Összes oldalmegjelenítés

2015. március 31., kedd

Várjuk a húsvétot!

Már számolja vissza a napokat húsvétig. Idén biztosan kimarad a locsolkodás az életünkből.
Elkezdtük a tavaszi "nagytakarítást"
Bízom benne, hogy sokáig tart még a lelkesedése a házimunka iránt:)
Nyuszik a függönyre
Kende vágta a formát, Vini tépte a vattát, Kende ragasztotta a farkincát
Ilyen lett a konyhában az aztalunk
Tojás a tojásfára

Vinci is igazított rajta egyet. Kendus itthon is "napos", előre kéri a kötényt és ő terít.
Előkerült a szekrényből a húsvéti asztalterítő

2015. március 30., hétfő

Bárányhimlősen

Fotógén, így pöttyösen is!
Valóban ilyen jó a kedve, közérzete

Úgy érzem, hogy Kendével a nehezén túl vagyunk. Új pöttyök már nem jönnek, jól alszik, időnként vakarózik, a meglévő pöttyök nagy rész már pörkös. Vini 3 halvány pöttyel lett gazdagabb, eddig. Két éjszakánk volt húzós, amikor szinte semmit nem aludtunk, mert a pöttyök miatt nem tudott a hasán aludni, a hátán még brutálisabb volt. Fájt neki, ma már nem mondja. Semmilyen 'rázókeveréket'nem használ(t)unk, napi egy ampulla Calciumot iszik meg két részletben, 15 csepp Fenistilt kap, amikor nagyon vakarózott, akkor vékonyan hintőporoztam(nem mentholos), mert olyan nincs itthon, hanem a hagyományos saját márkás.Kétszer produkált lázat, nem magasat, kapott kúpot és ennyi. A legnehezebb, hogy nem mehetünk ki, max. az udvarra, de olyan pocsék az idő, hogy beszorulunk a szobába. Vinci valamelyik nap hozta a cipőmet, amikor mondtam, hogy nem megyünk, akkor leült a bejárati ajtóhoz és onnan sírt/ordított. Hogy értelmesen elüssük a napot, előkerültek a szekrénybe eldugott ajándékok(új társasjáték, könyv, nyomda , színező). Mindennap tornázunk, délelőtt, délután, mert annyi bennük az energia...valahogy le kell vezetniük. 4 napja áll a szobák között az akadálypálya. Vinci a csúszdán már hason csúszik!!Kendusnak megengedett a több tévénézés.

2015. március 28., szombat

Hét pettyes katicabogár színdarab

Gyerekmatinét tartottak Csepelen a Munkásotthonban(a neve megmaradt, újítottak az épületen és a repertoáron is)A Munkásotthon nem olyan nívós környezet, mint a Kolibri vagy a Bábszínház, de ki lehet fogni jó gyerekelőadásokat is(felnőtteknek szóló előadásról nem tudok írni, mert 4,5 éve nem jártam színházba, kivéve gyerekdarabokon)
Teltház volt, ami azt mutatja van igény jól felépített, igényes, zenés darabokra. azt nem értem, hogy miért csak összesen három előadást adtak(január-február-március).

Az egész matiné előadás kb. 50 perc volt, volt eleje-közepe-vége. Érthető volt, hogy miről szól, a hölgy, aki kölcsönözte a bábok hangját(hangszíne. hanglejtése hasonlított Pogány Juditéra), bevonta az előadásba a gyerekeket is. A bábok kb. 45 cm magasak voltak, filcből, textilből és szépen megvarrva. Nem ujjbábok voltak, hanem volt a hátukon egy bot, aminek a segítségével a nő mozgatta őket.
Kevés volt a díszlet, de elég is volt(nem vonta el a darabról a gyerekek figyelmét)
A sztori az 'egyszer egy hétpettyes katicabogár'c dalra épült.
Volt táncos, tornás rész is(bőven volt hely a táncos lábúaknak)
A gyerekek a színpad előtt párnákon ültek(családias hangulat)
Előre nem vettem meg a jegyeket, mert kitudja....(télen vettem egy családi ringatós jegyet a Müpába: ápr.1, 9.45 eladó!!)

Azon gondolkodtam, hogy legközelebb ha megyünk, akkor visszük/viszem Vincit is. A gyereksereg korosztályát tekintve 2-4 éves lehetett a többség. Kendus már rangidősnek nézett ki, ettől függetlenül lekötötte őt, sőt azóta többször énekli a dalt.

