Bokrétába kötöm és odaadom Néked,
Nem is kívánok érette egyebet, csak, hogy Dédimama ölelj meg, csókolj meg!"
Ha ő nincs, akkor én nem tanulok tovább, ha ő nincs, akkor nem tanulok nyelvet, ha ő nincs, akkor biztosan elveszek. Az iskolában sajnos sok menthetetlen, elhanyagolt gyerekkel találkozom, nincs stabil szülői háttér és azt gondolom, hogy az iskola kevés ahhoz, hogy gyereket neveljen. 12 éves koromtól vele laktam(oda is születtem), annyira jó dolgom volt mellette. Tényleg csak a tanulással kellett foglalkoznom, ő minden este kikérdezett, megvolt a napi rituálénk. Velem izgult az OKTV-n, nyelvvizsgán, számítógépes vizsgán és az érettségin is. Soha nem felejtem el, hogy együtt sírtunk, amikor meglett a matek:)
Aztán jött az egyetem. Nem volt még mobil, hívtam a fülkéből, hogy elfogyott a pénzem. Hívtam az első sikeres szigorlatnál. Idén kapta meg az arany diplomáját az ELTE-től.
Kendével való terhességemet is velem aggódta, akkor mondtam neki, hogy ne nézzen Híradót, annyi rémség van benne. Minden felújításnál(10 nyarat jelentett)hozzá mentünk, 6 hétig éltünk vele egy szobában.
Összegyűltünk a szűk család(már négy dédunokával büszkélkedhet) és köszöntöttük őt, persze volt sírás, kacagás, beszélgetés, gyerekzsivaj.
Isten éltesse Dédit! Meghatódtam, miközben olvastalak, kincs az ilyen drága, jó lélek, mint nálatok Dédi!
VálaszTörlés