Összes oldalmegjelenítés

2019. május 31., péntek

Miért jó?

-Ha az embernek állatmániás az egyik szomszédja?
Vállalja Höri felügyeletét, gondozását, etetését , amíg távol vagyunk
-Ha az embernek kisgyerekes, otthonlévő a másik szomszédja?
Vállalja, hogy átveszi a ház kulcsait és őrző szemeivel figyeli azt.
-Ha az embernek olyan iskolába jár a gyereke, ahol lehet számítani az osztálytársak szüleire?
Vállalja Kendét(cukrászdába viszi, x-boxoznak, dumálnak), amíg mi az évzárón vagyunk.

2019. május 30., csütörtök

Ovis évzáró, ballagás

Vince nagyon készült rá, minél közelebb kerültünk a mai dátumhoz, annál többet tudtam meg a műsorról, műsorrendről. Hétfőn elvittem őket fodrászhoz és egy elegáns öltönynadrágot sikerült neki venni, amiben büszkén énekelt, szavalt.
Sokan ballagtak, sok vendég jött el, két csoportot nyitottak egybe az óvónők, mégis úgy éreztem, hogy szinte nincs levegő és helyezkednem kellett, hogy lássam Őt. Kendét az osztálytársához ment suli után, így ez a délután csak Vincéről szólt. 
Mindenki szövegét mondta magában halkan, a körjátéknál felhő szerepét játszotta. A karácsonyi műsorhoz képest is rengeteget fejlődött(akkor kiült mellénk, nem volt hajlandó szerepelni és tojt az egészre). Cukik voltak a gyerekek, 3 év ripsz-ropsz elszáll. Magyarul és angolul is előadtak versikéket, búcsúzott az egyik angolos óvónő is , aki szeptemberre várja az első babáját.
Szerettem volna képeket/videót készíteni, de amikor észrevette, akkor kért, hogy ne fotózzam le, tiszteletben tartom, de nem korai?!
Annyira jó a ritmusérzéke, végig járt a lába, táncoltunk a kacsatáncra. Az elején, amikor bevonultak, keresett a szemével, mutattam neki az ujjamon a V betűt, ő vissza és onnantól kezdve fülig ért a szája.
A csoport tűzijátékos sünis tortát kapott, abból nem kért, megettem helyette. Az asztalokon finomságok-olyanok is,amiket mi nem veszünk:)ő összeállított magának egy tányért, rajta mindenből egy pici, szeret enni, mondták is, hogy gyűjtögető. Na innentől kezdve indult el a lavina: elvette az összes kókuszgolyót, Anna szépen kért tőle, ő nem adott , elhúzta a tányért előle. Vince állította, hogy viszi Kendének. Ezen a ponton mondtam az Apjának, hogy vigye ki és induljunk haza, ordítozott velünk.Még a szekrényénél leültettem és elmondtam, hogy hideg víz várja, ha nem fejezi be(itt egy-két nagyszülő moziüzemmódba változott), a balhénak az lett a vége, hogy az udvaron kapott egyet a fenekére, úgy kellett visszahúzni, hogy ne szaladjon ki az autó elé.
Az izgulás és a fáradság egyvelege ezt hozta ki, de kezelhetetlenné vált. Az autóban hazafelé nyugodott le, már alszik. Holnap ebéd után megyünk érte, esküvőre vagyunk hivatalosak, közel leszünk Ausztriához, vasárnapig ott pihenünk(ahogy Zoli mondja, bár ezt a fogalmat Vince mellett nem ismerem)

2019. május 28., kedd

Vinceszáj

Reggelinél pakolom be a napi nasi adagot, nápolyit kapnak. Ugyanolyan ízű és kiszerelésű mindkettő.
Vince a biztonság kedvéért összeméri, megállapítja, hogy mindkettő ugyanolyan, de azért megnézi, hogy melyik a nagyobb:)

2019. május 27., hétfő

Vinceszáj

Lidl-ben vásárolunk, veszek papírtányérokat. Megkérdezi, hogy miért kell papírtányérokat vennem.
Elbúcsúzom a munkatársaimtól, lejár a szerződésem és tortát viszek.
"Akkor ki fog az iskolában játszani a gyerekekkel?"

