Összes oldalmegjelenítés

2014. május 29., csütörtök

Alsógatya nélkül

Kendus önállóan öltözik. Az ovi megkezdésekor(2,5 évesen)még nehezen ment neki, hisztizett, ha nem sikerült neki elsőre és inkább feladta. Én a nyugis Anya, inkább felöltöztettem a nagy kajla fiamat, de ez már a múlté!
Előző este kikészítem(az estek 98%-ban) a kanapéra a másnapi ruháját és a pizsamáját.
Előfordul, nagy ritkán, hogy nem készítem ki,  hanem ő kihúzza a fiókot és kiválasztja mit szeretne magára venni. Így fordult elő, hogy 35 fokban sízoknit húzott a lábára, ami akkor tűnt fel, amikor a Kerekítőn a könyvtárba le kellett venni a cipőjét.(addig elkerülte a figyelmemet)
Tegnap kikészítettem a ruháját, önállóan felöltözött(már össze is hajtja a ruháját!haladunk!) és az apja elvitte az oviba. Délelőtt próbáltam elpakolászni a szobájában, a pakolászás közben megtaláltam az alsógatyát, amit valamiért levetett magáról, de másikat nem vett elő.
Hívom az apját, hogy alsógatya nélkül van a gyerek(neki is feltűnt, mikor öltöztette:)az oviszsákból elővettek egyet, így nem maradt egy szál fütyiben a gyerek:)

2014. május 28., szerda

Gyereknap

Előzőleg regisztráltam babanetes gyereknapi programokra, amik a Millenárison voltak.("A"tervként mentünk volna ide, ha jön velünk Zoli is, de nem tudott). "B"tervként hármasban bevállaltam volna a Müpás programokat, de mindent felülírt Vinci középfülgyulladása, így lett "C"be nem tervezett programunk.
Pénteken este 21 körül(egyébként simán elaludt)elkezdett szívszagatóan, keservesen sírni. Gondoltam biztos most töri át az első fogacska az ínyét(mindent erre fogok már fél éve), kapott Nurpfent(csak nehogy hozzászokjon), de még 1 óra múlva is sírt, csak cicin nyugodott meg(30 perc után már fájt a cicizés).
Ekkor fogtam magát az apja és elment az ügyeletes gyógyszertárba Viburcolért. Éjjel, amikor csukva volt a szeme, akkor is sírt!!Hajnalban mértem lázat, már lázas volt.
Reggel pedig megláttam a fülét és tudtam, hogy itt középfülgyulladás van. Folyt a füléből a váladék(büdös), annyira, hogy a lepedőt is cserélni kellett. Másnap és harmadnap is folyt még neki, vasárnap délelőtt volt utoljára láza. Csak(szerencsére)az egyik füléből folyt a dzsuva.
Fura, mert nem volt jele annak, hogy megfázott, az orrát állandóan szívom, de váladék nem jött belőle. Ha tüsszent vagy ha ordít, utána fénylik az orra alatt a takony, azt meg leszívom.
Hétfő reggel bementünk a Dél-PEstibe a kedves dokibácsihoz,Vinci hős volt és bátran tűrte, hogy a fülét, orrát, torkát nézegesse a doktor. Csütörtökre hívott vissza kontrollra, felírta az antibiotikumot(Advil Duo), ha lázas lenne, csak akkor kapja.
Orrcseppet használunk.Fülén sapka van, de nehezen tűri meg.

Így a vasárnap délelőttöt bent töltöttük a szobába
, kockákkal játszottunk,
Kendus kint homokozott.
Aztán jött a vihar, jégesővel, széllel.
Délutánra ismét kisütött és sétálni indultunk a Müpa és a Nemzeti színház környékére.
Van játszótér, felmásztunk a zikkuratra
(csodálatos onnan a panoráma), kátyúmentes a járda(ami azért fontos, ha Kendus rollerezni szeretne), "sziklák"
,amire fel lehet mászni és szép  és tiszta gyep, ahová le lehet ülni.
Aztán pár csepp eső után rájöttünk, hogy most gyorsan szedjük a sátorfánkat vagy bőrig ázunk. Egy közeli cukrászdáig jutottunk.
Sütiztünk, fagyiztunk és miután elállt elmentünk szavazni.
Ennyit a gyereknapról:)

2014. május 26., hétfő

Vince 10 hónapos

Utálom,mikor vadidegenek, ismeretlenek, ismerősök, kedvesen megjegyzik, hogy JÉÉÉÉ, DE DUCI ez a gyerek ezt még tovább is tudják fokozni: hány kiló? vagy azt mondják, hogy tömör gyönyör, vagy: jól ki van párnázva, ha elesik(amitől még messze van) nem üti be magát!A boltban mondja a pénztáros: ilyen duci gyereket én még nem láttam(na akkor a szememmel máglyán égettem el a kis szipirtyót)
Amit még gyakran mondanak: anyatejes?Látszik!
Ezeket a hozzászólásokat nem "veszem"fel, de zavar!
Nem tudom hány kiló, nem méregetem, látom, hogy jól néz ki, nekem ennyi elég.
Egyébként meg:), egy kiegyensúlyozott, vidám, mosolygós, akaratos kisgyerek, akinek jó az étvágya:)Punktum.

Azokat az ételeket eszi, amiket mi. Darabos formában nulla foggal megcsócsál mindent. Önálló, nem szereti, ha etetjük, apró kockákat teszünk az etetőszék tálcájára és a pufi ujjaival felszedi azokat. Persze van, hogy leesik, széttrancsírozza, de a nagy része pocakba kerül. Eddig a nambörvan a túrós tészta és a zöldségleves palacsintatésztával volt, nyelte,mint kacsa a nokedlit:)Egyébként mindenevő, de nem mindenivó!Vizet nem issza, csak nagy ritkán, éjszaka,amikor már félig alszik és nem tud tiltakozni. Teát, jó minőségű gyümölcslevet issza, de még mindig anyatejes. 3-4 óránként cicizik.
Elkezdtük a csűrős cumisüveget használni. Volt kb. 2 hét, amikor semmilyen folyadékot semmiből nem fogadott el, csak az anyatejet mellből. Akkor próbálkoztam pohárral, különböző márkájú cumisüvegekkel. Nuk csűrős cumisüveget használunk, aminek két oldalt van "kapaszkodója", de azt még nem fogja. Önállóan nem veszi fel a tálcáról a cumisüveget és nem szolgálja még ki magát.

A mozgása az utóbbi időben kicsit stagnált, ami újdonság, hogy félig felül és nem sokára önállóan fog ülni. Négykézlábazás egyszer fordult elő. Talicskázunk, hamar elfárad benne, pár centi után leteszi a fejét és tiltakozik.
Továbbra is heti egy-két alkalommal megyünk a Nyúlcipősökhöz, Adri néni és közte dúl a love.
Cipőt, szandit, sapkát nehezen tűri meg magán.
86/92-es méretű ruhákat hordunk. Lassan kezdenek Kendével összeérni a ruhaméretük.

Imádja a zenét, muzikális. Kerekítőn a citera a kedvence, odakúszik és próbál segíteni Timinek.
Elsősorban népzenét, mondókákat, dalokat és a Music Fm, Class Fm-t hallgatjuk.
Kedvence a "Megy a labda vándorútra...", "Pál, Kata, Péter...."

Hintamániás.
Játszótéren 20 perc hintázás után képes sírva fakadni, ha ki akarom venni.Homokozóba még nem mertem beletenni.
Lámpamániás, ismeretlen helyen mindig először lámpát keres:)
Mesék közül az állatmesék mennek, ha Kendus is megy aludni, akkor övé a választás joga. Thomast , Verdák mesekönyvet többször próbálta már összetépni.

Napirendje: egy mini és egy kicsit hosszabb alvás. 8-kor alszik minit, kb. 15-20percet és ebéd után egy kicsit hosszabbat 1 órát kb. Éjszakát már 18-kor csinál, csendben szeret aludni.

Elkezdett dumálni: brübrü, baba, apa. Ennyi a szókincs, a többit még halandzsa, de cukin tud kommunikálni.
Integet már és próbál tapsolni.
Formabedobó játékba kis segítséggel beteszi az elemeket, a fakockákkal még rombol, labdát próbálja visszagurítani, kemény kötésű könyvet lapoz.Megmutatja hol van a nózija.

Kendével imádják egymást!


2014. május 22., csütörtök

Bók

Kendus mondta tegnap reggel.
Anya, de szép vagy ebben a hosszú szoknyában. Úgy nézel ki ,mint egy királynő!És pörögni is tudsz benne!
Miért vettél fel rövid felsőt?Azért, hogy tudjam a kezed gyömizni, ugye?