A darab végén a színésznő lejött két bábbal(az egyik a katicabogár volt), lehetett simogatni:) és fényképet készíteni velük.

(A blog nem mindig időrendben íródik. Még legalább 2 hétig bent vagyunk a négy fal között. )

2015. március 25., szerda

Vásároltunk


Egy pötty, két pötty, három pötty

Kendus is belépett a bárányhimlősök táborába, nehogy kimaradjunk a jóból. Ismét egy hosszabb "háziőrizet" következik.
Akik átestek rajta, azt mondják, hogy jobb gyerekkorban, legideálisabb iskolás kor előtt átesni a bárányhimlőn.(Apjuk nem volt bárányhimlős, amilyen mákja van most sem lesz, mert nincs itthon, én voltam)
Az oviban két kislány volt himlős hó elején. Emlékszem március 8-án(vasárnap)írt a szomszéd, hogy felütötte a fejét a himlő a kacsa csoportban(van a szülőknek fb-s oldala, nem vagyok fb-n, de az infók így is eljutnak hozzám)Az egyik kislány, aki himlős lett be volt oltva ellene.
A védőoltást nem kapták meg a fiúk, állítólag már az oltás kifejlesztése óta sokat mutálódott a vírus.

Kendus pocakján még a múlt héten megjelent egy kiütés, piros, hasonlóan néz ki, mint egy pattanás. Aztán semmi. Betudtam az óvodai kosztnak a pöttyöt, mivel nagyon érzékeny pocakja van(közrejátszik a "kinőtt"tejcukor allergia is), többször előfordult már, hogy piros kiütése lett a tejes ételektől. Főzelékektől pedig gyakran hasmenése van() sárgaborsófőzelék viseli meg leginkább.
Kb. 2 évvel ezelőtt is gyanakodtam már himlőre(Vinci pocakban volt), amikor ellepték az apró piros pöttyök a testét. Anno Noel nálunk volt utána néhány napra rá himlős lett, Kende nem.

Reggel 6-kor ébredt és erősen vakarni kezdte a fejét, megnéztem és újabb piros pötty.Hajtőnél nem szokott pötty lenni ételtől. Akkor már gondoltam a himlőre. Felhívtam a gyerekorvost, megnézte. Azt mondja mindig, hogy a fiaim egy nagy rejtély számukra. Oltást nem kapott Kendus, mégis úgy néz ki, mint akinek valamilyen védettsége lenne a himlővel szemben. Összesen 3 pöttye van, ebből 2 durva.
Délutánra 38.5 lett a láza. Furcsa volt, hogy  mesehallgatás után elaludt és vörös fülekkel ébredt. Ha tényleg csak ennyi, akkor nagyon szerencsések vagyunk.
Ügyes, megértette, hogy nem vakarhatja.
Április 13-án megy legközelebb oviba.

Viniért izgulok, ő ebből a szempontból nehezebb eset. Két ember kell ahhoz, hogy a karmaitól megszabaduljunk vagy a haját megmossuk.
Tudom, hogy ő sem ússza meg.


2015. március 23., hétfő

Babakoncert a Müpában

Mindkét fiam muzikális, Vinci ha már zenét hall rázza a kezét, lábát, Kendus tökélyre fejlesztette a hipp-hopp mozdulatait. Kendust és Vincit is hordtam zenei foglalkozásokra, mert szerették.
Müpában tartanak babakoncertet,("első találkozás az élőzenével", a "legkisebbeknek") a legkisebbeknek(nehéz jegyhez jutni), jó előre kell rácsapni a neten. A babakoncerten  a Zeneakadémia hallgatói, végzősei játszanak(nincs ének). Ma zongorán játszott egy fiú, mellette szaxofonozott egy másik,aki időnként furulyázott is.

