Összes oldalmegjelenítés

2021. október 30., szombat

Szentkút

Temetőlátogatás után, Szécsény előtt mentünk el Szentkútra. Gyönyörű az ősz minden színével, a templom nyitva volt, vince kedvéért még a kegytárgyboltba is bementünk és zárásként a Szent Jakab étteremben ettünk egy késői ebédet(vagy a felszolgáló szerint korai vacsorát). Miután a kegyeleti helyeket végigjártuk és megcsodáltuk balról közelítettük meg az erdőt, a Szent László forráson túl mentünk még kb. 500 métert, aztán visszafordultunk, mert a gyerekek nyivákoltak(Vincének kiment a bokája) és még estére Zolinak munkája volt. Kende már ismerte Szent László lovának legendáját, megnéztük a paták nyomait is. Legközelebb jobb oldalról másszunk fel a hegyre, remetebarlangok kimaradtak. Néhány turistán és cserkészen kivül nem voltak sokan. Harapni lehet az ottani levegőt és olyan erősen sütött a nap, hogy megpirult az arcunk.Különösen felemelő érzés volt NEK után és a Halottak napja előtt Szentkúton kirándulni.

2021. október 27., szerda

Tervezz gallért!

Történelemből Kendéék kaptak projektfeladatot, mind úgy kezdődik, hogy 3 perces küldetés(ruhák, vályogtégla, minihajó, gyümölcstinte, egyiptomi finomság)ezek közül egyet kell kiválasztani, elkészíteni és a classroomon keresztül elküldeni. A legegyszerűbbnek és tényleg 3 perces feladatnak a gallért találtuk. "Képzeld el, hogy a fáraó meghív egy ünnepségre a palotájába!Döntsd el, hogy mit akarsz felvenni, és tervezd meg a gallért, ami megy a ruhádhoz!Egy kartonlapból el is készítheted. Nincs más dolgod, mint kifesteni és színes szívószálakat és flittereket ragasztani rá." Mi a szívószálak ragasztását kihagytuk, helyette matricák lettek a galléron. Kendének nem tetszik, mert nem lapul a vállára(papír) Nagyon büszke vagyok rá, mert a témazáró dolgozata ötös lett!

Állatkert

Anya fiai program volt a vasárnapi Állatkert látogatás,nyitás után egy kicsivel érkeztünk és kb. 13.30-ig maradtunk, addigra már Vince elfáradt. Izgultam, hogy fogok-e a Városligetben parkolóhelyet találni, majdnem az Állatkert bejárata előtt találtam egy szabad(viszonylag nagy)helyre(biztosan sokan wellnesselnek vagy korán volt még) Kedvezményesek a gyerekek jegyárai az őszi szünetben(200ft)és én is kaptam az igazolványommal néhány száz forintnyi kedvezményt. Nagyon szeretjük a friss, gözőlgő kürtőskalácsot. A bejárattól balra igazán ínyenc kürtöskalácsot ettünk(Kende epreset-szárított eperdarabkák voltak rajta, Vince kakaósat, én meg teszteltem, hogy mennyire finom, az epresért 1600ft kérnek, amit túlzásnak tartok, de ha most rá gondolok, akkor is azt mondom, hogy megéri az árát:) Szemben a bejáratnál a Nébih sátra alatt két kedves hölgy a felelős kutyatartással kapcsolatban tett fel kérdéseket, amikor Vince mondta, hogy macskánk van, akkor átváltottak macskás kérdésekre és a helyes válaszokért a fiúk választhattak promóciós ajándékokat(tollat, törölközőt, színezőt)Megdicsérték Vincét a bátorságáért, Kendét halkszavúnak találták. Meghallgattunk egy meglepésállatról(Kacagó Jancsi)szóló érdekes előadást(pl. a madár-nekem közepes méretű- kígyót(is) eszik,fejjel lefelé nyeli le és 3 napig is emésztheti, de egerekkel táplálkozik inkább). Kihagyhatatlan volt a Fóka show(mint mindig). Az egyik sátornál Ausztrália és Dél- Amerika állatairól kérdezgették az Állatkert munkatársát a fiúk. Csak ők voltak ott és csak nekik mesélt, megtapogatták az alpaka lehullott szőrét, a madárpók levedlett szőrét is megnéztük, érdekes volt a gömbhal hol tartja a mérgét és meddig él. Denevéreknél látszólag, érezhetően többen voltak, onnan gyorsan kijöttünk(egyébként tegnap este is láttunk az udvarunknál). Kendének most először megengedtem, hogy hozza a telefonját és fotózhat,videózhat, nagyon értékelte:)

