Összes oldalmegjelenítés

2022. április 28., csütörtök

Cipők nyomában

A tárgyak elveszítése nekem könnyen megy, sajnos örökölték tőlem a fiúk ezt. Bármit(is)képes vagyok elhagyni. Hétfőn gyógytesin voltam Vincivel, cáltáscipőben ment be a terembe. Az óra végén két ismerőssel elkezdtem beszélgetni és mint, aki jól végezte dolgát hazajöttünk. Majd csak szerdán tűnt fel(mégpedig úgy, hogy esős időt mondtak és előkészítek mindent előző este), hogy hiányzik a bőr cipője, amit a hétvégén vettünk. Másnap Zoli visszament a Nevtanba, cipő hol volt, hol nem. Elkérték a telefonszámát,jelzik, ha meglesz. Kérdezték, hogy milyen volt Vince cipője, de ő csak annyit tudott, hogy kék:)Narancssárga csík van benne?Azt már nem tudja, 9 körül hívják, hogy meglett a cipő, mehet érte. Szerdán Kende kerületi asztalitenisz versenyen volt, este 18-kor pakolunk, kérdezem, hol a bőrcipőd?Szerinte ott hagyta a verseny helyszínén(ami nem az ő iskolája, a szomszéd kerületben), telefonálok. Felveszik még ott van a portás és várja a cipő gazdáját:) Így hagytunk el két cipőt két nap alatt....

2022. április 27., szerda

Vinceszáj

Hétvégén hányadik anyák napja lesz? Nekem a 11. Felhívja az apját, hogy hozzon haza két egyes számgyertyát, mert szüksége van rá. Kende hármast hoz matekból. Kérdezi, az jó jegy? Kende: neked jó, nekem rossz.

2022. április 25., hétfő

Még mindig élménybeszámoló

Ahol mi jártunk, a turistalátványosságokon, belvároson túl mi azt tapasztaltuk, hogy tiszta, élhető a város. Kora reggel már takarították a villamossíneket, kukákat ürítettek és odafigyeltek a tisztaságra. Ettünk étteremben, kávéztam cukrászdában és vásároltunk a Billában is, árban hasonló, mint Magyarország, volt, amit olcsóbban vettünk. Novotel szállodában laktunk, amire Zoli talált rá és meglepően alacsony áron(a fiúk medencéztek is, mi hidegnek találtuk a vízet), a reggelinél nem tudtam volna olyat kérni/mondani, amit nem tálaltak. A legérdekesebb a színes főtt tojások kavalkádja volt, édességben a csehek erősek, mi pedig édesszájúak vagyunk, hm a bárány alakú csokis kalácstól kezdve a márványsajtos sült paradicsomig minden reggel mást kóstoltunk(gondoltam, hogy híztam, de hazajövetel után kevesebbet mutatott a mérleg)Egyik nap piknikeztünk egy parkban, a fiúk ettek csokival töltött kürtőskalácsot is, az már nekem látványra is cukorbomba. Betartottuk az ebéd utáni alvást, ami mindenkinek jólesett. Előtte és utána gyalogoltunk, nem mértünk a lépéseinket,kellemes tempóban sok-sok kilométert tettünk meg(jó szolgálatot tett a memory talpas cipőm), gyönyőrű tavaszi napsütésben. Tömegközlekedéshez legtöbbet a 22-es villamost használtuk(olyan, mint nálunk a 2-es), de metróval, busszal, siklóval is mentünk, napijegyet vettünk, ellenőrrel nem találkoztunk. Szokásunkhoz híven vettünk kaparós sorsjegyet(Kende nyert), elmentünk vietnámi étterembe is. Minden középületen, tömegközlekedési eszközön, lakóházakon, éttermeken lóg az ukrán zászló, szinte bármerre néz az ember ukrán zászlót lát mindenhol. Ez a fiúknak is rögtön feltűnt. Thai masszázs szalonba botlottunk a legtöbb sétáló utcában, templomok közelében. Barkaszentelésen, misén is résztvettünk, sok turista választotta húsvétra Prágát úticélként.Lehetett volna komolyzenei koncertre menni vagy hajóval kirándulni,ezek nem fértek bele a 4 napba.