Több részletet hallottunk, az egész koncert 30 perc az  üvegteremben van. 3-4 sorban székeket tesznek be, elől mintás játszószőnyeg, a legtöbb gyerek oda kuporodik le. Sokan voltak, láttam olyan babát, aki max. 8 hetes lehetett, inkább a Vini korosztálya volt többségben.
Tátott szájjal figyelt

Zavart, hogy többen ettek/etették a csemetéjüket. Az egész előadás 30 perc, nem hiszem, hogy nem lehetne kibírni kaja nélkül. Oké 10.15-kor kezdődik, ezt tudja a szülő is, ha ragaszkodnak a 10 órás tízóraihoz, akkor előtte vagy utána egyen a gyerek(és ő). Idegesített, hogy csörögtek a zacskóval, bontogatták az üdítőt, ha a gyerek elszaladt, akkor anya szaladt utána az Aventes pohárkával(buláta,kölesgolyó volt benne), a leginkább az szúrta a szemem, hogy mellettem a nő elkezdett mandarint pucolni!Egy koncerten!Mennyire nem tudnak viselkedni az emberek.
A kis bélpoklosom ment oda idegenekhez kunyizni, csorgatta a nyálát. Adtak a kezébe kekszet és mondtam a kedves idegenek, hogy mi nem eszünk a koncert alatt, kikerekedett szemmel nézett rám.
Nem szoktam önkéntes "rendőrködni", de szóltam a jegykezelő lánynak(tudom, nem ő az illetékes), de kifele jövet az ajtónál ő állt ott, hogy ez mennyire szomorú, hogy esznek bent, miközben a zenére nem tud figyelni a gyerek/felnőtt, mert ott csámcsognak a fülébe.
Még kifele jövet az infós pultba is elmondtam a panaszom(tényleg nagyon zavart)Az volt a válsz, hogy nem szabad enni a koncert alatt, de ahol gyerekek vannak ott megtiltani nem tudják.

Tanulság: most egy jó ideig nem megyünk babakoncertre, mert így élvezhetetlen.

2015. március 21., szombat

Jószívű és okos

A kacsa csoportnak két faliújságja van. Az egyik kint a folyosón, a másik bent a babaszobában.
A bentin van egy heti felbontású naptár, ebbe írják az óvónők, hogy mivel foglalkoztak reggeltől-délutánig a gyerekek. Még mielőtt szólnék, hogy megjöttem, mindig elolvasom. A beszélgetőkörben téma volt az eltűnés. Kinek szóljanak, ha észrevették, hogy nincs mellettük Anya, Apa.
Kendus így fogalmazott: "csak a lakáscímünket"mondhatjuk meg, rendőrt kell keresni. Ahogy szóba jött a lakcím, a gyerekeknek el kellett mondaniuk ki hol lakik.

 Az óvónő ledöbbent, hogy a csoportban csak 5-en tudták(ezt ki is írta, név nélkül). Kendus odafutott hozzám és megkérdeztem tőle, hogy ő elmondta -e a címünket.Tudja ám, de "fiús zavarában" előfordulhat, hogy inkább csöndben, kukán ül. De nem! büszkén mesélte, hogy ő tudta és az óvónő is megdicsérte.(2,5 évesen ovis jelentkezésnél megkérdezték tőle, már akkor mondta)
Kendus: "Mondtam, hogy Magyarország fővárosában, Budapesten a XX. kerületben, Frangepán utca 67"-ben lakunk.
Amiért ilyen okos volt, megkaphatta Hápi Sápit aludni.Mindennap visz itthonról alvóállatkát, mindig mást. Nála volt egy tigris és a Hápi Sápi. XY nem vitt alvóállatkát, Kendus megsajnálta és neki adta a tigrist, "hogy szép álma legyen".
Hát ilyen Ő.

2015. március 20., péntek

Kéttannyelvű ovis csoport

Szeptembertől változások lesznek Kendus ovis csoportjában. Szétválik a csoport, amit nagyon sajnálok. Az egyik óvónénijük(a gyerekek többsége a szülők elmondása alapján), akit valamiért jobban kedvelnek átmegy a szeptembertől induló kéttannyelvű csoportba. Új kezdeményezésről van szó, vegyes csoport lesz.
Kendus mindkét óvónőt elfogadta, egyikhez sem húz jobban. Kende nehezen nyílik ki az idegen felnőttnek, idő kell neki, hogy az új óvónéni személyét megszokja, elvárásait megismerje és igazodjon hozzá.
Az új óvónő személye még rejtély, kíváncsi vagyok mikor mutatják be.

Délután, amikor mentem Kendéért röviden mondott pár dolgot erről az óvónéni. Én ott egyből rávágtam, hogy Kende nem megy át a másik csoportba, egyrészt mert 33.000 ft a havi díja(az óvodai költségeken túl), másrészt Kendének nem ez a "vonala", "útja", ő egyértelműen természettudományokból erős(ismer vagy 20 féle rovart, dinókat, érdekli a csillagászat, stb)ez érdekli őt és a sport(lételeme a mozgás)
Ha Zoli ment volna Kendéért és neki mondja az óvónő, ő biztosan rávágja, hogy megy az angol csoportba. Emiatt vitáink vannak.

