Összes oldalmegjelenítés

2014. február 28., péntek

Ovi után

Ovi után olyan kevés időnk van, mert délután 4 után még inkább felpörögnek az események.
15.30 körül érünk oda Kendusért, ha az idő engedi, akkor gyalog megyünk-természetesen inni.és ennivalóval, fellépővel, ha hazafelé elfáradna a drágám. Kb. 20-25 perc, amíg hazacaplatunk, ha szerencsém van, akkor Vinci legalább az odafelé vezető úton alszik, ha nem , akkor sincs baj, mert élvezi a sétát, csavargást.

December közepén volt utoljára Kendus beteg, a héten kezdett folyni az orra, semmi más tünete nincs. Bevittem hétfőn(rengeteg elintéznivaló miatt, Zoli nincs itthon), szóltam az óvónéninek, hogy figyeljen arra, hogy fújja ki az orrát.Kifújták?Hát nem....mire mentem érte még a szemöldökén is száraz fika volt, ő törölte, fújta-ahogy tudta. A héten többet nem ment, voltunk dokinéninél, semmi baja nincs. A pláne, hogy hétfő délután az óvónénitől kaptam egy kétoldalas fénymásolatot a nátha kezeléséről(zölddel vastagon aláhúzta, hogy 4-10 napot maradjon otthon a gyerek). Tegyük fel, hogy a jószándék vezérelte.
Másnap jött egy SZMK-s szülőtől email, h elfogyott a fénymásoló papír, aki tud vigyen. Január végén vittünk 500db, mert tudom, hogy gyorsan fogy és KEndus imád rajzolni. Vittünk csütörtökön is 500db, de remélem, hogy nem arra fordítják, hogy netről levett "meghűlés kezeléséről"nyomtassanak.
Farsangra bement-tünetmentes, nem beteg-, ebéd után mentem érte.

Miután hazaérünk ismét éhes(ek). Kendus rengeteget eszik mostanában, tulajdonképpen egész nap csak eszik és eszik és eszik. A tesója is, eszik-szopizik, eszik-szopizik. "Anya, megint éhes vagyok!!".
Kendus épít, annyira ügyes, jengából várat.
Kihoztunk egy könyvet a várakról, érthető, olyan szép az illusztrációja. Móra könyvkiadónál jelent meg Kis felfedező sorozat részeként. A várakba katonákat rak, csatasorba állítja őket, tornyot épít.
A várakon kívül épít családi házat(!), ahol a kertben a lovakon és a csirkéken kívül van teve és kudu is:)
Kihozta a kisházból a matracot(amelyet eredetileg a bölcsőbe vettünk)és az az építkezés alapja. Mindenre részletre figyel, több órán keresztül is képes építkezni!
Mi meg leterítünk a földre egy nagy puha takarót Vincivel és azon nézzük KEndét, közben mi tornázunk vagy autókat tologatunk.

Már volt, hogy Nóri is eljött velünk az oviba. Zia és Milka is itt voltak valamelyik este
.(akik gyakorolták a babázást)
Sokat vagyunk hármasban, de a barátok, Roni, Dédi,
Mama is eljönnek hozzánk.

2014. február 27., csütörtök

Ludas Matyim

Nem vagyok elfogult, DE!:), a fiamnak volt a legötletesebb jelmeze, egyszerű, de nagyszerű!
Büszke vagyok rá, hogy nem állt be a sorba 6. pókembernek!
A jelmez összeállításában közreműködtek a barátaink és az Öcsém.
Csodálatos tollakat kaptunk Edináéktól(páva toll, fácán toll és mitudomén milyen toll volt a csomagban), kalap Öcsitől, tarisznya és lúd Adéltól. ÖÖÖ...hogy én mennyit tettem hozzá....a ruháját:)
"Anya, de ne felejtsük itthon azt a ceruzát, amivel gereblyézed a szemed!"
Már öltözködésnél sikere volt, a szomszéd szobából megjelentek az idegen fotósok.
(Ahogy beléptünk Á. kikapta a kezéből a ludat, ő meg elkezdett sírni, érzi, h Á. erősebb nála és konfliktushelyzetben sír, nem tudja kezelni(még), aztán könyörgésre visszaadta és helyreállt a béke.