2019. május 25., szombat

2 Fiú+1Anya


Pózoljunk Apának

GRUND

Nem bírom a tömeget, ezen a hétvégén minden tömegrendezvényen, gyereknap alkalmából rengetegen vannak. Eszembe jutott a Grund, menjünk oda játszóterezni, használjuk ki a jó időt.
Kende úgyis ismeri a Pál utcai fiúkat, ha már múltkor jártunk a Práter utcában, akkor most megnézzük a szomszédját.
Zolinak teljesen új volt a hely, én már jártam ott.(VIII. kerület rehabilitációjának a közepén fekszik, Szigony utcában parkoltunk, félelmetes alakok jöttek velünk szemben az utcán, )
Tetszik, hogy közösségi tér. A fiatalok bázisa mellett van a játszótér(láttunk lánybúcsúztatót, 40-es szülinapos köszöntést, családi találkozót)
Két kis porontyot mentettünk meg a  leeséstől a hálós mászókánál(szülők limonádéztak a sarokban), Vincének is az egyik félrelépésénél jó, hogy ott voltunk, igaz minden alatt gumiszőnyeg van
. Kende kívülről próbálta bevenni a falat, az őr rászólt, jogosan.
Finom a limonádé és a latte is!
Fogócskáztunk,
a végén csurgott a hajukról az izzadság, ideális terep bújócskához is.
Vittünk ping-pong ütőket és labdákat(a neten úgy láttam, hogy van asztal), a labdákat ottfelejtettük, helyette lézerharcozni akartak a fiúk, elfogadták, hogy kicsik még hozzá. Kérleltek, hintázzunk közösen, nem az én méreteimhez lett kitalálva:)

2019. május 24., péntek

Balesetes Höri

Hörit leginkább Kendus akarta, ahogy nyár végén befejeződtek a munkálatok, közösen elmentünk a kereskedésbe és kiválasztotta Őt. A csoda három napig tartott. Vince szórakoztatja az állatot, körberakja a ketrecét játékokkal, beszél hozzá("Szia Höri, itt van Varga Vince!"), Apja takarítja, én etettem. Ha felhozom Kendének azt, hogy nem foglalkozik a kis kedvencével, akkor azt mondja azért nem, mert harap és hangos. Ezt a vásárlás előtt is tudta, nincs zsákbamacska.
Este 8-kor már mindenki csendes üzemmódban, Kende lefeküdt, de még nem aludt, Vince is próbálkozott az alvással(sikertelenül), apja fülhallgatóval sorozatot nézett, mert dolgoztam(a zaj elveszi a figyelmem). Bemegyek a szobába és azt látom, hogy Höri az itatón csüng , egy pontba néz és vérzik a lába. Már délután arra lettem figyelmes, hogy őrült módjára rágja az itató fém részét(előtte nem láttam ilyet).
Beakadt a lába a fémbe, ami átszakította a lábát, az utolsó pillanatban vettem észre. Nekem elsőre úgy tűnt, hogy elpusztult. Szóltam is az apjának, hogy vigye ki a teraszra. Megpiszkálta és Höri sírni kezdett, egy villa segítségével leszedte az itató drót részéről.
A fiúk zokogtak, most mi lesz...felhívtam az "állatos"szomszédot, múltkor mesélte, hogy a lázas kutyájukat hova vitte éjjel. Nonstop állatkórház, közel hozzánk. Felhívtam őket, az asszisztens megkérdezte a dokitól, hogy fogadnak-e minket(egzotikus állatnak titulálta a törpehörcsögöt). A leírás alapján műtét, ami altatásban, rizikóval.
Zoli elvitte Hörit, addig vigasztaltam a gyerekeket, mert aludni nem tudtak, aggódtak.
Kapott fertőtlenítést, de nem kellett műteni. Azóta Höri visszavett a tempóból, de így is képes mászni, csüngeni a rácson, szaladni a mókuskerékben.
Sikerült megmenteni őt!

2019. május 21., kedd

Leleményes

Kende mondja, hogy technika órára kellett volna kupakot vinni. Még jó, hogy két nappal ezelőtt volt technika óra, soha nem késő:)
Semmi baj, ne aggódjak, talált üdítős flakont a kukába, kivette és lecsavarta a kupakját.
Kézmosásról kár kérdezni....

2019. május 20., hétfő

Kendeszáj

Aludnia kellene már. Odabújik mellém. Közben telefonon beszélek Nórival. Rászólok.
"Ő csak fél szemmel alszik!"

Múlt héten mindennap gumicsizmába ment suliba. Kivéve egyet, akkor szakadt az eső.
Felháborodva mondja, hogy neki nem írták a telefonján, hogy eső lesz.

Szalámis szendvicset tettem be tízórainak.
Nem ette meg. Kérdezem miért?
A szalámi nem ízlett neki.
Miért nem vetted ki belőle és csak vajasan-sajtosan megehetted volna.
Erre ő: a vajba belement a szalámi íze.

2019. május 18., szombat

Honvédelem napja

Lemerült fényképezőgépet vittem magammal, ilyen az én formám, ezért csak szöveges élménybeszámolót írok. A telefonom is itthon maradt.
Beírtam a naptáramba a mai szombat délutáni programot: Budaörs, Honvédelem napja.
Délelőtt fejlesztésen vagyok Vincével, utána csendes-alvás-pihenő. 3-ra értünk ki a reptérre, sokan jöttek velünk szembe, nem volt zavaró a tömeg(a legtöbb helyen azért sorban állás van). Vincéről azt kell tudni, hogy itthon egy szájhős:)egyébként nem próbált ki semmit(kivéve a trambulint, ami áll az udvaron is), de mindig nyávogott valamiért. Előjött az éhes vagyok, álmos vagyok szöveggel........
Kende ellenben nagyon érdeklődő volt, sok mindent megnézett, felmászott, kipróbált. Különleges harci eszközök kormánya mögé ült, forgó széken speciális katonai messzelátóba nézett, akadálypályán ment végig. Fekvőtámaszokat nyomott, felüléseket, kúszott, szekrényt ugrott, célba dobott, megdicsérték a fürgeségét, ügyességét. Hazafelé azt mondta, hogy egy Gripen szimulációra megérte leginkább kimenni. Vince is leült egy számítógépes játék elé. Mindenhol nagyon kedvesek voltak a katonák, segítettek, elmagyaráztak mindent, kérdésekre válaszoltak türelmesen(sajnáltam őket abból a szempontból, hogy kb. 25 fokban teljesen beöltözve a tűző napon álltak). Honvédség minden "kara" bemutatkozott: ejtőernyősöktől a búvárokig, mindent ki lehetett próbálni, megfogni, felvenni. Megnéztünk egy bevetést, két helikopter volt a felderítő, élesben lőttek, jöttek a tankok(4 az 1 ellen),sebesültet láttak el(játékiból).Egyedül a lézerharc maradt ki, ott még záráskor is hosszú sorban álltak a gyerekek.
 A nagy színpadon folyamatosan fellépők voltak, egy kicsit zavaró volt az extra hangerő.
Toborzásból sem volt hiány. Nekem semmi újdonság nem volt benne, mivel ebben nőttem fel(még 6 éves sem voltam, amikor egy tank belsejében játszottam az öcsémmel), nyarakat töltöttem katonai táborokban(kint állt egy olyan busz, amivel rendszeresen jártunk Balatonfenyvesre, nosztalgiáztam)
Bárhová megyünk, ahol van szórólap/újság a fiúk késztetést éreznek, hogy hozzanak haza(szép gyűjteményem van Honvéd újságból:)és nyertem már a Zrínyi kiadónál:) Most sem volt másképp, Aero magazintól kedve a XY szórólapon át hoztak haza.
Találkoztunk több ismerőssel, isteni finom rétest ettünk és záráskor jöttünk haza.

