Összes oldalmegjelenítés

2012. január 31., kedd

Unokanővérem

Ludvig Lili


Lili 5 hónappal idősebb Kendusnál. Dumagép, gyakorolja a szobatisztaságot és márciustól miniovis lesz.
Kendét puszilgatja, simogatja, anyáskodik felette.
 Ma többször meghallgattuk a boci-boci modern változatát, amelyhez Lilisen táncolt. A buborékfújó a mindene.

2012. január 30., hétfő

Kisangyal és mintagyerek

Most olvasom A Suttogó titkai II.című könyvet.
Sokan alapkönyvnek és a kisgyermek nevelésének "Bibliájának" tartják. Van amit én is hasznosnak tartok, de van amit, soha nem tennék. (nem mellékesen a szerző amerikai gyerekek példáját hozza).
A könyv elején van egy teszt, amit megcsináltam és az jött ki, hogy Kende kisangyal és mintagyerek:)
A kisangyal jellemzői: barátságos, társaságban megtalálja a helyét, könnyen feloldódik, könnyű megnyugtatni, angyali természete van, könnyen alkalmazkodik. Játék közben képes kitartóan összpontosítani egy dologra Ez mind igaz KEndére is.
Ami nem: ha olyasmit szeretne, amit nem kaphat meg,könnyen el lehet terelni róla a figyelmét. Ha Kende valamit szeretne,amit nem kaphat meg,akkor hisztizik, óriási könnycseppeket hullatt és végül beveti az erejét is(jó a fizikuma, ereje a korához képest, néha igazi kis dömper)
A mintagyerek jellemzői: már babakórában óramű pontosággal fejlődött(Kende 9 hónaposan kezdett mászni és 14 hónapos lesz, de még önállóan nem totyog, tehát rá ez nem igaz)Szereti az állandóságot és a kiszámíthatóságot, jókedélyű.
Ma délután Noeléknál voltunk, KEndus igazán OTTHON (így nagybetűkkel) érezte magát: kipakolt a konyhaszekrényből, kihúzta a ruhás fiókot, lepakolt a dohányzóasztalról, új helyet keresett Noel etetőszékének, játékainak :)
Az eseményeket Noel halkan és csendesen figyelte.
                                                      

2012. január 29., vasárnap

Anyanap

A nőgyógyászom kérdezte, hogy hány éves vagyok, mondtam neki. hogy 29-én leszek 29 éves.
Ami már majdnem harminc, de még kettessel kezdődik.
Terveztünk sok mindent a mai napra, de úgy ébredtem, hogy fájt a torkom és gyengének éreztem magam, Csibónak pedig fájt a feje(általában vasárnapra megfájdul a feje)
Szerettem volna a Nemzeti Galériába elmenni a Hősök, királyok, szentek című kiállítást megnézni (ami késik nem múlik)és elmenni vacsizni.
Délelőtt felkeltünk, megreggeliztünk és játszottunk Kendével, aztán elmentünk sétálni, a hideg idő elnyomta és elaludt a babakocsiban. A szomszédos cukiból hoztunk haza finomságokat, én mákos guba szeletet ettem, nagyon fincsi, aztán én is lefeküdtem aludni.
Amikor mindhárman felkeltünk már 2 óra elmúlt, játszottunk, bevásároltunk a Tescóba és elmentünk vacsizni az ismerősök által ajánlott soroksári úton lévő Giusto étterembe.
A hely elegáns, kicsi és hétköznap lehet menüt is enni.Az étlapi árak drágák voltak, Zoli nyúlcombot kért én csirkemellett aszalt paradicsommal , salátával, rizottóval. Étvágygerjesztőnek hoztak mini bagettet hozzá olívaolajat balzsamecettel(ilyet még nem láttam), Kendusnak is betunkoltam az olajba a kiflit, kiköpte, inkább natúran gyűrte be.
Zoli a nyúlcomb helyett bárányt kapott(ami kereken 1000ft drágább,mint a nyúl), szóltunk a pincérnek, mondta, hogy az ő hibája, nyúl árban fizettük.Torkoskodáshoz ide vastagabb pénztárca kell.
Finomak voltak az ételek, de nem lehet összehasonlítani a  Duna Gardenes báránycomhoz, az mindent visz(gyerekbarát a hely, elég sok játék van a gyerekeknek és külön étkészletet hoznak a gyerkőcnek)
Kendus holnapi ebédje az elhozott féladagom.
A vacsi végére a fiatalembernek sikerült bekakilnia, eszméletlen büdi volt, már desszertet nem kértünk:(
                                                   