2014. február 26., szerda

A kis betyár

Hát persze, hogy a kisebbik fiam a huncut, kis krapek.
Tornán a konduktor hívja őt betyár Vincének.
Napjainkra leginkább az jellemző, hogy ordít,mint a sakál és keveset alszik.Szinte semmit.
Nálam 12 körül van a holtpont, két kávét iszom napközben és legalább 3 liter vizet vagy teát.
Este meseolvasás közben már többször előfordult, hogy olvasok és zutty a fejemre esett a könyv(mert elaludtam), Kende is elaludt. Pár óra múlva, Kende rázza a kezem, hogy keljek: "Anya, nem hallod?Vinci sír!"  Hát nem hallottam, se kép, se hang. A fáradság miatt, ma akkorát zúgtam az utcán(raktam be a babakocsit a csomagtartóba és félre is léptem), hogy beestem az autó alá. Sok időm nem volt gondolkodni(hogy most mi van), mert a fiúk az autóban ültek.
Voltunk ma a dokinéninél tanácsadáson. Megnézte Vincit: jön a foga, de nem ott, ahol kellene, hogy kibújjon az első...ez a gyerek egy rejtély,mióta megszületett:)
Egy biztos, unatkozni (elaludni)nem lehet mellette.Ha érzi, hogy karban van, a szemei már csukva vagy a babakocsiban ringatóm, akkor csöndben "elvan, alszik", de ahogy-Dédi szerint-megérzi, hogy nem vagyok a közelben(tőle egy szobányira eltávolodtam)indul a bömbi.
Az utóbbi napokban láza is volt, éjszaka lázas volt, nappal semmi vagy fordítva. A dokinéni szerint ez is a fognak tudható be.
Megparancsolom a fognak, hogy eleget szenvedett már miatta Vini, bújjon már ki!Mindenkinek jobb lesz!

2014. február 24., hétfő

Kendeszáj

Anya, Te csajszi vagy?

7 hónapos Vince

Vince, aki időnként Vinci, Vini, Vinitó, Kendus Virge(?)Vincének hívja 7 hónapos lett.
Az utóbbi időben rengeteget fejlődött a mozgása: forog(mindkét irányba), de még ötöt nem forog egyszerre, körbe"megy" a saját tengelye körül és kis segítséggel kúszik a kívánt tárgyért.
Sokat nyüstölöm, már nem érzem annyira feszesnek az izomzatát, sőt!
A heti egy korai fejlesztőben lévő tornán mosolyog, nem ordít(mint sajnos legtöbben). Dóri konduktorral nagy a szerelem, a szemüvege tetszik igazán Vininek. Olyan sármosan tud rá bazsalyogni.
Huncut a tekintete(ezt már mások is megjegyezték).
A pocakja csikis. Ha mondom neki, hogy az állatok milyen hangot adnak ki, azon hangosan gurgulázva kacag.

Ha Kendus a közelében van, akkor erősen rá figyel, nem számít, hogy éppen szopizik. Ha már szopi: mostanában kezdtünk rátérni a 3 óránkénti cicizésre, éjjel-nappal, nagyüzemben nyomja a lurkó(szerintem első szavai között lesz a cici:)
Kendusra már sok mindent lehet bízni Vincivel kapcsolatban(is), ha kell(nem kötelező, de szívesen csinálja) , akkor ringatja őt a babakocsiban, a fürdetésnél együtt toljuk be a kádat és ő tartja a fürdetőkrémet nekem, kiviszi a pelust. A legjobb, amikor pl. főzök a konyhában ők bent a szobában a szőnyegen(Vinci miatt még egy pokróc van leterítve a földre)együtt játszanak. Ez abból áll, hogy KEndus épít, autózik, Vincinek meg a kezébe adja a játékokat.(Olyan ügyes, már arra is figyel, hogy lenyelhető játék ne legyen a közelében, pl. üveggolyó)