Talán a sárgaborsó főzelék?

okozta Kendus hétfői brutális hasmenését, nem tudni, ahogy jött, olyan gyorsan túl van rajta(szerencsére)
Hétfő reggel kérte Kendus, hogy később menjek érte az oviba, legyen idő kint játszani.( Kb. 16 mire hazaérünk, Vince 17kor eszik, délután nincs idő játszóterezni. Vinci korán éjszakát csinál, miután elalszik tudunk kimenni az udvarra vagy bent közösen játszani.)
Már a játszótéren
Később is mentem, kb. 16re, 15.30 helyett. Szépen sütött a nap, gyalog mentünk, vittem neki a futóbicajt.
Az udvaron keresem őt, de nem találom(Zs. néni nem jött volna szólni, hogy hé meg hó, a fiad kint ne keresd)Mosolyogva odamegyek Zs. nénihez, hogy nem találom Kendust. Ja, hogy nem találom, mert a budin ül, megy a hasa.(Egy telefont nem ártott volna megereszteni). Bemegyek, dadus néni pucolja a folyosót, budit, szegénykém mindent összekakilt. Már a második kisfiú nadrágja volt rajta(az övéi már mind kakisak)
Sírt, hogy fáj a hasa. Na gondoltam ennek a fele sem tréfa, megkérdeztem, hogy mikortól megy neki ennyire a hasa(délutáni alvás után szó szerint összefosta magát)és mi volt az ebéd(sárgaborsó főzelék). Szegénykém extra érzékeny gyomrú, a hüvelyeseket egyébként sem bírja(ahogy az apja sem).
Lassan összeszedtük magunkat(azért egy adag szaros ruhát sikerül ottfelejtenem)és elindultunk, de az udvaron is rájött a hasmars, a járdára, bokorba, ahol értük, oda kakilt(szóltam, h takarítsanak utána). Már a kimerültségtől, gyengeségtől lépni nem tudott(folyamatosan jött belőle a cucc).
Felhívtam Zolit, hogy nem tudunk hazamenni, beköltözünk az ovi wc-be, amíg nem jön értünk.
Elesett, sápadt volt, de hőemelkedés, hányinger nem kísérte a fosást. Kihívtam a dokinénit, kapott Normolyt port(sópótló, infúzióba adják a Lászlóba). Este ivott rendesen, de ami bement ki is jött.
Reggel már evett ropit, pogit,délben spagettit ami benne maradt. Másnapra kutya baja nem volt. Azóta itthon van.
Gyanítjuk, hogy nem vírus okozta, hanem a kaja.

2014. május 21., szerda

Vince keresztelő tortája

Ari Éva készítette, mindenkinek szívből ajánlom!
Látványos, finom volt, az utolsó morzsáig elfogyott:)

Szracsatella ízű



Különleges gyereknek különleges torta jár:)


2014. május 20., kedd

Vince keresztelője

Vasárnap Vincét megkeresztelték, a keresztségben is a Vince nevet kapta, a szertartás a kerületünkben lévő Magyarok Nagyasszonya templomában volt(ahol Kendének és az apjának is volt a keresztelője)
Nem misével egybekötött keresztelő volt, hanem kiváltságosként külön csak Vincét keresztelte a pap.
Az atya a családnak és a barátoknak is kedves, szimpatikus volt.
Sajnos, akik hátrább ültek keveset hallottak a prédikációból(nem használt mikrofont), lelkileg feltöltött a beszéde. A családok, gyerekek fontosságáról, szeretetről, tanításról prédikált.
A keresztelést Vince nagyon jól viselte, nem sírt, időnként bedugták a keresztszülők a szájába a cumit. Tesóim:  Roni és Öcsi lettek a keresztszülei.(Öcsém megjegyezte, hogy adhattam volna Vincére fekete kabátot a kék széldzseki helyett, de a feketét utálom a gyereken és a lila cumi helyett is kaphatott volna Vinci valami fiús színűt, na de ez volt akciós:)
Kende Nagylaci mellett ült a templomba, egy legóautót és egy könyvet(Zokniról, a bátor hollóról szólót hozta magával).
Miután Vincét megkeresztelte az atya, magához hívta a gyerekeket(Halápi Lili, Ludvig Lili, Halápi Lotti, Gyurák Noel és Kendust), kaptak rózsafüzért(sötétben világít)és medált.
Dédinek a templom történetéről mesélt az atya.

Itthon folytatódott a vendéglátás, eszem-iszom, beszélgetés,játék. Kinti partyt teveztünk, de az idő közbeszólt(még reggel a köpönyeg 20 fokot és kevés esőt ígért, ehelyett kaptunk 16-17 fokot), a gyerekek kint szaladgáltak, ezért nem fáztak, akik a meleget szeretik, azok bent maradtak a házban.
Akik bírják a hideget
Vince két tortát is kapott, egyet Jolitól és Lacitól(szécsényi dobos, Micimackóval), egyet Évitől(sztracsi ízűt), húúú, mindkettő nagyon finom volt.
Az ételeket a La Gunából rendeltük, pogit, réteseket a Félegyházi pékség mintaboltjából.Egyikben sem csalódtunk, minden nagyon rendben volt.
Kendust este kérdeztem, hogy mit ünnepeltünk ma: "Noel itt tartotta  nálunk a szülinapját!"(Noelt is köszöntöttük névnapja alkalmából)
Jó, hogy együtt voltunk(sajnos Évi, Geri, Rozi, Edi és Zitus nem tudtak eljönni), de majd legközelebb!
Csajokkal

Katival és Tomival

Nórival

Örülök neki, hogy Vinci is már keresztény, Kende szereti a hittant az oviba!Fontosnak tartom a vallási nevelést, ha már nekem nem volt, a gyerekeimnek legyen benne része.

2014. május 17., szombat

Tamásék nálunk

Olyan ritkán találkozunk velük, amikor a fővárosban laktak még csak Mira volt meg, akkor én még dolgoztam, de most, hogy Tamáséknál 3 lurkó, nálunk kettő, igazán jókat bandázhatnának gyakrabban a gyerekek és dumálhatnánk sűrűbben.
Tamást még az egyetem alatt ismertem meg, nyelvjárásgyűjtő kirándulásra jelentkeztem, úgy, hogy senkit nem ismertem. A gyülekező helyre mentem a megadott időpontban, de rajtam kívül nem volt senki ott, aztán jött Tamás és előadta, hogy mi most ezt a kirándulást(cél: Horvátország volt)jól lekéstük.
Szerintem látta rajtam, hogy mennyire elkeseredtem, aztán megnyugtatott, hogy csak viccel, mi érkeztünk túl korán.
Azután a nyelvjárásgyűjtő kirándulás után többször vettünk részt hasonlón, de emlékezetes marad az erdélyi vakáció, az olaszországi kisbuszos" kultúrsokkos"csavargás vagy a bécsi kirándulás és az , hogy az  esküvőjükön mennyit táncoltunk:)
Megismertem Tamást, a feleségét Vicát, húgát Ilcsit és a kisebb családját, barátait. Időközben leköltöztek Pannonhalmára és a jövőjüket is ott képzelik el.

Tegnap délután nálunk voltak(igaz jobb lett volna, ha az egész napot itt töltik), de így is sikerült a gyerekeknek együtt játszaniuk, a felnőtteknek beszélgetniük. Egyszerű pizzapuffancsot sütöttem nekik, kértem Zoli, hogy jöjjön haza időbe. Olyan jó volt látni a gyerekeket, döbbenet, hogy mennyit nőttek(megbeszéltük, hogy mi nem öregszünk, csak a gyerekek nőnek:)
Mira jövőre suliba megy
, Ambrus szépen beszél és olyan kis udvarias, Ábel meg csak most született,
de mindjárt 6 hónapos...
Kendus irigykedett, önző módon viselkedett, a játékait nem engedte oda Ambrusnak.
Aztán hancúroztak
egy sort, Mira és Tamás eljött velünk az oviba Kendéért. Kb. 15 perces út tőlünk az ovi, de ha 2-4 gyerek jön, akkor kb.30 perc.
A tegnapi út hosszabbra sikeredett: Kendusnak kiesett a futóbicójából az első csavar, zakózott egyet, tulipánokat szedtek az út mellől, kicsit dacolt a fiam....
Vinci élvezte a nyüzsit,
előtte nem akart aludni, az oviba vezető úton kicsit pihentette a szemét, de fürdés után teljesen kidőlt és szunyált egy hosszabbat(azért éjszaka 1,5-2 óránként cicire kérezkedett)

2014. május 15., csütörtök

Gének

Tanultunk róla, hogy a gyerekek leginkább a nagyszülőkre hasonlítanak és nem a szülőkre. Kinézetük, belső tulajdonságaik. Olvastam erről Czeizel könyvét, de pontosan idézni nem tudom.
Amikor idegenek, távolabbi ismerősök meglátják Vincét rögtön rávágják, hogy tiszta anyja, ha Kende is velünk van, akkor azt, hogy ő tiszta apja. Így is van, de azért Kende foga,haja, dumája, szeme színe az enyém!!
Aki ismerte apukámat, az rögtön rávágja, hogy tiszta nagyapja. És tényleg.