Elhiszem, hogy gyerekkorban mindenre nyitott az ember, szivacs agyuk van. De!se Zoli, se én nem vagyunk egy nyelvzsenik(mennyit küzdöttem a latinnal, angollal, talán a német ment legkönnyebben),az ovis nyelvtanulásnak akkor van értelme-szerintem-, ha az egyik szülő anyanyelvi szinten beszél(vagy az adott nyelv az anyanyelve) később olyan nyelvterületen él a család vagy a gyerek nyaranta külföldön tanul. Kéttannyelvű ovi után ilyen iskolák várnak a gyerekre, külföldi egyetem.

Az összeget is horribilisnek tartom. Úgy, hogy a csoportban van magyar óvónő, pedagógiai asszisztens. Az óvodáért fizetni butaságnak tartom, a 3-4 év alatt befizetett összeget inkább félreraknám nekik a későbbiekre. Ki tudja, mit hoz a sors, legyen mihez nyúlniuk(most is gyűjtünk nekik, havonta egy kisebb összeget félrerakunk, remélem nem dől be a bank, ahová tesszük)Kendus évvesztes, amikor Vinci kezdi az ovit, Kendus akkor lesz nagycsoportos. Szeretném, hogy egy csoportba kerüljenek. Vagyis 1,5 év múlva havi 66.000 lenne csak az angol csoport(az óvodai költségeken túl)ami rengeteg. Nem sokkal lenne több a havi keresetem.

Eddig néhány szülővel beszéltem, ők azt mondták, hogy viszik át a gyereket az angol csoportba(van olyan, aki előtte járt Helen Doronra vagy heti egyszer az ovis angolra)Aggaszt, hogy a csoport 'krémje'angolos lesz, a "problémás"(a kisebbség)gyerekek maradnak a csoportban. Lesz egy elit angolos csoport.
Kendus-és a legtöbb fiú- teljesen 'XY 'befolyása alatt van(beszédhibás, agresszor, kisebbségi), ő marad a csoportban.
Zoli azzal érvelt, hogy nem ér meg ennyit, hogy Kendét kivegyük' XY' bűvköréből?Nehéz kérdés...
Azt mondta, hogy kárt nem teszünk vele a gyereknek és valahogy majd kiszorítjuk az összeget.

Örülnöm kell(ene), hogy mindez nem nagycsoportban, iskola előtt történik velünk.

2015. március 18., szerda

Aki szeret gyurmázni

Interneten több házi készítésű gyurma receptje van fent. 
Mi is gyakran gyúrunk itthon sóból, lisztből gyurmát. Extra feltétként jöhetnek az ételfestékek, ha nem egyszeri és azonnal felhasználásra szeretnénk gyurmát készíteni, akkor citromsavval lehet tartósítani és nem fog megkeményedni, az állaga legközelebb is olyan lesz,mint,amikor összedolgoztuk.
Vini annyira rákapott a gyurmázásra, hogy nem múlik el nap nélküle. Nem mondja, hogy gyurmázni szeretne, hanem odamegy a polchoz, ahol tartjuk(kényelmesen a konyhában az asztal feletti polcon, minek pakoljam el, ha másnap reggeli után úgyis előveszem?!)és mutat rá, hozzá pedig eeeee hangot ad.Képes 30 percet ülni az asztalnál és elmélyülten gyurmázni, teljesen beletud feledkezni a gyurmázásba.
Formákba rakja a gyurmát, az állatos pecsétnyomdákat is használjuk, azok közül a cica a kedvence.
Nemrég rendeltem a fiúknak Playmais-t
, vagyis kukoricagyurmát(a héten láttam, hogy a Müllerben jóval olcsóbb,mint a neten)
A játék lényege, hogy a kukoricagyurmát mielőtt használnánk enyhén
(éppen hogy csak, nem szabad eláztatni) benedvesítjük, utána lehet formázni. A benedvesítés úgy történik, hogy a pakkhoz adtak egy kis rongyot,ebbe kell "hempergetni" a kukoricagyurmát(aminek szuper színei vannak)
Különféle sablonokat lehet megvenni, nekünk állatos van, a sablonképet kell gyurmával kirakni.
(A sablonkép kartonpapírra van nyomtatva, azért sem jó túlnedvesíteni a gyurmát, mert elázik a papír)
A játék fejleszti a kézügyességet, koncentrációt, figyelmet. Még nem alakult ki nála egyértelműen, hogy melyik kezét használja.
Nem tudom milyen lehet az íze, de Vini tudna erről nyilatkozni:)

2015. március 16., hétfő

Pótkerékkel vagy anélkül?

