Összes oldalmegjelenítés

2019. február 28., csütörtök

Iskolás farsang

Kende Mátyás király lett. Igazából az én ötletem:) Palást a karácsonyfa talpának alátétje, koronát Nóritól kapott, pajzs és kard egy iskolai versenyre készült. Itthon most olvassuk Mátyáshoz köthető mondákat(ha kérdezték volna, azért felkészítettem Mátyás és a varga címűből:)
Aznap reggel kitaláltuk, hogy 16-re(15-kor kezdődött a gyerekeknek, 16-től engedték be a szülőket és 18-ig tartott)Zoli odahozza Vincét is, vittem a cowboy jelmezét.
Az osztályteremben öltöztettem fel, aztán irány a tornaterem. Vince jelmezét fent felejtettem, a termet kulcsra zárták, az igazgató futott fel velem a cowboy jelmezért. Ritka az, amikor nagy köztük az összhang, összetartás.
Példás magatartást tanúsítottak, egymás kezét fogva mentek, táncoltak,
játszottak és vonultak(több szülő megjegyezte, hogy látják milyen jó tesók:)
Felmentek egy színpadra a gyerekek(1-2 osztály együtt), bemutatkoztak, az elsősök még verset is mondtak. Kende nem igazán volt közlékeny kedvében, megkérdezte tőle az osztályfőnök, aki a műsorvezető szerepét is vállalta, hogy van a mondás: "Meghalt Mátyás, oda az...."Kende nem válaszolt és végig sápadtan, fáradtan, kissé kötelezőnek érezte a bulit. Többször elmondta, hogy álmos,haza akar menni aludni. Lehet, hogy csak vashiány, de ehhez vérvétel kellene, amitől ódzkodok. Gyanúsan sokat alszik, oké elfárad a suliban, de ennyire?!
Vince pont az ellenkezője. Pörög, táncol, mosolyog, dumál.
Ő is felment a színpadra és láss csodát minden hiba nélkül, jó hangosan elmondta, hogy ő egy cowboy(nehéz kiejteni), hogy hívják.
A néptánc tanár táncot tanított nekik, Vince szeretett volna bemenni a kör közepére, a nénivel ropni. Limbóztak, kacsatáncot, csárdást is jártak, kígyóztak, vonatoztak

. Kihagyhatatlan a "Nád a házam teteje". Kende az egyik táncnál az osztálytársával táncolt, Vince addig nem tétlenkedett, választott magának egy kislányt:)Szemrebbenés nélkül elhúzta táncolni, annyira cukik voltak!
Az osztályban közös kép készült, finomabbnál finomabb házi sütiket ettünk és beszélgettünk a szülőtársakkal, amíg a gyerekek futkároztak, kardoztak, játszottak.
Úgy jöttünk haza, hogy Vince megbeszélte B. bácsival, hogy ő oda fog járni iskolába!

2019. február 26., kedd

Itt is-ott is

Elfáradunk hétvégére. Vannak olyan típusú gyerekek, akik a suli mellett zenét tanulnak, aktívan sportolnak, iskolai versenyekre járnak stb. Kendét és minket is teljesen leszív a heti két gyógytesi(egyik úszás), a hétfői korábbi kezdés, pénteki három tanórás úszás. Emellett sulis programok és családos programjaink is vannak. 6-kor ébred és este 20kor alszik. Mostanában mondja, hogy neki minden porcikája fáradt, ezen nem csodálkozom.
Hétvégén nálunk mindig van délutáni alvás, mindenki várja, olyan jó érzés bevackolódni a nagy ágyba, mesét olvasni és óra nélkül ébredni.  Ritkán marad el a hétvégi szundi, na akkor kezelhetetlen, türelmetlenek vagyunk. Annyira kell a pihenés! Szombaton 12-kor már aludtunk és Kende 16-kor bújt ki a hálószobából.
Sétálok az utcán, középületek mellett, buszmegállóban a kerület "hírmondója", a kerület újságaiból kinagyított részleteket lehet olvasni. Főcím: Felújították az uszodát és alatta egy kép, amin Kendus lábtempózik. A pofija nem látszódik, oldalról fotózták, de még így is rögtön feltűnik, hogy mennyire vékony, látni a bordáit.
A másik: a héten megjelent a suliújság. Online is elérhető, bele szoktam olvasni. Ebben megjelent Kende két irománya is, az egyik a Brumi című mese, a másik egy vers a mackóról!