                                                                     

2012. január 28., szombat

Egyszer egy királyfi....

A kép közepére kattintva lehet meghallgatni, Szabó Gyula előadásában.
Kende egyedül énekli a refrént.

2012. január 27., péntek

Zenebölcsiben

A fővárosban annyi gyerekes program van, a legtöbb 1000 ft alatt van és tartalmasak.(Nyáron Szécsénybe is elmentünk volna valamire, de ott nincs szervezetten gyerekprogram, pedig a szomszéd lány is mondta, hogy jó lenne, ha lenne, de nem csinálja senki)
Ma kipróbáltuk a közeli könyvtárban a zenebölcsit. A könyvtár tőlünk gyalog kb. 10 percre van, van külön baba-gyerek rész, nagyon barátságos a hely. A könyvtáros néni is kedves, örömmel fogadott minket, új tagokat(beszerveztem Andiékat is). A könyvtáros elmondta, hogy fővárosi fenttartású az intézmény és idén is mennyi pénzt elvontak tőlük, nehéz a fennmaradásuk. Számít, hogy hány tagja van a könyvtárnak. Mától Kendus is könyvtártag!Olvasójeggyel rendelkezik, beírattam!(nem lehet elég korán kezdeni, bízom benne, hogy szeret majd olvasni, jelenleg a könyveket és az újságokat is szereti, nem tépi, főleg a színes, szépen illusztrált  állatos könyveket)
A zenebölcsit januártól egy új csajszi vezeti. Neki is van egy 15 hónapos kislánya és ez volt első foglalkozása, elmondta, hogy egy kicsit izgul.Ő úgy hívta, hogy Kerekítő foglalkozás.Kedves, mosolygós volt.
Tematikáját tekintve lefedi a Ringatóét.
Összesen 4en voltunk. Kendétől volt egy fiatalabb kislány.
A foglalkozás elején Timi(a vezető)hozott egy szuper buborékfújót(formája hasonlított a medvés mézhez)és énekeltünk, minden gyerek nevét dalba foglaltuk. Volt mondóka, dal, mese, kacagás.
KEnde szereti a zenét. Timi furulyázott, ami KEndus egyik kedvenc hangszere, bámulva figyelte, majd a foglalkozás végén megkaphatta kipróbálni.Pakolt könyveket, hozott magának műanyag kisszéket.
A gyerekek élvezték, mi is énekeltünk és tanultam egy-két új mondókát.
LEgközelebb 2 hét múlva lesz, megyünk!

