Összes oldalmegjelenítés

2023. október 15., vasárnap

Csapatépítő kirándulás

Kende osztályfőnöke találta ki, hogy a szülők is ismerkedhetnek egy kirándulás alkalmával(ne csak a szülői értekezleten legyünk együtt),nem volt kötelező, jöhettek tesók, kutyák, akit a szülők nem tudtak elhozni, de a gyerek szeretett volna jönni, azt elhozta az ofő. Már maga a gesztus nagyon szimpatikus, hogy a hétvégéjéből egy napot az osztályközösségre szán az ofő. Egy hónap elteltével látom, hogy aktív, motivált ofőről van szó(férfi és az én fiaimmal egyidős lányai vannak, akinek egyik hobbija a túrázás, remélem kitart érettségig az osztállyal, 34 diák van, fiú többséggel)Gyönyörű október közepi időjárást kaptunk, jpbbat nem is kívánhatott az ember. Az útvonalunk:Szépjuhászné-János-hegy- Virág-völgy- Makkosmária-Végvári szikla-Csacsi-rét-Virág-völgy-Kis-kőfej-Szépjuhászné Az eredetileg tervezett 13 óra helyett 15 körül fejeztük be a kb. 11km szakaszt. Kende év elejétől emlegeti Márkot, a barátját, volt iskolai program az állatkertben, arról láttam fotót, tudtam arcot kapcsolni a névhez, most megismerkedtünk az anyukájával is. Hasznos, hogy cseréltem rögtön két szülővel telefonszámot. Főleg nagycsaládokból jövő gyerekek járnak az osztályba(van 7 gyerekes osztálytárs is), egy uszkárt hozott az egyik lány, hát nagyon cuki volt!Szépjuhászné büfében ettünk a végén, ma érezzük az izomlázat, Vince végig előljáró volt!

2 megjegyzés: