Szülinap, ahol megőrültek a gyerekeink:)

Adott egy nagy játszóház. A folytatás sejthető:)
Ovis ünnepelt, ketten tartják egyszerre a csoportból(gazdaságosabb), két-három csemete kivételével jelen van az egész sünis banda. Szülőstül, testvérestől.
Hiába van a délutáni alvás után, olyan, mintha nem is lett volna. Alig találunk parkolót a bevásárlóközpontnál, már a kocsiban egymásnak esnek. Zoli jófej és jön velünk(szerintem a lelke mélyén tudja, hogy hogyan fogunk a buli végén távozni)Viccesen megkérdezi, hogy ez a party olyan, hogy leadjuk a fiúkat és mi mehetünk bóklászni?
Váltás felsőrész van nálam, szükség is lesz rá.
Még a köszönés előtt egy óriási ugrálóvárba felmásznak, csúsznak, hiába szólok utánuk, hogy előbb köszönni kellene...tulajdonképpen igazuk van, mert ahány gyerek annyifelé. Nem a meghitt szülinapos ünneplésről szól.
Ahogy csúszkálnak, feltöltődnek és ráznak. Kende észrevett egy különleges gombfocis asztalt, persze plusz zsetonos, nincs benne a belépőben. Vince ugyanez pepitában, de ő dodzsemezni szeretne. Nincs aprónk, nem érdekli, feláll az autó hátuljára, valaki mögé. Aztán jön a szivacslabdát kilövő játék, elfogyott az aprónk.
A trambulinban Vince összemarakodik egy csoporttársával, arra leszek figyelmes, hogy a másik fiú szülei(apa, anya felváltva)ráncigálják ki a síró fiam a trambulinból. Nem szoktam önkéntes rendőrködni és igazságot se osztani. Türelmesen szólok Zolinak,menjen és hozza el onnan Vincét érzem, hogy nem tudnék úrinőként beszélgetni a szülőkkel(a héten voltam ovis fogadóórán, megtudom, hogy a kisfiú hasonló habitusú, mint Vince, két dudás meg...)Apuka ezután berág és hazaparancsolja Anyát a három gyerekkel.
Szólnak, hogy jön a tortázás. A fiúkat nem érdekli, nehezen odatereljük őket az asztalhoz. Ragadnak.
Futnak vissza a játékokhoz. Hoppá, ajándékozás?
Mindenki leteszi az asztalra, énekelünk egy Boldog szülinapot után rohannak ismét vissza. Folyik róluk a víz, mintha energiaitalt ittak volna Sió helyett(na jó, az is cukros)
Ideje hazaindulni, amikor kilépünk az ajtón megkönnyebbülünk. Olyan volt az a 2,5 óra a játszóházban velük, mintha diliházba lettünk volna. Pörögtek, ordítottak.