Furulyázik
Lilivel

2012. január 25., szerda

Oltás

Ma Kendus megkapta a 3.Prevenar oltását.
A László kórházban töltött napok óta ordít ha fehér ruhás embert lát(lehet az a fodrász is),annyira mélyen él benne a gyűlölet az orvosok iránt. Pedig csak 6 hetes volt, 13 naposan pajzsmirigy vizsgálathoz kellett vérvételre menni, ott nem sírt.Sőt!! A nővér megjegyezte, hogy mennyire hősiesen vielkedett, egy könnycseppet sem hullatott.Na a Lászlóban megkínozták rendesen szegénykémet.
A gyerekorvos fehér ruhában van és szájmaszk van rajta(ha nem lenne,akkor is rémisztő látvány) , ordít ha meglátja. Nyáron megfázott a szécsényi vakáció alatt, ajánlottak egy helyi  kedves doktornőt, elmentünk hozzá és Kende végig kacarászott vele.Ez azt bizonyítja, hogy van olyan orvos, akinél nem űvölt.
Szerettem volna, hogy a Rota elleni védőoltást megkapja(anno), de a gyerekorvos nem adta be, mert sok a mellékhatása(jó,mi?!) és a fizetős oltások közül egyet sem ajánl.Így nem kapta meg a Rota ellenit és az agyhártyagyulladás ellenit sem. A doktornő oltási rendje eltér a normálistól, nem abban a sorrendben adja, ahogy a környékbeli gyerekorvosok.
Megrögzött homeopátiás szakember, csak az a baj, hogy én nem hiszek a homeopátiába. Beteg vagy, egyél vöröshagymát, oké, de amikor nagyobb a baj, akkor a homeopátiának nincs létjogosultsága.
Amikor Kendus a kiszáradás szélén volt és kihívtam a gyerekorvost,akkor kijött, elővette a fehér cetlijét és elkezdte írogatni a bogyókat.(talán meg sem fordult a fejében, hogy itt már súlyosabb esetről van szó)
Oltásnál ketten kellünk, akik lefogják, különben leugrik a vizsgálóasztalról. Általában utána hőemelkedése van, egyszer előfordult, hogy belázasodott.
Legközelebb 15 hónaposan megyünk. Nem várom.

2012. január 24., kedd

Akaratos és irigy

Igen ezek a jelzők írják le leginkább, hogy KEndus hogyan viselkedik az elmúlt napokban.
Akaratos, pedig nem is kos:)
Ha érzem, hogy tele a pelus kakival, akkor viszem őt és kicserélem a pelust. Akkor is,amikor belefeledkezik a játékba, próbálom szépen elmagyarázni, hogy nem a legjobb állapot kakiba lenni.(főleg az ő teméseit nézve)de nem érek el vele semmit. Felkapom és viszem a pelenkázóra, jön az ordítás(ami hiszti, de akkora könnycseppeket produkál), aztán lefektetem és rúg(teljes erőből), hogy ne érjek hozzá. Több taktikát bevetettem már, de egyik sem használ. Szépen megkérem, hogy ne rúgjon, morcosan megkérem, humorosan, de nem használ.
Akkor is akaratos, amikor bemászik a beágyazó szekrénybe , a szűk helyről viszont nem tud kijönni(ma kijött vagy kiesett nem tudom), kérem, hogy ne másszon be szűk helyre. Most mindenbe bemászik, a játéktartó dobozba, a fiókot kihúzza és a helyére próbálja bepréselni magát:)
Irigy a játékaira. Ma itt volt Noel. Noel bármit a kezébe vett, rögtön ott termett Kende(mint valami dömper és kirántotta a kezéből), mindig az kellett neki,ami a másiknál volt.
Kaptak két fakanalat(soha nem lehet elég korán elkezdeni), de Kendének természetesen szüksége volt Noel fakanalára is. Irigy volt. Bízom benne, hogy hamarosan kinövi.

2012. január 22., vasárnap

Kedvencek

Íme a leltár, mik a kedvencek 13 hónaposan:
-kedvenc gyümölcs: mandarin
-kedvenc innivaló: tej, kakaó, sütőtöklé, anyatej
-kedvenc ennivaló:minden:)
-kedvenc előadó: Halász Judit
-kedvenc ruhadarab: macis bélelt nadrág
-kedvenc játék: játszóalagút
-kedvenc könyv: Járművek a tanyán
-kedvenc elfoglaltság: pakolás
-kedvenc foglalkozás: Ringató a Csiliben
-kedvenc cumi: Nuk
-kedvenc játszóház: Kac-kac a Kökiben
-kedvenc hangszer: gitár
-kedvenc mondóka: "Hóc-hóc katona"
-kedvenc állat: kutya(és a szamár)

Gratulálunk!

Ma 11-kor Győrben megszületett Tamásék kisfia, Horváth Ambrus!Az anya és a baba is jól vannak, gratulálunk nekik!

Lili 2éves

2012. január 21., szombat

Hol vagy?

Egyedül bemászott az ágy alá

Kopaszi gáton

Anno Tamás mondta, hogy milyen jó hely az a Kopaszi gát. Hát tényleg.Szeretjük a helyet.
 Tiszta, rendezett környezet, szépen lenyírva a fű, hajléktalan, kosz, szemét nincs.(és fűre lépni szabad), mindig sok a gyerekes, szupi a játszótér és már zárt játszóház is van. Tehát családbarát, sajna kutyák nem jöhetnek. Előnye, hogy közel van és tavasszal viszünk magunkkal pokrocot és ott  heverészünk. Jó találkahely, Vikivel, Ziával ott taliztunk nyáron.Lehet bicózni, rollerezni, futni.Fincsi a töki pompos és a limonádé. Eddig nem kellett a parkolásért fizetni, de nyár óta szedik a pénzt.
 A legjobb része, az öböl vége, ahol le lehet menni a Dunához és lehet kacsázni, homokos a part és viszonylag tiszta a víz(nem megyünk bele).
Legutóbb ősszel voltunk a Kopaszin, jó idő volt, KEndének vittem játékokat, plédet és élveztük a napsütést.
Ma is sütött a nap, de hideg szél fújt, ebéd után kimentünk 1 órára, Kende majdnem végigsétálta a lebetonozott részt, egyedül (a kezét fogtuk), amikor mondtam, hogy szaladjon,akkor rohant(az ő tempójában)és oldalra vágta a lábait(kicsit Chaplinre hasonlított), annyira cuki volt.
A séta végére kipirosodott at arca és jól elfáradt, visszafele már babakocsiban ült és minden bringás gyerekre mosolygott.
A sétálók közül többen is megjegyezték, hogy megjegyezték, hogy milyen aranyos...........hát igen, az én fiam:)!


                                                    
                                            

2012. január 20., péntek

Nyál Bandi

Így szoktam becézni KEndust,amikor a nyála eláztatja a felsőrészét.
Amikor megszületett akkor kezdtem neki a naplóírásának, külön rész lett szentelve a fogzásnak. Az első bejegyzésem szerint nem viselte meg a foga, azóta ez változott.
Viszonylag későn, 7,5 hónaposan bújt ki az első. (a közhiedelem szerint,akinek későn jön a foga, annak későn fog testvére születni).
A felső fogak kínozzák leginkább, gyakran kell az előkét cserélni, nyűgös,kevesebbet eszik-alszik,  hígabb a széklete és előfordult már, hogy 39,2 észrevétlenül felszökött a láza, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elmúlt, Germicid C kúp azonnal levitte.
Rám is hat a reklám, beszereztem mindenféle kütyüt, ami csökkenti a fájdalmat, egyik sem ér semmit. Vettem Dentinoxot, ha már megvan elhasználom, műanyag fogkeféket, sörtéset és sörte nélkülit.
Ehelyett rágja a gyönyörű fa ágyát, már látni kivül-belül a fogsorát, a Neugranormont, műanyag játékokat és az ökle teljesen a szájába.
Naponta legalább kétszer mosom a fogait(a jelenlegi 6 darabot), alacsony fluortartalmú fogkrémmel.
Még szopizik, időnként érzem a fogait, de nem vészes, ki lehet bírni.(ordítok egyet ha harap:)
A fogai között óriási hézagok vannak, mint anno nekem is volt, gyanús, hogy fogszabályzós lesz.A két első foga között kifér a nyelve:)

2012. január 18., szerda

Sugár játszóházban


Hasalás a puha labdákon

Kaptunk egy ajándékjegyet a Sugárban lévő játszóházba a Noeléktől.

