Összes oldalmegjelenítés

2021. november 30., kedd

Géniusz

Rendszeres esti program , kedd-szerda-csütörtökön, hogy nézzük a Géniuszt. Izgalmunkban ropogtatunk valamit, versenyzek Kendével, sikerélménye van, egyre több kérdésre tudja a választ. Hétvégén 11 éves lesz és már nem az M2 nézi, hanem a Géniuszt velem:)

2021. november 28., vasárnap

Karácsonyi vásár

Covid előtti életünkben a fény villamosával mentünk a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra, soha semmilyen ajándékot nem vettünk, megkóstoltuk a kürtőskalácsot, szólt a karácsonyi zene és hangoldódtunk az ünnepre. Idén védettségi igazolványhoz kötik a belépést(a kordonon kivül is sétáltak emberek)szebbnél-szebb kézműves portékákat láttam, az egyedi fülbevalók nagy rajongója vagyok(szilvaszombaton Bodonyba mindig veszek). Vince kisírt magának egy kekszpecsétet(kerámia), Kende pedig mézeskalácsot. Kaptak egy-egy bonbont(hiába különleges, 350 egy kocka ára). Az egyik kiállítónál megtaláltam tavaly karira kapott sárga bőrtáskám, megdicsértük a készítő portékáit és a bodonyi Mama szövőszékét(ami ma már a falumúzeumé)a szőnyeg, amit tőle kaptam egykor a koleszos szobánk dísze volt. Kora este mentünk, nagy tömeget nem tapasztaltunk,mindenki maszkban, advent indítónak tökeletes program.

2021. november 25., csütörtök

Tesók

Rácsodálkozva nézem őket, hogy milyen nagyok. Kende olyan majdnem olyan magas, mint én. Lábméretünk megegyezik. Már nem kell a padlásra vinni a kinőtt ruhákat, csak átpakolni Vince szekrényébe. Mostanában foglakoztatt Vince fogváltása, 8, 5 éves lesz és még csak nem is mozog a tejfoga, igaz én is késői fogváltó vagyok és van még tejfogam. December 22.-én megyek fogorvoshoz és megkérdezem tőle, hogy ez mennyi ideig normális. Későn bújtak ki a fogacskái(8-9 hónaposan) Hétvégén a Duna parton sétáltunk, elérkeztünk a "kavicsos játszótérhez" és újta úgy viselkedtek, mint egy 3 éves. Kende megjegyezte, hogy Andiékkal jártunk ott régen, amikor még itt laktak a kerületben és rendszeresen együtt jártunk játszótérre, pékségbe, cukiba, mintha most lett volna, pedig eltelt 10 év.

2021. november 23., kedd

Kolombusz ivartalanítása

Elsősorban nőstény cicákat visznek ivartalanításra, csak sajnos a mi Pocakunk elvesztette felénk a bizalmát és simogatni is csak nagyritkán lehet, akkor, ha eszik. Érdekes, hogy Kolombusz(kan)rögtön a kajára ugrik és uralja a tányér feletti részt. Pocaknak csak ritkán hagy belőle, Pocak pedig türelmesen kivárja a sorát. Zoli könnyen megfogta Kolombuszt és betette a hordozóba, az autóban már nyávogott, kapart és minden erejével szabadulni akart. A doktorbácsinál már lenyugodott vagy a meleg rendelő volt rá nyugtató hatással?Elaltatták, majd hívtak, hogy jól sikerült a műtét, nincs komplikáció, még alszik, ha felébred, akkor ismét hívnak. Törölközőt elfelejtettünk vinni, ott kaptunk. Hazaérkezés után kapott kétszer fájdalomcsillapítót, húzta a lábát, Vince szerint rémisztő volt a véres feneke. Elfoglalta kényelmes helyét (autósülés puha párnával)az irodában, reggel, pedig, mint ,akinek semmi baja kirohant. Este még elesetten feküdt az udvaron, napról-napra jobban van, játékos. Mióta megtörtént a beavatkozás távolságtartó velem. Előtte belekapott a felsőrészembe is, ha nem simogattam őt, hempergőzött előttem. Éjszaka továbbra is kinyitjuk nekik az irodát, tegnap és ma reggel is idegen macskák terpeszkedtek a helyükön. Kolombuszék pedig a fészerben fagyoskodtak a farakás mellett.

