Összes oldalmegjelenítés

2022. május 31., kedd

Gyereknap

Május-június hónapunk nagyon sűrű, egymást érik a jobbnál-jobb programok: kirándulások, színház, tábor, sportnap stb. Emiatt nem szerettem volna a belvárosba menni, a kerületben maradtunk és kimentünk a sétálóutcába. Sátorok alatt lehetett különböző programok közül választani, elsőként a bűvész mellett ragadtunk le, először egy ifjú tehetség(8. osztályos)mutatta be a produkciókat, nem jöttünk rá a trükkökre, néhányat tanított nekünk és ajándékba kaptunk kártyákat. Másodsorban reklámozták ezzel a Csili bűvész táborát is, amit 7 éves kortól ajánlanak, Vince rögtön rákapott, hogy ő szeretne menni. A következő állomás a szabadulószoba volt, ami életünk elős ilyenje. Rájöttünk, hogy mi ebben nem vagyunk ügyesek, Kende már egy ideje mondogatja, hogy ő szeretne egy szabadulószobába elmenni, vasárnap azt láttuk, hogy ha valami elsőre nem sikerül, akkor dühös lesz és nem gondolkodik. Ide előre be kellett jelentkezni, 30 perc állt egy család rendelkezésére, nekünk 25-kor szólt a szervező, hogy 5 percünk van, többször kértünk segítséget, a lakatok számzárasak voltak, amihez kulcs kellett, azt is nehezen találtuk meg, még, jó , hogy gyerekeknek lett kitalálva, a mi képességeinket meghaladta. Vince a kábítószermegelőzési, prevenciós sátornál leragadt, különbségeket keresett egy feladatlapon, még mi felnőttek tesztet oldottunk meg, a fiúk lufit kaptak mindezért, sőt az óra nyerteseként Vincét húzták ki, ő egy kisebb ajándékcsomagot is kapott. A Művelődési Ház könyvtára is kitelepült, beírtakozásért(ingyen volt)cserébe most könyveket lehetett örökbe hazavinni. Választottunk régi Hahotát, Guinness rekordok könyvet(Kendének már van egy itthon, szívesen veszi a kezébe, nézegeti), Szabó Magdát, történelmi könyvet is tettem a táskámba. Színpadon tánctanítás folyt(az egyik táncos műsorból érkezett a bemondó), Vince az egyik osztálytársával bátran felmentek a színpadra(lámpaláznak nyoma sem volt)és lépegettek jobbra-balra. Mivel nálunk az étkezés központi téma, gyereknap alkalmából elmentünk egy vasárnapi ebédre a Csili éttermébe, mióta a fiúk megszülettek nem jártunk ott, minden ízlett, az adagok és az ár is rendben volt. Délután ők még szerettek volna ide-oda menni, maradtunk itthon filmezni.

2022. május 29., vasárnap

Gála

Kende iskolája már 1882-ben létezett, a rendszerváltás után lett a katolikus egyházé. 5 évvel ezelőtt volt utoljára gála(ez a kérdés a gyerekeknek egy teszten szerepelt és Kende megjegyezte) Ezt ünnepelték tanárok, diákok, szülők az iskola udvarán. A suli évről-évre egyre szebb, mióta Kende ide jár(5 éve) folyamatos az építkezés, újítás. LEgutóbb egy szintet húztak az épületre, megvették a szomszéd telket, ahová tornacsarnok épül majd. Aznap Erdő Péter bíboros tartotta a misét, délután pedig minden osztály produkcióval készült. Kendéék azt adták elő, hogy milyen egy elképzelt nyaralás, osztálykirándulás és milyen a valóságban. Sorbanállás a benzinkút mosdójánál, rosszullét a buszon, veszekedés stb. Mindezt humorral, szórakoztatóan, zenei aláfestéssel. A legjobb az egészben az volt, hogy ők végig nevették az egészet(főleg Kende:) Nekem Kendéék előadásán túl a kedvencem egy zenei,táncos összeállítás volt. Mit szólsz akkor, amikor megláttod a legutálatosabb kaját a menzán: "Jaj, de jó a habos sütemény!", amikor puskázunk dolgozatnál: "Titkos üzenet, száll a széllel", amikor megtudod, hogy holnap három dolgozat vár rád: "Holnap hajnalig", amikor beírást kapsz az osztálytükörben és az ofő megkérdezi, hogy miért:"Ha te tudnád, amit én", amikor elkésünk az óráról: "Köd előttem, köd utánam". Vincének a színpadi produkciókon túl a büfé kínálata jött be, ami becsületkasszás volt, a befolyt jövedelmet az iskola alapítványa kapja. Felléptek a tanárok is, az iskola kórusa, volt táncház is. A sárga smile pólőban van Kende.