 A játszás előtt megkapta az első téli cipőjét(bízom benne, hogy még nem későn:), bundás, bőr, Asso és már 20-as méretű!Hiába a harisnya és a dupla zokni, de ha sokat vagyunk kint a levegőn,akkor jéghideg a lába. Már gyalogol ha fogom a kezét.(Ha elfárad,akkor cipelem a liszteszsákomat a kezembe és másnapra lebénul a kezem)

A napunk kihívásokkal indult, de nehézségek árán sikerült a játszóház előtt aludnia Kendének kb. 50 percet,kint a
levegőn, miközben esett a hó.
 Bőségesen és finomakat ebédelt, sajnos a rízsfelfújt egy nagyobb részével kidekorálta a ruháját és a babakocsiját is. Mikor bementünk a játszóházba úgy nézett ki, mint Szutyokmarci.
Résen kellett lennem, mert Kendus minden játékot önállóan akart kipróbálni. Mindenhol puha matrac van.
 A pelenkázás nehezen ment, mert Ikeás pelenkázó volt, amire merőlegesen lehet rátenni a gyereket, egyáltalán nem praktikus és csak egy pelenkázó van, második peluscserénél már sietni kellett,mert sorban álltak. Átlagosan 1-5 éves gyerekek voltak és ahhoz képest, hogy hétköznap mentünk sokan voltak. A holminkat szekrénybe be lehet zárni. Kende barátságos és közvetlen volt a többi gyerekkel is.
A játszóházban voltak már ismerős játékok, ilyen például a labdatenger, ami Kendus egyik kedvence. Rengeteg laszti van egy zárt helyen, lehet dobálni és elsüllyedni bennük. Mi most olyat játszottunk, hogy Kende adta a labdákat és megetettük a falon lévő halakat vele.


Ugrálóvárban
Amit még soha nem próbáltunk ki az a képen látható ugrálóvár. A várhoz mászva kis segítséggel Kende is be tudott menni.


Volt több motor és bébitaxi is, már próbálta magát hajtani, de még nem jött rá igazán, hogyan kell csinálni.
A lányokra gondolva csináltak egy kis sarkot, vasalóállvánnyal, kiskonyhával. Na ez is tetszett Kendunak.(Apropó: elkezdtem neki kiírkálni egy füzetbe a kedvenc receptjeimet-talán túl korai-, hogy ha kollégista lesz,akkor tudjon magának főzni, sütni:)


Hintában


A nap gyorsan,aktívan, mozgalmsan telt. Kendével együtt én is jól elfáradtam, este egy kicsit melléfeküdtem az ágyunkba és már szunyokált is.

2012. január 17., kedd

Asztma vizsgálaton

Kb. 20 éves korom óta asztmás vagyok, allergiából kialakuló asztmám van, de terhességem óta tünetmentes vagyok(nincs stressz). A Honvéd kórházba járok 3 havonta, egy nagyon aranyos doktornőhöz, aki mióta tudja, hogy Kendus van, azóta hajtja, hogy ne csak a fényképét vigyem, hanem őt is élőben.
Azt hittem, hogy szerdán kell mennem(még jó, hogy hétfő este belenéztem a naptáramba)és rájöttem, hogy kedden kell megjelenem a vizsgálaton. Ezután egy kis szervezés következett, ugyanis keddre ígérkeztünk Noelékkal a Sugárba játszóházba és szerdára beszéltem meg találkozott Évivel.
Úgy alakult, hogy KEnde is jött velem.(eleinte  nem szerettem volna, mert gyerekkel kórházba....ráadásul Kendus fél a dokiktól, de mindenhol elsőbbséget élveztem), de jól jöttünk ki az egészből.
Kende figyelmesen nézett,amikor légzésfunkción voltam, az asszisztenstől kapott "orrfigyulát"(vagy mit).(ilyenkor az ember megtudja, hogy az assszisztensnek hány unokája van, mennyi idősek, hogy hívják őket).
A vizsgálat során türelmesen és okosan viselkedett. Majd kivettem a babakocsiból és felmérte a terepet(végignyálazta a vizsgáló ágyat), megmutatta a kocsiján a pattentokat és huncutkodott.
A végén integetett és puszikat dobot. Büszke voltam rá!