2019. február 24., vasárnap

Kendeszáj

Ma előbb fekszetek le, holnap úszás.
Jó, lehet 19.59-kor?

Ha felnőtt leszek, matektanár leszek és osztályfőnök!
Elhívom magamhoz az osztályt, ez nem fog nekik pénzbe kerülni...

Az ovi mellett kétes alakok laknak(olyanok, akiktől világosban is megijed az ember)
Kende: Itt  rossz emberek laknak!

2019. február 23., szombat

Ovis farsang

Már jó ideje megvan Vince jelmeze: cowboy volt az ovis farsangon
Asztalokból összetolt színpadon történt a bemutatkozás
(ő szeretne itthoni farsangi bulit is. Szerdán szülői értekezletet tartottak(hogy ott tudtam lenni, az Roninak köszönhető. Zoli nincs itthon, Kendének 18-ig gyógytorna , Vince a szülői ideje alatt maradt ügyeletben), ahol elmondták, hogy angolul is beszélünk majd a bulin. Az angolos óvónők elmondták, hogy ők minek öltöztek be, egy körjáték is angolul zajlott és a gyerekeknek is el kellett mondani angolul is, hogy ők minek öltöztek be. Vince helyett én szerepeltem, jól meg is tapsoltak:)
A farsang a szülők felé is nyitott, délelőtt tartották, ami a szülők körében felháborodást keltett. Ilyen volt decemberben a Mikulás is, azon nem tudtunk ott lenni, pedig a gyerekek készültek a szülőknek is ajándékkal(az, hogy mi nem voltunk ott, más szülők meg igen, nem viselte meg Vincét.)
Több szülő beöltözött: egy színészházaspár csemetéje is a csoport tagja, nekik könnyű:), de a legkreatívabb az az apuka volt, aki Apahajónak öltözött, kartonból készített kétrészes jelmezbe bújt. Nagy tapsot kapott, ahogy a fia is, aki űrhajósnak. Emlékszem, amikor Kendének kartonból készített dinó jelmezben vonult fel a farsangon, ötletes és családi összmunka eredménye, de szegénykém mozogni alig bírt benne(itt is volt autóversenyző kartondobozból) Anyukák ördögnek, farkasnak, szakácsnak öltöztek. Időhiány miatt én ebből kimaradtam. Hajnalban sütöttem almás-diós kevertet, persze nem lett az igazi. Így szokott ez lenni, Kende elvitte egy részét az úszásra. Eszembe jutott, hogy sütök egy mirelit pizzát:), na, hogy annak mekkora sikere lett, sms-ben kérték a receptet:)Dr. Oetker mozzarella+brokkoli(akciós most a Tescóban:)Mellé bolti nasikat is vittünk, ismerve a bélpoklos fiam. Egy idő után ő már csak a sütis asztalnál állt és evett.
Játszottak a gyerekek és a szülők is. A székfoglalóban elég gyorsan kiestünk, a sorversenyekben ügyesen szerepelt Vinci(pingpong labdát vitt evőkanálban, lapokra lépett), de legjobban persze a hátratett kézzel való evés ment.
Jól leizzadt és elfáradt, már napok óta hajtogatta, hogy mikor lesz farsang, mennyi kell aludni.
Kezdődik a bemelegítés
Izzasztó meleg van az oviban, a cowboy sisaktól nehezen vált meg, pedig már vizes volt alatta a haja.
Nem tudom, miért fűtik fel kb. 26 fokra az ovit.
A bulit egy kis udvari szaladgálással vezették le.

