Összes oldalmegjelenítés

2015. március 23., hétfő

Babakoncert a Müpában

Mindkét fiam muzikális, Vinci ha már zenét hall rázza a kezét, lábát, Kendus tökélyre fejlesztette a hipp-hopp mozdulatait. Kendust és Vincit is hordtam zenei foglalkozásokra, mert szerették.
Müpában tartanak babakoncertet,("első találkozás az élőzenével", a "legkisebbeknek") a legkisebbeknek(nehéz jegyhez jutni), jó előre kell rácsapni a neten. A babakoncerten  a Zeneakadémia hallgatói, végzősei játszanak(nincs ének). Ma zongorán játszott egy fiú, mellette szaxofonozott egy másik,aki időnként furulyázott is.

Több részletet hallottunk, az egész koncert 30 perc az  üvegteremben van. 3-4 sorban székeket tesznek be, elől mintás játszószőnyeg, a legtöbb gyerek oda kuporodik le. Sokan voltak, láttam olyan babát, aki max. 8 hetes lehetett, inkább a Vini korosztálya volt többségben.
Tátott szájjal figyelt

Zavart, hogy többen ettek/etették a csemetéjüket. Az egész előadás 30 perc, nem hiszem, hogy nem lehetne kibírni kaja nélkül. Oké 10.15-kor kezdődik, ezt tudja a szülő is, ha ragaszkodnak a 10 órás tízóraihoz, akkor előtte vagy utána egyen a gyerek(és ő). Idegesített, hogy csörögtek a zacskóval, bontogatták az üdítőt, ha a gyerek elszaladt, akkor anya szaladt utána az Aventes pohárkával(buláta,kölesgolyó volt benne), a leginkább az szúrta a szemem, hogy mellettem a nő elkezdett mandarint pucolni!Egy koncerten!Mennyire nem tudnak viselkedni az emberek.
A kis bélpoklosom ment oda idegenekhez kunyizni, csorgatta a nyálát. Adtak a kezébe kekszet és mondtam a kedves idegenek, hogy mi nem eszünk a koncert alatt, kikerekedett szemmel nézett rám.
Nem szoktam önkéntes "rendőrködni", de szóltam a jegykezelő lánynak(tudom, nem ő az illetékes), de kifele jövet az ajtónál ő állt ott, hogy ez mennyire szomorú, hogy esznek bent, miközben a zenére nem tud figyelni a gyerek/felnőtt, mert ott csámcsognak a fülébe.
Még kifele jövet az infós pultba is elmondtam a panaszom(tényleg nagyon zavart)Az volt a válsz, hogy nem szabad enni a koncert alatt, de ahol gyerekek vannak ott megtiltani nem tudják.

Tanulság: most egy jó ideig nem megyünk babakoncertre, mert így élvezhetetlen.

4 megjegyzés:

  1. Ó, pedig már én is terveztem, hogy elmegyünk egy ilyenre, az én fiam is zenemániás, de az ilyen bunkókat én sem bírom elviselni. Azt gondolná az ember, hogy egy MÜPÁban azért nagyobb rendet tartanak. A kongresszusi központban anno erre azért nagyon odafigyeltek. Szánalmas, hogy a magyar mindenhol zabál, ez annyira jellemző....

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom, hogy már egy ilyen előadás közben sem működik az alap-inteligencia.(((
    Nálam az is kiveri a biztosítékot, mikor egy boltban felbontják az innivalót, és kortyolgatnak belőle, valamint letör a kifliből, megbontja a túrórudit, stb... gyereknek, vagy saját magának a felnőtt. Nagyon jólesett amikor nem oly rég egy kisgyermekes anyuka azt mondta gyermekének, hogy majd ha kifizettük, akkor ehetsz és ihatsz belőle, addig nem.
    Én moziban sem szeretem, ha rágcsálnak, isznak, előtte otthon nem ehettek volna, nem lehet azt a kb. másfél órát kibírni....?

    VálaszTörlés
  3. Igen, erről van szó. Nem tudnak a szülők viselkedni, nem adják meg a zenészeknek a tiszteletet.

    VálaszTörlés
  4. Igen a szülők... de ezt tanulják meg a gyerekeik, akik majd pont ugyanilyen szülők lesznek :( És ezek a gyerekek piszkálják majd az iskolában a mi gyerekeinket...

    VálaszTörlés