Összes oldalmegjelenítés

2023. július 28., péntek

Ciprus I. rész

Tervezősen, odafigyelve viszonylag közepesen alacsony költségvetéssel hoztuk ki a két hetes nyaralást. Fél évvel ezelőtt vettük meg a repülőjegyeket és foglaltunk szállást. Ami nekünk bevált, hogy közvetlenül a szállodától kérünk árajánlatot és nem közvetítőn keresztül(pl. booking), így is spórolunk. Aztán a település térképét kinagyítva nézzünk szállásokat(mi van közel a tengerparthoz, központhoz, boltokhoz, tömegközlekedéshez), így sikerült egy háromcsillagos apartmanhotelt foglalni, tengerpartra nézőt, terasszal. Larnacaban szálltunk le(a szigetnek van Pafoson is egy reptere)és ott volt a hotelünk is, a kikötőre nézett a sétálóutcában, központban. Reggel 6.45.-kor szállt fel a gép, 3 után ébredtünk, ez azt jelenti, hogy miénk ott egy teljes nap a 14-ből. Már "megjártuk", ezért nem adunk fel poggyászt, hanem hátizsákban pakolunk, amit felviszünk. Wizz Air gépnél már előfordult, hogy a kis börönd(amit a Samsonite kabin méretűnek árul)ott nem volt kabin kompatibilis, ezért megbüntettek(így is olcsóbban jöttünk, mint a priority jeggyel). 170 literes túrazsákunk van Zolival, egy priority-t vettünk, Vincénél az előbb írt kis börönd volt, számítottunk rá, hogy büntetni fog a mosolygós, szöszi lány, így is lett. Hazafelé nem volt probléma. Szeretem, amikor magyar a kapitány, megbízhatónak gondolom a magyar kapitányokat(az érzés megvan, hogy most biztonságban vagyok, mert magyar a kapitány). Ügyesen tette le és szállt fel a gép, érkezéskor jó magyar szokás szerint tapsoltak az utasok:)Felkészültem és tudtam, hogy a reptértől melyik busz megy a szálláshoz(annak ellenére, hogy egy kolléganőm azt állította, nincs Cipruson tömegközlekedés)Cipruson pontosan, gyorsan, mgbízhatóan közlekednek a buszok(nincs vasút vagy egyéb más közlekedési eszköz az autón kivül), városon belül és a távolsági intercity buszok is, légkondis mind(egyet kifogtunk, ami nem az volt és leszálltunk), álló utas nincs, a járatok sűrűn közlekednek, meghizethetőek. Július azon két hetében voltunk, amikor itthon is megdőlt a melegrekord, ott is 42-43 fok volt napközben. Sokat gondoltunk a korfuiakra, ahol tavaly nyaraltunk, idén tűzvész pusztít. Bárkivel kapcsolatba kerültünk: eladó, pincér, helyi, hajós,jegyszedő, pék stb. mindenki hihetetlenül kedves, előzékeny, segítőkész volt. Előfordult, hogy a grillcsirkésnél nem volt nálam csak 20 euró, a kért ételek többe kerültek(elvitelre kértük sokszor, mert olcsóbb)és annyit mondott a pincér, no problem, enjoy!Vagy Vince hisztizett, hogy a koktélját jéggel vagy jég nélkül kéri, a pincér azt mondja, gyere barátom a konyhára és csináld meg magad. Már az ételválasztásnál a desszerten gondolkodik(kire ütött ez a gyerek), kihozzák a fagyikat és nem számolják fel, ahogy az előételt sem(terülj-terülj asztalkám volt mindenhol 4 személyre.

2023. július 27., csütörtök

2023. július 25., kedd

Kendeszáj

Szóláncot játszunk, amíg várunk a sorunkra az orvosnál. 'R' betű következik. Mondom: reinkarnáció. Kende: "Ilyen nincs, most találtad ki, hogy nyerhess!"

Vince 10 éves lett!

Az első X. Már ő kétszámjegyű szülinapos. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy nyári gyerekként nyaralásokra esik a szülinapja, idén Cipruson ünnepeltük(első körben),pékségből kapott isteni csokitortát, életem legfinomabb(és legolcsóbb)csokitortáját ettem. Mosolygós, vidám, talpraesett, határozott és öntörvényű gyerek. Nehéz vele, főleg, ha fáradt. Még mindig sokkal jobb neki és a környezetének is, ha ebéd után lepihen, nyilván ezt már nem tudjuk mindig megoldani, de ha pihen, akkor kezes bárány.Amit a fejébe vesz, azt tűzön-vizen át keresztülviszi és nem enged az elképzeléseiből. Édesszájú, és a zsebpénzét nasikra költi, a gyűjtögetés nem az erőssége, ami van, azt rögtön elkölti. Segítőkész,szeret dolgozni, főzni-sütni, rendezkedni, tenni-venni.Továbbra is kedvenc játéka a Solo, bármennyit képes vele játszani, veszíteni nem bír, vannak már csalós trükkjei:)Ha tehetné mindig vizben lenne. Jó testvérek, szereti a simogatást, ölelgetést, összebújást és örülök, hogy igényli is. Esténként ő hozza a könyvét, hogy olvas, egyre szebben megy neki. Ajándékozás a szeretetnyelve.

