Összes oldalmegjelenítés

2022. március 29., kedd

2022. március 28., hétfő

Talált ruhadarabok

Csak be kellett mennem fogadóórára Kende iskolájába és hazahoztam az egy hete ottfelejtett tavaszi kabátot(esőt írnak a hét második felére), a mellényt, egy köpenyt(náluk kötelező, be is volt írva a magatartásfüzetbe a köpenyhiány...csak a fogasra kellett volna néznie) A talált ruhadarabok ládájába(az egész iskola tanulóinak ide dobják) a szülői váróban találtam 2 sálat, 3 sapkát, 2 tornapólot, egy rövid polót és egy kapucnis pulóvert, ami Kendéé. Mindezt egy nagy aldis bavásrlótáskába hoztam be. Még most is megy a mosógép.

2022. március 27., vasárnap

Idei első kerti sütögetés

Tavaly vettük és úgy érzem, hogy maximálisan kihasználtuk a sütögetőt. Készült rajta hamburgerhús, sütöttünk kolbászt-szalonnát, leveseket, bográcsgulyást, pörit, grilleztünk húsikat. A mai naptól kezdődően megnyitottuk a kinti főzőcskés részt. Lehoztuk a padlásról a székeket, lemostam az asztallal együtt, a virágokat közösen cipeltük le(a leander átültetésre szorul). Tavaly vettem először begóniákat a muskátlik helyett(az ár miatt döntöttem a váltás mellett)és nagyon szép volt a terasz és a párkány is. A muskátlikat évről-évre teleltetem, hoznak is virágot, de nem olyan mutatósak, mint újkorukban. A hintaágy, hinta, trambulin még hátra van(hagyok munkát jövő hétre is). Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz a kinti étkezés a macskák mellett. Most is rögtön jöttek az étel illatára. Piacon vettünk füstölt és házi finomságokat, mellé jó behagymáztunk és vacsorára áthívtuk Öcsiéket is. Tegnap mosott a családból mindenki hajat, ma elég füstösek lettünk, kezdjük előlről(pedig a fiúk továbbra is nagyon utálják, ahogy a körömvágást is)
xaLIjGH2rzEXr86Pt3lEzpUfliIiLaqqI8fk3PIEI1EmSXRYoM3jjkuK2SOVqThCRAoMUrPKmuHl3BvaktLDX/s4320/DSC03576.JPG" style="display: block; padding: 1em 0; text-align: center; ">

2022. március 26., szombat

Tömegközlekedés

Kende kérte, hogy felsősként már ne maradjon a napköziben, hanem egyedül hazabuszozik és itthon tanul. Így indítottuk a szeptembert, aztán jött a karantén, majd újabb karantén, hosszú itthonlét és a tél(amikor 16.00-kor már sötét van és nem akartuk, hogy ha a gyógytorna, szakkör után hazaindul már sötétedjen, ezért visszatértünk a szülői taxihoz). Menet közben úgy alakult, hogy a pajtik közül többen bent maradnak 16.00-ig a suliban, a napközis tanár ragaszkodik hozzá, hogy az írásbeli lecke mellett-ha van rá idő-a szóbeli tanulás is megvalósuljon(Kende bánatára). Ősszel Kende elkezdte a ping-pongot, amikor csak teheti, ütő van a kezében. A suliban van ping-pong asztal, mindig van valaki, akivel lehet játszani(Kende felajánlotta az egyik osztálytárs barátnak, hogy edzi őt:)kajáért cserébe, mert A. mindig rengeteg pékárut visz:):) Kende önbizalmát növelte, hogy egyedül közlekedett haza, a buszhoz sétált(közben útba ejtette édességért a CBA-t), egyszer átszállt és hazasétált a megállóból. Aztán mesélte, hogy alig tud jelezni a buszon, ha le akar szállni, mert sokan vannak és nem engedik el vagy azt mondta, hogy hangosan randalíroztak a buszon, ami az ő lelkének nem tett jót. Majd kijelentette, hogy csak akkor jön haza, ha M.(osztálytárs) is jön vele egy szakaszon és amikor átszállna a másik járatra, akkor felhív minket és ha Zoli tud, akkor megy érte. Eljutottunk oda, hogy nem akar egyedül hazajönni, inkább tovább bent marad a suliba(akár 17.00-ig is), csak menjünk érte és nem azért alakult ez így, mert kényelmes vagy lusta, hanem a sok negatív utazási élmények miatt, az utazóközönség vislekedése miatt. Így állunk most, remélem azért ez majd változni fog.