2019. február 16., szombat

Macipark

Az iskolás macinapról már írtam, de az ovisról nem.
Nincsenek fényképeim az eseményről, mert nem vagyok fb tag, a dadus mutatott néhányat, minden képen azt láttam, hogy mennyire szuperül sikerült a kirándulás.
Vincének ez volt az első ovis, buszos kiruccanása. Többen kimaradtak a "buliból", mert nehezményezték a szülők,hogy nem lesz délutáni alvás:)és az egész napos kintlétet. Gyönyörű, napsütéses időt fogtak ki, plusz 8 fokkal! Délután megkérdeztem Vincét, hogy mi tetszett neki a legjobban. Válasz: nem volt délutáni alvás:) Később megtudtam, hogy az egyik kislány, aki szeptemberben lett ovis ült mellette és elaludt, konkrétan beledől Vince ölébe(erről készült is fotó, nagyon cukik)
Rákészülést is élvezetes, közös bevásárlás, kap olyan nasikat, üditőket amiket egyébként nem szoktam venni. Itthon még készítettünk kókuszgolyókat, abból annyit vitt, hogy jutott másnak is.
Vettünk mézet(szerintem már telítettek a medvék) és elvitte a nagy bográcsozós , hosszú fakanalam(viccesen megkérdezte a dadus, hogy nem baj, hogy nem hozták haza:)
A medvelesen túl, megnézték a farkasokat, játszótereztek(mióta nem jártunk ott építettek egy nagyobb piros csúszdát, az volt a szenzáció, vonatoztak.
Itthon éppen ma találtuk meg a medvés verses-mondókás könyvünket.
Elfáradt délutánra, este nem kellett altatni:)
Azt gondolom, hogy szuperek és bevállalósak az óvónők, hogy mindezt megszervezték(busz bérlés, program stb)

2019. február 15., péntek

Kende bevezetője

Rizsa és bandája volt a legaljasabb banda. Követte őt egy kisegér, az volt a neve, hogy Rumini.
Hová megyünk? Kérdezte Bumbu Ruminit.
Elnézünk a hétágú szigonyhoz napozni.
Bumbu nevetett rajta. Miért?
Összetűzésem volt a kocsmárossal. Rám hívta a Pandúrokat.

2019. február 14., csütörtök

Író-olvasó találkozó

Kendéék rendszeresen járnak a kerületi Szabó Ervin könyvtárba az osztállyal. Elmondása alapján jó együtt lenni, könyvek között válogatni(az ofő behatárolja, hogy mely polcokról választhatnak)és utána mindig játszótér következik. Mondom, jó helyen van!
Rendszeresen járunk mi is könyvtárba, szinte az utcánk végében van. Ez egy közös program a fiúkkal. Alig tanultak meg járni, de már olvasójegyük volt:)Kerekítő foglalkozásra, terápiás kutyás foglalkozásokra is vittem őket a könyvtárba.
Kende legutóbb hazajött egy szórólappal, amin az állt, hogy jön Berg Judit egy író-olvasó találkozóra és Rumini csapatjáték is lesz.
Az osztálytársak összebeszéltek, mert többen is jöttek. Meglepődtem(és persze dagadt a mellem a büszkeségtől), hogy egyedül Kende volt az a fiúk közül, aki ismeri a Rumini sorozatot, a Maszat sorozatot, a Cipelő cicákat, a Két kis dinót, a Tökmagokat(ezek jutottak most eszembe).
Kendén még az iskolai köpeny van.
Ott kiderült, hogy ez a program egy hosszú Ruminiről szóló kerületi iskoláknak meghirdetett verseny záróeseménye. Kendéék iskolájában ebben nem vett részt, többen rövid jeleneteket adtak elő a könyvekből, az előzőleg elkészített rajzokból és tárgyakból, ami mind-mind kapcsolódik Ruminihez kiállították.
Természetesen vittünk magunkkal dedikálni való könyvet.
Berg Judit, Kende és Magor
Olyan jó érzéssel töltött el, hogy még mielőtt elkezdődött volna az egész, de már az írónő ott volt és interjút adott, akkor már Kende mutogatta a többieknek, hogy nézzétek ott van Berg Judit!(Rajongással, mint, ahogyan a fiúk a focistákról szoktak nyilatkozni.)
Kérdéseket csak gyerekek tehettek fel a közönség soraiból az írónőnek. Aranyosak voltak, kérdezték a koráról, az írásról, arról, hogy mennyit lehet vele keresni:), a könyvekről és magáról Ruminiről is, az életéről, az ihletről. Nem fogytak a kérdések, kb. 2 órás volt a program, miután mondta az írónő, hogy most már csak 3 kérdés legyen.
Nekem is egy élmény volt!