Kendus imád bicózni. Az egész motoros/bicós rajongás a kék 4-es méretű kismotorral kezdődött, aztán a második születésnapjára kapott futóbicót. Mielőtt oviba ment volna ügyesen közlekedett a rollerrel.
Minden vendéggyerek kedvence az elektromos motor, őt annyira nem hozza lázba(Vincit annál inkább)
Pótkerékkel már ügyesen megy, a biciklije 14-es.(van súlya!)
Amikor megvette neki az Apja még le sem ért a lába a pedálra(akciós volt a Hervisben pár éve, Zoli lecsapott rá)
 Érti és jól használja a kontra féket(a kézi féket nehéz behúzni), bátor, a közlekedési szabályokat betartja. A pótkereket nyűgnek érzem már, nehezen lehet a kátyús utakon közlekedni, állandóan beakad a pótkerék, mégis (nekem)biztonságérzetet ad. A nagy kérdés, hogy idén tavasszal levegyük-e a pótkereket?
Egyensúlyérzéke szerintem jó, a futóbicón is felemeli a lábát, egyensúlyoz vele, azt  viszont nem szeretném, hogy essen egy nagyot és rossz élménye legyen, utána nem akar majd felülni a biciklire.
Ha jól emlékszem, akkor nagycsoportos korban tanul a legtöbb gyerek kétkeréken repeszteni.
Ha levesszük a pótkereket, akkor aztán futhatok utána ezerrel, nehéz lesz őt utolérni, pótkerékkel még tudom a tempót tartani vele.
Hétvégén tanítottam neki, hogy kell jelezni az autósoknak, ha irányt szeretne változtatni. Ő kétértelműen integetett.

2015. március 15., vasárnap

Gellért-hegyen

Kendus szombatonként lovagol, januárban és februárban fixen 10-re jártunk, márciusban délután 14.30-ra kaptunk időpontot. Szombat délelőtt mindig elmegyünk a közeli piacra(az utóbbi időben többször zárva volt a tejbolt, ott szoktunk finom házi sajtokat venni), délután lovaglás és utána kitalálunk olyan programot, ami legtöbbször szabadtéri, azért,  hogy  este ne legyen gond az alvással, ki tudják magukat tombolni.(Az elalvással nincs is probléma, de korábban ébrednek,mint a Nap!)
Ma reggel mondta Kende 5.10 körül:"ébredjetek már, felkelt a Nap!Vagy ti nem látjátok??"

Vinci is teljesen otthonosan mozog a majorban(ahol cica, kutya,ló)onnan nehéz hazamenni(vagy legalábbis betuszkolni az autóba)Miután Kendus végzett, Vini is megy két kört Bence lovon. A jövőben szeretném, ha ő is lovagolna. Annyi mindent ad a lovaglás: tartást, magabiztosságot, bátorságot.

Sarasan, koszosan csepegő esőben kitaláltuk, hogy menjünk fel a Gellért-hegyre(szóba jött még a Kopaszi-gát is és a Müpa mögötti parkos, játszóteres rész), de olyan rég voltunk a Gellért-hegyen, menjünk oda.(Réges régen az elsők randink egyike a Gellért-hegyen volt, sőt kaptam szülinapomra 7 évvel ezelőtt egy "Gellértes"fürdőzést, szaunázát, kajálást.
Csak szép emlékeim vannak a hellyel kapcsolatban)

Az autót a Műegyetemnél hagytuk, Vini ült a babakocsiban,
egészen az első játszótérig
, Kendus gyalogolt, a kritikus pontokon felkérezkedett az Apja nyakába(neki jó kis edzés volt)Én naiv azt hittem, hogy az anorákok mehetnek fel a padlásra és jöhet elő a tavaszi kabát.
Amíg a játszótérig nem értünk fel több helyen éreztünk erős vizelet szagot. Maga a játszó is elég koszos(csikkek, szemét a padok körül), játékok összefirkálva.
A fiúk hintáztak. Vincét beraktuk a babahintába(erényöv jellegűbe), alig tudtuk kivenni. A csúszdáknál nem álltunk meg, mert minden vizes volt.
Öröm volt látni, hogy több csemetét ültettek. "Mezős"részen, félúton kutyatalálkozó volt, persze Vini is észrevette, mondta, hogy "EEEEE"-ez a vaúvaú és már rohant is a kutyák felé(zéró félelemérzet).Figyeltük a fákat, hátha látunk mókusokat, de sehol semmi.
Mire a csúcsra értünk, lógott a nyelvünk.
Kendusnak is állandóan a nyomában kell lenni, mert egy kis kamikáze(kihajol, lehajol, lelép, lecsúszik)ja és időnként furcsa meggondolásból külön utakon jár(na).
Ránk sötétedett(a helyet ellepték a frissen randevúzó fiatalok), a kilátás gyönyörű, a levegő és a hegymászás kiszívta az erőnket.

2015. március 14., szombat

Nem beszél, de már angolul olvas

"Lapozni is olyan jóóóó!"
"Nem tudok vele betelni!"
Mindig az angol szótárt veszi le a polcról.

Nem "kukucskálós" könyv, mégis a kedvencek között
Élvezettel lapozgatja


2015. március 13., péntek

Bezsongva

Kendus ennyire még nem várt semmilyen ünnepet, mint a mai március 15-i megemlékezést. Komolyan mondom minden este megkérdezte, hogy mennyit kell még aludni ahhoz, hogy a Szoborhoz mehessenek.
 Az oviban ez a hét a készülődés jegyében telt. Csináltak sisakot újságpapírból(ez neki nem újdonság, mert itthon is szoktunk )és festettek kokárdát rá. A lányok mást készítettek. Kendus nagyon várja a kardozást, amit a Kossuth szobornál adnak elő. Kérdezem tőle, huszár leszel?Nem katona, Huszáb Ildi néni lesz:)
Menő a csoportban, ha valakinek katonai mintájú ruhája van(a héten voltam turiba, de nem találtam neki, helyette találtam Superman-es felsőrészt)Van egy kislány, aki tegnap terepmintás szoknyában volt. Mondja Kendus, nem is értem, lányok miért vesznek fel katonai szoknyát???
A kabátjára már szerdán feltűztük a kokárdát, büszkén viseli.Tudja, hogy mit szimbolizál, meséltem neki róla és az oviban is "tanultak"róla.
Pocsék az idő, hideg van és szakad eső, szinte biztos vagyok benne, hogy a mára betervezett sétájukat elhalasztják. Közös ovis sétákért is odavan, amikor az egész csoport elsétál valahová(voltak már a kerület legnagyobb gesztenyefájánál, pékségben)Most március 15-i emlékműhöz mentek volna.
Szenzáció még, hogy Autóbusszal mennek(ahogy ő mondja), nem busszal, hanem Autóbusszal a Kossuth szoborhoz!Annyira cuki!

2015. március 12., csütörtök

Kendeszáj

Mit néztél a tévében?
Lolka és Bolhát!

Ellentétpárokat mondunk utazás közben.
Mi a lusta ellentéte?
Hisztis!

Azért van reklám a tévében, mert elfáradt a néni, aki adja a mesét.

Zoli kapott aszalt szilvát.
Kende: azért, mert szereti.
Anya mit szeret enni?
Kendét!

Gyakoroljuk az ollóval való pontos vágást.
Azt a feladatot kapja, hogy a szórólapokból vágja ki a gyümölcsöket.
Kivágta ezt is

De ez nem gyümölcs!
Tudom, de Apának szüksége van rá!

Vicces

Ha elkezdünk a konyhában valamivel csörögni, akkor Vinci rögtön ott terem.
Ha csörgést hall, akkor az biztos csak édesség lehet. Vigyorog,mint a tejbetök.

Lepisilte a haját.
Hogyan?
Feküdt a pelenkázón(ritka pillanat), pelust cseréltem neki, de nem figyeltem minden részletre.
Sugárban pisilt.
A haja csupa pisi lett.
Utál hajat mosni, de aznap kétszer esett át a procedúrán, reggel a vajas kenyeret kente szét a haján.