2022. március 23., szerda

Duna sétány

Örülünk annak, hogy tovább van világos, érezzük a nap jótékony hatását, lehet tavaszi cipőt húzni és délután már kabát nélkül kint lenni. Pár hete adták át nálunk az új Duna sétányt, amit szombaton délután megnéztünk. Rettentően rászorult a part ezen szakasza a felújításra, ráncba szedték a környéket. Zoli gyerekkorát is itt töltötte, emlékszik a régi jódos-gyógyfürdőre, amikor Kendével voltam itthon, akkor sokat jártunk oda, mert a barátnőmék a lakóparkban laktak és együtt voltunk gyesen, ó, azok a régi szép idők! Ha a Boráros tér felé megyünk gyalog, akkor eldobált szeméttel, tönkrement gyárterülettel és horgászokkal találkozunk. A Duna part azon szakasza, ami Ráckeve felé vezet, fejlődik, főleg mióta beépítették lakásokkal. Talpalatnyi zöldterület nem maradt, lakások-lakások hátán(az elhelyezkedésük jó, uszoda, Hév, iskola, bolt közelben). A sétányon(ami 600 méter)napozóágyak, stégek, szép burkolat(mint a miénk:), vizes játszótér, közösségi kert is van. A kerület két étterme is megtalálható itt(Vak Varjú, Duna Garden). A fürdőben teltház volt, a kint részen a parkoló tele és a melegvízben sok embert láttunk(egy-két sportember a hideg kinti úszómedencében rótta a köröket). Vittünk rollereket, a fiúk vadulni nem tudtak vele, mert sokan kiváncsak voltak az új sétányra. Hattyúkat, kacsákat lehet elég közelről látni, a sétány elején lehet kacsaeleséget venni. Ha pihenni szeretnénk, akkor a padokon, napozóágyakon, okospadokon is megtehetjük. Természetesen elmentünk a játszótérig, Vince a homokos vödrökkel eljátszott(annyira 'baba' még, nem is akarta abbahagyni), Kende inkább a fittparkos eszközöket használta. Egy biztonsági őr sétált folyamatosan fel-le, szerintem munkája nem akadt(szerencsére), már csak egy bicikliút hiányzik tőlünk a Duna partra:)

2022. március 20., vasárnap

A Kőszívű, Baradlay-legenda olvasópróba az Erkel színházba

Március 15.-én tartották a Köszívű, Baradlay-legenda olvasópróbáját az Erkel sínházba, amire ajándékba kaptam két jegyet. Jelezni kellett, hogy kivel megyek, ami számomra nem volt kérdés, hogy Kendével:) Első reakciója a tiltakozás volt, meggyőztem azzal, hogy kötelező olvasmány lesz(azt mondtam, hogy 6. osztályban, aztán a kolléganőm felvilágosított, hogy jövőre az Egri csillagok lesz porondon)és utána elmegyünk sütizni. Anya-nagyfia program. Jókai a mai fiatalok körében nem egy népszerű író, így talán a történet közelebb kerül hozzájuk. Ahogy haladtunk a színház felé, mondta, hogy utána a sütis ígéretemet teljesíthetném a New York palotába, ha-ha-ha:)és bízik benne, hogy nem éneklős(musical) lesz, mert azt nem szereti.Újabban. A bejárat előtt két lovas huszár állt és fogadta a nézőket. Himnusszal kezdték, az énekkart(40 fős) kísérő zongorista ukrán menekült művésznő volt, akit Ürömön fogadtak be.Nagy tapsott kapott, március 15.-én a Kőszívű előtt egy ukrán menekült művésznő zongorázza a magyar Himnuszt. Szente Vajk (aki a Puskás darabbal nagy sikert arat)rendezte, nyáron a Margitszigeten lesz a bemutató, a szereposztást nem bízta a véletlenre: Miklósa Erika, Náray Erika,Polyák Lilla, Szerednyey Béla, Ember Márk, Gubik Petra stb. Szente Vajk felvezette, hogy milyen lesz a díszlet(látványos), a koreográfia és narrátorként közreműködött. 1.5 óra után tartották az első szünetet(itt már Kende többször nézte az órámat), a szünetben megkapta a jól megérdemelt perecét, a második felvonás izgalmasabbsra sikerült(szintén 1.5 óra). Kende szerint jobb volt, mint a Macskák és érette a történetet, a szöveget. Polyák Lilla hangja gyönyörűen szólt, Miklósa Erikát helyetesítette az énekkarból valaki, akinek a nevére sajnos nem emlékszem(fiatal), elsöprő sikert aratott(3szor tapsolták vissza). Hauer cukrászdába mentünk, ami közel van a színházhoz. Kendének meséltem a cukrászda múltjáról, én is most voltam ott először, elegáns a belső berendezés, kedves a pincér. Egy-egy tortaszeletet ettünk(Kende Sachert kért, én dobost)és fizettem 2700 forintot(ebben a felszolgálási díj, 10%benne van), inni nem kértünk(látva az árakat). Kende szerint élete legfinomabb sütijét ette, a dobos is finom volt! Megérdemelete, hiszen végigült 3 órát! Az indexen írtak róla: https://index.hu/kultur/2022/03/16/koszivu-a-baradlay-legenda-erkel-miklosa-erika-polyak-lilla-gubik-petra/