2022. május 27., péntek

Könyvjelző

Vinciéknél kérés volt, hogy akit a barátodnak gondolsz vigyél neki egy könyvjelzőt. Egy Mancs őrjáratos doboz őrzi a kézzel készített kincseket, Vinci választott belőle vagy 4 darabot. Ő egy kislánytól kapott és "képzeld Anya, azt mondta, hogy azért szeretem engem, mert jó a humorom!"

2022. május 26., csütörtök

Játszótér a BOK csarnok mögött

Zoli és Kende meccsre szerettek volna jegyet venni és arra jártak, jegypénztárak már nem működnek, online, a stadionok mögötti automaták sem működtek, de felfedeztek egy szuper játszóteret a BOK csarnok mögött. Még soha életemben nem jártam ott, mindet is elvittek másnap és megmutatták a helyet, úgy tűnik, hogy kevesen ismerik még. Rendezett szép környék, futópályával, térkőbe beépített szökőkút és tiszta wc, büfé is várja a családokat. A sportolni vágyó felnőttekre is gondoltak, külön kinti kondirész is van. Bicózásra, görkorizásra is kiváló terep, mert nincsenek autók és mindenhol viszonylag új a térkő. A mászóka hasonló, mint a Városligetben, fészekhinták, csúszdák, 5-14 éves korig ajánlott a játszótér a kiírás szerint, Kende is meglepően jól érezte magát és versenyeztek, ki ér le hamarabb a fémcsúszdán. A futópálya körüli számomra monumentális szoborcsoportok illuzórombolók, valahogy nem illenek oda és csúnyák is, elégé szocreál. Vince kérte, hogy sütizzünk a környéken, egy jó nagy kerülővel találtunk egy cukit(18.00-kor vasárnap általában már zárnak), a süti sem volt az igazi(Vince fagyizott, egy gombóc 400 forint..), utóízt éreztem a gesztenyés tortaszeletnek, ráadásul bejött két hajléktalannak nem kinéző, angolul beszélő, áporodott, vizeletszagú férfi és annyira hányingerem lett, hogy gyorsan kijöttem(a fiúk pedig követtek).

2022. május 25., szerda

Osztálykirándulás Vinciéknél

Szeptemberben ideálisan indult a 10 gyerek 4 pedagógussal(logopédus, ped. asszosztens, gyógyped. asszisztens, tanító), ebből maradt a logopédus és a gyógypedasszisztens tél végére. Már év közben kiderült, hogy 2 gyerek(ikrek, nevelőknél vannak)nem integrálható az osztályban, ősszel ők máshová fognak járni. Így az lett, hogy osztálykirándulás a kerületben lesz, a közeli sétáló utcába mennek és legkésőbb 13.00-re kell Vinciért menni. Ő ezt a kirándulást annyira várta, de annyira, hogy alig bírt elaludni. A sétálóutca az iskolától 10 perc séta, de itt nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy együtt vannak és nem tanulnak. Előtte megkérdezték, hogy kaphat-e fagyit én igent mondtam, nem gondoltam, hogy bántani fogja a pocakját(június 13.-án megyünk allergia vizsgálatra, hétfő óta tejmentesen étkezik és kapja a Lactase tablettát)még jó, hogy volt váltás ruha a táskájába, mert szükség volt rá. Játszótereztek(Vince szerint az a hajós játszó inkább babáknak való), elmentek a Csili mellett lévő galériába és megnézték a tavaszi virágok kiállítást. A teremőr néni annyira megörült annak, hogy egy gyerekcsoport bement, hogy gyorsan szerzett 10 dörmit ajándékba a gyerekeknek. Az egyik képen az erzsébeti főtemplomot látták és elsétáltak a templomhoz, hogy megnézzék tényleg jól dolgozott-e a festő:) Napsütéses, gyönyörű időjárás volt aznap. Még az iskolában megnéztek egy mesét és már ott is voltam érte, pontosan 13.00-re nem értem oda, késtem pár percet, már nagyon várt, hogy elmesélhesse az élményeit.