2021. november 22., hétfő

3. hét

Péntekre oldották fel Kendéék osztályának a karantént, szerdán reggel már fájlalta a torkát. Láztalan, hőemelkedése nincs, szárazon erősen, szinte folyamatosan köhög, olyan, mintha asztmás lenne. Ezzel fekszünk és kelünk és napközben is szüntelen. Ma tesztelték, szerencsére negatív(én holnap megyek oltásra, beugrottam egy tesztre én is:)mióta itt van a covid azóta extra kiadásként havonta megjelenik: eldobható és textil maszkok, gyorstesztek, PCR, vettünk pulzoximétert, vitaminok.) Inhalál, kapott ma a dokinénitől köhögéscsillapítót. Zoli többet van itthon, mint házon kivül és rá tud nézni. A leckékkel és a tanulással nem úgy haladunk, ahogy szeretnék, én a rossz zsaru. A tanárok nem írják be a leckét a naplóba, a diáktársak este érnek haza(zeneórák, edzés, cserkészet, különóra). Ma online volt külön matekja Kendének, de nem tudtam megmondani a tanárnak, hogy mit vettek az iskolában, mert nincs bent az óra címe. Este online fogadóóra, kértem az ofő segítségét ebben, nekik néhány kattintás, nekem óriási segítség. A jelenlegi járványügyi helyzetet átnézve, úgy gondolom a téli szünetig többet lesz(nek)itthon,mint a suliban. Ne legyen igazam.

2021. november 19., péntek

Képeslap szülinapra

Kendus december 5.-én 11 éves lesz! A szülinapi meglepetéshez ha van kedvetek, időtök, energiátok, akkor küldjetek neki egy képeslapot!Az ünnepi asztal dísze lesz!Akkor is ha zugolvasó vagy, ha ismerős vagy, ha rokon vagy, ha barát vagy!Nagyon örülnénk neki! Varga Kende 1201, Budapest Frangepán u. 67.

2021. november 18., csütörtök

2021. november 16., kedd

Cirkuszolni

Még a múlt héten kaptam Vince üzenőjében a következő üzenetet:"Kedves Anyuka!Vince tegnap cirkuszolt, mert nem tudta megmondani, hogy a kabát az övé vagy sem." Tanítónéni szívesen használja a szlenget, pedig olyan gazdag a magyar nyelv. Szeptemberben kérdezem tőle, hogy mik az első benyomások a gyerekemről. Első válasz: überlassú! Na már itt erősen veszített a népszerűségéből, azóta már népszerűségről az ő esetében nem beszélek. A kabátról annyit, hogy aznap volt rajta először, neki új(az előző tulajdonosának a neve nem jött ki a kabátból, szegénykém délutánra már nem emlékezett, hogy mibe ment reggel) Vince itthon van, leckét nem írja a Krétába, írtam neki emailt, hogy ha fénymásolatokat kapnak a gyerekek, kérem , hogy 1 példányt adjon le belőle a portán. Válasz nincs. Múltkor is próbálkoztam így elkérni az órai munkát,visszaírt, hogy leadja, reggel megyek a suliba, a portás semmiről nem tudott, másnap kaptam meg. Írtak egy felmérőt és ráírja az egyik részfeladatra, hogy 12/5 pont egyes. Ez az osztály most indult a suliba és 1-2. osztályig járnak ide a logopédiai sni-s csemeték, de már most fel van adva a lecke.

2021. november 12., péntek

Karantén ideje alatt

Nagyon sajnálom, hogy ismét ott tartunk, ahol tavaly ilyenkor. Annyi könnyebbség volt, hogy félállásban dolgoztam(Vince tanulás támogatása miatt) 1 évvel ezelőtt és többet tudtam a fiúkkal lenni ilyen helyzetben. Most Kende többnyire egyedül van itthon, az órákon részt vesz, de a leckét vagy nem érti vagy nem akarja érteni vagy. Visszaküldeni kell és jön a számonkérés is(hétfőn énekből pl.)Kora este, késő délután jutok oda, hogy megnézem a classroomot a gmail fiókját és ellenőrizem, hogy mikor mit csinál a majdnem 11 éves gyerek. Gondoskodom a tízórairól és az uzsiról is és a változatos ebédekről. Rá kell szólni, hogy menjen ki időnként a levegőre. Ahogy belépek rögtön azzal fogad, hogy menjünk ping-pongozni(ha felhajtja az asztalt, akkor egyedül is tudja, tudom, hogy nem izgalmas, mindig eszembe jut ilyenkor Tom Hanks a Forrest Gumpban alakított ping-pongos jelenete)kosarazni. A cicákat reggel ellátja, kiviszi a szelektívet és a mosogatógépet is kipakolja, egy szavam nem lehet erre. Viszont sokkal több időt tölt a PSP előtt, mint szeretném. Környezetünkben pedig egyre több a beteg.

2021. november 10., szerda

Karantén

Kende délután hívott, hogy menjek gyorsan, mert X. és V. covidosok, az osztály karanténba került. Déja vu érzés. Mire odaértem, mindent összeszedett, a három ottfelejtett sapkát, tornazsák, két kabát stb. Megérkezett az ofőtől és az igazgatótól is az email, hatósági karantén. Még a jövő hét is. Jöhetnek ellenőrizni. Közben két kolléganőnek lett pozitív a tesztje(oltottak). Több osztály "elesett" már, rengeteg gyerek (is)covidos. Elkeserítő a helyzet.

2021. november 8., hétfő

Medve Márton nálunk vendégeskedett

Az oviban is szokás volt a csoport kabaláját, Sün Balázst hétvégére a gyerekeknek hazaadni(valahogy ott akkor feltűnt, hogy Vince nagyon vágyott rá, de ritkán jutott el a Frangepán utcába Sün Balázs. Ki kellett érdemelni. A naplójában lehetett arról olvasni, hogy ki vitte haza és mivel töltötte ott az időt, a szülők bevetették magukat és jobbnál-jobb programokat találtak ki Sün Balázsnak) Az 1.e osztályban Medve Márton felügyeli a gyerekek magatartását, szorgalmát. Kislétszámú osztály(10 fő), így nagy az esélye annak, hogy mindenkihez többször kerül Márton. Vince fülig érő szájjal hozta haza péntek délután, velünk evett, kirándult, aludt. Még a múzeumba is megbújt a táskámba. Ma reggel Vince nem szerette volna visszavinni, állította, hogy 1 hétig is nálunk lehet:)Kért, hogy varrajak neki ruhát, mármint Medve Mártonnak. Azt nem tudok, de kerestem pici méretű ruhát, amit megkapott. Nagyon motiválta őt, hogy érdemes odafigyelni az órán és dolgozni, mert meglesz az eredménye. Van egy ikerpár az osztályban, több szempontból problémásak. Vince faragja a lánynak a ceruzát, segít neki bepakolni, Vince szerint az ő kedvessége miatt jöhetett haza Medve Márton vele, de azt gondolom, hogy nemcsak kedves, hanem szorgalmas és igyekvő is.