2022. április 24., vasárnap

Csodálatos Prága!

wpm4ATMripQQ4AG1pUEIiiPAv3BEtedrMG1ParxQ1ReCUW0NSxQRetzP0eozRxBpPcX15ANt0pjUPreeuZsHZWxFB18wAVd1ry1AOnzURMpc06dsv8S_BMkoZ9Cdp0So6j/s320/DSC03732.JPG"/>

2022. április 23., szombat

Repülővel Prágába

"Tényleg, repülővel mentek?" "4-5 óra alatt autóval kint lehet lenni!" "Csak 1 óra repülés és már ott is vagytok" Amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a tavaszi szünetben merre menjünk, akkor szempont volt beutazáshoz szükséges covid előírások. Felmerült Ausztria, Németország is, de oda akkor 3 oltás kellett vagy teszt. Zolinak kettő van, nekem egy Jansen(az is teljesen kiütött), a gyerekek oltatlanok. Azt, hogy teszteket fizessünk, már nem fért bele a költségvetésbe. Fontos szempont volt, hogy fapados géppel megközelíthető legyen és olcsó:)6000 ft volt oda és 12.000 vissza a jegy. Én nagyon szeretek repülni(főleg, ha ablak mellett ülök, mindig eszembe jut repüléskor az egyik kedvenc filmem: Terminál), Zoli már annyit repült, hogy neki nem jelent olyan nagy örömöt, újdonságot, a fiúk eddig egyszer repültek Londonba. Kende ült mellettem, de már felszállásnál bepánikolt, lesápadt. Vince csendben nézelődött. Kende nem értette, hogy lehet ezt élvezni, "Anya te minek örülsz?", hiába mondtam, hogy nézzen ki a felhőkre, ami olyan, mint a vattacukor vagy óriási tejszínhab formációk. Vince eleinte ragaszkodott hozzá, hogy vegyünk enni a gépen, szerencsére hamar rájött, ha félelmében eszik, annak nem lesz jó vége(felszállás előtt kaptak KFC). Csodás repülésünk volt, itthon esőben, szélben szálltunk fel, ott napsütésbe, 14 fokban érkeztünk. Mivel mindenki vitte a saját kis hátizsákját, feladandó poggyászunk nem volt. Szabálykövető emberként, mi repülő üzemmódba tettük a telefonunkat, de a mellettünk ülő nem(rá is szóltak)és nem ő volt az egyetlen, nem is értem ezt a magatartást. Közel lakunk a reptérhez, gondoltuk, hogy olcsóbb, ha kimegyünk és ott parkolunk 4 napot, mint a taxi. Való igaz, hogy olcsóbb, de már nem volt szabad hely, nagyon előre kell gondolkozni. Hazafelé kb. 15 perc késéssel szálltunk fel. Itthon kigyalogoltunk a géphez, Prágában busz várt minket. Prága reptere nagyobb, mint a miénk, kávézók, gyorséttermek és ami legjobban tetszett: ivókút mindenhol. Annyira feltöltött az utazás, az ottlét, hogy többen megjegyezték a frisseségemet, tele voltam energiával.

2022. április 21., csütörtök

Iván bácsi

A tavaszi szünet elején kiírtam a Krétáról Vince házi feladatait, gyorsan leesett, hogy a tankönyvek közül hármat is bent felejtette a suliban. Még volt ügyelet, beszaladtunk érte. Az iskola előtt van egy szuper játszótér, időtöltésként, programként már nem jellemző, hogy egy 8 és egy 11 éves gyerekkel játszótérre menjek, gyönyörűen sütött a nap és megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük bemenni a játszótérre, ami 9 körül üres volt, rajtunk kivül csak egy idősebb férfi labdázott. A férfi szinte rögtön megszólított minket, menjünk , próbáljuk ki nyugodtan a játékát, aminek a talpa napernyő volt, felmosónyél a törzse, ennek tetején egy bevásárlókocsi kereke és rajta madzag, amin szivacslabda. A játék lényege az, hogy a labdába mindenki beleüt, körbe forog. Előnye, hogy többen lehet játszani, Iván bácsi találmánya, valami hasonlót árul a Decathlon is, csak ott nem pattan vissza a labda, figyelni, koncentrálni kell. Iván bácsi elmondta, hogy nagyon szeret mozogni, sportolni, a felesége viszont nem, ezért ezt találta ki. Mozgáskorlátozottak is játszatják, az fb.n csoportja van a játéknak, követőkkel rendelkezik. Meghívta a Decathlon egyik vezetőjét Iván bácsi, hogy bemutassa a játékát, de sajnos nem voltak rá vevők, pedig mindent megmozgat, átmozgat. Megtudtuk, hogy a 7. emeleten lakik az első házban és számot cseréltünk, Kende nagyon ügyesen játszott, partnerként számít rá. Szeretnék én is ilyen aktív nyugdíjas lenni.