2022. március 17., csütörtök

Nekem 48'

Kiállításra került a soroksári Művelődési Házban Vince rajza. A rajzpályázat Nekem 48'címmel lett meghirdetve, február végén 1 hetet itthon töltöttünk, meséltem nekik arról, hogy mi történt az országban 1848, 1849-ben. Vince rajzolt és festett is.

2022. március 16., szerda

SNI Fogászat

Egy továbbképzés alkalmával hallottam az SNI Fogászatról, a továbbképzést a Bethesda kórház orvosai tartották. Az, hogy egy ilyen fogászat, speciális igényű gyerekeknek létrejött nagy előrelépés. Vince tőlem örökölte, hogy még csak tejfogai vannak és nem is mozognak, nem történt meg a fogváltás(nyáron Vince 9 éves lesz)és még nekem is vannak tejfogaim. 16 voltam, amikor nálam megindult a váltás, a környék legjobb szájsebésze(Dr. Wachler)műtőtte a szájpadlásom, többször is, sokáig(3,5 évig) hordtam elsősorban emiatt állandó fogszabályzót,később éjszakait. Megszenvedtem a Colgate mosolyomért:)Ráadásul, mint a cápáknak nekem is a fogaim mögött van egy másik fogkezdemény. Ezt szerettem volna Vincével elkerülni, ő nem együttműködő és extrém alacsony a tűrőképessége. Bethesdából átírányítottak a Szentkirályi útra. Előtte alaposan kikérdeztek, miről van SNI papírunk, kórtörténet stb. Készültünk rá, abban biztos voltam, hogy a száját kinyitja majd. Tévedtem, összezárt, a tenyere izzadt. A doktornőn kivül még ketten voltak bent, türelmesen várták, hogy megnyíljon, próbálkoztunk eltereléssel, telefonnal. Végül Zolinak az első két fogáról sikerült egy fotót készíteni. Abban maradtunk, hogy 6 hónap múlva visszamegyünk és fontos lenne egy panoráma röntgen. Az épületben azt is megcsinálják, mondtam, ha már szabadnapot kértem, akkor azt is megpróbáljuk. Bemehettem vele, felvettem a mellényt, Vince ráharapott a "kekszre"és ügyesen elkészült a röntgen, megkönnyebbültem utána. Kiderült, hogy az egyik foga lyukas és kettő alatt már ott mocorog a maradandó fog, de a tejfog miatt nem tud kibújni. December 1.-re kaptunk időpontot altasásos műtét keretében fogják a fogait kihúzni és betömni. Előtte lesz egy találkozónk az aneszteziológussal. Kaptunk egy mesekönyvet, amiben leírják, hogy mi FOG történni vele. Ezután bármit kérhetett, így mentünk a Mekibe és a KIK-be.

2022. március 13., vasárnap

Vinceszáj

Kende iskolája csatlakozott a Katolikus Karitász felhívásához és a menekülteknek adományokat gyűjtenek. Jövök haza a heti bevásárlásból , a táskák mellett egy csomag pelenka, cumi, nedves törlőkendő. Vine: "Anyu, ugye NEM????Ugye, nem lesz kistestvérem????