2019. február 13., szerda

Vinceszáj

Itthon már mondta Kendének is, Velencén az animátornál is elsütötte a poént:)
-Nem kell engem Vincének szólítani, hívhattok csak Varga úrnak is:)

Körjátéknál egy gyümölcs nevet kell kitalálni.
Bekiáltja: ice tea!
Ez nem lesz jó, mondom neki!
Jó, akkor legyen citromos ice tea!

Egy darab csokit választhat a Müllerben fejlesztés után.
A csomagoláson belül két csoki van. 
Nem lesz jó, mert ebben kettő van!
Erre ő: attól függ, honnan nézed!

Kéri, hogy ne könyvből, hanem diából meséljek.
Lackfi Hófoltmeséjét választja.
Végén kérdezem, hogy kik szerepeltek a mesében(szarka és a hó szerepel benne)
Rávágja, hogy farkas és nyuszi.
Mielőtt kijavítanám, elmondja, hogy őt nem érdekli a mese, csak az, hogy ő tekerje a gépet és besötétítünk.Na meg persze a kábel.

2019. február 12., kedd

Velence wellness

Egyszer régen jártunk itt, útba esett és megálltunk ebédelni. Ízlett az ebéd és megbeszéltük, hogy majd valamikor visszamegyünk. Két helyről kértem árajánlatot, az olcsóbb győzött.
Fiúk már lázban voltak, felszedtük őket a suliban, oviban és irány Velence!Egyik előnye, hogy könnyen, gyorsan megközelíthető és a hétvége nem azzal megy el, hogy 3 órát utazunk. Kende mostanában mondogatja, hogy nem igazság az, hogy rövid a hétvége.
Vince hangosan kiabálta: "hurrá, megyünk nyaralni!"
A Kidsoasis egyik újságírójának rendszeresen olvasom a blogját, egy sorozat részeként jelent meg az "Irány Velence!"című könyv, amit péntek délelőtt a közeli Libriben nem tudtam megvenni(Siófok és a Dunakanyar c. ismerjük és szeretjük)Ott a szállodában a könyv is kapható:)
Tudtam, hogy gyerekbarát minősítést kapott a hely. A konnektorokban védő, külön odafigyelnek az ételallergiás gyerekekre(külön gyerekétlap Ele Fanni és Ele Fülöp kedvenceivel), szuper a gyerek wellness rész(a lányoknak külön szépségkuckó!)és az animátorok kedvesek, szakképzettek(az egyik tanítónővel beszélgettem)
Ele Fanni és Ele Fülöp a két elefánt, akik a" hotelben" laknak, a recepció mellett van a lakásuk, a konyhába és az előszobába be lehet látni, a ház előtt postaláda, mi is írtunk nekik:)Ők a nap folyamán többször meglátogatják a gyerekeket, a medencéhez is lejött, ott puszikat dobott a gyerekeknek:)Részt vett az esti gyerekdiscóban. Okos marketingfogás, minden gyerek odavolt értük! Szombaton spanyol zenészek adták a muzsikát a felnőtteknek és két táncos a műsort, Vince le sem ült, ő az apja mellett állt és tapsolt.
Tematikus hetekkel készülnek(nem hétvégékkel), mi az indián hétvégén voltunk, minden az indiánokról szólt. A játszóház(itt a kreativitásé a főszerep) mellett dzsungeljátszóház, ahol a mozgásos mókák zajlottak.
Részt vettünk a kincskeresésben is. Ehhez a szálloda környezetét is alaposan meg kellett figyelni. Jutalmunk több oklevél(mozgásos, kincskeresés, indiános kalandozásra kaptuk), emellett apróságokat: hűtőmágnes, kulcstartó stb.
Vincének megtetszett az egyik animátor(6an voltak), ott is hagyhattuk volna őket(a játszóház ajtaja is csak ajtónyitó kártyával működik, nem tud elkoborolni a gyerek), de egyikük mindig ragaszkodott a jelenlétünkhöz.  Tanultak verset, csapatversenyben is részt vettek, kézműveskedtek.

