Összes oldalmegjelenítés

2021. január 29., péntek

Papíros

Kende mesélte, hogy a felvételin a felügyelő megkérdezte az egyik gyereket, hogy melyik iskolából jött és hányan jöttek az adott intézményből. Csak ő mondta, a többiek papírosak. Mikor ezt mesélte nekem, megkérdezte, hogy mit jelent az, hogy valaki "papíros". Segítségre, támogatásra szorul valamilyen tárgyból, különös bánasmódot igényel. Tulajdonképpen Vincének is van(nak)papírjai. Erre ő: szerintem Anya, Vince nem papíros.

2021. január 25., hétfő

Origami madarak

Mindketten szeretnek hajtogatni, az origami papír nálunk fogyóeszköz. Hétvégi reggelihez készítette Kende őket:

2021. január 24., vasárnap

Központi írásbeli

Kende találta ki, hogy ő gimnazista szeretne lenni és ezért mindent megtesz.Szorgalmas, törekvő kisfiú volt eddig is, de most extra lendülettel állt neki ősszel a tanulásnak.Pénteken azzal jött haza, hogy nyomtassak még feladatlapot, kértem, hogy lazuljon és ne izguljon rá, semmi jelentősége nincs, olyan, mint egy dolgozat. Nem gimnáziumban, hanem a mellette lévő általános iskolában írta, egy osztályban csak 10-en ültek. 10-kor kezdődött, mi 9.20-kor már ott voltunk és a környéken alig találtam parkolóhelyet, meglepett, hogy milyen tömeg gyűlt össze.A kapun belülre nem mehettünk, senkit nem ismertünk ott, egy tanárnő kijött a gyerekekért, bevitte őket és azt mondtam, hogy tollal írjon és a teljes nevét(két keresztneve van)írja. Arra ez az idő kevés, hogy hazajöjjek, sétáltam ott a környéken, vásároltam, telefonoztam és a nagy nyugalomban kilakkoztam a körmeim:) Amikor bement elsírtam magam, hogy lehet, hogy ilyen nagy fiam van?!Most született és itt tartunk. Hová lettek az évek?! Magyar mindig jobban ment neki, elmondása alapján szombaton is. Matekból volt egy petákos, szöveges feladat, amit nem értett. Többször javított és utólag hibákat is talált(remélem nem a helyest javította át) Februárban eredmény.

2021. január 22., péntek

Névnapos Vince

Kb. 1 hete visszaszámol, hány napot kell még aludnia a névnapjáig. Sokan azt mondják, hogy a decemberi ünneplésdömping után a január sivár. Hát nekünk van névnaposunk, szülinaposunk is. Ünnepelni pedig mindig jó!Elektromos hegyezőre vágyik Vince, nem a praktikum vonza, hanem maga a szerkezet. Papírboltban találtam 1 darabot 5 jegyű számból állt az ára(lehet, hogy elírták?)Sok kis apróságot kapott, mindennek nagyon örült. Annyira izgatott volt, hogy mit rejt a csomag a konyhában, hogy már 5-kor indította a napot, 6-kor már a Lidl előtt álltam és vártam a nyitásra. Az osztálytársak is felköszöntik a névnapost, szülinapost és az ünnepelt visz nasikat. Előző este átnéztem a dugi édességes táskát, amit benne találtam egy 23 fős bandának kevés lett volna, a Lidl édességfelhozatalban verhetetlen(szerintem). Ajándékok között volt origami papír, számos, betűs matricák, színes ceruzák és egy Brúnós foglalkoztató füzet, amiben a szépírást tudja gyakorolni Vinci. Csupa praktikus ajándék:)Az ünnepi asztalra ünnepi reggelit kapott, spéci dolláros szalvétával(imádja a pénzes játékokat)és ha valaki a környezetünkben elfelejtette volna, hogy ma Vince nap van, akkor az ünnepelt tájékozatat róla:)