2022. március 12., szombat

Macskák a Madách színházban

Gyerekkoromban ritkán mentünk színházba. Salgótarjánnak van színháza, Szécsénynek művelődési háza, Balassagyarmatnak is művelődési háza, de soha nem mentünk egyik településre se darabot nézni. Már gimisként élénken emlékszem, hogy külön busszal, kizárólag vasárnapi(másnap mindig álmosan ültem az iskolapadba) előadásokra utaztunk fel. Így láttam a Padlást(Kaszás Attilával, meghatározó élmény maradt)és a Pesti színházban is voltunk, a darabra nem emlékszem, csak arra, hogy eltévedtünk a barátnőmmel(lementünk egy alagsori nyilvános wc-be és rossz irányba jöttünk fel, hoppsz és már azt sem tudtuk hol vagyunk, mindez a mobiltelefonok időszaka előtt) Macskák kimaradt. A barátnőmmel még januárban voltam a József és a szélesvásznú álomkabát című darabon(eddig azt sem láttam)és akkor vettem jegyeket a Macskákra is, ha már macskás család lettünk:) Az, hogy 4 darab földszinti jegy(15.sor)mennyibe kerül, felháborító. Covid előtti időkben vettem előre jegyet, manapság nem tervezek ennyire előre, hanem fb csoportokban vagy a maesteszínház oldalán 50% olcsóbban veszek, ha úgy alakul. Most is rezgett a léc, hogy fogják a fiúk bírni. Kende aznap versenyen volt, reggel 5-kor már készülődött, valahogy Vince is ébredt vele együtt. Egyikőjük sem aludt ebéd után, mert vendégeink voltak, Kende pedig nem ért haza. Hiába a ruhatárban kért ülésmagasító, Vince semmit nem látott, emiatt fel-fel ugrott, ez pedig a mögöttünk ülőt-jogosan-zavarta. Kende erőt vett magán, hogy ne aludjon el, többször a vállamra dőlt és pislogott. Fáradtan érkezett és véleménye szerint a sajtos perec volt a színházban a legjobb. Vincének tetszett a darab, a szöveget sokszor nem értette, a feliratot nem tudja még elolvasni és nem volt összhangban az énekel, mindig csúszásban vetítették a szöveget. Nagyon látványos volt szerintem és fellépett egyik kedvenc énekesnőnk Malek Andrea is, a férfiak közül pedig Serbán Attila hangját szeretjük. A darab kétfelvonásos, a második mozgalmasabb, robbant "bomba", csúszdáztak a macskák, ugráltak, táncoltak.Egyszer érdemes megnézni, a fiúkat annyira nem nyűgőzte le, mint engem:)

2022. március 10., csütörtök

Unokatesók

Szombaton Kende Gödöllőn asztalitenisz versenyen, hozzánk pedig vendégek jöttek. Nem számítottunk rájuk, amikor szóltak, hogy a Nyugatinál vannak, gyorsan összedobtunk Vincivel egy tespi rántott husit, édeskrumplit, sült csirkecombot, tésztasalátát. Mindennek nagy sikere volt, elfogyott minden. Előző nap sütöttem egy diós kuglófot, abból sem maradt. Vince és Lotti könnyen, gyorsan egymásra találnak, Vince a főnök, pedig Lottinak is van akarata. Vince kitalál egy játékot, akkor azt Vince szabályai szerint játsszák le. Csocsóztak, kipróbálta Vince Lottin a Kamu detektor játékot és amikor megunták, akkor kint cicáztak, autóztak. Lottiban két fiú veszett el, a NURF csatát abba sem akarta hagyni, amikor indulniuk kellett. Janka baba hangját hallani nem lehetett, áprilisban lesz egyéves, nyugodt, kiegyensúlyozott kislány.

2022. március 9., szerda

Kendeszáj

Átnézem a nyelvtan háziját(mássalhangzó törvények), egyik megoldásánál ponttal jelölöm, hogy hibás. Olyan rondán írsz, olvashatatlan az írásképed! Erre ő: akkor, hogy tudtad elolvasni a rossz választ?

2022. március 8., kedd

Kids Kupa 5. hely

Gödöllőn rendezték meg a Kids Kupát, Kende 5. helyezett lett asztalitenisz versenyen és csapatban 4. helyezett. Nagyon büszkák vagyunk rá és igazgatói dicséretben is részesült(Kérdése: "Anya, ez beszámít a magatartás -szorgalom jegybe?)

2022. március 7., hétfő

Tető

Régóta szerettem volna napelemeket a tetőre. Zoli azzal érvelt, hogy hosszú a megtérülési ideje és drága. Kihasználva az otthonfelújítási támogatást(még folyamatban), a kialakult világpolitikai eseményekre hivatkozba, belement ő is. Ma reggel jött a kivitelező, délutánra egymaga kész is lett, most még 2-3 hét, amíg az Elmű kicseréli az órákat és munkába léphetnek az elemek, 12 elem került a tetőre. A platánfa kicsit beárnyékol, de alapvetően világos, napos házunk van.