A napirendünk, ha napközben csak 20 perceket alszik(akkor nehezebben megy a főzés és a házimunka), akkor tuti alszik az oviig vezető úton, ami sétálva kb. 25 perc és biztos, hogy a 17.30-as fürdés után szunyál. Az alvási póz: háton, mindkét kezét égnek emeli.
Az étvágyára nem panaszkodhatok, mert a zöldborsón kívül mindent megeszik, amit elé rakok. Az etetőszékben már hajtja előre a buksiját, hogy kössek rá előkét. Amíg melegszik az étel, addig a kezébe kap két műanyag kanalat, azzal szórakoztatja magát vagy a fájdalmas ínyét kezeli vele:)

Fázós egy gyerek, legalább 3 réteg ruha mindig van rajta(ha vékonyka pólók, akkor is)
Elkezdtünk mesézni, nagy képekkel teli színes puha könyveket használunk, kedvencei: Tóni, a traktor és az állatos mesekönyvek.
Cumizik, Nuk márkájút használunk.
4-es a pelusméret, 18-20 a zokni, 6-12 hós a harisnya, 74-80-as ruhákat hord.
Rokonok szerint tiszta anyja, Ludvig fajta. Hát....az orra és a hosszú keze, lába az apjáé.

2014. február 23., vasárnap

Elment


                                                     Elment a Csepeli Mama:(

2014. február 19., szerda

Gyerekzsivajos vasárnap délelőtt


Vad motorosok
Adott két fiú, az egyik még csak mostanában fejleszti tökélyre a mozgását, a másikat már nem érem utol.
Kendussal a környéken már kihívást jelent motorozni, mert sok a jobbkezes és kevés a kreszt betartó sofőr. Ő megy,mint a villám és nyelvet lógatva futok utána, közbe ordítok, hogy: ááállljjj!Útszéle!! Eljutottunk odáig, hogy ezt meghallva a járdához megy. Hogy miért nem a járdán megyünk? Mert félek/ünk a nagy kutyáktól. Milyen jó lesz, amikor kettő után futok majd....gondoskodnak a napi mozgásomról:)
Nagyobbik kalapban

Vasárnap tavaszias idő volt, kb. 12 fok!Ez az én időm, nem túl meleg és nem túl hideg, de már olyan jó kint szívni a d vitamint.
Öcsi volt Lilivel, átjöttek és hozták magukkal a Ludas Matyi jelmezhez szükséges kalapot.
Kisebbik kalapban

Először bent ment a hancúr, szétpakolás, mindenbe belekóstolás. Aztán egy kis időre bejött Zoli is, kezében pár Pókemberes ruhával(egyértelmű: az ajándékozás az ő szeretetnyelve), én meg csak annyit fűztem hozzá, hogy van clubcardom:)(Másnap már széldzsekiben akart menni, győzött az erős akarata, anorákra ráadtuk)
Két pólóval lett gazdagabb Kendus, ami azért is jó, mert az egyiket Lili, a másikat Kendus vette fel. Öcsi meg nem győzte fotózni őket.(és még mennyien lájkolták őket:)
Öröm volt nézni, hogy nem egymás mellett, hanem együtt játszanak, nincs vitatkozás.

Vinci eközben evett, szopizott, aludt, nézelődött, időnként sírdogált(kézben szeret lenni)
Kimentünk az udvarra, előkerült a járműpark összes darabja: tricikli, futóbicaj, dömper, pótkerekes bicó, roller, elektromos motor, kis motor(ami már annyira leamortizálódott, hogy kifelé állnak a kerekei)
Annyira Lilis

Ha ez még nem lett volna elég, aszfalt krétáztunk, ugróiskolát rajzoltam(cél, hogy a váltott lábbal való ugrálást Kendus gyakorolja)
Öcsi viccelődött velük, ha úgy látta, hogy valamelyik  lurkó energiája csökkent, megkapta a seprűt és seperte a kavicsokat.
Apja lánya