2019. május 16., csütörtök

Brúnó Budapesten

Bartos Erikával szemben senki nem közömbös(környezetemben), vagy utálják vagy istenítik. Egy biztos a gyerekek rajonganak érte, Kende születése előtt találkoztam az írásaival először(Anna, Peti Gergő sorozat), akkora sikere volt/van, hogy többször újra kellett nyomtatni és az aukciós oldalakon is kapkodnak érte. Tud valamit az írónő:)
Az illusztrációi egyszerűek, a nyelvezete sem bonyolult, a történetek mindennapiak, talán ebben van a sikere titka. Kende szokott a könyvekből rajzolni, szereti a történeketeket. A lapokon több az illusztráció, mint a szöveg. Több könyvünk van tőle, ami meg nincs, azt olvastuk a könyvtárból.
Brúnó sorozat legutóbbi része Pest fényei címet kapta(Buda hegyei,Buda tornyai, Pest szíve) Néhány este alatt elolvastuk közösen(nagyobb a betűméret az átlagnál), szerencsések vagyunk, mert a legtöbb helyszínen jártunk már(legutóbb a Bókayban), örömmel fedezték fel meseolvasás közben a fiúk, hogy jé, mi itt voltunk, jé mi is sétáltunk már a Pozsonyi úton.
Óvodáskorúak szól a könyv(3+), mégis nálunk Kendét érdekli igazán. A könyvhöz készült foglalkoztatófüzet, sőt láttam már társasjátékot is. Inspirálódni is lehet belőle, pl: biciklizés a Naplás-tó körül vagy elmenni a Zászlómúzeumba(volt egy időszak, amikor Kendét nagyon érdekelték a nemzetek zászlói), tervben van, hogy egy esős hétvégén(ilyenből akad mostanában), megnézzük (kipróbáljuk a gépeket)a Flippermúzeumban.
Hiánypótló sorozat, eddig nem találkoztam mesés-városbemutató mesekönyvvel.

2019. május 11., szombat

Bókay kert

Megnéztem a következő napok időjárását és ismét esős, hideg, szinte őszies napok lesznek. Mintha nem májust írnánk. Kihasználva a mai szép időt délután hármasban elmentünk a Bókay kertbe. Kende az osztálytársa szülinapi bulijában volt. Amikor hazahozta a meghívót Vince rögtön mondta, hogy ő is megy. Ez már nem az ő korosztálya, más az érdeklődés.
Közel van hozzánk a Bókay (és a szülinaposhoz is), mégis eddig egyszer jártunk ott, egy gyereknapi Bíró Eszter koncerten, pedig jó hely! Rendezett, tiszta, mosdókkal felszerelt.
Azt gondoltam, hogy Vincének bejön majd a kalandpark,
végigmentünk , megnéztük közelről, látta, hogy tőle kisebbek is mennek az "ovis"részen , mi pedig oldalt vele vagyunk(a kísérőnek is külön fizetni kell). A hevedert rátették és sírni kezdett, hogy ő ezt mégsem akarja, fél. Mi pedig nem erőltettük. A befizetett összeg nem veszett el, mert felajánlották, hogy mehet trambulinozni
vagy az ugrálóvárba.
Rajtunk kívül kb. 5 család volt, egy trambulinon egy gyerek, a várban sem volt sorban állás vagy tolakodás. Nagyon élvezte. Mellette van a strand(1 kinti medence)és uszoda. Fenyőmulcsos futópályán végigsétáltunk, rollert és a bicót itthon hagytuk, Zoli szerint csak nyűg, pedig ott jó lett volna. Épített rollerpálya/gördeszkapálya és egy  BMX pálya még átadásra vár.
Élőfüves(ezt a kifejezést ott olvastam:) és műfüves focipálya, teniszpályák, sí-és snowboard pálya is várja a sportolni vágyókat. Néptáncos fiúk próbáltak a gyepen, amit végignéztünk. Két repülő van kiállítva a kertben
(nem tudom milyen apropóból), események idején állítólag belülről is megtekinthető. Sokat hintázott, ügyesen löki már magát és szereti is a hintázást,
emlékszem az önálló hintázás nehezen indult be mindkét fiúnál.
Zilában a szezon első csokifagyiját is elfogyasztotta a mi lassan hatévesünk.