2022. március 6., vasárnap

Négyen

Pénteken Vince elmondása szerint négyen voltak az egész iskolában,mert engedetlenkedtek a tanárok.Kora reggel(7.00-kor)fájó szívvel hagytam őt ott, sajnos az elmúlt hetekben többet voltam táppénzen, vettem ki anyanapot, Zoli pedig Dániában. Az SZMK-s anyuka felajánlotta, hogy vigyáz Vincire, Vince a telefonbeszélgetésünket hallva örömujjongásban tört ki. Az anyukáról a nevén, a gyereke nevén kivül nem tudok semmit, ja még azt, hogy hol laknak. Így nem éltem a lehetőséggel, 14.00-re mentem érte, már nagyon várt. Az egyik tanártól kaptak használt Mekis játékokat, Vince büszkén mondja, hogy ő a család minden tagjának hozott haza valamit(Kendének mini sakkot), mindenkire gondolt. Ezeket a játékokat(is) cipősdobozba csomagolva tovább szoktam adni.

2022. március 4., péntek

Wang mester étterme

Nóritól névnapomra kaptam egy vacsora meghívást Wang mester éttermében. Annyira finomat ettem, hogy a fiúknak is megakartam mutatni a helyet. Kínai kifőzdés tésztát imádják, ha egyy adagot veszek, akkor megy a veszekedés, hogy ki kap többet. Az étterem nem kifőzdés színvonalú, ázsiai konyhát visznek, magas fokon. Aztán jött a szülinapom, amikor megengedjük magunknak, hogy házon kivül ebédeljünk vagyy vacsorázunk. Január, február a betegségek hónapja, így csak a múlt héten került sor egy vacsira. Előre nem mertem asztalt foglalni, mert egyszer már lemondtam, szerencsére akadt egy üres négyfős asztal. Ettünk kacsát(nem lilakáposztával), hanem szósszal és palacsintatésztához hasonló körettel, hagymával. Vince marhahúslevessel indított és mennyei finomsággal zárt. Kende pedig bébihalat evett házi zöldséges tésztával, előételnek két királyrákot. Gránátalmás, mangós limonádékat ittünk. Pont annyira volt édes, amennyire kell. Jót tett, hogy kb. 10 perces sétára parkoltunk a helytől, mert a telehas után jólesett a séta. A fiúkat nem lehetett 'szép'ruhára rábeszélni,Vince ragaszkodott a kötött mellényéhez(aminek Balázs volt a második tulajdonosa, Vince a harmadik:), Kende kapusnis sportos pulcsihoz. Aki szereti az ázsiai ízeket és tartalmasat, különlegeset szeretne fogyasztani, annak ajánlom a helyet!

2022. március 3., csütörtök

Ping-pong

Azt hiszem szerencsések vagyunk, Kende több sportot is kipróbált eddig: úszás, karate, foci és egy ideje nagy szerelem a ping-pong. Osztálytermükben volt csocsó, lett itthon is, aztán az udvarra kaptak ping-pongot és onnantól kezdve pattog a labda. Ha bent vagyunk a szoba falán(igen,fáradságomtól függ, hogy mennyire zavar). Az első hullám alatt a jófogáson eladott felesleges holmik árából lett ping-pong asztalunk, ha nincs partner, akivel játsszon, akkor az asztal egyik felét felhajtja és gyakorol. Most ott tartunk, hogy jobban izgatja, mint a Fortnite!Aminek kifejezetten örülök, nézi a sportközvetítéseket. Kerestem neki egyesületet, az első benyomás negatív volt és kijelentette, hogy többet nem megy. Heti egyszer jár szakköre a suliba, karantén alatt a legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy nem vehetett részt rajta. A spórolt pénzén spéci ütőt vett, ami még az izzadságot is felszívja. Tescoban van JOOLA terem, ha rossz az idő, akkor Zoli elviszi őt. Múlt héten rendeztek egy farsangi kupát, beneveztek amatőr páros kategóriában, sajnos 3 menetet elvesztettek. Szombaton 7 diák a suliból Gödöllőre megy versenyre, 5-8. osztályosok a szakkörös tanárral, köszönöm neki, hogy a szombati pihenőnapját a gyerekekre áldozza. Kende mióta ezt tudja, azóta ezzel kel-fekszik. Elmondása alapján a tanárok nem szeretik a ping-pongot. Azon izgulok, hogy szombat délután időben hazaérjenek, mert 4 hónapja van a Macskákra jegyünk.

2022. március 1., kedd

Palacsinta

Pancake day, azaz palacsinta nap lesz holnap!Mindezt Kende este 19 után közli, ez azt jelenti, hogy sütögetni fogok éjszaka. Tényleg???És miért csak most szólsz??Komolyan megfordult a fejemben, hogy reggel veszek a nagyáruházban csomagolt amerikai palacsintát..... A recept, ami nekem bevált Mautner Zsófitól származik, ez 4 darabra elegendő: 10 dkg liszt, 2 dl tej, 0,5 dl szóda, 2 evőkanál olaj és pici só(cukormentes), a töltelék úgyis édes.