2015. március 11., szerda

Szülő értekezlet, féléves értékelés

Ha jól emlékszem, akkor tavaly két szülőit kihagytam. Úgy jött ki a lépés, hogy a szülői időpontjában elutaztunk. A faliújság, az óvónénik, dadusok, pedasszisztens és a többi szülőtől minden számomra fontos infót megtudok. A csoportnak van fb oldala is, nem vagyok fb-n, de az szmk-s anyuka ellát hírekkel, most aktuális a bárányhimlő, ünnepek, szünet.

16.45-kor kezdődött a szülői, bent volt a dadus és a két óvónő, félkörben székek, olyan,mintha egy beszélgetőkörre, batyus bulira mentem volna(volt keksz, szörpi, víz, óvónők készítették)Gondoltam magamban, ha ők kajával készülnek, akkor biztos sokáig fog tartani. 18-ra terveztem, hogy hazaérek(vannak szülők, akik a semmiről képesek órákat beszélni), fürdés végére már itthon voltam.
Volt szó általánosságban a gyerekekről, csoportról, programokról és még annyi másról. Tavasszal, nyár elején is rengeteg jó közös(családi-ovis)program lesz.

Az óvoda fenntartójának(vagyis az önkormányzatnak)kötelessége X évenként(higéniai okok miatt)kifesteni. A kacsa csoportban már évek óta nem volt festés, a csoportpénzből lett festék, dekorcsík, néhány apuka festett, renovált, ha kellett. Szép lett a gyerekek terme és a babaszoba is megújult. Erre idén több alkalommal beázott a csoportszoba, elkezdett penészedni.(Közben a csinálták a tetőt is, lehet, hogy onnan jön a bibi), a mosdó is erősen felújításra szorulni, de nincs rá keret. Ott is szivárog a víz valahonnan.
Erről jó sokáig beszéltünk, hogy kihez kellene fordulni,mik legyenek az első lépések.
(Az ovi melletti szemétdomb eltüntetése-tavaly történt- abszolút az én érdemem, mára ugyanolyan hulladéklerakat az udvar melletti telek)

Szóba jött a beteg gyerek kérdése a közösségbe. Akinek nem inge, az ne vegye magára, de tény, hogy azok, akik otthon vannak, azok (is)beviszik betegen a gyereket. Hogy mi számít betegségnek?Erről elég hosszú irományt olvasott fel az óvónéni, megjegyeztem, hogy az orrfolyás is ide tartozik. Volt rá példa, hogy délelőtt magas lázzal hazaküldték a gyereket, másnap reggel ott volt a csoportban "egészségbe mehet orvosi" igazolással.
Azt tapasztaltam, hogy azok a szülők, akik dolgoznak, ők próbálják megoldani a gyerekelhelyezést.

Külön beszéltem az egyik óvónénivel Kendéről, ő írta róla most a féléves értékelést.
Kérte, hogy ne öltöztessem túl Kendust, mert bent a csoportszobában 23 fok van.(nincs szigetelés, a föld felett 2 cm alszanak) Legyen zokni, nadrág, rövid póló. Kendus elég fázós, egy pólóban ritkán van, ha leveszik róla, akkor szól, hogy ő fázik. Mindenkinek más a hőérzete.
Jól érzi magát a csoportban, mosolygós, kiegyensúlyozott, nyílt és barátságos.
Sajnos(ez nem új), de elmondta az óvónéni, hogy túl nagy hatással van rá a másoktól látott agresszív viselkedés.Ezt a viselkedési mintát nem követte, de sokszor vált ennek a viselkedésnek az áldozatává. Ennek ellenére is azoknak a gyerekeknek a közelségét kereste, akikre az agresszív viselkedés jellemző.

Mindenféle foglalkozásban szívesen vállal szerepet: rajzolás, kézműveskedés, énekes játékok, dramatizálás. Szívesen részt vesz beszélgetőkörökben.
Sokkal bátrabb az előző évhez képest.

2015. március 9., hétfő

Szemészeten

Ezt a kontrollt is letudtuk egy időre. Kb. 2 éves lehetett Kendus, amikor feltűnt, hogy közel hajol a laphoz, amikor rajzol vagy belemászik a tévébe, kéri, hogy ne a függönyre vetítsem a diamesét, hanem a cserépkályhára, mert az közelebb van.
Szinte mindenben az Apjára hasonlít(Apjának is kellene, de hiúsági kérdést csinál belőle), náluk mindenki szemüveges. Balázsnak és Erikának is van szemüvege, Balázsnak 7-es!
Csináltunk Atropinos pupillatágítást, végül abban maradtunk a dokinővel, hogy évente megyünk kontrollra, olyan eltérést ő nem lát, ami azt igazolná, hogy szükséges a szemüveg.