2012. január 14., szombat

Szeszélyes időjárás

Minden csoda három napig tart, nálunk kettő:)
Két napig tartott KEnde maratoni nappali alvása, nem panaszként, mert most is alszik nappal 2,5-3 órát.

Pár napja megéreztük a tavaszt, sokat sétáltunk, megnéztük a környékbeli kutyákat(nagy pajtik),macskákat.Szereti az állatokat, nem fél a kutyáktól.
 A kesztyűt nem tűri meg magán, de a sapkát, sálat egyedül felveszi. Ha valami miatt nem indulunk el időbe, akkor dobol a bejárati ajtón. A babakocsit is kinőttük, teljesen lelóg a lába, de nem szeretnénk újat venni.
                                                               

2012. január 13., péntek

Kedvenc mesekönyv

Kb. 7 hónapos volt Kende, amikor a Csiliben egy gyerekruhabörzén megvettük neki a kedvenc mesekönyvét. Itt (és a Hungexpon) a gyerekruhán kivül jó minőségű használt játékokat és könyveket lehet olcsón beszerezni.
 Mióta megvan a "tanyás könyv" azóta meséli, mutogatja az ábrákat. Ha több napra elutazunk,akkor visszük magunkkal. Keménytáblás és tekerni,emelni, mozgatni lehet benne az ábrákat.
Mióta megvan ez a könyv, azóta keresek hozzá hasonlót, de nem találok.
Már a címe is izgalmasnak igérkezik



Egyedül mesél



2012. január 12., csütörtök

Mini Manó torna

Ma kipróbáltuk a Csiliben a Mini Manó tornát. Tavaly Andiék már jártak ezen a foglalkozáson, nekik nem jött be, gondoltam, hogy ma leteszteljük. A többi foglalkozáshoz képest és a játszóházak áraihoz viszonyítva drágának találtam, de egye-fene elmentünk.

9-kor kezdődik a kicsiknek, mi kb. 8.50-re értünk oda és meglepődve tapasztaltam, hogy az aulában nincs babakocsi(pedig ringató előtt vagy Ili néni tornája előtt)mindig dugó volt.
A foglalkozásvezető kedves, 3 gyerekes anyuka. Megkérdeztem tőle, hogy túl korán jöttünk vagy kevesen vannak a csoportba?Erre ő mondta, hogy 3-5 fő jár stabilan, a nagyobbakhoz többen.
Kende feltalálta magát még a kezdés előtt, pózolt a tükörben(talán tőlem látta:) és" bemászta" a terepet.
Aztán a kezdésre lettünk hárman, az egyik kisfiút Ringatóról ismertük. Volt éneklés, játék, torna, mese. Nekem úgy tűnt, hogy mire Kende élvezné,addigra más valamibe kezdünk bele. A furulya ismét lenyűgőzte, volt egy játszóalagút,ahová nem akarta a másik két gyerkőcöt beengedni. miután kibújt az alagútból, villám gyorsan visszamászott az elejére. Utánanéztem az Ikea honlapján a játszóalagútnak(gyanítottam, hogy onnan van, ahogy a legtöbb fejlesztő játék), az ára nem baráti, de a vaterán még drágábban árulják:(
Időközben olvastam Marcsi blogját, hogy Angliában, hogyan megy a lomtalanítás és a selejtezés, egy kicsit elszomorodtam, hogy nálunk minden normális, fejlesztő, érdekes játék miért kerül egy kisebb vagyonba.

Kende nagyon élvezte, jól elfáradt, kitombolta magát és most ismét alszik. Tegnap is sokat aludt napközben, ráadásul az éjszakát is átaludt. Biztos most nő:)

2012. január 11., szerda

Alvás

Hihetetlen, hogy tegnap mennyit aludt Kendus. Ideális esetben a nappali két alvás után aktív, pakol, örökmozgó, dumás. A tegnapi nappali 6 órás alvását azzal magyarázom,  hogy rengeteg új inger éri őt mostanában. A környezetünkben lévő 13-14 hónapos gyerekek általában már csak egyszer alszanak(ők már járnak is)
Egyre inkább cicifüggő lett az utóbbi időben, a nagyágyban már kezdi rólam a hálóinget lefejteni. Már csak pár korty lehet benne, de neki még nagyon fontos. A védőnő szerint 17 hónapos kora körül le kell őt választani. Na ezzel én nem értek egyet.(meg egyéb más dologgal sem, pl: hozzátáplálás csak 6 hónaposan)