2022. április 20., szerda

Vár

Töriből tavaszi szünetre kapta Kende azt a feladatot, hogy készítsen egy várat, a kreativitásukra van bízva, hogy miből épüljön. Legó, cipősdoboz, karton stb. Hogy én mennyit győzködtem őt, hogy csináljuk meg, ne maradjon az utolsó pillanatra, de neki nem volt hozzá kedve. Gondoltam, ha ehhez nincs kedve-ami játék, móka, kacagás-, akkor mi van a tanulással(nem lett belőle semmi, mert rejtélyes okokból a majdnem 2 hetes szünetben az iskolában felejtette az angol cuccát). Végül elővettük Vince szekrényéből a jengákat és 5 perc alatt készen is lett, azt a kínlódást, ami megellőzte...

2022. április 14., csütörtök

Lego, az örök szerelem

Kende bármihez nekifog, azt szenvedélyesen csinálja. Így volt ez egykor a legózásnál, videójátéknál, olvasásnál, ping-pongnál is. A videójátékozásnak nyilván nem örültem, mert rossz irányba vitte el őt, megváltozott a magatartása, hozzáállása a dolgokhoz. Neki a tavaszi szünet mindig hosszabb az átlagosnál(egyházi iskolába jár és a tanárok mennek lelki gyakorlatra), keddig még én is mentem, ahhoz, hogy hasznosan töltse el az időt, mindig mutatok 'irányt', hiába van rengeteg értelmes játéka,amit egyedül is lehet használni, a kezébe kell adni, meg kell mutatni, ő pedig rácsodálkozik. Így történt most a legóval is, szempillantás alatt összerak egy közepes méretű dobozt. A Tescoban most minden legóra 20%kedvezmény van, rögtön vettem kettővel:)(Eredetileg cipővásárlási szándékkal mentem) Húsvétfa alá is kerül majd egy, a Technic nehezebben megy neki, abban van kihívás.

Húsvétra készülünk

2022. április 13., szerda

Húsvétfa az iskolánál

Vince iskolájának húsvétfáját gazdagítottuk néhány saját készítésű és néhány bolti tojással.

2022. április 10., vasárnap

Apa szülinapja

Péntekre esett Zoli szülinapja, ami most hosszúra nyúlt nekem, emiatt nem aznap, hanem másnap mentünk ünnepelni. Reggel ünnapi asztal fogadta a szülinapost, elkészült az epres sajttora(epernek semmi íze, vízszerű az egész, másnap estére 1-2 bepenészedett...), baconos leveles tésztás falatka, paradicsomos mártogatóssal, zöldségtál. A torta új recept alapján készült, Bea asszony szakácskönyvéből jött az ötlet,ő süti a mascarponés részt, 4 tojással, tejszínnel vagy tejföllel turbosítva. Mutatós és finom lett, tanulság az, hogy eper helyett más piros gyümit kell a zselatinos-lekváros részbe tennem(málna nagyhatalom vagyunk, mindig van a fagyasztóban) Kapott egy képeslapot, ami a születésének évét(1969)tekinti át, mi történt a nagyvilágban. Reggel az induláshoz képest legalább 1 órával előbb ébred a banda, nekünk annyi idő kell. Kendének aznap volt az utolsó tanítási napja(az is csak ebédig tartott), jó hosszú tavaszi szünetet kapnak mindig. Délután hazafelé még beugrottam kaparós sorsjegyeket venni, azt is mindig kap az ünnepelt és a családtagjai:)Kendénél volt egy nyerő!Pezsgőztünk, majd este elmentem fodrászhoz. Szombatra az Al dente olasz étterembe foglaltam asztalt, 6 főre, Erikáék is jöttek. Az étteremről a streetkitchen oldalán olvastam, nagyon jó választásnak bizonyult. Érkezésünk előtt leleveleztem velük, hogy viszek gyertyákat és a főétkezés után meglepetésként egy tiramisun kihozzák. Azzal nem számoltam, hogy egy nagy jénai tiramisut kapunk:)Megenni nem tudtuk, de a tulaj felajánlotta, hogy vigyük el tálastól és szerdáig vigyem vissza az étterembe:)Jófejségből ötös:)Mielőtt kihozták volna a desszertet, megkérdezték a számgyertyák sorrendjét, ami Zolira nézve hízelgő:) A hely nagyon hangulatos, olasz konyha, olasz alapanyagok. Zoli és Balázs bárányoldalast ettek, Erika tésztás, Vince pizzát, Kende tenger gyümölcseit, én cézár salátát. Kende imádja a rákot, kagylót most evett először, ízlett neki, de könyékig paradicsomszószos lett. Vince sonkás pizzájából mindenki kóstolt
.