2021. október 25., hétfő

Kanapé

Ahogy Vivi írta, Kende olyan nagy a fotókon, akár egy felnőtt. Látványosan sokat nőtt, még nekem is feltűnik, pedig mindennap látom, ezzel együtt belépett a kiskamasz korba. Ahogy ő, a szobája is változik apránként. Ő ezt nem támogatja, azt mondja,hogy az összegyűjtött pénzből menjünk el inkább Prágába!Első körben kapott egy kék kényelmes kanapét, ami kihúzható, nagy párnákkal. Zoli szerint is felesleges, 20 éves koráig jó az autós ágy, amibe már 2 éve nem alszik, mert Vince franciágyán alszanak ketten. Online kinéztem(valahogy szerelem volt elős látásra, lakberendezési áruházak közül mind van a környékünkön), Zoli azt mondta, hogy neki személyesen kell látnia, megtapogatnia, kipróbálnia. Szombat délután elmentünk, az ára kevésbé volt neki szimpatikus(és egyébként is jó a , volt raktáron és rögtön béreltünk egy teherautót, amivel hazahoztuk.Egy barátunk átjött és már aznap este összerakták, a régi ágy matracostul felkerült a padlásra(részemről ment volna a használt hirdetési felületekre, majd valamire jó lesz alapon, ne adjuk el-mondta Zoli) Szeretjük, mind a négyen elférünk rajta!Most már igazat adnak nekem és azt mondják, hogy milyen kényelmes ez a kanapé!

2021. október 24., vasárnap

Volt egyszer egy Északi...kiállításon jártunk

OŰktóber 23.-án kihasználtuk az ingyenes múzeumlátogatást és hármasban elmentünk Kőbányára a Közlekedési Múzeumba. Közel van hozzánk és mellette működik az Eiffel Ház, az Opera új Művészeti Központja. Az utóbbi számomra nem illik a kőbányai miliőbe. Zoli mondta, hogy ő járt az Északi Járműjavítóba, bontott alkatrészért. Egy kisfilmet vetítenek arról, hogy kb. 2025-re mi lesz a Kőbányai út 30. alatt, a tervek alapján egy családbarát , kulturális központ, ahol természetesen a vonat is megáll majd. Kende a vonatos a családban, még az ősszel szeretnénk belföldön vonatozni a kedvéért. Kevés a látnivaló , ehhez képest drága a belépő(ha valaki nem nemzeti ünnepen megy), kb. 1-1.30 óra alatt végigjárható és talán 3 mozdonyba be lehet menni(köztük az egyik ha jól emlékszem gőzös), aki szívesen rajzol, színez, annak vannak kint ehhez eszközök. Nem volt tömeg, szerencsére! Az üzemhez tartozó egykori Törekvés Művelődési Ház életét mutatja be a kiállítás egy része, plakátokkal, fotókkal, milyen nagy élet folyt ott!

2021. október 21., csütörtök

Telefon, PS4

Kendével nagy küzdelmeink vannak a kütyük miatt, ha tehetné éjjel-nappal valamelyik a kezében lenne. Engem már az is zavar, hogy a telefonon olyan videókat néz, hogy XY hogyan videójátékozik és milyen trükköket mutat!A youtuberekkel is ki lehet kergetni a világból, nem értem mi bennük az érdekes, plusz, több. Odáig jutottunk, hogy úgy inhalál, hogy közben a kezében a telefon. Általánosságban elmondható, hogy az osztálytársakkal szokott PSP-n játszani, Kende szerint nem engedek neki elég időt a virtuális térben, csak azt mondja, hogy a többeik hány pontot gyűjtöttek össze egy-egy játékban, ami azért van, mert hosszabban, akár egész hétvégén is a gép előtt ülhetnek. Múlt héten ketten kicikizték, amiért ki kellett kapcsolnia a játékot, megviselte és a két fiút a barátjának tekinti/tekintette. Alapszabály, hogy hétköznap nincs kütyüzés, hétvégén délelőtt 30 perc és délután is 30 perc, de összevonhatja és nem állok mellette stopper órával, nyilván ez mindig kitolódik. Hétvégére rendszeresen szervezek programokat, ezért van úgy, hogy 1-1 nap kimarad, akkor ő azt tömbösítve akarja bepótolni. Teljesen beszippantja, az ellenőr én vagyok a családban, nem egy hálás szerep. Egyszer-egyszer kb. 2 havonta elmegyek fodrászhoz(hétköznap), akkor nagy az öröm, mert Apánál lehet gépezni, telefonozni. Próbálkozik hétköznap is(sikertelenül) pl: kész a lecke, jó jegyet hozott, még a szorgalmit is megcsinálta és holnap egyébként is laza nap, ezek az érvei. Tudom és ismerem, hogy milyen játékokkal játszik, őszintén nekem egyik sem kreatív vagy logikus gondolkodást kíván. A zsebpénzét pedig arra gyűjti, hogy majd elmegyünk a konzolvilágba és ott vásárolhat. Most azt látom, hogy az olvasás abszolút háttérbe szorult és számára csak a játék létezik.