2019. február 11., hétfő

Velence wellness képes beszámoló

Táncos koreográfia
A kis indiánok mesét hallgatnak

Játszóházban

Mókás indián tornán

Ennyire jól érzi magát:)

Puzzle rakás, ez is a program része, ahogy a kincskeresés, a mókás torna, jelmezkészítés is

Szuper az élménymedence(is)!

Grimaszol

Irány a kalandozás az indiánok földjén!

Ele Fanni és Kende
Gyerek discóban  Ele Fülöppel


Indián hétvégén jártunk



2019. február 10., vasárnap

Vendégeink voltak

Decemberben mindenki nagyon elfoglalt, ünnepek követik egymást. Ráadásul nálunk abban a hónapban van névnapos és szülinapos is. Januárban pótoltuk Laciékkal(unokatestvérem, Kende keresztszülei)az összejövetelt. Csatlakoztak hozzánk az öcsémék is.
Túrós és sajtos pogácsákat sütöttem vendégvárónak, gyorsan elfogyott, mindenkinek ízlett. Csakhogy ne legyen senkinek hiányérzete, most adtuk át a karácsonyi ajándékokat is. Elhasználtuk a maradék csillagszórónkat is.
Ha már karácsonykor elmaradt a közös csillagszórózás
Vince a nagy ajándékváró, más most kész listája van a júliusi szülinapját illetően.
Kende és Lili már elkülönülve játszottak, volt, hogy egymás mellett nyomták a tabletet, Kende nagy honfoglalós, egyre ügyesebb benne.
Mellőzve van egy ideje Höri. Takarításon túl(erre figyelmeztetni kell a gazdáját)nem foglalkozik vele, az etetést is Vince végzi. Ha vendég jön, akinek Höri újdonság, akkor dumálnak hozzá és ennyi. Amilyen kicsi, olyan vad, karmol, harap. Nem egy szelíd jószág, kezünkből nem eszik . Lottit nagyon érdekelte, először egérnek nevezte:)(találtam egy minipéldányt az iroda és a padlás ajtó között)

2019. február 7., csütörtök

Ovis féléves értékelés

Vince nyáron töltötte az ötöt. A törvény úgy szól, hogy abban az évben, amikor betölti a hatot, megy/mehet iskolába. Vince esetében az nem kérdés, hogy még marad oviban. Rengeteget fejlődött nyár óta is, de nem tudnám őt elképzelni iskolában, ráadásul legalább 6 hangja nincs meg, van kognitív elmaradása is. Ha most kellene döntenem, nem tudnám, hogy melyik, milyen típusú iskola lenne neki ideális, jövőre fel van adva a lecke. Logisztikai szempontból a legkönnyebb nekünk az lenne, ha Kendével járna egy iskolában. De, a két gyerek teljesen különböző, egy hasonlóság van, mindketten fiúk:)ezen túl semmi.
SNI felülvizsgálata 2018/2019-es tanévben esedékes, november környékén kezdtem el bombázni a szakszolgálatot időpontért, majd jött tőlük egy email, hogy az ovinak kell kezdeményeznie.
Vincének be kellett szerezni néhány papírt, hogy maradhasson(máshol állítólag a szülő kéri és marad plusz egy évet): védőnőtől, gyerekorvostól, kértem a magán gyógypedagógustól.
Kendéék elsőtől tanulják heti 5 órában az angolt, a két hittan, néptánc(idén az úszás), hétindító áhítat jelentősen megdobta/dobja az óraszámot, nincs biztosítva a gyógypedagógiai fejlesztés, az iskolában van logopédus, ha jól emlékszem, akkor heti egy alkalommal viszi el a gyereket.
Szerintem nem állja meg az az állítás a helyét, mely szerint tanítót kell választani, nem iskolát. Óriási a fluktuáció az oktatásban, ami most biztos, jövőre nem biztos, nincs személyi garancia.
Továbbra is visszük magánúton Vincét fejleszteni, elsősorban PROMPT terápiára és kognitív órákra.