2022. május 23., hétfő

Vinceszáj

Este olvasunk, kérdezem, hogy ki olvas a legjobban az osztályban? Hát, ki? A. néni!

2022. május 21., szombat

Új telefon

Az a szabály, ha Kende egyedül jön haza, akkor indulásnál és átszállásnál hív.(Hogyan lehetett, hogy 14-15 évesen mobiltelefonok előtti ősidőben egyedül utaztam Szécsényből a nagy Budapestre?!) Nem hívott, tudtam, hogy mikor végez és elindultam elé. Az iskolában mondta az egyik osztálytárs, hogy elment a barátjával a CBA-ba(ettől olyan nagyfiúnak érzik magukat:) Közben hívtam és kiderült, hogy leejtette a betonra a telefont és összetört, hívást tud fogadni, de indítani nem. (Mi vagyunk az a defektes család, aki elejti, összetöri, elveszíti a tárgyakat). Kora este megvártuk Zolit és arra jutottunk, hogy kap egy új készüléket, aminek a felét a zsebpénzéből fizeti. Most nagy a boldogság(és a veszekedés a telefonon), engem annyira nem hoznak lázba a kütyük, ha leselejtezésre kerül a sor, biztos vagyok benne, hogy nálam landol majd.

2022. május 20., péntek

Zalaszántó-Hévíz-Egregy

Útvonalunk: (Ereki templomrom - Sümeg/Erek) - Hideg-kúti-major - Zalaszántó/Sztúpa - Zalaszántó (középkori templom és Kotsy-vízimalom) - Rezi várának romja - Rezi - Betyárok fája (Betyársírok), Zsidó temető - Hévíz-Egregy (Árpád-kori templom) táv: 20 km(Tamás szerint, eltévedtünk többször, de a fiúk hamar észrevették, mivel a kék jelzés eltűnt) Bazsi településen találkoztunk 10-kor, a szokásos csapat jött össze. Elég korán 7.30 magasságában indultunk, megnéztem az időjárás előrejelzést, szép időt jósoltak. Ahogy haladtunk a Balcsi felé, egyre inkább beborult, gondoltam, hogy rövidnadrágban vagyunk, van nálam váltás ruha a fiúknak, de hosszúnadrággal nem készültem. Szerencsére nem volt rá szükség. Egy szakaszon méteres csalánokban gázoltunk, ott jó lett volna. Második megálló a Zalaszántón lévő sztúpa volt, nógrádiként jártunk már Taron, hasonló volt ott is. Kende nem értette, hogy miért raknak Buddhának ki csokit, rágót, almát stb. és miért van kint füstölő. Kende nem csatlakozott a többi fiúhoz, ő velünk jött végig, hiába kértük, hogy hívja el Magort, ő nem is akart jönni kirándulni, mert nem tudja, hogy mit lehet abban szeretni, hogy egésznap mész, ráadásul cipeled a hátizsákod, izzadsz, elfáradsz stb. Vince közvetlen, barátkozós minden gyerekkel. Volt egy hosszabb hisztije. Először is azzal kezdte, hogy ő el akar veszni(szerencsére elmondja, ezért le-leszakadt a többiektől), aztán a bicskával nyársbotot akart faragni, ahogy a többi fiú is, csak ő maga felé húzta a bicskát és elég száraz ágat talált, elvettük tőle a bicskát, aztán ordított, mint a sakál. Hiába teszünk be 5 palack vizet, mindig kevésnek bizonyul, kocsmai pecsételőhelyeken(Kéktúrás füzetet visszük magunkkal)töltjük. Egy Vince hiszti alkalmából bosszúból kiöntötte az utolsó fél liter vizem,kirántotta ivás közben a kezemből és volt viz, nincs viz. Nagyon jólesett a sütött szalonna, pillecukor, friss bagett. Mindig megállapítjuk, hogy mennyire finom(pedig lehet, hogy csak nagyon éhesek vagyunk), hőségben nem esik jó a tűz köré ülni, de most viszonylag későn, 17 körül jutottunk fel Rezi várához, ahol bőségesen megvacsoráztunk. A kikapcsolódáson, az edzésen túl arra is jó a Tamás-féle kirándulás, hogy beszélgessünk, nosztalgiázzunk. Mindig egyfajta erőpróba az út, most azt éreztem, hogy bírtam volna még, egy-két magasabb emelkedős szakasznál tartottam pihenőt. Későn, 24 körül értünk haza, másnap kora reggel nehezen indult a nap. Lemerült a telefononunk, a gps is, egy idejig követtük a pesti barátainkat.

2022. május 18., szerda

Futóverseny

Kendének már lassan külön helyet kell keresni az éremgyűjteményeinek, amiket az asztalitenisz versenyeken nyert. Vince kicsit irigykedve kérdezte, hogy ő miben jó, hogyan lehetne neki is érme?!Mondtam neki, hogy ő futásban remekel. Kitartó a futásban. Kifejezetten gyerekeknek szóló futóversenyt kerestem, még tavasz elején találtam egyet Balatonfüreden, ő abban az időpontban lebetegedett. Múlt szombaton rendezték meg a Budakeszi Vadaspark jótékonysági futóversenyét, a nevezéből befolyt összeget a vadmacskákra fordítják. Vincének már az örömet szerzett, hogy a nevezéshez kaptunk ajándékot: hátizsákot, benne törölközőt, sapkát, napszemüveget, könyvjelzőt, foglalkoztatót, kulacsot. Ő 350m futott erdei terepen, Kende 2 km. Vince 9. helyen futott be a célba, szegényt menet közben fellökték, ő mindent megtett, úgy tűnt, hogy a futás alatt levegőt is alig vett, annyira hajtott. Kende nem rajongott a futásért, de meggyőzhető. Ő 26. ért célba a 58. versenyző közül. Biztattam, hogy ha valaki nagyon teper, engedje inkább előre, ő majd a végén belehúz. A bemondó szerint megnyertem a legbátorítóbb anyuka címet, én fütyültem, kiáltottam, biztattam a fiúkat. Kendénél még elmondtam azt is, hogy a kijelölt terepen fusson, nehogy letérjen az útvonalról(ez egyébként inkább Vincére jellemző), és csak a felvezető futókat kövesség. A nevezéshez egy egésznapos belépőt is kaptunk a Vadasparkba. A rendezvény zárásaként tombolahúzáson vettünk részt, sajnos most nem nyertünk, élményekkel, kifáradva jöttünk haza. Hűsítőként szörpöt és nápolyit kaptak a résztvevők. Színvonalas esemény volt, megyünk legközelebb is. A jókedvünket beárnyékolta, hogy a zöld füves placcra letettük a holminkat(valamiért nem a csomagmegőrzőbe), mások is így tettek és eltűnt Zoli Hally Hansen pulóvere én azt gondolom, hogy valaki a sajátjának hitte és elvitte magával,más nem tűnt el(ott volt a táskánk is és az én Nike pulóverem), mások táskái, holmijai. Szóltunk a rendezőknek, hátha meglesz, de nem jelentkezett senki. Így jártunk.

2022. május 14., szombat

Kiesett az első foga Vincinek!

Kis fogatlan lett, a bal alsó középen az első foga Vincinek, ami kiesett. Nem várt vele 16 éves koráig, mint én:) Igaz, júliusban már 9 lesz! Ez azt jelenti, hogy decemberben előjegyzett altatásos fogászati műtéten, eggyel kevesebbet kell húzni. A kádban esett ki, már mozgott egy ideje. Járt a fogtündér, hozott egy számolórudat.