2021. november 7., vasárnap

Egyiptomi kaland a Szépművészeti Múzeumban

Kende most tanult Egyiptomról történelem órán(a tanár felsősök szigorúnak tartják, rengeteg projekt van, még engem is inspirálnaka feladatok:), Kende eddig ügyesen vette az akadályokat és sok nevet, történetet ismert). A két fiúval elmentem a Szépművészeti Múzeumba és kipróbáltuk a családi társasjátékot, a belépő mellé kell megvenni a börönd kölcsönzését is(2000ft), Vince sajnálta, hogy nem kapjuk meg örökbe, mint a Nemzeti Múzeumba. A feladatok megoldásánál két anyuka is odajött hozzánk, hogy hol lehet böröndöt, feladatokat beszerezni. Kende szeretne elmenni egy szabadulószobába, kicsit ez is hasonló volt. Mi a tervezett 60 perc alatt nem végeztünk, igaz előfordult, hog hárman háromfelé mentünk. Kende kívánsága volt az Amenhotep kiállítás, amire megvettem a jegyeket, de a feladatoknál kicsúsztunk az időből és volt, aki nyivákolt, hogy éhes-szomjas-álmos. Visszamegyünk majd! Vince nagyon figyelmetlen, többször megy egyenesen, nekimegy tárgyaknak, a falnak, oldalra figyel és megy egyenesen. Most féltem, hogy bőrönddel(kicsi, gyerekméret)véletlenségből nekimegy egy múmia virtinjének...ilyen nem történt, de résen kellett lennem. Az egész feladvány egy teremben kezdődik, ahol kényelmesen dr. Sipos György egyiptológus íróasztalánál lepakolhatunk és megnéztük a táska tartalmát, elolvastuk az első feladványt és megnéztük a térképet. Így kezdődik: "Kedves Barátom!Köszönöm, hogy átvetted a bőröndömet!Tegnap váratlanul kaptam egy képeslapot kollégáimtól, akik Egyiptomban dolgoznak. Kértek, hogy a lehető leghamarabb utazzak el hozzájuk. A képeslapot megtalálod a táskámban, olvasd el, hogy mit írtak nekem. Azonnal rohantam a múzeumból a reptérre, de sajnos a nagy sietségben elfelejtettem magammal vinni a bőröndömet. A táskára pedig szükségem lenne. Kérlek küldd utánam. Az úticélom titkos, de a bőrönd tartalmának segítségével rájöhetsz, hová utaztam."S. Gy. A megfejtés Gíza lett:)Kaptak a fiúk egy könyvjelzőt S. Gy.től:) Megtudhatjuk, hogy ki volt Mehit és mi lett annak a következménye, hogy összeveszett az apjával, találkoztunk állatmúmiákkal, megnéztük, hogy milyen színnel írtak az egyiptomiak, amuletteket cseréltünk ki a nyakunkba, színeztünk szkarabeuszbogarat, megtudtuk, hogy milyen eszközt használtak a szív bűneinek leméréséhez, végül visszatértünk az Egyiptomi Titkok Kamrájába.

2021. november 6., szombat

Cipővásárlás

Nehezített pálya Kendének téli cipőt venni. Több akadályba ütköztünk: 37-es nincs, nem bőr, nem bélelt, kényelmi betéttel nem árulnak. Supinált 35-ig kapható, onnan feljebb nem gyártják. Talán arra gondolnak, hogy nem elég esztétikus vagy menő? A jó cipőt, ami tartást ad a bokának, kényelmes, nem ázik be fontosnak tartom(fontosabbnak, mint a ruhát). Sportcipőből széles választékot találunk, de téli cipőre senki nem gondol?! Két áruház összes cipőboltját jártuk végig, nézegetem neten is, de vagy horror árban találtam(pl. 50e), de lutrinak tartom gyereknek netről cipőt rendelni. Odáig jutottunk, hogy elkezdtük a női cipőket nézni, ami fekete, unisex(nem csillog, nem lakk, nincs rajta hímzés). Utolsó boltban találtunk egy fekete Rieker márkájút, minden igénynek megfelelt és nem utolsó sorban az én lábam is 37-es:)

2021. november 5., péntek

Halloween a Tündérkertben

A legjobb program az őszi szünetben Vince szerint a Halloween buli volt az őszi szünetben(az iskolában is erről beszélt). Gyerekorvoshoz igyekeztünk, amikor az esemény plakátját észrevettem a villanyoszlopon. Kendének az egészhez semmi kedve nem volt, ahogy Zolinak sem. Megszántak minket és eljöttek végül, nem bánták meg. Igazából a aSerdus tűzzsonglőr show előtt érkeztünk egy kicsivel. A halloween sétáról, a tökfaragásról és a cukrászdai bemutatóról, na meg a koncertről lemaradtunk.
Az első regisztrációhoz volt kötve és már betelt, amikor jelentkezni akartam. Az asztalokról lehetett csokit, édességet, cukorkát csenni, a felnőttek és a gyerekek nagy többsége beöltözött.
A büféből mi halloween hot-dogot és ivólevet nem ittunk, inkább kávét és forró csokit. Látványos dekoráció fogadta a családokat a teraszon és a kertben is(két láb lógott ki a bokor alól, mintha valaki tényleg túl sokat ivott volna és lefeküdt)
, az asztalokon a fazekas szakkörön készített töklámpások égtek. A tűzzsonglőr show 30 perces volt,
fantasztikusan ügyesek voltak a lányok: a derekukon pörgették a tűzkarikát, táncoltak vele, úgy használták, mint a hullahopp karikát.

