Összes oldalmegjelenítés

2023. október 31., kedd

Őszi kirándulás a Felvidéken

Egy napos kirándulásra jött össze a szokásos csapat(8 gyerek+6 felnőtt, egyetemről barátok). Az útvonalat és a látnivalókat mindig Tamás találja ki. Most Zobordarázson a templomnál beszéltük meg a találkozót 10.00-re, 2,5 óra az út, útközben egy mosdózást tartottunk és vettünk autópálya matricát. Késtünk 38 percet(a másik család is, ők Bicskéről jönnek), a határellenőrzést visszaállították, nem volt fennakadás, szépen átsiklottunk a határon. Szent Mihály temploma a 12. századból való, gyönyörű a kilátás, nehezen találtuk meg, cigánysorokon mentünk fel-le, mire kijutottunk a temetőhöz, onnan könnyen fel lehet sétálni a várhoz. Egyszer ez a terület a miénk volt, most sehol nem beszéltek velünk magyarul, angolul vagy szlovákul és két vendéglátóhelyen éreztük a nemszíves látást. Miután kigyönyörködtük magunkat, átmentünk Appony várához. A vár körül több turista is volt, a legjobb sütögetős rész foglalt volt, kivártuk amíg elmennek és utána foglaltuk el. A gyerekek számháborúztak, mi beszélgettünk. Hálás vagyok a sorsnak, hogy 20 év után is ápoljuk a barátságot.A várba vezető fagerendák, rönkök nem voltak a legbiztonságosabbak és a vár egyes részein azt éreztem, hogy az utókor köveket dobált egymásra, tudatosság nélkül. Várom már, 333 méter magason. Sütögetésnél kolbászt ettem, amit nem kellett volna, de a többiek olyan jóízűen falatoztak, mert utána hegynek fel nehezen ment a menet.("Anya, olyan vörös a fejed!)Bizakodóan néztem fel, mikor jön a csúcs vagy sík terep, erőt próbáló volt. Apponyban megnlztük a kis Apponyi kastélyt, ami hotelként működik. Bementünk a recepcióra, szívesen ittam volna egy kávét, a recepcióson láttam a döbbenetet, amikor 8 gyerekkel(legkisebb 4 éves)bementünk a puccos hotelbe, hogy ezek a jöttmentek mit akarnak........(emiatt kihagytuk)A könyvtár részbe csak szlovák idegenvezetés van(ez is kimaradt)Felsőelefánton(hogy miért ez a település neve, nem tudom, Alsóelefánt mellett van)kivülről megnéztük a romos Edelsheim kastélyt(eredetileg pálos kolostor volt), egy részét régen felállványozták, a munkálatok nem fejeződtek be. A kirándulás Nyitrán fejeződött, finom vékony tésztás pizzával.

2023. október 26., csütörtök

Halloween

Vince teljes lázban ég a holnapi Halloween buli miatt. Az aulában plakát hirdeti, hogy a felsős buliba 500 forint a belépő, ő megkérdezte az egyik tanárt, hogy mehetne-e...Tulajdonképpen a buli, a csapat, a foci, a programok miatt jár iskolába és nem a tanulás miatt. Milyen jó, hogy nincs covid miatti zárás és vannak történések az iskolában. Ő töknek fog holnap beöltözni, gazdaságosan egy narancs színű pólóba megy, amire egy tök filcet fog Zoli rávarrni(neki sokkal jobban megy, mint nekem)és vettünk arcfestéket(foszforeszkáló), az arcára is festünk. Kende már jól átlátja, hogy ez nem egy keresztény ünnep és az ő iskolájában ilyen nincs. Vince faragott tököt, pár éve vettünk gyerek tökfaragó készletet, a neten kinézi a mintát és felnőtt felügyelete mellett ügyesen dolgozik. Bevittük a suliba, holnap kiállítják, lesz sütiverseny is. Isler(málnalekvárral töltve, saját termésből), karamellás szósz és tortadara, ezt kreáltam.

2023. október 23., hétfő

Még nyílnak a kertben

A mai nap nagyon jól jött, pihenéssel, tanulással, házimunkával töltöttük. Délután az udvaron tevékenykedtünk. Kende sokat aludt ebéd után(a fáradság egyik jele nálunk, hogy elhagyunk dolgokat, ő Orosházáról kabát és kulacs nélkül jött haza). Döbbenet, hogy még egy müzlistálnyi málnát le tudok szedni a bokrokról és érik a mandarin, a tölcsérjázmin a leszebb formáját mutatja, virágzik minden.

2023. október 22., vasárnap

Orosháza ranglistaverseny

Mióta kiírásra került, hogy október 21.-22.-én verseny lesz Orosházán, azóta várja és számolta vissza az időt. A verseny pontos megnevezése:Pintér Attila" újonc és serdülő "arany fokozatú" ranglistaverseny. Egy ideig úgy tűnt, hogy nem tud elmenni, mert az angliai tanulmányúttal egybeesik az időpont. Az utóbbi átkerült augusztusra, várólistára került, mert a legfiatalabb jelentkező az új suliban. Pénteken nem tudott elaludni, bekentem a csuklóját Doterra illóolajjal, nem segített, majd kérte, hogy mellém bújhasson. Éjjel egyig együtt aludtunk, aztán wc járat után visszament a saját ágyába. Korai kelés után, 6.30.-kor indulásra készen álltak, Orosháza messze van. Kende 13 éves lesz, játszott U13 és U15 is, párosban és egyéniben is. Egyéniben egy meccset nyert, olyantól is kikapott, akit ő tavaly megvert, ilyen ez a sport, mi azt mondtuk, hogy a részvétel a fontos. Egész nap vártam a hívását, napközben egyszer hívott, reggel 8 körül is hívtam és én ébresztettem. Fél tizenkettőig voltak fent(az adrenalin, az összes fiú egy szobában, biztos ment a duma is), pizzát ettek, gyrost ettek és jól érezték magukat. Kellően elfáradva, lelassulva ért haza. Kérdezi, hogy mit csinálunk holnap?Hát, tanulunk mondtam, nem tetszett neki a válaszom.

2023. október 18., szerda

Vince kis balesetei

Arról már írtam, hogy rengeteg a szúnyog nálunk, pedig nem élünk vízpart mellett. Azt sem értem, hogy mit keres szúnyog bent a házban október közepén. Vincét és engem nagyon szeretnek, tegnap este lefekvéskor egy megcsípte a szemhéját, rögtön felduzzadt és alig bírta nyitva tartani a szemét(még szerencse, hogy aludni ment), szemcseppet kapott és jégzselét. Reggelre jobb is lett. Ma a suliban a focipálya melletti drótban fennakadt, simán belesétált, pedig lehetett látni és ki lehetett volna kerülni. A ruhája, póló is szétszakadt(szebbik, iskolás darab). Itthon tanulás után kimentek focizni, valahogy úgy rúgta/pörgette a lábával a labdát, hogy elesett és a fejét beverte. Hátul vérzett, nagy puklija van, kezét lehorzsolta. Betadin mindig van itthon. Még jó, hogy vége van a napnak. Nem tudom, hogy a front vagy a fáradság vagy mindkettő.

