Összes oldalmegjelenítés

2014. május 28., szerda

Gyereknap

Előzőleg regisztráltam babanetes gyereknapi programokra, amik a Millenárison voltak.("A"tervként mentünk volna ide, ha jön velünk Zoli is, de nem tudott). "B"tervként hármasban bevállaltam volna a Müpás programokat, de mindent felülírt Vinci középfülgyulladása, így lett "C"be nem tervezett programunk.
Pénteken este 21 körül(egyébként simán elaludt)elkezdett szívszagatóan, keservesen sírni. Gondoltam biztos most töri át az első fogacska az ínyét(mindent erre fogok már fél éve), kapott Nurpfent(csak nehogy hozzászokjon), de még 1 óra múlva is sírt, csak cicin nyugodott meg(30 perc után már fájt a cicizés).
Ekkor fogtam magát az apja és elment az ügyeletes gyógyszertárba Viburcolért. Éjjel, amikor csukva volt a szeme, akkor is sírt!!Hajnalban mértem lázat, már lázas volt.
Reggel pedig megláttam a fülét és tudtam, hogy itt középfülgyulladás van. Folyt a füléből a váladék(büdös), annyira, hogy a lepedőt is cserélni kellett. Másnap és harmadnap is folyt még neki, vasárnap délelőtt volt utoljára láza. Csak(szerencsére)az egyik füléből folyt a dzsuva.
Fura, mert nem volt jele annak, hogy megfázott, az orrát állandóan szívom, de váladék nem jött belőle. Ha tüsszent vagy ha ordít, utána fénylik az orra alatt a takony, azt meg leszívom.
Hétfő reggel bementünk a Dél-PEstibe a kedves dokibácsihoz,Vinci hős volt és bátran tűrte, hogy a fülét, orrát, torkát nézegesse a doktor. Csütörtökre hívott vissza kontrollra, felírta az antibiotikumot(Advil Duo), ha lázas lenne, csak akkor kapja.
Orrcseppet használunk.Fülén sapka van, de nehezen tűri meg.

Így a vasárnap délelőttöt bent töltöttük a szobába
, kockákkal játszottunk,
Kendus kint homokozott.
Aztán jött a vihar, jégesővel, széllel.
Délutánra ismét kisütött és sétálni indultunk a Müpa és a Nemzeti színház környékére.
Van játszótér, felmásztunk a zikkuratra
(csodálatos onnan a panoráma), kátyúmentes a járda(ami azért fontos, ha Kendus rollerezni szeretne), "sziklák"
,amire fel lehet mászni és szép  és tiszta gyep, ahová le lehet ülni.
Aztán pár csepp eső után rájöttünk, hogy most gyorsan szedjük a sátorfánkat vagy bőrig ázunk. Egy közeli cukrászdáig jutottunk.
Sütiztünk, fagyiztunk és miután elállt elmentünk szavazni.
Ennyit a gyereknapról:)

1 megjegyzés: