Összes oldalmegjelenítés

2019. március 30., szombat

Te szedd!

Az iskola, ahol Kende tanul is csatlakozott a Te szedd!mozgalomhoz.
Ez az ország legnagyobb hazai önkéntes szemétszedő mozgalma. A tőlünk telhető legtöbbet megtesszük itthon(hiányzik a napkollektor, anyagi okai vannak), Kende már tudatosan odafigyel arra, hogy ne égjen feleslegesen a lámpa, hogy szelektíven válogatjuk a szemetet, nem folyatjuk a vizet(akkor vesszünk palackos vizet, ha vendég jön), rendszeresen járok turkálókba(ott veszem a legjobb minőségű, legmárkásabb ruhákat, mióta MS kivonult az országból és a Next árait sem a pénztárcámhoz igazítják) és még sorolhatnám.
Katolikus templom környékén szedték a gyerekek a szemetet. Kende elmondása alapján csak az egyik kezén volt gumikesztyű, ismerem őt, tutira a másikkal szedte fel a szemetet. Cigicsikket, papírzsepit és energiaitalos dobozról számolt be(nagy megkönnyebbülés, hogy egyébről nem)
Kézmosás nem az erőssége. Sajnos sokszor meséli, hogy az iskolai fiú mosdó milyen állapotban van.
Utólag tudtam a szemétszedésről, itthon raktam volna be plusz két gumikesztyűt a táskába. A szemétszedés nincs korhoz kötve, de elengedhetetlen egy felvilágosító óra előtte.

2019. március 28., csütörtök

Iskolai fogadóórán

Ha nincs probléma, én akkor is megyek fogadóórára:)Buzgó szülő vagyok, a szó jó értelmében.
Egy kis csúszás volt az osztályfőnöknél, ezért előbb lementem az angol tanárhoz, személyesen még nem találkoztunk. A nyílt órán Zoli ült bent. Első megjegyzése az volt, hogy mennyire hasonlít rám a kis Kende:)
Csak pozitívumot mondott, elmondta, hogy szárnyal, teljesen megnyílt, aktív, ügyes. Idén is megy angol prózamondó versenyre, amit kapott verset hosszúnak és nehéznek találtam, kértünk egy másikat még aznap megtanulta(csak arra kell figyelmeztetni, hogy ne hadarjon). Eddig csak ötöse van, ha kitart június közepéig, akkor meglesz neki a dicséret. Ma is írnak szódolgozatot. A kedvencei még mindig: matek és angol. Magától leül és példákat ír, foglalkoztatókat tölt ki.
Az osztályfőnök elmondta, hogy a diáktársak 90%-a már betöltötte a 7., amikor iskolába ment. Most még érződik, hogy a többiek néhány területen előrébb vannak. Ráadásul olyan magas fiúk, nagyjából a vállamig érnek, egyeseknek 37-es lábuk van(másodikban! és 55 kg!) Kende decemberi születésű, ez látszik rajta:)
Nyelvtan a mumus, azt mondta B. bácsi, hogy most egy kicsit szüneteltessük a tollbamondást, helyette legyen inkább "csak",  másolás. A hibáit figyelmetlenség okozza.
Az osztálytársakkal jól kijön. Egyikükkel viszont bőven van probléma, a szülők, tanárok panaszkodnak rá(mi miatta már az igazgatónál is jártunk ősszel), a helyzet nem változott. Sajnos egy valakire rászáll és terrorizálja. Tegnap azt mesélte Kende, hogy az egyik fiút a kapucnijával fojtogatta, múlt héten egy harmadikost annyira megrúgott, hogy bordarepedése! lett. Sem súlyban, sem magasságban, sem fejben nem egy kategória a többivel. Hiába van előírva a fejlesztés, nevtan, pszichológus, ha a szülő nem viszi el, mert szerinte otthon semmi gond nincs a fiával, az iskola hozza ki belőle...Járnak úszni, ha tudok, akkor megyek segíteni hajat szárítani, elpakolni, öltözni. Legutóbb a tornatanárnő volt velük, de a fiú öltözőből az egyikőjük sírva jött ki, bemenni nekem nem lehet. Megkértem a recepciós férfit, hogy menjen már be, nézzen szét. Ahogy kiejtettem a problémás fiú nevét, rögtön tudta kiről van szó. Négy úszóedzőt készített ki.
Ez senkinek sem jó, nyilván annak, aki agresszív neki sem, nincs sikerélmény, frusztrált, esetleg szorong is. Valami előidézi ezt a viselkedést, de a szülő nélkül a probléma nem fog megoldódni.

Dédi 80 éves lett!

Nagy boldogság, hogy van nekem, nekünk!
A fiúk verset mondtak: "Keresek virágot, pirosat, fehéret
                                       Bokrétába kötöm és odaadom Néked,
                                      Nem is kívánok érette egyebet, csak, hogy Dédimama ölelj meg, csókolj meg!"
Ha ő nincs, akkor én nem tanulok tovább, ha ő nincs, akkor nem tanulok nyelvet, ha ő nincs, akkor biztosan elveszek. Az iskolában sajnos sok menthetetlen, elhanyagolt gyerekkel találkozom, nincs stabil szülői háttér és azt gondolom, hogy az iskola kevés ahhoz, hogy gyereket neveljen. 12 éves koromtól vele laktam(oda is születtem), annyira jó dolgom volt mellette. Tényleg csak a tanulással kellett foglalkoznom, ő minden este kikérdezett, megvolt a napi rituálénk. Velem izgult az OKTV-n, nyelvvizsgán, számítógépes vizsgán és az érettségin is. Soha nem felejtem el, hogy együtt sírtunk, amikor meglett a matek:)
Aztán jött az egyetem. Nem volt még mobil, hívtam a fülkéből, hogy elfogyott a pénzem. Hívtam az első sikeres szigorlatnál. Idén kapta meg az arany diplomáját az ELTE-től.
Kendével való terhességemet is velem aggódta, akkor mondtam neki, hogy ne nézzen Híradót, annyi rémség van benne. Minden felújításnál(10 nyarat jelentett)hozzá mentünk, 6 hétig éltünk vele egy szobában.
Összegyűltünk a szűk család(már négy dédunokával büszkélkedhet) és köszöntöttük őt, persze volt sírás, kacagás, beszélgetés, gyerekzsivaj.



2019. március 27., szerda

Különbözőek

Annyira mások a gyerekek, külsőleg a szemük, hajuk színe és a fül mérete/formája ugyanolyan.
Kint tavaszi napsütés, hétvége. Vince kitalálja, hogy ő kiporszívozza az autót
, kidobálja a szemetet. Másnap felüdülés vezetni, olyan "új"érzésem van. Pedig csak tiszta lett. Nála nincs üresjárat, állandóan tesz-vesz, olyan nagyon ritka, hogy leül mesét nézni. Ha nincs feladat, akkor keres.
Kende, amíg főzök kihozza a Marvel foglalkoztatót és ír, rajzol, matricázik. Amikor megunja, akkor szorzásokat, matekpéldákat ír.
Nehéz rávenni, hogy menjen ki az udvarra és rúgja a bőrt vagy csak segítsen az öcsének.
Vince gyakorlatias, Kende abszolút elméleti síkon mozog. Két külön világ, két egyéniség és ez így van jól!Mindketten szorgalmasak a saját érdeklődési körükben.
A kis korkülönbségből adódik, hogy tudnak együtt játszani(ha nem tépik egymás bőrét)és összebújva aludni.

2019. március 23., szombat

KöltŐ

Vince fantáziája szárnyal.

Meséli, hogy megverték őt az oviban. Két csoporttársa hozzányomta az arcát és a fenekét a kerítéshez. Vérzett, sőt ömlött belőle a vér.
Ivett néni mentőket hívott és kórházba került.
Szerencsére ilyen csak a képzeletében él.

A gyógypedagógus kérdezi tőle, hogy milyen idő van kint.
Teljes, kerek mondatban válaszolt. Napsütéses, tavaszi idő van.
Nemsokára megyünk nyaralni!
Kérdezi tőle Eszter, hogy hová.
Először Párizsba, aztán Horvátország és utána Afrikába(is)megyünk.
Afrikánál húzta fel a szemöldökét Eszter.
Kár, de az első hely sem igaz.


2019. március 20., szerda

Virágzik

Kilátás a konyhából
Átültettük az orchideákat, négykezes munka. Tartottam tőle, hogy túlélik-e, annyira kinőtték a helyüket, hogy többször ledőltek a párkányról. Tavaly szülinapomra kaptam Zolitól egy kék(!)orchideát. Aztán tusolásnál kiderült, hogy valójában fehér:)
Virágoznak, gyönyörűek!A karácsonyi kaktuszok is virágba borultak és a barackfa is(a lekvárjaim elfogytak) Körülötte a tavasz hírnökei. Már csak a reggeli(7ó)4 fokos hőmérsékletnek kell változnia.
Barackfa


2019. március 19., kedd

János vitéz a Nemzetiben

Március 15.-én ingyenes előadás volt a Nemzeti színházban a János vitéz(előzetes regisztrációhoz kötött). Ötödikes tananyag, Kendének már nem lesz újdonság:) A történetet nem ismerte, ott látta-hallotta először. Jó felidézni a rég olvasott művet, a végére abszolút nem emlékeztem. Jancsi kalandjait Kende is tudta követni, értette .
Gyerekkoromban volt egy bakelit lemezünk, Halász Judit énekelte Iluska szövegét és a borítón is ő szerepelt. Olvastam kritikát az előadásról(egyik sem emelte e fellegekbe, sőt!), Vidnyánszkyval kapcsolatban is vannak fenntartásaim, őszintén nekem tetszett az előadás.
A szereplők zöme kaposvári növendék, fiatalok, ügyesek, lelkesek, ami teljesen átjött. Szűcs Nelli játszotta a mostoha szerepét, rajta sokat kacagott Kende is. Ő "mindent vitt", nem túlozta el a mostoha szerepét.
Táncoltak, énekeltek, szavaltak. Három kisgyerek ült a színpad szélén és időnként narrátorként felolvastak a szövegből. Divatosnak számít(mostanában több darabban is láttam), hogy a színészeket felhúzzák a levegőbe és ott mozgatják őket, nemcsak a színpadon zajlanak az események.
Hosszú volt, egy szünettel 2,5 órás. Tériszonyos vagyok, karzat 8 sorba szólt a jegyünk, kérdeztem Kendét, hogy kérjek-e neki ülésmagasítót, de nem kellett(nem ültek előttünk)és teljesen jól láttunk.

2019. március 17., vasárnap

Kirándulás a Hármashatár-hegyen

Korán kelőek vagyunk. Ha szállodában vagyunk, akkor mi szoktunk általában az elsők lenni a reggelinél. Hétköznap korán ébredünk, mindenki odaérjen az intézményekbe. A szervezet pedig nem tesz különbséget hétvége és hétköznap között.
8-kor már fent voltunk a hegyen
. Minden évben legalább egyszer elmegyünk erre kirándulni, kiindulópont a Fenyőgyöngye étterem, onnan az Árpád kilátó könnyen elérhető és bevállalós családoknak a Guckler Károly kilátópont.
Mindig csodálom azokat, akik futva vagy bicóval teszik meg az emelkedős távot(van ám szintkülönbség!)
Mi kocsival mentünk egy darabig, onnan a fiúk futottak(futásra születtek:),
mi már kevésbé voltunk fürgék. Csípett a szél és csepegett az eső(kb. 4 autó-mind kisgyerekes-már parkolt ott, amikor megérkeztünk).
Tiszta időben belátni az összes hidat, így is gyönyörű a panoráma!
A kilátó mellett még látható(bejárható) a második világháborús légvédelmi ütegállás.
Tele szeméttel, mocsokkal és bűzzel. Ha már épített a Parkerdő egy ilyen szép(egyszintes), modern kilátót, akkor miért nem rendezte a környezetét is?!
Rengeteg a nagy múltú fekete fenyves
, amit még Guckler Károly telepített, Vince összeszedett egy zacskónyi tobozt.
Miután körbejártuk a kilátót, utána a másik irányba indultunk és megnéztük a felújított erdei iskolát,
turistaszállást, hangárt.
Ebédre már itthon voltunk!

2019. március 15., péntek

Vince dühös

Verekedett. Aki a házban volt kapott egy rúgást, harapást. Ha nem az van, amit ő akar, akkor üt.
Beküldöm a szobájába gondolkodni.
Először: levette a könyveket a polcról és odatorlaszolta az ajtó mögé.
Másodjára összefirkálta a falat(az ajtó mögött, nem feltűnő helyen, nem tudtuk eltávolítani)
Harmadjára letépett a tapétából(fotótapéta)egy darabot(korrigálni lehetetlen)

Március 15

Zoli délelőtt kint volt a Nemzeti Múzeumnál, délután pedig közösen felmentünk a Várba.
Nem számított, hogy lógott az eső lába és fújt a szél, kell a mozgás és az egészségügyi séta:)
A Hadtörténeti Múzeumba mentünk először, 18-ig írták a neten a programokat, de 17-kor közölte a néni, hogy már nem lehet zászlót készíteni(a prototípust nem adja, szüksége van még rá) Kolléganője, sokkal kedvesebb, gyerekbarát és rugalmasabb volt. Mikor odamentünk hozzá(hozzá tartozott a csákókészítés)elmondta, hogy mi vagyunk az utolsók. Leülni csak egy gyerek tudott, Kendével mi visszamentünk a Tabán történetét megnézni. Kende kárpótlásul megkapta a kiállított legszebb fekete bolyhos csákót.
Nem volt tömeg, rég voltam a Hadtörténetibe, most feltűnt, hogy ráférne egy felújítás(pl. mosdókhoz szerintem a 80-as évek óta nem nyúltak), a legtöbb részlegen van olyan, amit kipróbálhat a gyerek. A középkori hajózást úgy mutatják be, hogy pl egy egy karon keresztül mozgathatóak a hajók vagy sok helyen már digitális tábla van(az én gyerekeim ott leragadnak), megnéztük, hogy a lakóhelyünkön hol végeztek ásatásokat, hol voltak pl. temetők. A múzeum egyházi tárgyai Kendét lenyűgözték(a hónapban kapott egy hármast hittanból:(és a javítódolgozatot nem akart írni, pedig lett volna rá lehetősége). Legtöbb időt az avar korabeli résznél töltöttünk(engem legkevésbé érdekel), de itt még Vinci is jött a lábán.
Korabeli ruhákba vonultak fel férfiak, nők.
Vincivel nem könnyű, nagyon akaratos és hisztis.
Ha ő bevesz valamit a fejébe, abból nem enged. Pl. ő kézműveskedni akart, nem értette meg, hogy előbb megnézzük a kiállítást és utána megyünk, együtt!Nem, ő nem!
Ordított, kiabált, belém rúgott. Aztán meglátta a kávézót, neki ice tea KELL!Ő éhes!Nem kapta meg azt, amit akart, na ott jött az a típusú hiszti, amikor vörös a feje... (Úgy jöttünk el, hogy evett itthon, vittünk magunkkal szendvicset, gyümölcsöt, vizet)
Még jó, hogy a vár tele volt rendőrrel, tőlünk valamiért tart.
Végül a szemerkélő esőben futottak egy nagyot.

2019. március 13., szerda

Kendeszáj

Állandóan koszos, ragadós(szinte fekete)Kende keze iskola után.
Rögtön jön a fertőtlenítés, mindig van nálam folyékony fertőtlenítőszer, amihez víz sem kell(arra ritkán van idő, hogy visszaküldjem kezet mosni)és nedves törlőkendő.
Kérdezem tőle, te nem szoktál kezet mosni?
Wc használat után rögtön csengetnek....hm. És étkezés előtt?
T. néni néha mondja azt, hogy kötelező............