Délelőtt aludt 2 órát és délután estig 4 órát. Este 8kor felébredt , vacsorázott, fürdött és aludt tovább. ezek után féltem az éjszakától, de hajnalban kelt, szopizott és aludt tovább.
Mennyire jó dolgom van:)

Mostanában mindene az új kisszéke, ami hasonló ahhoz,amit az oviban használnak, természetesen a lába még nem ér le róla, de hurcolja magával és gyakran abban eszik. Sajnos nem lehet lekötni.

2012. január 9., hétfő

Ringató és a zenei nevelés

Amikor még pocaklakó volt már akkor élvezte a zenét. Ha valami ritmusosabb, pörgősebb zenét hallgattam, akkor úgy éreztem, hogy egy focista lakik a hasamban. Most Halász Judit , Alma együttes a kedvencek.
3 hónapos korától rendszeresen járunk Ringatóra. Akik jártak tornára, azok általában járnak Ringatóra is. Miki, Hanna, Ármin, Dorka barátsága innen datálódik.
Itt mondókákat, játékokat,meséket, énekeket tanulunk. Általában Kendus az első 5 percben van az ölemben, aztán mászik,  és hancúrozik a többi gyerekkel. A Csiliben élvezi leginkább, de voltunk már a Müpába és a Millenárison is.
 Ma kiszúrt magának egy kislányt(nagyjából az ő korosztálya)és megsimogatta az arcát(nem lehet elég korán kezdeni).
A 30 perces foglalkozás alatt kitombolja magát és itthon alszik.
Kedvenc hangszere a koboz és a gitár. A meséket tátott szájjal figyeli.Bambulja:)
                                                               A pad és a tükör előtt bandáznak

2012. január 8., vasárnap

Cegléden

Már itt volt az ideje, hogy valahová elmenjünk kikapcsolódni. Zoli nagyon sokat dolgozik mostanában, ránk fért a pihenés. Nézegetem a neten az akciós kínálatokat és így találtam meg a Best Western szállodalánc tagját Cegléden.Noémi már sokat mesélt a szállásról, ők már törzstagok. Péntektől-vasárnapig tartott a telelés. Meglepetésünkre Noémiék is lejöttek szombatra, örültünk nekik.
Pénteken ebéd után sikerült elindulni(az ebéd életem első citromos- fokhagymás töltött csirkéja, nagyon finom lett), gyorsan odaértünk, Cegléd egyik előnye, hogy közel van és nincs autópályadíj.
Miután megérkeztünk leteszteltük a játszóházat. Igen,  a szállodában játszóház is van.

A lufik vonzották Kendut leginkább

A játszóházban pénteken csak mi voltunk, de szombaton már több gyerkőc is megjelent, ráadásul szervezetten volt legóvár építés(ebben Kende nem vett részt) és diafilm vetítés(Holle anyó), ami az elején lenyűgőzte, aztán kimentünk, mert a felügyelő kirakta a mobil csúszdát és az Kendusnak jobban bejött.
                                                 

A medencében a csónakjában vagányan feszített. Mindenkire mosolygott, sőt egy-két nyugdíjas nénit teljesen levett a lábáról, mert puszikat küldött. Többen odajöttek megkérdezni, hogy mennyi idős és megállapították, hogy nyugodt, kiegyesúlyozott, barátságos fiam van.

Mint a nagyok....