2023. október 15., vasárnap

Csapatépítő kirándulás

Kende osztályfőnöke találta ki, hogy a szülők is ismerkedhetnek egy kirándulás alkalmával(ne csak a szülői értekezleten legyünk együtt),nem volt kötelező, jöhettek tesók, kutyák, akit a szülők nem tudtak elhozni, de a gyerek szeretett volna jönni, azt elhozta az ofő. Már maga a gesztus nagyon szimpatikus, hogy a hétvégéjéből egy napot az osztályközösségre szán az ofő. Egy hónap elteltével látom, hogy aktív, motivált ofőről van szó(férfi és az én fiaimmal egyidős lányai vannak, akinek egyik hobbija a túrázás, remélem kitart érettségig az osztállyal, 34 diák van, fiú többséggel)Gyönyörű október közepi időjárást kaptunk, jpbbat nem is kívánhatott az ember. Az útvonalunk:Szépjuhászné-János-hegy- Virág-völgy- Makkosmária-Végvári szikla-Csacsi-rét-Virág-völgy-Kis-kőfej-Szépjuhászné Az eredetileg tervezett 13 óra helyett 15 körül fejeztük be a kb. 11km szakaszt. Kende év elejétől emlegeti Márkot, a barátját, volt iskolai program az állatkertben, arról láttam fotót, tudtam arcot kapcsolni a névhez, most megismerkedtünk az anyukájával is. Hasznos, hogy cseréltem rögtön két szülővel telefonszámot. Főleg nagycsaládokból jövő gyerekek járnak az osztályba(van 7 gyerekes osztálytárs is), egy uszkárt hozott az egyik lány, hát nagyon cuki volt!Szépjuhászné büfében ettünk a végén, ma érezzük az izomlázat, Vince végig előljáró volt!

2023. október 13., péntek

Bolhapiacra készülve

Vince iskolájában bolhapiac lesz, a gyerekek fognak árulni, neki minden gondolata e körül forog. Mit, mennyiért adjon, a barátjával együtt fog árulni, de akkor felezzenek-e a bevételen?Ő elvinné a padlásról a puzzle-ket is, ami már nem kihívás nkik, de nem dobtam ki, jó lesz Árminnak(húgom kisfia). Azt mondja, hogy adhatná menüben is a zsákbamacskát, akkor drágább lenne.....papírból tűzőgép segítségével készültek a zsákbamacska zsákok. Mondtam, hogy 50, 100, 200, 300 ft-os kategóriákba sorolja be a kacatokat, de ő 1000ft-ra számít. Még nem jött rá, hogy sok kicsi többet ér. A másik, hogy nem tud számolni, mondtam is az ofőnek, hogy bajban lesznek(a barátja sem tud számolni), azt javasolta, hogy adjak nekik számológépet. Nagyon be van zsongva, az iskola udvarán tartják, remélem napsütéses időjük lesz. A befolyt pénz pedig jó lesz büfézésre, ha csütörtök, akkor büfénap. Mi nem adunk erre külön pénzt, max. 1000 ft vihet a saját pénztárcájából.(Jegyekre és házimunkára kap itthon pénzt)A csütörtök nem csak azért vidám nap, mert kispéntek, hanem azért is, mert büfés melegszendvicset vesz.

2023. október 12., csütörtök

Toldi

Adtunk még egy esélyt a Toldinak, KEndével 2 éve megnéztem a moziba a Toldit(Jankovics-féle aimációs filmet)és nem nyerte el a tetszését. Most adódott egy lehetőség a Pesti színházba, kihasználtuk és milyen jól tettük, mert nagyon bejött. Annak ellenére, hogy este 19-kor már fáradtak vagyunk és a magaslatra, az utolsó sorba sort a jegy. Csőre Gábor egyszemélyes darabja, 1.5 órás a darab, szünet nélkül és végig beszél(micsoda memória)Az elején vicces felütéssel kezdődik, a Toldihoz castingolnak, Csőre és Stohl jelentkezik(Stohl csíkos pólóban, bemutatkozik..előtte egy tábla, hasonlóan, mintha rabosítanák)A fél műsort rossz mikroporttal nyomja végig, ebből mi semmit nem veszünk észre, félidőben technikai szünetet kér, tetszett a diavetítés, a vizuális effektek a háttérben. Két zenész kíséri a darabot(dobos és gitáros), csak ajánlani tudom!Végig fenttartja a figyelmet.