Aztán jött az ebéd. Ami tulajdonképpen az előző-előző nap maradékai. Nem volt időm főzni, boltba menni(kong/ott a hűtő) de a gyerekeket ez nem zavarta, ettek grízgaluska levest, főtt krumplit ketchuppal, kukoricapelyhet majszoltak.
A napirendet próbálom Vincinél és Kendusnál is tartani, igénylik is és nekem is jobb, kiszámíthatóbb a napom.
Ebéd után alvás, hétvégén nehéz megoldani, hogy Vincit és Kendét is egyszerre altassam.(amelyik hangosabb, ahhoz megyek...), Lili már nem alszik napközben, de kitalálta, hogy ő itt aludna, ezt elleneztem, mert,akkor Kendus nem alszik és délutánra összedől a világ, hisztis, ő még igényli és mindig alszik.
Öcsi hazavitte, volt ordítás, kiborulás, ami a fáradság jele mindkettőjüknél.

Közben egy icipicit zavart, hogy ragad a konyha, nincs kiteregetve hajnal óta és hangyák csamcsognak a morzsán...

Lili beszólása: útközben mondta az apjának. De jó, hogy jövünk a KEndéhez, legalább megfürdök:)
(Múltkor itt fürdött és nagyon élvezte)

2014. február 18., kedd

Kendeszáj

Még Parádsasváron mondta.
Úgy hazamennék.
Válasz Zolitól: miért?Otthon még kaja sincs(kinek mi a fontos:)
Kende: hiányzik a pókemberes wc papírom!:)   Ami igazából csak pókhálós...., de megvettem neki.
Pókember-mánia van az oviban, de ő az se tudja mi fán terem a pókember...
Divatolnak a fiúk: olyan ruhát szeretne Kende, olyan fogkrémet, olyan....mindegymit csak pókember legyen rajta

Ketchup: kecsacombnak hívja és közben hangosan röhög.

Eszik, de közben kérdezgetem, hogy mi volt az oviban.
Anya, nem látod, tele a szám!
(de azért ezt elmondja:)

De nagyra nőtt a virágunk!(Lildben és az Aldiban mindig lehet friss, szép csokrot és cserepes virágokat venni)
Ez egy jácint, Kende!
Ja, Bocs Anya, azt hittem virág..

Anya, nem érek rá. Szórakoztatnom kell az autóimat.

2014. február 15., szombat

Reggeli elindulás

Ha Zoli itthon van, akkor ő viszi Kendét az oviba.
6-7 között ébred valamikor a nagyfiú,(Vinci is szopizik ebben az intervallumban) általában mellettem a nagyágyban.
Mi pizsamában reggelizünk, addig szellőzik a szoba. Reggeli után felgyorsulnak az események, amíg eszünk, addig Vinci a járókában játszik.
Apja zuhanyzik, Vinci már álmosodik(ennek hangot is ad), Kendének meg öltöznie kellene-már egyedül. Levetkőzés még megy, de a felöltözés.....inkább hagyjuk. Ha ezen múlna, akkor nem érne be az oviba csak ebédre.
Vinci délelőtt a ringókocsiban alszik az előszobában(jajj, mi lesz, ha kinövi?!).
Azon a bizonyos napon, Vinci reggel ordított, elkezdtem altatni. Kendus továbbra is pizsamában, de legalább volt valami a pocakjában és a reggeli wc használaton is túl voltunk(az oviban nem kakil).
Apja menetrekészen, Vinci elaludt és észreveszem, hogy Zoli adja a cipőt Kendére. Ekkor a következő párbeszéd zajlott köztünk:
 ÖÖÖÖ....figyu, még pizsamában van a gyerek.
 Micsoda?
Nekem fel sem tűnt, Tényleg???
Simán elvitte volna pizsamába oviba.(amit Kende csak alvóruhának hív)
Ez azt is mutatja, hogy a fiam mennyire az Apjára hasonlít. Kendének sem tűnt fel, hogy pizsiben van.....
Öltözködés.
Elindulnak, a hátizsákban az alvó állatka, takaró, ez meg az.
Kinézek az udvarra, Zoli akkor rakja be Kendét az autóba.
Valahogy, nemistudom hogy az overál elejére, a tépőzárra rátapadt Kendus egyik alsónadrágja és ott lógott, a tépőzáron.(gyanítom, hogy teregetés közben akadt az alsógatya az overálra)
Na ez sem szúrta egyikük szemét sem.
Férfiak.