Tegnap beszéltem Évivel, aki mondta, hogy Rozinak kötőhártya gyulladása van, ezért nem tudnak jönni Vinci vasárnapi keresztelőjére. Aztán szóba került, hogy Rozi(apukám második házasságában született)szemgyulladással született és azóta is, ha gyenge az immunrendszere, akkor rögtön a szeménél jelentkezik a baj.
ÓÓ, én erről nem is tudtam. Merthogy Vincinél is így van, ha legyengül a szervezete, akkor reggelre ott a zöld csípa a szeménél.
Vinci is szemgyulladással született(akkor a szülőszobán lévő légkondira fogtam), de már születése után kapott szemcseppet, volt kétszer már kötőhártya gyulladása és csecsemőként szóba jött a könnycsatorna átfecskendezés is. Az utóbbit, ha minden kötél szakad, csak akkor döntenék mellette. Ha lehet, akkor mosom a szemét vizel, kamillával, ha szükséges jöjjön a Tobrex, Optinyavalya és a kenőcsök.
Rozi és Geri sem aludt, csecsemőként és oviskorban sem.
Már nem tudom megkérdezni, de gyanítom, hogy Apám is szemgyulladással született.

Apámnak 4 gyereke született, 3 unokája.
Vitathatatlan, hogy leginkább Vinci hasonlít rá. Ha fáradt, kimerült, akkor izzad(mint anno a nagyapja), főleg a homloka verejtékezik és a haja is izzadt lesz. Apropó haj: göndör fürjei vannak Vincinek, mint Öcsinek és Gerinek(mindketten utalják), de nekem nagyon tetszik!
Akaratos, szereti a hasát és mosolygós!(Észrevettem, hogy Vinci,ha nő van mellette-korosztálytól függetlenül 0-80éves-,akkor olyan pasisan mosolyog. Egyből leveszi az embert a lábáról.
Vinci harcias, üt-csap, rúg. Tegnap a tornán egy pillanatra nem figyeltem oda, mellette lévő kisfiútól elvette a játékát, bónuszként még rá is csapott egyet. Kendének is (volt)egy verekedős időszaka, Vincénél ez hamarabb jött.
Áprilisban voltunk a Hungexpón baba-mama börzén. Kendének nem volt bébitaxija(akinek volt, attól mindig elvette), a börzén 500ft vettünk egy használt bébitaxit. Húsvétkor fényképeket nézegettünk, kezembe került egy,amin Geri bébitaxin ül. Ugyanolyan bébitaxit vettünk Vincének, micsoda véletlen.
A végére: aznap születtem, amikor a nagyapám. Véletlen?!

2014. május 14., szerda

Nurofen, a mi megmentőnk

Napjainkat Nurofennel, Viburcollal és Dentinoxxal fejezzük be.
Gondolom az első szülinapi ajándéka egy-két fogacska lesz.
Nagyon fájhat neki, duzzadt az ínye, visszaesett az étvágya, híg a széklete, nyafisabb a kelleténél.
Odáig fajult a fogzása, hogy az alsó ajkát bekapja, "harapja", véresre, lilára. Úgy néz ki,mint egy vámpír.

Napközben sikerült több,mint 20 percet aludnia. Gyorsan hozzáfogtam a húsgolyók elkészítéséhez, hagymás krumplival. Ahogy beletettem az olajba a golyókat hallom, hogy  sír. Kijövök az előszobába(még mindig a ringóba alszik, kilógó lábakkal)és azt látom, hogy a négykézláb áll!!!!(Ezt azóta sem mutatta be)
Utólag rájöttem, hogy elég életveszélyes volt a mutatványa.

2014. május 11., vasárnap

Kendeszáj

Az oviban mondta, feljegyezték:
Ebéd után történt.
Anyukám azt mondta, hogy a jobb helyeken meg szokták köszönni az ebédet.
Óvónéni: akkor Kendus miért nem köszönöd meg az ebédet?
Jobb helyeken meg szoktam köszönni.

Ha felnőtt leszek, akkor pókember leszek.

Anya én és Vinci ikrek vagyunk, ugye?
(néha az ikrek ikrekek)

Apa elutazott egy távoli országba.

Könyvet lapozgat: az autó elsüllyedt a vízben(terepjárók)

Játszótéren szólok neki, hogy ideje lenne menni.
Eltelt az idő, Anya?

A sör nem nekem való, ugye?

Nem ment oviba, mert csúnyán váladékozik az orra.
Miért nem mehetek?
Másnak is folyik az orra és van ott zsepi majd kifújom.