2021. január 20., szerda

Félév

Pénteken félévzárás az iskolásoknak. Kende nagyon hajt, szombaton írja a központi írásbelit. A gyakorlások során hullámzó a teljesítménye, egyértelműen magyarból jobb. Mateknál azt látom, hogy másfajta gondolkodást igényel, mint, amit a suliban tanulnak. Logikázni, gondolkodni kell az összetett szöveges feladatoknál. Azt mondja most nem izgul miatta, de tudja, hogy szombaton fog:)Ő az, aki minél magasabb osztályba jár, jobb eredményeket hoz. Naponta megnézi a mozanaplót, szerintem azzal is tuningolja magát. Tablót készít, tanul, gyakorol magától. Azt hiszem ebben rám hasonlít, én is szerettem tanulni. A tanulás élményéért tanultam és nyilván az osztályközösségben érdem a tanulás. Vincinek is hullámzó a teljesítménye, de azok a hullámok elég alacsonyak, de durván arcul tudnak csapni.Kibukik, ha megtalálok néhány órai munkát, amit nem fejezett be(nem értette, lassú)és itthon kötelezem a megírására. Sokat fejlődött a félév alatt, de a tempó gyors neki. Keveri a 4-5, 7-8, az 'e' betűt ritkán ismeri fel és az 'u''ü''o' is nagyjából egy hang. Szorgalmit nem hoz haza, hiába kérem. Ma egy nagyalakú füzetben volt a magyar házi, amit ottfelejtett az iskolában. Írtam a tanítónéninek, ő még a kezébe nyomta a füzetet, talán a portán maradt vagy ki tudja..Heti kétszer kap logopédia fejlesztést és egyszer mozgást.Az iskolából mindig csapzottan jön ki, kabát félig rajta, sapka a táskában, már egyre ritkábban fordul elő, hogy benti szandálba indul haza. Az esetek 90%-ban mosolygós rajzot hoz.

2021. január 18., hétfő

Vinceszáj

Háromszor öltöztem át, mire eldöntöttem melyik ruhám vegyem fel a családi fotózásra. Vince hozzáfűzte: minek öltözöl fel ilyen szép ruhába, nem lagziba megyünk!

2021. január 15., péntek

Kendeszáj

Menjünk el Eplénybe síelni-mondja Kende. De nem is tudunk síelni, felszerelésünk sincs. Nem baj,majd megtanulok. Soha nem tudtam csocsózni, először kézbe vettem és ment. Fodrásznál. Fodrász,körömvágás tortúra még mindig. Megmosta a haját a fodrász. Ez profi fodrász! Nem dörzsöli bele a körmét a fejbőrömbe, ahogy te szoktad!

2021. január 14., csütörtök

Szemészeten

A fiúk születésétől fogva van néhány hely, ahol rendszeresen megfordulunk, kontroll gyanánt: szemészet, ortopédia, fogorvos. A szemészet családi anamnézis miatt is fontos, Zoli nagygyerekei szemüvegesek, a fiának +8-as szemüvege van, a lányának is rossz a szeme.Sógornőm lányainak úgyszintén. Jártunk szakrendelőben és magánrendelőbe is többször, az utóbbinál pozitív tapasztalat után ajánlottak orvost, őt kerestük. Körzetileg nem a Heim Pálhoz tartozunk, hanem Csepelre. Vincinél már az oviban észrevettük, hogy ha nagyon koncentrál, akkor a bal szeme egy másodpercre oldalra ugrik, most, hogy olvasni tanul jelent igazán nagy problémát. A másik, ha azt kérem, hogy egy tárgyat kövessen a szemével(fejét természetesen ne mozgassa), akkor a bal szeme szinte alig megy "fel". Októberben ezekkel a problémákkal mentünk a Czeizel intézetbe, mindent rendben találtak. Fejlesztő tanárai és én is továbbra is indokoltnak gondoltam továbblépni. Kértem időpontot Csepelre. Mára kaptam, 13.15.-re. A betegfelvételnél közölték, hogy nincs rajta a listán a nevünk, de , aki előttünk lett volna nem jött el, menjek fel és beszéljem meg az orvossal. A szinten nem volt beteg(milyen ritka), kijöttek hüledeztek, hogy nincs a naptárjukba Vince neve, vajon kivel és mikor, hogyan kaptam ezt az időpontot(megjegyzem a vizsgálóban sem volt egyy árva lélek sem). Julika megkérdezte Katikát, Katika megkérdezte Borikát. Ezzel elment 25 perc, mire rábólintottak, hogy menjünk be. Sűrűn megköszöntem, hogy nem hajtottak el. Az első hölgy(én mindig köszönök és bemutatkozom hasonló szituációban, az utóbbi a másik féltől gyakran elmarad)eléggé ideges volt. Kétszer rászólt Vincére, hogy ne nyújtsa ki előre a lábát, üljön rendesen. Beszéljen hangosan(vagy te az orrodat túrod? konkrétan ezt kérdezte), a vizsgálat végével kiküldtek a folyósóra, azt mondták, hogy várjunk. Akkor már jött két család is(az egyik anyukát ismertem, ő azt mondta, hogy flottul mennek a dolgok, nem kellett eddig sokat várni-25 perc) Ismét behívtak, egy kedves, fiatal, vékonyhangú doktornéni megvizsgálta Vincét. Minden viszgálatnál megdicsérte, itt már Vince bátran válaszolt. Tényleg annyira sok múlik a hozzáálláson és a kedvesség, mosoly semmibe nem kerül egy gyerekorvosi vizsgálóban. Ő is észrevette, hogy a bal szeme felfelé tekintéskor elmarad. Szerinte születési rendellenesség, a feszesség. Február közepére visszahívott(hangosan mondtam az asszisztensnek kétszer az időpontot:)pupillatágításra. Közelre 1-es szemüveget javasolt. Vince pedig azt mondja, hogy ő szegüvedes szeretne lenni(ez is ritka),kutyás kerettel és kutyás tokkal kéri:)