2019. március 10., vasárnap

Szemészeti szűrés Vincének

Az a felháborító tapasztalatom, hogy ha szakrendelőbe viszem a gyereket, akkor olyan ímmel-ámmal vizsgálják meg, legyen szó ortopédiáról, szemészetről , fül-orr gégészetről vagy urológiáról. Egy időpontra jobb esetben is 3 hónapot kell várni. Vannak kivételek, még nem futottam bele:) Fizetjük a sok adót és elmegyünk magánrendelésre, ahol ugyancsak kifizetjük a vizsgálat  nem csekély összegét.
Vincét egy javaslat után elvittük a Czeizel intézetbe szemészeti szűrésre. A probléma a következő: hypoton csecsemő volt, ami kihat a mozgáson át a  beszédére(is)és a szemére is. Rövid ideig képes csak egy pontra fókuszálni, majd az egyik szemgolyója kiugrik és utána visszakorrigálja. Ezt nemcsak én, hanem a gyógypedagógusok, logopédus is észrevette. Kiemelten fontos lesz ez az olvasásnál is: sortévesztés már most is fennáll.
Nagyon kedves doktornő fogadott minket, bemutatkozott, mi is neki, leültünk és elmondtam a panaszt. Alaposan megvizsgálta Vincét(kb. 30 percet töltöttünk bent), nagyon büszke voltam rá, hibátlanul olvasott a képernyőről, ügyesen mutatta a "fésűk" irányát. Egy szerkezettel bevilágított a szemeibe és számítógéppel értékelte azt, kettő kapott x-et, a többi pipa. Került rá szemüveg, sötét lencse egyik szemére majd a másikra, a lencséket is váltogatta.
Konvergencia gyengeséget állapított meg a doktornő, közelítő gyakorlatokkal tornáztatjuk(most már ennek is bele kell férnie az esti programba a lábtorna, nyelvgyakorlatok mellé...nem tudom mikor csináljuk majd)és 1 év múlva kontroll.

2019. március 7., csütörtök

Hahota

Az osztályban kezdte el olvasni valamelyik fiú a Hahotát.
Zoli mesélte, hogy gyerekkorában járt neki és mindig elolvasta(most bezzeg).
A reggelis dobozba mindig ragasztottam (azért múlt idő, mert most Hahotát visz magával)viccet, Kende mesélte, hogy már várták a többiek mi a napi vicc. Egy jó nevetés nagy löketet ad a folytatáshoz. Erre este rákészültem(ha belefért, ha nem felejtettem el), reggel már kapkodós az egész. Igényelt egy kis kutatómunkát: ne legyen trágár, ne pocskondiázzon senkit és értse a humort. Ha alapból beírjuk a google-ba, hogy iskolás viccek, azokból nem szívesen válogatok.
Jár neki a Tatu. Osztályfőnöke értékesíti, minden hónapban először a mesét olvassuk el belőle, aztán a többit. Többször beküldtük már a nyereményszelvényt, de eddig nem nyertünk semmit, pedig a fiúk biztosra vették, hogy jön a postás és hozza a csomagot:)
A Tatu mellé kapunk könyves megrendelőszelvényt és apró ajándékot(olyat, amivel a szülőt ki lehet űzni a világból. Ebben a hónapban pukizós slime volt a meglepi, műnyag mini wc tartályba rejtve volt mellékelve....gratulálok annak aki, egy iskolás újsághoz ezt adja. Rendeltünk vicceket tartalmazó kis könyvet. Kende viszi az iskolatáskájában, olvassa szünetben, ügyeletben.
Kapott a hétvégén egy Hahotát a barátjától és tőlünk is egyet. Már mindkettőt elolvasta, néhányat mond fejből is.