2022. május 10., kedd

Talpraesett

Kende tegnap egyedül jött haza. Iskola-séta-busz-átszállás-busz-séta és már itthon is van, kb. 35 perc. Az első busz lerobbant, átszállt egy másikra, aminek az ajtaja volt rossz. Ez akkor derült ki, amikor le akartak szállni az utasok(Kende is), de az ajtó nem nyílt, hiába próbálkozott többféle módszerrel a sofőr. A kórháznál álltak meg, ott sikerült kinyitni az ajtókat. Ez tőlünk még kb. 25-30 perc séta az ő tempójában. Nagyon megdicsértem, amiért talpraesetten , ügyesen kezelte a helyzetet.

2022. május 9., hétfő

Kisimultak az idegeim

Erősen igénybe vette az idegeimet a múlt hét, többször azt gondoltam, mi következhet még?Pénteken egy volt kolléganőmmel színházba mentem, gyorsan beértem a Deákra, még sétálgattam a környéken. Hattyú című darabot néztük az Örkényben, Nagy Zsolt, Tenki Réka, Für Anikó, Mácsai Pál..szenzációs szereposztás,gondolkodtató darab(2.45 perc, több rövidebb szünettel), ott és akkor teljesen belefeledkeztem a történetbe. A szünetekben kaptam Zolitól a fotókat, hogy ők a várban sétálnak, pizzáznak(Jamie éttermében,gondoltak rám is, hoztak haza nekem is:) jól érzik magukat, onnan nézték a naplementét. Kende előtte a barátjánál volt,ő teljesen belelazult a hétvégébe. Szombaton Soroksáron legóbörzét hirdettek a Tündérkertben, előtte jöttek és segítettek nekem a piacon vásárolni, cipekedni. A legóbörzétől többet vártunk, csak náhány asztalon és egy nagy terepasztalon volt legó, Vince vett magának két ujjbábot(gyakran ad elő darabokat), Kende vett egy új Technic legót, olcsóbban, mint a Tescóban. Hazajöttünk és gyorsan összarakta, majd következett a csendes pihenő, amihez ragaszkodunk.Kende néha mondja, hogy ő már 11 éves, de a végén ő alszik legtovább. Délután a környéken bicóztunk, elmentünk a lovardához, készültünk répával, de a lovak helyén(kinti terület)rendezvényszervező cég van, eltűntek az állatok. Hazafelé még megálltunk egy játszótérnél, a mókuskeréken sikerült összeveszni, de az elmúlt napok veszekedéseihez képest, gyorsan lenyugodtak a kedélyek. Vasárnap hajnalban Vince ébresztett(6.00), hogy ellenőrizem le a matek leckéjét, ugyanis azt mondtam, hogy akkor indulunk Szécsénybe, ha kész a házi, megtanultak mindent és bepakoltak. Időben indultunk. A benzinkúton Kende kapott legó újságot, Vince édességet kért:), most külön ültek az autóban és jót is tett nekik(Vince leghátul). Ebédelni Varsányban a Rozmaring étteremben szerettünk volna, de már másodszor úgy járunk, hogy teltház van. Nem számoltunk azzal, hogy elsőáldozás van, így a Bársony, Omnia is foglalt volt, a Gesztenyésbe ültünk be, de utoljára. Tulajváltás volt, az adagok összementek, az árak emelkedtek és a minőség romlott. Olyannyira, hogy Vincének annyira ment a hasa, hogy szegénykém nem ért ki a wc-re, még szerencse, hogy volt nálam váltóruha(amikor Zoli azt mondja, hogy miattam nem indulunk, mert én vakarászom magam, na akkor nekik pakolok szendvicset,ruhát stb.), Mama levese bugyogott és az jelent valamit, ha Vince a két darab palacsintából csak egyet eszik(két palacsinta 1300 forint). Tipikus példa, hogy gyorsan akarnak meggazdagodni az étterem vezetői. Mamánál utána beszélgettünk, aztán lementünk a tóra(Mama gyorsan fárad, ő lefeküdt aludni), a fiúk horgásztak, mi csacsogtunk. Vince annyira belejött, hogy percenként fogta a kishalakat(és utána kézbe vette őket) 2 pontyot haza akartak hozni, de én mondtam, hogy nem pucolom meg. Erre a fiúk: majd mi megcsináljuk, megnézzük a youtube-n! Hoztunk is haza a macskáknak finomságokat, akik először leharapták a kishalak fejét, aztán vizsgálgatták őket, majd reggelre megették. Késő estére értünk haza, azóta azt kérdezik, hogy mikor megyünk legközelebb.....