2021. január 13., szerda

Húsmentes étkezés

Lehet többfélét és változatosan főzni a családnak(számomra nem teher, hanem örömforrás), mert van, aki "húsos"(Vince, Zoli)és van, aki mindenevő(:), Kende pedig húsmentes. 2 éve böjt időszakában szólt, hogy ő nem kér húst, csak köretet. Ha az étel egyik hozzávalója hús, akkor kiszedi a tányér szélére. Sokat segítenek, kuktáskodnak mellettem. Ha húst kell megmosni(ami Kende szerint undorító)vagy panírozni, vágni, abban nem veszt részt. Szerencsére szívesen eszik mindenféle zöldséget(minden formában, gyakran visz nyers karalábét, répát) a suliba, mandarinból(csak magnélküli) hihetetlen mennyiséget elfogyaszt. Szendvicsben a kencéket részesíti előnyben(abból is jöhet mindenféle), kedvenc reggelije a lekváros kenyér(bármilyen lekvár), Vincinek a csokigolyó, kása, zabpehely tejjel. Szeretjük a házi, őstermelőtől vett kolbászt,sonkát, szalonnát, télen a hurkát, ezeket sem eszi meg. Felvágottat ritkán veszek(ha kirándulni megyünk).Minden gyerek szereti a tésztaféléket, főleg a bologait, na Kende ezt is hús nélkül eszi, csak szaft és tészta(az már nem is bolognai). Ma a kedvence ksézült vacsorára: masnitészta, tejfölös-sajtos-tojásos-kukoricás- fűszeres öntettel, sütőben sütve. Kiváncsi vagyok, hogy idővel ez mennyire fog változni. Halakból is csak halrudacskát és lazacot, tonhalkonzervet eszik, pisztrángot már nem, mert látni a fejét, a hekk pedig szálkás. Sajnos a körmén megjelentek a vitaminhiányt jelző fehér csíkok, a száraz bőrt és a hidegelkcémát tőlem örökölte, most, hogy gyakoribb az alkoholos kézfertőtlenítés, a kézfején és az ujjak hajlatán annyira szétszárad a bőr, hogy kireped és vérzik(hiába a kesztyű és a kézvédő gyógyszertári krém)

2021. január 9., szombat

Figyelmes Kende

Meglepő és néha megdöbbenek azon, hogy a családban Kende az egyedüli, aki észreveszi, ha fodrásznál voltam, új ruhám van, más parfümöt tettem fel magamra:) Figyelmes, mindig dicsér:) Kritikaként szokta megfogalmazni azt, ha reggelente sokáig kenegetem magam.(Szeret az elsők között beérni és fél, hogy elkésünk)Jó a közelében lenni:)A család másik két férfi tagjának ilyen-olyan "apróságok" nem tűnnek fel, talán azért, mert drasztikusan nem változtatom a külsőm.