2023. október 5., csütörtök

Kendeszáj

Egy volt kolléganőmhöz hetente egyszer elviszem Kendét matekozni(ha szükséges, akkor a kémiát is átnézik) Ildi megkínálta fügével, mert állítása szerint ő még soha nem evett. Kérdezi tőle, hogy milyen az íze?Az őszibarack és a répa keveréke.

2023. október 4., szerda

Beszélgetés egy kamasszal

Decemberben 13. éves lesz. Dráma órán úgy jellemezte magát, ő a Kritikus Kende. Többször írtam már róla, hogy mindene az asztalitenisz.Fanatikus, a volt tesi tanárja a búcsúemailben azt írta, abba ne hagyja!! Állatkertbe mentek az állatok világnapja alkalmából(szigorúan tanítási órák után, kötelező csapatépítő program). Kérdezem, na milyen volt?Milyen állatokat láttál?(Évente legalább egyszer elmegyünk, amíg kisebbek voltak sűrűn jártunk. A főváros egyik gyöngyszeme) Válasz: rossz!(kár, hogy a hangsúlyt nem tudom leírni)Mi lehet ebben rossz? Szaladgálni kellett ide-oda, feladatokat megoldani, de állatokat nem láttam és lekéstem az edzést. Gólyaavatót tartottak nekik az idősebbek(egyet már csináltak a tanárok, arról sajnos lecsúsztunk). Amikor mondtam, hogy KÖTELEZŐ, akkor kiborult, hogy megint lekési az edzést(r e t e k-hangsúlyt képzeljétek ide)gólyaavató miatt. Milyen volt?Kérdezem?Válasz: táncolni kellett meg zenéket felismerni, ezek engem nem érdekelnek. Rossz volt.

2023. október 1., vasárnap

De nehéz az iskolatáska

Kendének kb. 20kg az iskolatáskája, még csoda, hogy bírja. Első héten bedurrant a válla és a hónalja, Diclac kenőcsöt használtunk rá. Batthányi té
rtől hegynek föl gyalogol még 10-15 percet. Az első héten Zoli kísérte, gyakorolták az útvonalat, őszintén mondom, Kende eddig burokban élt, nem ment egyedül a Határ útra pl. Reggeleket a szomszéddal együttműködve oldottuk meg, hazafele jött egyedül, de a külső kerületben fényes nappal nem látott pl. hajléktalant, aki meztelen és ép tisztogtja magát(ezt legutóbb mesélte). Ha a Deák térről busszal megy, akkor közelebb van az iskola és nem kell sokat cipelni a dögnehéz táskát, de a várbusz 10 percenként jár és már egy ideje a Deák tér túloldalán van a megálló, hídhoz közel. Előfordult, hogy lezárások miatt terelve közlekedett, neki 7.45.-kor csengetnek az első órára, illő 7.35-ra beérni. Ez azt jelenti, hogy tőlünk legkésőbb 6.30-kor el kell indulnia, a Határ útig Zoli kiviszi autóval. Reggel bevállt a 6.00-os ébredés, de nincs sok idő vakarózni, beágyazni, hosszú reggelikre. Sokat gondolkodtam hogyan lehetne a nehéz iskolatáskán változtatni, szekrénye van, mondtam, hogy zárja be azokat akönyveket, amik nem kellenek. Ez szerinte nem jó ötlet, mert mindenre szüksége van. Arra is gondoltam, hogy itthonra rendelek neki mindenből 1 példányt, ahogy Vincének is tettem, mert ő véletlenül mindig bent felejti a matekot:)csakis a matekot:) Második héten már egyedül közlekedett, egyszer eltévedt a Deákon, hívott és telefonos segítséggel kitalált. Az biztos, hogy megéri a gyönyörű környezetért felkelni minden reggel, tantermük egyik ablaka a parlamentre néz, a másik a Halászbástyára.