem fertőző.
Barátnőm ajánlotta a SOTE gyerek bőrgyógyászatát, sokan nem ismerik, kevesen vannak, nincs hosszú várakozási lista. Egy professzorhoz kerültünk, 1 hét után(örültünk neki).
Ő azt mondta, amit az előző orvosok, hogy vírus okozza a gyulladást, kiütéseket és csak féloldalt támad. 6 hét a lefolyása, használjunk fürdetőkrémet, gyógyszertári kenőcsöt és Fenistil cseppet.
Most járunk a 6. hétben, teljesen nem tűntek el a pöttyök, de már nem okoz panaszt.

2018. március 5., hétfő

Csilla és Zita nálunk vendégeskedett

Nagyon várták a fiúk Csillát és Zitát. Csilla tavaly volt nálunk, Zita...már nem is emlékszem. Aznap a dermesztő hideg ellenére a piacig versenyt futottam a gyerekekkel, annyira nem bírták a négy fal között levezetni az energiájukat. Délután pedig nagy kört sétáltunk és a lányok elé szaladtak. Kb. 2 percig tartott a szégyenlősség, Vincénél még addig sem. Rá igaz a mondás, hogy a pocakján keresztül lehet a szívéig eljutni, rögtön elfogadta Csilla sós masniját. Itthon bemutatták a cirkuszi produkcióikat. Nagyon cukik, a kanapén helyet foglalnak a nézők(jelen esetben négyen), ha nincs vendég, akkor jönnek a plüssök. Kapunk belépőjegyet, játékpénz formájában, amit Vinci oszt szét. Szól a zene(mindig ugyanaz: Crazy Frog, a Nézését meg a járását, Bíró Eszter...széles a repertoár:)időnként hallunk angol mesék zenéjéből is. Ők hip-hop mozdulatokat adnak elő, közben az ajándékba kapott bubifújó is előkerült.
Nem maradhatott el a csocsó sem.
Kende verhetetlen, profi benne!Szerintem minden szünetben játszik. Pár hete felhívtak az iskolából, hogy ha lehet, menjek érte hamarabb, mert fáj a hasa. Itthon kiderült, hogy a szünetekben nem evett, hanem inkább játszott, focis kártyákat cserélt, stb, és annyira leesett a vércukorszintje, hogy itthon már remegett a keze az éhségtől(igaz, ennél nagyobb baj ne legyen)
Nagyon büszke a köpenyére, ezt megmutatja minden vendégnek.
Hamburger alakú fürdő szivacsot kaptak a gyerekek ajándékba, soha nem láttam még ilyet. Vincének azért el kellett mondani, hogy nem ehető.
Sokat nevettünk, gyertek sűrűbben csajok!