                                          




                                 Étteremben ügyesen és sokfélét evett, ennek következtében teljesen kipatogott mára a pofija

                                          

2012. január 5., csütörtök

Fodrásznál

Tegnap délután elmentünk fodrászhoz, hárman. A hajvágás Kendénél legalább három emberes feladat, ketten kelünk, akik lefogják +fodrász.
Mióta kellemetlen emlékeket őriz az orvosokról, azóta, aki idegen és fehér ruhában van, attól fél, orvosra asszociál.
Én fogtam a kezeit, Csibó a fejét és gyorsan ment. Nem rakok fel képet, hogy ilyen volt-ilyen lett, mert a változás nem látványos, csak a fülénél:)Ott kicsit ki lett nyírva...
Ami engem illett, az én fejem is változásokon ment keresztül, olyan bubi frizurám lett, olyan mikrofon frizura. A fodrász jól összecsapta, kb.10perc alatt végzett. Hajnalban, amikor a tükörbe néztem megrémültem és elterveztem, hogy délelőtt felkeresek egy másik fodrászt.
Aztán máshogy alakult a délelőttünk és még mindig öreglányos a fejem.

2012. január 4., szerda

Tropicarium képekben





Tropicarium

Már régóta terveztem, hogy elmegyünk a Tropicariumba. A hírlevélre felíratkoztam, rendszeresen küldték, hogy mikor van nyilvános cápa etetés, mikor visznek le karácsonyfát. Miután elolvastam az emaileket még jobban izgatott, hogy megmutassam Kendének a halakat.
Nórival megbeszéltük, hogy eljön velünk.
GPS és térkép nélkül is sikeresen odataláltam, egyszer kaptam Csibótól telefonos segítséget.
Maga a Tropicarium területe nem nagy, de arra nem számítottam, hogy Kendét ENNYIRE elbűvölik a látnivalók. Eddig ilyet csak a Ringatón tapasztaltam. Száj tátva, nyál kicsorog, bambuló szemek.
Ütögette az üveget, hátha hallják a halak.
Nekem is tetszettek a különféle ráják, cápák, halak. Van egy rész, ami olyan, mintha az esőerdőben lenne az ember, volt egy aligátor is, Kendus mutatta, hogy ott-ott van valami:)
A kijárathoz "természetesen" egy ajándékbolton keresztül lehetett eljutni. Kende kapott egy halacskás lufit, kisebb vagyonért. Mire az autóhoz leértünk, már szétszedte a pálcikáját és eldobta.
Hazafelé elaludt az autóban, vittem neki utazópárnát, de előre dőlt a feje, szerencsére Nóri beigazította.
Jól elfáradva, élményekkel gazdagon értünk haza.

2012. január 3., kedd

Kendus és Noel barátsága

Az úgy volt, hogy szülés után egyágyas szobában szerettem volna lenni, aztán a front miatt sokan szültek és az egyágyasok már elkeltek.
Így kerültem az 5 ágyasba egyedüliként, aztán másnap reggelre megtelt. Elsőként Noémi érkezett, szegény nagyon ramatyul nézett ki, azt gondoltam, hogy császározták. De nem, sokáig tartott a szülés nála, elfáradt és nagy fájdalmai voltak. Én jól éreztem magam, ezért felajánlottam a segítségem és beszélgetünk. Innen indult a barátságunk.Örülök neki, hogy a kapcsolat azóta is tart, a gyerekek jól eljátszanak együtt, voltunk már tornán, koncerten, játszóházba és vásárolni is együtt.
Mindkét fiú aktív, muzikális. Jó hogy van a baráti társaságban Kendussal egyidős fiú, és közel lakunk egymáshoz.
Ma itt voltak nálunk, táncoltak és bújocskáztak a fiúk.

2012. január 2., hétfő

Kendus fürdés előtt



Halápi Lilinél látogatóban

Kendussal ma délután meglátogattuk Lilit. Aranyosan játszottak egymással, Lili utánozta Kendét, aztán együtt "ettek", aminek az lett a vége, hogy porszívóztam.
Kendus estére nindzsa kölyökké változott, kimondja, hogy nindzsa és karatéhoz hasonló mozdulatokat tesz. Fürdetés után megbeszéltük, hogy suliba milyen sportokat lehet kipróbálni.
Ma alig aludt délután.