2021. október 20., szerda

Kendeszáj

Dolgozatot írnak matekból és töriből. Matekból négyest várok, töriből ötöst! Válasza: Jó, ez megoldható!

2021. október 16., szombat

Kendeszáj

Vince miután meglátta Kende kezében a csipszes zacskót , megkérdezte: Honnan volt rá pénzed? Kende: "Nálam mindig van pénz!"

Egy megfázás rövid története

Kijelenthetem, hogy az október a bedugult orr, a gyengeség, a torokfájás, nátha hónapja. Felváltva vagyunk betegek. Kende pénteken, aznap, amikor reggel indulás előtt a jeget kapartam az autóról és elkelt a vékony kesztyű is, aznal 13.45 után egy vékony pólóba és egy cipzáras pulóverben(cipzár természetesen nincs felhúzva, minek?)suli után, gyógytesi előtt elugrott paprikás csipszért a közeli kisboltba. Éhes volt(a csomagolt ételek közül a nasira betett mandulát ette meg)és csipszre vágyott. A sétát kabát nélkül tette meg, majd majdnem egy zacskónyi csipsz elfogyasztása után elment gyógytesire. Tornazsák nélkül. Azt a kabáttal együtt az iskolájában felejtette. Előtte és utána is más korosztály órája megy. Farmerben, mezítláb tornázott, az óra végére érkeztem érte. Vissza az iskolába kabátért, lejön egy vékonyabbal, visszaküldöm a vastagabbik kabátért is. Tornazsák még mindig a második emeleten, de harmadjára nem fordul vissza. Másnap torokfájással ébred, ami sajnos azóta is tart.

2021. október 11., hétfő

Kolombusz és Pocak

Anya, szól rám Vince, szólítsd őket a nevükön(Macsesz, Macskusznak szoktam becézgetni). Kolombuszt sikerült másodjára az ismétlő oltással beoltani és túl van a féregtelenítésen is, Pocak-lány, akit simizni sem lehet-, rövid időre eltűnt. Első alkalommal, mintha megérezték volna a doktor jövetelét, leléptek, majd a doki távozása után 2 perccel elegánsan megjelentek a lábtörlőnél. Rafinált, okos állat a macska. Féltjük őket a fagyoktól, de a házba nem szeretném beengedni. Az oltás előtt az irodába csalogattuk be, egy 5 mm részen kikaparták a bőrkanapét. Most a fészerben, ami minden irányból fedett, oldalt van egy rés, ahol tudnak közlekedni alszanak. A kis, báránybéléses házikóba kuporodnak be vagy a farakások alá vagy egy autósülésbe. Sokat nőttek és kicsit dundik megítélésem szerint. Vince állandóan eteti őket, szívesen őrzik a bejárati ajtót is. A fürdő kerek ablakát, ha lehajtjuk fölpattanak, onnan már csak egy ugrás a fürdőszoba és a lakás. Kolombusz(fiú)imádja a simogatást, dorombol, hátra veti magát,dörgölőzik. A focikapu hálójával szoktak játszani, Zoli kint hagyott kárpitjait kaparásszák. Felmásznak a cseresznyefára-jó karomkoptató-onnan a tetőre, át a szomszédhoz. Novemberben ivartalanítás, addig egy nagyobb hordozót kell beszerezni. A málna még mindig érik, szedem 2 naponta, megszagolják, de nem érdekli őket, ahogyan egy bizonyos száraz eledel sem, a nedves falatok gyorsan fogynak, Kolombusz az első, aki a tányérnál megjelenik, ami marad , az Pocaké, aki türelmesen vár a sorára.