2019. március 5., kedd

Csak, hogy ne unatkozzunk

Szeptembertől Kendéék iskolájában szerveznek olyan napokat, ami az étkezésről, gasztronómiáról, nemzetiségi ételekről szól. A héten pancake , azaz palacsinta napot tartottak. (Este 21 után jutok oda, hogy elkezdjek palacsintákat gyártani), minél többféle ízesítésűt vittek a gyerekek, persze kóstolással összekötve. Kende gondolt ránk is(ahogy farsangkor is, amire odaértem már a padján tornyosultak a sütemények, mindenféléből félrerakott), hozott haza gofrit, amerikai palacsintát és kétféle mogyorókrémest. Időben kapcsoltam, mert ezek nem fértek be az ételtartó dobozába és csak egy könyvborító lett kakaós.
Múlt héten farsang, központi szerepe volt a nasiknak. Tartottak rétesnapot is, kivételesen a pékségben vásároltam túróst, meggyest, mákost.
Kertünk kincsei hét keretében a lekvárok, házi szörpök, limonádék,befőttek(savanyúk)kaptak főszerepet. Persze itt is ettek-ittak a gyerekek.
Emellett ott van a Karácsony, Mikulás.
Kende vékony testalkatú és magas hozzá, meg tudom számolni a bordáit, szerencsés alkat, bármennyit és bármit, bármikor ehet, nem látszik meg rajta.

2019. március 4., hétfő

Hétfői pakk

A kávégép a kakukktojás. Ő ma szervízbe ment.
Vincének: ágynemű, benti ruha, koncert pénz
Kendének: iskolatáska, tornazsák, úszóstáska, legalább a testsúlyának a kétszerese, amit cipel
Enyém: válltáska, kajás táska(egész napra viszem itthonról az elemózsiát)
Fekete táska: tankönyvek+füzetek+könyvek
Mellette: egy évfolyam központi témazáró dolgozatai

2019. március 3., vasárnap

Ott jártunk, ahol robotok szolgálnak fel

Enjoy!Enjoy!-mondták többször a felszolgáló robotok.
Práter utcában van az a menő kávézó, ahol minden a robotok körül forog. Még jó, hogy délelőtt asztalt foglaltam, mert lehet, hogy nem tudtunk volna beülni, gyerekes családokkal volt tele(több külföldi beszélgetést is hallottam) Nem mellesleg isteni a forró csoki(legalább négyféle csoki közül lehet választani, kipróbáltuk az ét-és fehér csokisat is, vetekszik a Gerbeaudban kóstolttal:)Mellé mi görög lepényt, csirkés lepényt ettünk, a fiúk az édes mellé, édes desszertet választottak. Kende barátja, Albi is jött velünk, aki a délutánt nálunk töltötte. Érdekes megfigyelés, hogy teljesen máshogyan "játszanak", mint pl. egy évvel ezelőtt. Csocsóztak, aztán ment a csere-bere a focis kártyákkal , végül egymásnak olvastak fel vicceket és találós kérdéseket a Hahotából. Valahogy a legó, társasjáték, logikai játék már nem érdekelte őket.
Az egyik robot felszolgált, leadtuk a pultnál a rendelést(pincérnőnek és nem a robotnak), bemondtuk az asztalszámunkat és érkeztek a finomságok(kamera van a robot fejében), megállt az asztalunknál és mi levettük a tálcáról. Peppernek hívják azt a robotot, aki angol kérdésekre angolul válaszol is, bizonyos érzelmek jelennek meg az arcán, képes táncolni, sportolni, még az ujjperceit is mozgatja.
Kínából érkeztek, talán ez lesz a vendéglátás jövője....mindenestre érdekes, látni kell!
Zárásként Kende mesélt a barátjának a Pál utcai fiúkról, készítettünk néhány képet a szobroknál.

2019. március 1., péntek

Kendeszáj

Holnap húzzák az ötös lottót. 2 milliárdot ér a nyerő szelvény.
Zoli vett négyet, mindenki bediktálta a számait.Képzeletben elköltöttünk.
Kende mondta az iskolában: "Pályáztunk 2 milliárd forintra!"
A tanító néni biztos azt hiszi valami eu-s pénzre pályáztunk:)