2021. január 8., péntek

Cipővásárlás

Kendének (most) nem egyszerű cipőt venni. Szegénykémnek erősen bedől a bokája, egyik lába minimálisan rövidebb a másiknál, emiatt jár gyógytornára(legalább ez van a covid miatt és lelkiismeretes, alapos a gyógytestnevelő. Elhozza Kendét a suliból, átviszi tornára. Mindezt ő találta ki és ajánlotta fel, szuper csaj!) TB-re évente egyszer kap ortopéd cipőt, 6-8 hét, amíg a cipész elkészíti. Most egy magas szárú fekete, bőr, csattost kapott. Látni, hogy nem egy átlagos cipő(még nem ellenkezik), felveszi, de focizni nem tud benne. A suliban építkezés zajlik(kb. 1.5 éve már)kicsi az udvaruk, ha az idő engedi, akkor kimennek a játszótérre, oda kell(ene)egy focizós cipő. A tornacipő nem jöhet szóba, mert csak teremben használhatja. Decathlonban vásároltuk,ez volt az utolsó(saját márkás).Beleizzad, büdösödik a lába(hiába a lábszagüző spray). Nyakunkba vettük a közeli bevásárlóközpontot, ahol a 36-os lábára nem találtunk sportcipőt:( Fogyótermék. Budmilban találtunk, 50% kedvezménnyel, nőit. Kék és a női részlegre rakták ki, nincs rajta csili-vili, nekem inkább unisex. A cipő orrának kialakítása pont Kendének való. Megvettük, mondja ma Kendus, hogy rakjam be a női cipőt neki a játszótérre... Bentre van egy Szamos szupinált szandál. Emellett egy bundás Bama bakancs, olyan hótaposóféle, meleg, vízlepergetős.

2021. január 6., szerda

Reszkessetek betörők

A téli szünetben nézték meg először a gyerekek a Reszkessetek betörőket!Most ért el hozzájuk:)Kendééknél még a téli szünet előtt film kívánságlistát íratott a tanítónéni, többen írták a Reszkessetek betörőket!Annyira tetszett nekik, hogy az összes részt megnézték. Vincére olyan mély benyomást tett, hogy azóta csapdákat állít itthon a betörőknek(csapda a vizes doboz, rajzszög, papucsba szúrt ceruza, stb. leleményes a gyerek)

2021. január 4., hétfő

2021 első képei

Hagyományunkhoz híven január elsején felmegyünk a Normafához

 

Ő az, aki utálja, ha fotózzák. Pedig nagyon fotogén


2021. január 3., vasárnap

Vendégváró sós korongok melegszendvicssütőben

 


Reggelire melegszendvicset sütöttem. A kis összecsukható Hauser gépet egy hónapja hoztuk el Szécsényből, három cserélhető lap van hozzá(a gofri receptem nem vált be, mert az letapadt), már elkezdtem a mosogatást, amikor eszembe jutott, hogy van egy jó receptem, amit nem csak kontakt grillben lehet sütni. Gyorsan elkészül(ahogy sül, úgy lehet is enni, nem kell keleszteni)és dobozban sokáig friss marad. A hozzávalókból pedig mindig van itthon.
Recept: 30-35 darabhoz
30dkg liszt, 1 teáskanál só, 1 teáskanál sütőpor,15 dkg reszelt sajt, 12 dkg zsír, 1 tojás, 1 dl tej

2021. január 2., szombat

Ügyességi pálya a Városligetben


 Ősz végén voltunk a Ligetben utoljára, akkor leragadtunk a Nagyok játszóterénél.

 Reggelinél feldobtam a kérdést, hová menjünk sétálni/rollerezni/bicózni? A válasz: maradjunk itthon az udvaron focizzunk, szereljük a kisautót, bújócskázunk. Titkon más válaszban reménykedtem:)Győzött az erős akarat és mentünk a Városligetbe!Két rollert is vittünk magunkkal, rögtön találtunk parkolóhelyet, meglepően kevesen választották aznapra a Városliget azon részét, ahol mi voltunk. Az ügyességi pálya mellett ragadtunk le. Én majdnem szó szerint, mert hasra estem. Csúszott a burkolat, elvesztettem az irányítást a roller felett és bumm. Első pillanatban azt éreztem, hogy nem tudok egyedül lábra állni és az arcom pocsolya lenyomat. Még jó, hogy három pasival élek együtt, felhúztak és rövid pihenő után mentem tovább. Szerencse, hogy volt rajtam három réteg ruha, így csak lila foltokkal úsztam meg(azóta is látszik és érzem) Mindenesetre, nekünk felnőtteknek a roller pálya nagyon bejött:)A Városliget eddigi átalakulása is tetszik, családbarát, gyerekbarát a játszótér, megszépül, modernebb lesz a liget.

Elgurultunk a Kresz pályáig, az ottani burkolat erősen felújításra szorul(szerintem).Korgó gyomorral ültünk be az autóba és jöttünk haza ebédelni, aludni. A szünet legnagyobb előnye, hogy ebéd után mindenki lepihen, legtöbbször alszunk, olvasunk és kipihenten ébredünk.