2023. július 6., csütörtök

Fodrász

Olyan gyorsan nő a hajuk és nekik is jár a havi egy fodrászkodás. Jóképűek!

2023. július 4., kedd

Táborok

Júniusban két egymás követő héten táborban voltak a fiúk, tanévzárók után. Vácon élő barátnőm mesélte, hogy feléjük 50-80 ezer között mennek a heti, napközis jellegű, tematikus táborok. Brutális szerintem, ráadásul, ha több gyerekről van szó...Nálunk 18-37 között mozogtak és az utóbbinál három részletfizetési lehetőség is adott volt, így kevésbé mgterhelő. 18.000 a templomi közösség tábora. Vince az első héten Edina vezetésével(egykor az egyetemen csoporttársam volt)hittanos táborban volt, változatos programokkal várták a kicsiket-nagyokat. Kerámiát készítettek a Tündérkertben, pizzát rendeltek, jártak Gödöllőn, az Orczy parkba, mozizni(Pókembert nézték), túráztak. Második héten iskolai szervezésű kalandtáborban volt, itt már nagyon elfáadt, reggelente később és nehezebben lehetett felébreszteni, mellé mindig jött hiszti is. Kalandozták" Föld felett"(János hegy)," Földön "(Tropicarium)és "Föld alatt"(Pálvölgyi- cseppkőbarlang), a Természettudományi Múzeumban is jártak és Vincének a legnagyobb szenzáció az volt, hogy mindennap étteremben(kifőzdében ebédeltek), ezért Vince annyira hálás volt, hogy A. néni mindennap étterembe vitte őt, hogy utolsó nap a zsebpénzéből Kindercsokit vett neki. Kende az első héten edzőtáborban volt, ami azt jelentette, hogy szinte egésznap ping-pongoztak, erőnléti edzést tartottak. A héten egyszer úszni is mentek. Elmondása alapján élete legjobb hete volt és menne augusztusban is, azzal a feltétellel mondtunk rá igent, ha a felét a zsebpénzéből fizeti ki(amit persze tőlünk kap:)Második héten az iskolai sporttáborba ment, ahol mindennap más sportágat/ágakat próbáltak ki. Volt, hogy a Margitszigeten frizbiztek, az Óhegy pakban gördeszkáztak, úsztak, teniszeztek, fociztak stb. Az egyik délelőtt pedig meglepetésként a Heim Pálba mentek, ahol a sportsérülésekről, balesetekről hallgattak meg egy előadást, sőt a kötözést is gyakorolták. Aktívan pihentek 2 héten át.

2023. július 2., vasárnap

Múzeumok éjszakája

Két helyszínre mentünk idén és ezzel kimaxoltuk az eseményt, mert éjfél után értünk haza. Vittük magunkkal Annát is, az ő szüleivel koperálva jut el Kende kedd, csütörtök, péntek a su
még a XVIII. kerületi Gilice téren az Országos Meterorológiai Szolgálat Obszervatóriumába, pedig itt van a közelünkbe és számtalanszor elmegyünk mellette. Itt kezdtünk, a színezős-totós, hajtogatós, kázműves gyereksátorhoz mentünk először és Vince vissza-vissza tért ide, mert keksz(is)járt a megoldások után. Utána a levegőszennyezettségi mérésről hallgattunk egy előadást, ami a gyerekeknek annyira nem volt izgalmas, az előadó próbálta őket is bevonni, kaptak is szűrőt ajándékba, utána a laborba mentünk,itt kaptak a gyerekek egy fiolát, benne színes gyöngyökkel(meglepetés, nem tudtuk meg, mi az), a gyöngy állaga megváltozott.Szélerősséget is mértünk, a legizgalmasabb pedig egy óriási lufi felemelkedése volt, alján egy műszerrel(hasonló, mint a navigáció)és közben adatokat olvastunk le, merre jár a léggömb, milyen ott a hőmérséklet, ebből a másnapi időjárásról kapunk meg információt. Ha már levegő, szél, akkor felmentünk egy kisebb kilátóba, ahol a naperősség vizsgálatáról mesélt egy szimpatikus fiatalember. Végigsétáltunk a tanösvényen, hazajöttünk meleg ruháért, elfogyasztottuk a délutáni lángos maradványt és indultunk a Bálnába, ahol a Magyar Honvédség kiállítását néztük meg 3 szinten. Itt már jóval többen voltak, elképesztő(és rémisztő)volt a robotkutya bemutatása, a fiúk VR szemüvegben vezettek repülőt, beültek szimulátorba, fegyvereket fogtak, mi pedig egy érdekes, ma is működő Enigmáról hallgattunk előadást. Készítettek kitűzőt a gyerekek, élethű tankot láttunk(pedig csak makett volt), a lövészetnél sokan álltak sorba, az kimaradt. Érdemes volt karszalagot venni és az estét/éjszaka egy részét erre szánni!Vince végig nevetetette Annát, adta a műsort