2022. május 4., szerda

Az úgy volt....

Hétfőn a fokozatosság elvét követve Kende kapott egy osztályfőnöki rovót. Gyűltek a beírások a magatartás füzetben, ezt láttam a fogadóórán is. Kamaszodik a drágám. Zavarja a tanórát, hangoskodik, kb. 2 hónappal ezelőtt órai verekedés is volt. Ő, aki egykor példás magatartású gyerek volt és a két fiam közül ő a "könnyebb" eset. Visszabeszél a tanároknak, ha azt mondják neki, hogy négyes lett a dolgozatod, de egy hajszál választott el a ötöstől, arra neki az a reakciója, hogy jó neki a négyes is. Állandóan a ping-pongon jár az esze, már az órán visszaszámolja a perceket, mikor mehet ki, ha a tanár nem hagyja abba csengetéskor, szól neki. Ennek az lett a következménye, hogy a héten eltiltották az asztalitenisztől. Odaléptek, ahol fáj. Előfordult, hogy elővette az ütőt órán, és ő volt felháborodva, hogy elvették tőle. Ha rászólok, akkor az a válasza: téged is kikészít az iskola. Kedden igazgatói figyelmeztetést kapott. Reggel le kell a portán adniuk a telefont, ő a tanítási órák előtt ezt nem tette meg, trágár szavakat tartalmazó videókkal szórakoztatta a többieket, de azzal nem számolt, hogy az igazgató az ügyeletes és elveszik a telefonját, a tetteinek van következménye. Kedden a beteg Vincével voltam itthon, reggel csörög a telefonom az igazgató volt az. Beszámolt Kende magatartásáról, majd elmondta, hogy a telefont csak nekünk adja vissza. Tegnap délután és ma már nem volt bent amikor mentünk Kendéért, reggel a barátunk vitte. Itthon bőgés közepette elmondta, hogy nagyon bánja, amit tett. Ma szülői értekezlet anyák napi műsorral összekötve. (Jó párosítás:) Az utóbbi volt előbb, annyira szépek, helyesek, nagyok voltak a gyerekek, énekeltek, verset mondtak, énekeltek(megvan az új csengőhangom:)zongorázott, gitározott egy-egy fiú. Megható műsort láttam, Kende szerint csak én sírtam. Utána kókuszgolyót kaptunk, virágot. Egy ilyen fellépés után az ember összes haragja elszáll. Megállapítottam, hogy a legtöbb lány magasabb, mint ő. A termükben vártak, amíg a szülői tartott, megyek le a lányok matek példákat oldanak meg(este 18), Kende te?Én kint voltam az udvaron...

2022. május 2., hétfő

Süssünk zöldfűszeres perecet!

Ismét egy töri projekt, készítsenek cégért. Neki különösebb ötlete nem volt, így az általam javasolt pékek cégérét valósítottuk meg. Kézzel gyúrta, dagasztotta KEnde a perec tésztáját, amit nemzeti színű szalaggal átkötöttünk és három ágra felkötöttük, az ág sajnos sehová nem lett rögzítve, mert itt megakadt a kreativitásunk. A finom zöldfűszeres perec receptje(régi Nők Lapja Desszert számból való): 50 dkg liszt, 1 evőkanál só, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál pizzafűszer lett nálunk, 5 dkg vaj, 3 dl tej, 3 dkg élesztő, 1 tojás a kenéshez és durva szemű só a szóráshoz.