2019. május 10., péntek

Motiváció

Kende is lelkesen gyűjti a pontgyűjtőjébe a pontokat. Ő már tudatosan nem váltja be, pl. három után édességre, hanem összegyűjti. Igaz-hamis társasjátékot szeretne(amit reklámoznak, a barátjánál vendégségben volt, ott játszottak vele, azóta rágja a fülem érte). Nála a jó jegyekért is jár a pecsét.
Valamelyik nap úgy jött haza, hogy kapott két hármast rajzból!Hozzátette, hogy ő nem tud rajzolni és csúnyán fest. Ha így akar a tanítónő motiválni rég rossz. Minden lelkesedését elveszíti Kende. Ha itthon elővesszük(a sok borús, esős időben egyre többször)a kreatív készletet és festünk, vágunk, ragasztunk, akkor ő inkább kitalál valami mást, mert szerinte ő "nem ügyes".
Miért kell hármasra értékelni egy nyolc éves rajzát?
Ezzel én úgy vagyok, hogy mindenkinek más a szép, ez egy szubjektív fogalom. Mindenki másban látja a szépet(nekem akkor is övé a legszebb)
Egy biztos a kedvét sikerült elvenni a rajzolástól.

2019. május 8., szerda

Anyák napja

Első, intézményes anyák napja ünnepségben tavaly volt részem, az iskolában. Az oviban eddig az volt a szokás, hogy aznap kérték, hogy anyukák menjenek a csemetéjükért, délután kaptunk egy kis szívhez szóló, kedves ajándékot. Idén annyiban változott ez, hogy Vince leültetett az "Anya részlegbe"(babaszoba átalakítva, feldíszítve)és verset mondott. Kicsit sietősre sikeredett, mert ketten várak arra, hogy sorra kerüljenek. Angol nyelvű képeslapra ügyesen lerajzolt Vince, szem, száj, arc rendben. Anyák Lapját is kaptam tőle és egy illatos tulipánt.
Itthon mindig eljátssza egy kis késéssel azt, hogy mi történt vele az oviban. Tegnap anyák napi fotózásra invitált a szobájába, nekem díszeket kellett szorongatnom és sokáig mosolyognom, ő pedig telefonnal fényképezett.
Kendééknél nagyon megható műsort láttam. Igazából, ahogy bejöttek fekete-fehérben, nagyfiúként, nagylányokként és körbeálltak már pityeregtem. Ezt észrevette és sírt velem. Nem is tudta elmondani rendesen a hosszú versét, odabújt az ölembe és zokogott, a végén mégis kiállt és elmondta(én meg ráharaptam az alsó ajkamra, nehogy pityeregjek tovább)Odasúgta, hogy ne haragudjak, amiért nem tudja elmondani, de látja, hogy sírok.  Végül vastapsot kapott. Az egyik lány osztálytársa kérdezte tőlem, hogy miért sír Kende. Elérzékenyült-válaszoltam. Az mit jelent?Meghatódott mondtam. Hát nem tudom, hogy ez így átment-e.
Olyan verseket mondtak a gyerekek, amit soha életemben nem hallottam. Énekel és imával zártak. Bensőséges hangulata volt, már átérzik, hogy mit jelent az anyák napja, értik a verset mondanivalóját.
Itthon is készültek, még most is illatoznak a vázában a gyönyörűségek.

2019. május 6., hétfő

Fejlesztésekről

Kétségtelen, hogy szeptembertől látványosan, hallhatóan sokat fejlődött Vince, logopédiai és kognitív értelemben is. A gyerek önmagában is fejlődik, a szkeptikusok azt mondják, nem kell fejlesztés, mindenkinek más az érési folyamata(fiúknál biológiai értelemben is később). Tavaly ilyen tájban ültem le az akkori ovis logopédussal és ő mondta, ha nem lépünk magánúton is valamerre, akkor elveszik a suliban, nem tudja majd a fonalat felvenni, kudarcai lesznek, éretlenebb a korosztályánál. Ő ajánlotta azt a Klinikát(ahol egyébként évekkel ezelőtt dolgozott), ahová jelenleg is járunk(egy vagyonért) Itt van egyedül PROMPT terápia, mivel ő hypoton volt(még bizonyos tekintetben most is az)masszírozzák a száját, nyelvét, arcát. Vincének ez fáj. Elhiszem, hogy kellemetlen.
Mellette kapja az oviban is fejlesztést: logopédia, gyógypedagógus, gyógytornász. Velük, az ovis szakemberekkel is próbálom felvenni a kapcsolatot, fogadóórát kérek. Több, kevesebb sikerrel. A logopédust(január óta van Vincével) még soha nem láttam, mert ebéd időben tudna fogadni.
Múlt héten leültem az óvónővel és a gyógypedagógussal beszélgetni a friss szakvéleményünkről és a fejlesztésekről. Jelenleg heti 5 ovis fejlesztést kap és heti 4 magánúton. Ez sok.
Vince telítődött, elfáradt, elege lett. Jogosan. Megfogalmazta nekem is és az oviban is, hogy ő többet nem megy fejlesztésre. Hagyják őt nyugodtan játszani, szemlélni a világot. Mivel mindig fejlesztésre megy, emiatt nehezen alakulnak ki társas kapcsolatai. A két barátnő elmegy iskolába.
Úgy döntöttünk, hogy júniustól kap egy hónap pihenőt a magánklinikán és az ovis logopédiai fejlesztésről lemondunk, a feladatlapozásnak ebéd időben nem sok értelmét látom.