2021. október 10., vasárnap

Különdíjas lekvárom

Kendéék iskolájában az október Kertünk kincsei kiállítással kezdődik. Már öt éve küldöm be az általam eltett szószókat, lekvárt, szörpöt. Kende teszek be eper lekvárt és meggybefőttet, vidd be a kiállításra! Minek Anya? Megkóstolják, de úgysem nyerek! Idén a puccosan feldíszített eperlekvárom külön díjas lett, Kende így utólag azt mondja, hogy megérte bevinni, mert kapott egy sportszeletet:)

2021. október 9., szombat

Voca People

Amikor megláttam a Ma este színház hírlevelében, hogy a Voca People előadására van akciósan jegy, rögtön(Roni informatikai szaktudása kellett hozzá) tudtam, hogy látni és hallani szeretném ezt a fantasztikus formációt. Érdekes egyszer láttuk őket egy tévés műsorban és ottragadtunk, hogy ez mennyire jóóó! Néhány barátnak küldtem fotót a Kongresszusi Központból és egyikük sem hallott még az acapella együttesről. Az előadás tele volt humoros részekkel, bevonták a közönséget, szerelmes számoknál a női előadók választottak 3 pasit, majd a férfiak nőket. Rap számoknál a szám is tátva maradt, hogy lehet ennyit szövegelni, szinte levegővétel nélkül. Óriási hangterjedelme van mindegyik énekesnek. Egyedülálló az is, ahogy kiállnak hangszerek nélkül és mindent tudnak utánozni, egy-két magyar szót is bevetettek(kéz, köszönöm).Minket elkápráztatott, de legközelebb fiúk nélkül megyünk(éhes vagyok-Vince(kezdés előtt evett meg egy túrós táskát, pisilnem kell-Kende(de most voltál mosdóban, nem látok semmit-Vince, mikor lesz szünet-Kende)

2021. október 5., kedd

Hajvágás itthon

Tudom, hogy sokan otthon megoldják a fiúk/apák/férfiak hajvágását, csak egy minőségi hajvágó kell hozzá, idő, türelem és nem árt a kézügyesség sem. Kb. 20 évvel ezelőtt feketére festettem a hajam(nekem akkor az tetszett és még ma is, csak már egy kicsivel több eszem van és nem a feketét választanám:)Zoli festette. Úgy vagyok vele, hogy a fiúknak is jár másfél havonta az, hogy beüljenek a fodrász székébe és szakember oldja meg azt, ami nekem nem menne. Öcsi már egy ideje mondogatta, hogy ő profin megcsinálja, Vince szombaton kapott az alkalmon és beült a székébe. Ebből az lett, hogy az első szerkezet lemerült, töltés alatt sem működőtt, de Vince feje hátul 3mm. Próbálkozott egy kölcsöngéppel is, sikertelenül. Végül félig hosszú hajjal elindultunk a gyorsfodrászatba, ahol elmondta a fodrász, hogy többen jönnek 'így'. Kende haja hiába hosszú, a fejsérülés miatt még nem viszem fodrászhoz(legalább addig, amg be nem hegesedik a seb), egyszer, nagyon óvatosan megmostam neki.

Állatok világnapja a Csiliben

Összegzés: - Egy biztos program az őszi szünetben: önkéntes kutyasétáltatók lesznek a fiúk. - A bábelőadásból és az ugrálóvárból már Vince is kinőtt - A terápiás kutyák Vincére gykorolt hatásáról ódákat lehetne zengeni - Kende szeme elsőként a zsákbamacskára villant fel: minő meglepő Vincének egy horgolt macska lapult a zsák alján, Kendének egy duci bohóchal - A kerületi kutyasuli bemutatója mindenkinek tetszett(Örök téma: legyen kutyánk!!) - Környezettudatoságra nevelés játékosan, fenntarthatósághoz kapcsolodó interaktív játékok közül mindent kipróbáltunk.

2021. október 2., szombat

Vinceszáj

Anya iskolában tanít, Apa dolgozik.

Szülinapi buli a szomszédnál

Luca 9 éves lett, Kende után és Vince előtt született. Augusztus 3.-án van a szülinapja, a nyári sűrű programok miatt most tartották. Az én két gyerkőcöm kivül mindenki lány volt. Vince nagyon élvezte, Kendén azt láttam, hogy kezd a zsúrokból kinőni és ő egy idő után hazakérezkedett play stationt nyomni.(Állandó vita a gépezés ideje). Addig maradt, amíg a gyerekek tejszínhabot ettetek a másikkal csukott szemmel. A táncparty nem érdekelte, Vincét annál inkább. Kívánságkosárként ment, a legnépszerűbb Halott pénz száma volt, meghallgattuk a Despacitot is Vince kérésére. Sötétben néhány pislogó lámpa fényénél roptuk. Vincét nehezen lehetett hazacsalogatni, ő másnap is becsengetett tortáért:) Amikor a tortázás lement, evett volna még, vacilált a játék a tortaesvés között, végül a játék győzött. Íjászkodtak, kosaraztak és hálásak vagyunk azért, mert nem kopogott át egyik szomszéd sem, hogy késő van és hétvége, élvezzük, hogy kertes házban lakunk.