Rossz álom

Éjszaka azzal kapcsolatosan álmodunk, ami nappal történt velünk vagy, ami foglalkoztat minket.
Álmom előzménye:
Tescóban vásároltunk, mint mindig hármasban a fiúkkal. Kendus nem ül be a bevásárlókocsiba, nem is szoktam nagy áruházakban használni, mert iszonyú koszosak. Nem is tudnám kivitelezni, mert Vinci még nem ül stabilan, de már nem használjuk a hordozót. Marad a babakocsi, amit szeretek. Van kosara(a készítők rábigyesztették, hogy max 2 kg a terhelhetősége!)Hátránya, hogy nem tudok pl karton tejet venni vagy nagyobb tételeket.
Vinci a babakocsiban ül(hangulatától függ, hogy mennyire nyugisan), Kendus vásárláskor ritkán használja a testvérfellépőt. Általában szaladgál mellettem, mostanában rollerrel és bicóval is szokott jönni.(kizárt, hogy szépen, rendes gyerekhez illően fogja a kezem és jön mellettem)
 Azon az ominózus napon is rollerrel jött, mellettem volt egy darabig, aztán valamit a kezembe vettem és néztem jobbra-néztem balra, Kendus sehol.
A szívem erősen verni kezdett, izzadtam. Nálunk Megatescó van, DélPesten a legnagyobb. Elkezdtem a sorokat járni, de ő sehol. Kiabáltam a nevét, hátha meghallja, de semmi. Arra jött egy biztonsági őr, látta rajtam, hogy mindjárt bőgök, mondta, hogy a tejeknél rollerezik a nagyfiam. Megtaláltam és dühömben kiabáltam vele. Mondtam neki, hogy egy büdös bácsi majd hazaviszi magával és mi nem leszünk mellette, tartottam a hegyi beszédet, de ő közbevágott, ha őt idegen hazaviszi, akkor majd lefegyverezi!!
Nem fogta az adást.
Az álmom pedig a következő: Hősök terén rollerezett én toltam a babakocsit. Aztán futni kezdtünk egy villamos után,hárman felszálltunk rá. Átszálltunk egy következő villamosra, ő felszállt, mi Vincivel láttuk, hogy KEndével elmegy a villamos .Kétségbeesve futottam a villamos után, de nem állt meg...itt ébredtem fel. A mai napig a fejemben van az álom, pedig nem egy friss élmény.

Más:
Ritka szép neveket választottunk a fiúknak. Egy másik bevásárlás alkalmával(vásárolok, főzök, a hűtő mégis mindig kong az ürességtől), hívtam, hogy Kende gyere!Erre mondja egy csinos nő, hogy de gyönyörű neve van, hát ő még ilyen szépet nem hallott. Többször kimondta a KEnde nevet. Én meg büszkén: olyan szép a név, amilyen szép a viselője.
A csinos nő egy közismert színésznő volt.

Jókedvre derít

video

2014. május 9., péntek

Gyömi

Az utókor számára(elsősorban a fiúknak)írom a bejegyzéseket.
Az idő homályában sok minden elveszik/elfelejtődik, de a "gyömi"azt hiszem nem fog.
Amikor Kendus leszokott a cumiról, volt egy-két nehezebb elalvása.(Emlékszem úgy terveztem ezt a cumileszoktatási projektet, hogy majd vasárnap este nem kapja meg, legyen nyugis a hétvége. Hétköznap beszéltem Tamással telefonon, említettem neki a cumielhagyást. Erre ő: miért vársz vele addig?Ne add neki oda, sír egy kicsit, aztán megszokja. Köszi Tamás, úgy tettem, ahogy javasoltad:)
A mese utáni összebújás alatt kereste a cumit, felajánlottam neki, hogy bújjunk össze szorosan és öleljük át egymást. Kende megkérdezte: Gyömiszhetem a kezed???
Ez azt jelenti nála, hogy a könyökhajlatba betuszkolja az ujjait és birizgálja a bőröm(ami ha sokáig tart elég zavaró számomra)
Ha fáradt/beteg vagy csak megnyugtatásra vágyik, akkor jön és "gyömi".(Orrsziporszinál is!, amit már önállóan is használ, persze orrot is fúj, de ha nem jön ki minden trutyi, akkor bevetjük)
Volt, hogy Judit Mamának és Roninak is gyömiszte a kezét.(A kifejezést ő találta ki)
Fontos számára ez a fajta testkontaktus.