2021. november 1., hétfő

Ezt is elintéztük az őszi szünetben

Fogszabályzó: tovább tartott az odaút, mint, amennyit Kende a székben töltött. Mindig délutáni időpontot kérünk, döbbenetes volt, hogy az egész 6. emeleten nem volt várakozó beteg, legutóbb tömve volt. Egy ajtónál történik a fogszabályzás, a többinél fogászati beavatkozás történik(tömés, fúrás, húzás stb.)Ez még a szigorítások bejelentése előtt törént. Eltűntek a betegek hétfőn 15.30-kor. Kende foga látványosan átalakult, egyre szebb. Most vittük a gipszmintát is(a múltkor itthon maradt), januárban megyünk legközelebb. Szemészet: Vince szeméről októberben a következő diagnózist kaptam: "bal alsó szemizma lebénult", valószínű veleszületett rendellenség. Ha azt kérem, hogy kövesse az ujjam a szemével, akkor egy bizonyos pont felett a bal szeme megakad és nem párhuzamos a szemmozgása. A problémát kb. 3 éve vettem észre, hordtuk államilag finanszírozott szemészetre, drága magánrendelésre, de eddig a "bénulás"szót sehol nem mondták, írták le. Állandó viseletre kapott szemüveget, +1 és +1,75. Februárban voltunk előtte szemészeten, eddig -0,5 volt a bal szemére. Ellentmondó szakvélemyéneim vannak.Több szem többet lát alapon felhívtam a Heim Pál szemészetét(mi nem oda tartozunk, hanem Csepelre lakhely szerint), ajánlottak valakit, már beszéltem kb. 5 perce, amikor azt mondja a vonal túlsó végén a hölgy, hogy ők 13-ig adnak időpontot és most 13.30 van, hívjam holnap újra(elérni sem könnyű őket), kiderült a vonal túlsó végén az a doktornő beszél, akit ajánlottak és miután elmondtam, hogy tanítok 8-14.30ig zsinórban(csak a szünetekben tudok telefonálni, ha nem ügyelek vagy nincs semmi más), akkor megszánt. Ajánlotta a kollégáját és december 3.-án megyünk. Tanítási időben, de megyünk!Miért várjak arra, hogy kettős látása vagy félredöntött fejjel beszéljen, ha lehet műteni is. Most visszagondolok arra, hogy pár hetes lehetett, amikor feltűnt, hogy balra dönti a fejét, mondtam neurológusnak. Ez azóta megszűnt, de Roni szerint most is sokszor dőlt fejjel beszél Vinci. Bőrgyógyászat: Vince tenyerén nőtt egy szemölcs(zavarja a ceruzafogásban). Távgyógyítás zajlik. Első emailben még a fagyasztás is szóba került, majd ragaszkodik az orvos az itthoni kezelésben(Verrumal, ragasztás), csinálom kb. 1 hónapja, küldözgetem a fotókat, de nem múlik. Telefon, kaptunk időpontot személyes konzultációra. 8-12-ig rendel az orvos. Ismét egy iskolából hiányzó nap. Háziorvos: ide nekem kellett mennem, még személyesen nem találkoztam az új családorvossal, a covid után váltottunk. Most egy igazolásért mentem az alkalmassági vizsgálathoz. Post-covid: ide is én mentem kontorllra. Utoljára, mert szerencsére minden rendben. Urológia: Vince panaszkodott fájdalmas pisilésre. Adtunk le vizeletmintát, az rendben. Urológushoz kell majd mennünk.