Az idei kontroll időpontja már egy ideje adott volt. 11.45-re mentünk volna, ha...(Kendus itthon már nem alszik délután, nem probléma, ha ebéd előtt kell mennünk)
Úgy terveztem, amíg Kendével orvosnál vagyunk, addig Vinci itthon alszik és Zoli őrzi az álmát(tud dolgozni a laptopon), közbejött, hogy Zolinak el kell utaznia. Most mi legyen?
A. lemondom az időpontot
B. megpróbálok aznapra reggelre időpontot kérni
C. Dédit idehívni
Fel sem merült, hogy Vinit alvásidejében viszem magammal, ha bent levetkőztetem, akkor felébred, sír, ha nem alszik el, hanem ébren van, akkor nem szívesen ül a babakocsiban, főleg nem idegen helyen, idegen emberek között.
Happy end a sztori vége: Zoli nem utazott el, kaptam reggel 8-as időpontot aznapra,(csak az asszisztens felejtette el, hogy 11.45 helyett 8 órát beszéltünk meg, gépen, papíron nyoma volt. Zoli 9.30-kor szólt, hogy mennyit kell még várni?Válasz: most látom, 8-ra jöttek, akkor jöjjenek)
 Kende az Apjával ment kontrollra én maradtam Vinivel itthon. Minden rendben volt, a következő kontroll időpontja suli előtt lesz esedékes.
Kendus ügyes nagyfiúként viselkedett, csinálta, amit kellett.
Jutalma egy motoros színező volt, amit a dokinőtől kapott.

2015. március 8., vasárnap

Lány vagy fiú?

Aldiban ma délelőtt osztogattak rózsát nőnap alkalmából.(Kihasználtuk az utolsó vasárnapi nyitvatartást)
Jön felém a biztonsági őr két rózsával.
"A kislánynak és az anyukájának"
Bocsánat, de ő fiú!
Olyan hosszú, göndör haja van,mint a lányoknak!
Pedig Vincének hívják!Mintha számítana valamit még halkan megjegyzem: kékben van:)
(Nem sokáig halogatjuk már a fodrászt)

2015. március 6., péntek

Kendeszáj

Témája gyakran  a pisi/kaki/fenék/kövérség. Már nagyon unjuk.

Összevesztek valamin Vincével.
Mondja nekem: Minek szültél ilyen buta gyereket?

Köztünk ébred. Véletlenül belerúg a mellembe.
Aúúúú, a cicim!
Az nem is a cicid, hanem a melled!

Kivagyok!!!
Hogy Ki vagy?
Kende, 4 éves, kacsa csoportos....
Nem úgy értem, hogy kivagyok!!!

Kérem, hogy ágyazzon be maga után.
De nem én aludtam benne, hanem Apa!
Hajnalban ágycsere volt!
Csinálja meg az, aki benne aludt!

Új fogkefét kérek, mert a régi rohad!
(1 hete vettem neki)

2015. március 5., csütörtök

19 hónapos Vinci

Szereti, ha gyurmázunk.
Szereti, ha festünk.
Műanyag villa a kezében?!Ha belemártjuk a temperába, akkor tulipánt tudunk vele mintázni

Szereti, ha pötyizünk.

Szereti, ha hintázhat.
Szereti, ha énekelek neki.
Szereti, ha horgászhat.
Szereti, ha kavicsozhat az udvaron.
Szereti, ha bubikat fújunk fürdés közben.
Szereti, ha habos a kávém.
Szereti, ha lépcsőzhet.

Utálja, ha sokan vannak körülötte.
Utálja, ha babakocsiban kell ülnie.
Utálja, ha öltözködnie kell.
Utálja, ha éhes és nem kap rögtön enni.
Utálja, ha fésülöm a haját.
Utálja, ha nem mehet oda az utca legvadabb kutyájához.
Utálja, ha zuhanyoznia kell.
Utálja, ha körmöt vágunk.
Utálja, ha nélküle akarom beindítani a háztartási gépeket.
Utálja, ha bekerül a járókába.

2015. március 4., szerda

Sárkányeregetés

Csoportkép
Az ott a miénk!
Tetszett neki is
Kötél tekerés
Trükközik

Vini is próbálkozik
Telihold volt

Koncentrál

Elvarázsolva
Készülődés