Elkezdődött

a pakolási mánia. Vinci, ha kiszemel valamit , megküzd érte és leszedi/kipakolja/kidönti/átrendezi/kinyitja/felhajtja/elhúzza.
Vagyis semmi nem marad a helyén. Cd(dvd) állványról, ameddig eléri a cd(dvd)-ket lepakolja, kiszedi belőle a tartalmát!, a szőnyeget felhajtja(tuti kincs van a 100 éves hajópadló alatt), könnyebb dobozokból kiborítja az autókat(kacatokat). Gyorsan pakol és már megy a következő polchoz, dobozhoz!
Nagy kábelbarát.
Egy biztos, tesz arról, hogy a porcicák végre elpusztuljanak és állandóan mozgásban tart. Időnként úgy érzem, hogy van egy házi rabszolga énem, ideteszem/odateszem, felveszem, kidobom, mégis rendetlenség van.
A java még hátra van: Kende bemászott a szekrényekbe, ha Vinci is feláll/feltérdel majd, akkor jajj....

2014. május 6., kedd

Kendeszáj

Anya, én tudom, hogy te félsz a pókembertől!
Te lány vagy, ugye?
A lányoknak póni való!

Az égre néz.
Láttam egy holdcsillagot!
(hullócsillag)

Szeretnék egy csacsit háziállatnak!

Lehetek rajongó?
Kinek a rajongója?
A sötétben, Tűzoltó Samnak!

Harcos vagyok és most leharcolom Vincét!!

Mi van Vince orrán?
Varr!
Jó, akkor lekaparom neki és már nem is lesz ott!

2014. május 5., hétfő

Anyák napja

Elkényeztetnek, mind a három pasitól kaptam(kapok)valamit.
A legkisebbtől, hogy 1 órát egyhuzamban aludt!Ennél nagyobb ajándékot nem is kívánhatnék!
A legnagyobbtól(az apjuktól), hogy a kedvenc reggelimet készítette(úgy, ahogy csak ő tudja: bundás kenyér paradicsommal, kávéval). Bónuszként fodrászhoz is eljuthattam délután. Felváltottuk egymást, amíg én szépítkeztem, addig ő a fiúkkal buszokat nézett, sétálgatott. Amikor ő került sorra, a fiúkkal szökőkutat lestünk, szerencsejátékoztunk.(Kendus nyert 300ft!, amit beledobált a mini járművekbe)
Kendétől saját készítésű ajándékot kaptam, ebéd után elpakolt a szobába(behajította a játékokat a kisház mellé, így úgy tűnt, rend van...)és egy kedves versikét.
video
                                               

Poroszló, Tisza-tavi ökocentrum

Vinci a pocakomban volt, amikor elmentünk Poroszlóra, de az előre lefoglalt szállás Zolinak nem nyerte el a tetszését, ezért hazajöttünk. Akkor tervben volt, hogy megnézzük a 2012-ben átadott Ökocentrumot, de annyira viharos volt az idő, hogy nem kísérleteztünk, hanem hazajöttünk. Még soha nem voltam a Tisza-tónál.
Ami késik, nem múlik...

A hosszú hétvégén ismét nekivágtunk, a köpönyeg 10 mm esőt jósolt, ott verőfényes napsütés, itthon villámlás-mennydörgés. Az odafelé tartó 2 órás utat(útfelújítások, 40es táblánál megbújó trafisok miatt nem lehetett normál tempóba menni) a fiúk jól bírták, Kendének ment a Mazsola és a Tádé, Vincinek csörgős zenei aláfestés.
Élvezi az utazást
Rengetegen voltak, már a pénztárnál kígyózott a sor és a parkolóban alig volt hely.(Még soha nem voltam olyan helyen, ahol a babának is kell belépőjegyet venni, csomagártól függően 100-400 ft között van a belépő babáknak!!Baba alatt a 0-3 éves korosztályt értik)

Hajókirándulással egybekötött belépőt váltottunk(lehetett volna "3D mozis"belépőt is venni), nem volt olcsó!A hajót, amikor meglátta Zoli, azt mondta, hogy ez egy tutaj, erre fogjuk felvinni a babkocsit?
Persze, nincs lehetetlen(csak tehetetlen), a Tisza-tó gyönyörű, 1 órát hajókáztunk egy motorcsónakon, a vezető mesélt a tó állatvilágáról, növényzetről.
Fő a biztonság!
Láttunk vakvarjút, tavirózsát, kacsát! A tavat a 70-es években két kézzel ásták ki, a település a poroszokról kapta a nevét, akiknek sok lovuk volt.
Az első játszótér egy vizes játszó volt, a bejárattól nem messze. Kötél segítségével kellett eljutni a viz(patak)másik oldalára, miközben egy "ladikon"egyensúlyoz az ember.
Érdemes gumicsizmába menni
Van egy fajátszó a 3-6 éves korosztálynak és egy ügyességi játékokkal tele rész, a nagyobb korosztálynak. Kendus mindkettőt kipróbálta, de a fajátszóról nehezen lehetett elcsalni, mert még egyszer, meg még egyszer, meg még egyszer....

A játszótér mellett pelikánok vannak.
Messziről nem láttam, mondom Kendusnak, jé, ott vannak a hattyúk, erre ő: Anya, azok pelikánok!És mennyire igaza volt!
A főépületben  a 735.000 literes édesvízi akvárium, ami egyedi, mert Európában a legnagyobb!
Emeletről lenéz az akváriumba

Speciális, egyenes oldalú alagútján megcsodálhatjuk a halakat: vizát, harcsát, pontyot, keszeget.
Egy külön részlegen a kétéltű-és hüllőfajtákat lehet megnézni(mi keveset láttunk belőlük), békákat, gőtéket és szalamandrákat lehet keresni.
WAOOOO!!
Örökmozgó vidrákat láttunk halakra vadászni.
A főépület 7 méter magas, tetejére a bátraknak(Kende és Zoli)fel lehet menni, akár lifttel is. Mi Vincivel kihagytuk.
Érdemes nyitástól-zárásig maradni(aki bírja), a játszószobát és az állatok etetését mi kihagytuk.

2014. május 3., szombat

Kendus gyurmázik

Nem emlékszem pontosan, hogy mikor kezdődött a gyurmamánia.
Hogy mennyire kreatív ez a gyerek!
Rendületlenül tart, ha rossz az idő vagy bent vagyunk betegség miatt vagy korán sötétedik vagy csak úgy....
Ő maga találja ki, hogy mit gyurmázunk, ő a főnök. Általában ételeket készít belőle, többszínűt összegyúr és alkot. Öröm nézni, hogy mik sülnek ki a keze alatt.
Play-dough márkájú gyurma vált be leginkább, bár tudom, hogy vannak alternatív módszerek házi gyurmakészítésre, legutóbb arról olvastam, hogy hajbalzsamból is lehet gyurmát készíteni.
Só-lisztből szoktunk, de próbáltuk már a süthető gyurmát is.
Nappaliban a kisasztalnál gyurmázik, de kérem őt, hogy ne kerüljön a földre, mert jön Vinci és megeszi a gyurmát, amitől beteg lesz. A válasz: jó-jó Anya....persze porszívózni kellett utána.
A gyurmához van kiszúró készlete, sodrófája, kukackészítő gépe. Egyiket sem mi vettük, barátoktól kapta. Valamelyik nap az Auchanban kiszúrt magának egy gyurmaszettet: "Anya, ez még hiányzik!"
Egyetlen dolog miatt utálom a gyurmát, bemegy a köröm alá...

2014. május 1., csütörtök

Újdonságok Vincinél

Nem eszi meg a pürés ételeket(a kész, bolti babakaját meg főleg nem), az kell neki, amit mi eszünk. Kinézi a szánkból az ételt és kuncsorog: mosolyog sandán, aztán ordít hangosan...végül megkapja, amit akart. A tálcájára rakom az apró falatkákat és ő a pufók ujjaival felcsipegeti. Édes, ahogy küzd vele.
Türelmetlen(ez nem újdonság), ha még nincs előtte elég mennyiségű morzsa(falatka), akkor ő úgy gondolja, jár neki a fél kifli, a nagy darab sajt és a fél banán.
Fura, mert továbbra sincs még foga, de valahogy nem fuldoklik benne(na a kenyérhéját még nem tudja "elszopogatni", abban van kihívás(félrenyelés)
Második gyereknél sokkal bátrabb az ember:)

Emeli a popsiját kúszásnál, hamarosan mászni fog.Ha a konyhában vagyok és hívom őt, hogy jöjjön utánam, akkor "rohamtempóban"kúszik ki, legyőzve a küszöböt és az előtte tornyosuló akadályokat, úgy mint, jengavár, legó, tüsi játék, kisautó.
Hamarosan leváltjuk a cumisüveget csőrös pohárra.

Elkezdtünk labdázni, én gurítom neki, ő nyúl érte és próbálja visszagurítani.

Az elmúlt egy hétben éjszaka szopizott és egyszer-kétszer teázott is, de rögtön aludt vissza, nem volt utána nézelődés, hangoskodás, nyűglődés.
Nappal 1-1,5 órát alszik 2-3 részletben.

Félig felül, fekvő helyzetben felhúzza magát(micsoda hasizma van!), az etetőszékben, sportkocsiban stabilan ül!