2019. május 4., szombat

Szülinap, ahol megőrültek a gyerekeink:)

Adott egy nagy játszóház. A folytatás sejthető:)
Ovis ünnepelt, ketten tartják egyszerre a csoportból(gazdaságosabb), két-három csemete kivételével jelen van az egész sünis banda. Szülőstül, testvérestől.
Hiába van a délutáni alvás után, olyan, mintha nem is lett volna. Alig találunk parkolót a bevásárlóközpontnál, már a kocsiban egymásnak esnek. Zoli jófej és jön velünk(szerintem a lelke mélyén tudja, hogy hogyan fogunk a buli végén távozni)Viccesen megkérdezi, hogy ez a party olyan, hogy leadjuk a fiúkat és mi mehetünk bóklászni?
Váltás felsőrész van nálam, szükség is lesz rá.
Még a köszönés előtt egy óriási ugrálóvárba felmásznak, csúsznak, hiába szólok utánuk, hogy előbb köszönni kellene...tulajdonképpen igazuk van, mert ahány gyerek annyifelé. Nem a meghitt szülinapos ünneplésről szól.
Ahogy csúszkálnak, feltöltődnek és ráznak. Kende észrevett egy különleges gombfocis asztalt, persze plusz zsetonos, nincs benne a belépőben. Vince ugyanez pepitában, de ő dodzsemezni szeretne. Nincs aprónk, nem érdekli, feláll az autó hátuljára, valaki mögé. Aztán jön a szivacslabdát kilövő játék, elfogyott az aprónk.
A trambulinban Vince összemarakodik egy csoporttársával, arra leszek figyelmes, hogy a másik fiú szülei(apa, anya felváltva)ráncigálják ki a síró fiam a trambulinból. Nem szoktam önkéntes rendőrködni és igazságot se osztani. Türelmesen szólok Zolinak,menjen és hozza el onnan Vincét érzem, hogy nem tudnék úrinőként beszélgetni a szülőkkel(a héten voltam ovis fogadóórán, megtudom, hogy a kisfiú hasonló habitusú, mint Vince, két dudás meg...)Apuka ezután berág és hazaparancsolja Anyát a három gyerekkel.
Szólnak, hogy jön a tortázás. A fiúkat nem érdekli, nehezen odatereljük őket az asztalhoz. Ragadnak.
Futnak vissza a játékokhoz. Hoppá, ajándékozás?
Mindenki leteszi az asztalra, énekelünk egy Boldog szülinapot után rohannak ismét vissza. Folyik róluk a víz, mintha energiaitalt ittak volna Sió helyett(na jó, az is cukros)
Ideje hazaindulni, amikor kilépünk az ajtón megkönnyebbülünk. Olyan volt az a 2,5 óra a játszóházban velük, mintha diliházba lettünk volna. Pörögtek, ordítottak.

2019. május 1., szerda

Vinceszáj

Fürdés közben nézegeti magát és azt mondja: "Olyan öreg vagyok!"
Nézd a bőröm és mutatja a kezét, amin teljesen szétázott a bőr.

Hányingere van, mert túlette magát.
Nagy a hasam, de a tiéd nagyobb!Bókol nekem:)

Utálja a körömvágást.
Hozzákészülök.
Mielőtt belekezdenék mondja, hogy hagyjuk inkább ezt jövőre!