2022. április 9., szombat

Macskás poszt

A hideg, esős időt senki nem szereti, ők sem, ilyenkor meghúzzák magukat a meleg irodában vagy a fészerben. Az irodában leterítjük a kanapát, széket, mert minden szőrös lesz utánuk. Ragaszkodunk egymáshoz, ha megyek el kikísérnek, ha jövök haza a kapuban várnak(az állatorvos szerint ez azt jelenti, hogy jól érzik itt magukat). Figyelünk a napi kétszeri etetésre(száraz, nedves), vízcserére. A héten körbetelefonáltam a szomszédokat, hogy az ünnepek alatt ki vállalná el az etetésüket, van, aki örömmel igent mondott a napi két átjövetelre. Nem az alomba végzik a dolgukat, hanem az előkertbe. Hoztak haza egeret, amit a virágföldbe elástak nagy büszkén és síkitottam:) Kolombusz(fiú)eszik többet és vékonyabb, mint a lány tesója(igazságtalanság).Szívesen belefekszenek a kitakarított autós ülésekbe, felugranak az ablakba és figyelnek mosakodás, fürdés közben. Reggel 6-kor kaparják az ajtót a reggeliért. Van olyan saját márkás nedves kaja, amit nem esznek meg, kitúrják a tányérból. A cseresznyefán magabiztosan közlekednek, a karmuk nyoma a nyári teraszbútoron is látszik.

2022. április 5., kedd

Érdeklődés

Már jó ideje hiányzik Vince osztályfőnöke, tegnap azzal jött haza, hogy idén már nem lesz. Figyelve a Krétát, ahol a múlt héten még helyettesítések voltak feltüntetve, most a logopédus-tanár neve van feltüntetve a tantárgyak mellett. Kb. 1 hónapja mondta Vince, hogy a gyógyped asszisztens is átkerült egy másik osztályhoz, akit nagyon kedvelek, időnként kikisérte Vincét, beszámolt röviden a napi történésekről. Nem mellesleg nyugodt, kiegyensúlyozott és mosolygós ötvenes. Reggel az osztálycsoportba beírtam, hogy tud-e valaki valamit az osztályfőnökről, valóban nem lesz már idén?Két szülő is a saját gyerekétől hallott erről, de hivatalos tájékoztatást nem kaptunk.Ők még kicsik, ráadásul SNI osztály, nagyon fontos a stabilitás. Délután rákérdeztem a napközistől, hogy mi a helyzet: válasz beteg, nem tudom meddig nem lesz... Megfordult a fejemben, hogy babát vár(hat). Erre Vince: nincs is férje, egyszer azt mondta, hogy siet, mert várja az embere, nem azt mondta, hogy a férje!:)

2022. április 1., péntek

Kendeszáj

Fogadóórán(első személyes felső tagozatban)mindenhol bemutatkoztam, hogy kinek vagyok az anyukája. Széles mosoly következett, óh, ez a fiú tiszta anyja(nem látták az apját), büszkén mondtam, hogy köszönöm a megjegyzést. Itthon elmesélem Kendének, erre ő: nem látták, hogy a hasunknál nem hasonlítunk?

Ortopédia kontroll

Sokat vártunk erre az időpontra és már megvan a következő kontroll időpontja is: 2023.03.29.! Most először jártunk a SOTE-n(labirintus), tavaly a Blahához közel egy rendelőbe kellett mennünk, előtte a Heim Pálba mentünk, ahol az öltözéssel együtt a két gyerek vizsgálata kb. 5 percig tartott, előfordult, hogy erősködni kellett azért, hogy vényre írja fel Kendének az orvos az ortopéd cipőt, gyógytornát, úszást. Az utóbbi idén nincs, mert a tanuszoda felújítása megállt, Vince a kerületbe akkor mehetne, ha mélyvizben biztosan úszna(mélyvizes sávot fizet a Klik, állítólag), pedig a gyógyúszásnak megítélésem szerint nem 2 méteres vizben kellene történnie gyerekek esetében. Tornára mindkét fiú jár, itthon is rendszeresen csináljuk a gyakorlatokat. Kende mondta, hogy a Netfit(aranyköpéseim közé tartozik netfit/netflix) mérése nagyon rosszul sikerült. Tavaly kerültünk ahhoz a doktornőhöz(véletlenül), aki időt szánt ránk, átmozgatta a fiúkat és először kért gerincröntgent is. Kendének az ágyéki szakaszon látszódik leginkább a gerincferdülés(37 a felső határ, 40-től javasolnak korzetet), nem szimetrikusak a csípői, a lába javult. Vincének is látni a gerincferdülést. Először Kende vette le a pólóját és tornáztatta meg a doktornő, Vince nem volt együttműködő, nem engedte a felsőjét levenni, hisztizett. Már előtte is műsorozott, éhen akart halni, büfébe akart menni, mondtuk, hogy a vizsgálat után mehet a kívánságműsor és ha ügyes lesz,kérhet Mekit, büfézést, cukit. A monológunk végén megjelent egy apuka a lányával és elkezdtek falatozni, félig letolt maszkban.