A féléves értékelésében leírták, hogy jól terhelhető, nem jellemző rá az óvodai baleset és a betegeskedések.(ebben a "tanévben"egyszer volt beteg, 3 napig, akkor nem volt itthon az apja. Túl vagyunk a tél jelentős részén, az influenza szezonon és az orrfolyás mellé nem jött más, hála)
Társas kapcsolataira jellemző, hogy kevés fiú barátja van, inkább lányok. Szívesen van a babaszobában, főzőcskézik, terít, edényeket rakosgat, örömet okoz neki az építőszőnyegen való építkezés. Ezt főleg a nála fiatalabb fiúkkal teszi, ott irányít is.
Feladattudata még nem kialakult, feladattartása nem éri el a korának megfelelőt.
Az óvodai dalos játékokat, énekeket nagyon szereti, szívesen vesz részt a zenei foglalkozásokon.
Vince azt mondta, hogy ő olyan iskolába szeretne járni, ahol van tánc, konkrétan oda, ahová Lili(unokatesó) is jár. Közeli bevásárlóközpontban van Keleti Andrea tánciskolája, már szemezek vele egy ideje, de most a heti külön fejlesztés, Kendének az úszás, torna, hittan mellé nem tudnánk megoldani.

Első félévben vitték a nagycsoportosokat korizni, ingyen és bérmentve a kerületbe. Sírt(szomszéd kísérőként ment)és rá se ment a jégre. Velünk jött, biztonságban érezte magát, mással nem.
Most úszás volt a héten. Nagyon készült rá, de 5 perc után ordítva kijött. Megpróbáltuk. Puding próbája az evés, borítékolható volt, hogy ez lesz. Többet nem megy.
Pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy megtanuljon úszni.

2019. február 4., hétfő

Félévi eredmény

Kende hozta a tőle megszokottat:)
A nyelvtan négyesében érezhető B. bácsi bizalma, szerintem rezgett nála a léc. Egy felmérőjét sem láttam, fogadóóra elmaradt(B. bácsi anyukája elhunyt), a szülőin erre nincs lehetőség. Abból indulok ki, hogy nagyon rossz helyesíró, amin lehet dolgozni, teszünk is érte. Biztos vagyok benne, hogy a megkésett mozgásfejlődés és a kommandós mászása összefüggésben van a helyesírásával. Közhelyes, de ha odafigyel, koncentrál, akkor kevesebb hibaponttal dolgozik. Általános hibája, hogy ahogy hallja úgy írja, lehagy betűket, a hosszú, rövid ékezetek hidegen hagyják.
Megtanulja a szabályokat, de alkalmazni már nem tudja(most az elválasztásnál tartanak). Az angol helyesírás ennek következtében még nehezebb. Az angol nyelvtanban előrébb vannak, mint a magyarban. Múlt hét anyaga a "can"használata volt. Nagy fejtörést okozott megfogalmazni a "csinálhatok rólad egy képet"?mondatot angolul. Este 19.00-kor tegnap mondja, hogy hétfőn szódolgozat, lesz, ahogy lesz. Előtte matekoztunk, elfáradt. Nem nyúztam az angollal is.
Irodalomból jeles lett:)Az olvasás, szövegértés szuperül megy neki.
Egy kicsit meglepődtem a szorgalom "jó"-n.
Rendszeresek a számonkérések, amire igazán hétvégén készülünk, hétköznap inkább csak átnézzük, mi volt aznap.
Múlt héten megvolt a féléves szülői értekezlet is. Sok program, tábor vár rájuk tavasszal-nyáron. Két sarkalatos pont: az angol tanárnő és az egyik osztálytárs. Szerintem nincs megoldás a problémára. Több olyan nap lesz, amikor rövidített órák vagy tanítás nélküli munkanap lesz. Rögtön jövő hét hétfő az egyik, ügyeletet biztosítanak és mi élünk is ezzel:)
Felosztottuk egymás között, hogy kik-mikor mennek az uszodába segíteni a hajszárításnál. 2 szülő szükséges egy alkalomhoz. Pénteken gyalogolnak az uszodába és vissza, 3 óra úszás szerepel az órarendben(ebben az oda-visszaút is benne van). Kende ezen felül gyógyúszásra is jár:)