2014. február 13., csütörtök

Bújócska

?
De  miért van piros cumija fiúnak?(Miért ne? akciós volt)
:)
Kukucs:)
Tornán készült




2014. február 12., szerda

Rezgőkör

Andi barátnőm javasolta a Rezgőkört. Szombaton kipróbáltuk, mind a négyen.
Közel az Oktogonhoz található a Sóker(www.kristalysobarlang.hu), ahol minden megtalálható, ami sóból van és még annál is több. Lehet sótéglát venni, sópipát, de még mosószódát is. A hely atmoszférája, hangulata nekünk nagyon bejött.
A neten olvastam a sóbarlangról, ami valójában egy pince sótéglákkal kirakva. Mi barlangot vártunk, jó melegen, legalább három rétegben felöltöztünk.
Kendus rögtön felfedezte a sóhomokozót(1,5 éves volt, amikor jártunk sóterápiára Csepelre a gyakori felső-légúti megbetegedések miatt. Ott egy szobába csövön keresztül fújtak be sót)
Ez a sóhomokozó fantasztikus volt: nem apró szemű só volt a földön(egyébként több rétegben)hanem durva, nagyszemű, parajdi és himalájai só. Lent- a pincében sötét volt:), de világított a sótégla, voltak játékok, pihenőszékek, víz, teljes volt a kikapcsolódás.
Érdekes volt, hogy a wc-ben a csaptelepre egy szerkezetben kristályok voltak, na olyat még nem láttam.

Rezgőkört egy zeneterapeuta vezette. Fémből készült hangtálakat hozott(más országokban gyógyításra is használják, kómás betegeknél), amiket, ha megütöttünk rezgett. A hangtálakhoz feladatok kapcsolódtak, a terem különböző részein elrejtette Márta néni, a gyerekeknek meg kellett keresniük. Vinci az Apja karjaiban pihent, mi Kendével a körben ültünk. Kende miközben elszántan kereste a hangtálakat nekiment egy nyugágynak. Senki nem vette észre, de ő hangosan megszólalt: Igen, semmi baj, JÓL VAGYOK!! Nevettünk rajta.
Foglalkozás elején a gyerekek bemutatkoztak(vagyis a gyerekek helyett a szüleik), egyedül az én büszkeségem mondta el a nevét. Rákérdeztek, hogy KENDE???Tényleg, KENDE???
Márta néni mesélt, közben különböző hangszereket szólaltatott meg. Kende meg csak figyelt és figyelt és figyelt(aki az óvodai jellemzés szerint: rövid ideig köthető le a figyelme), ha kellett, akkor aktív volt.
A hangtálakba víz is került, akkor más hangot adtak ki.
Mindenesetre érdekes volt a rezgőkör.

2014. február 11., kedd

Még mindig mozgásfejlődés/fejlesztés

Apai örökség a megkésett mozgásfejlődés a fiúknál.
Kendusnál és Vincinél is már a születésük után jelezték a neurológusok,gyógytornászok, hogy mire kell figyelnem, javasoltak tornát, kontrollra jártunk/járunk. Mindketten időre születtek, szép súllyal, talán Vinci tovább is volt pocakban.
Kendusnál az utóbbi időben ismét észrevettem, hogy a jobb bokája erősen befelé dől(ortopédián is gyakori vendégek vagyunk), nem rakja egyenesen a lábát. Szeret tornázni, futni, mozogni. Úgy megy,mint Zoli(mintha rúgó lenne a lábában és futni olyan "Forrest-hez hasonlóan fut:)senkivel nem lehet összetéveszteni a mozgásukat, már messziről felismerhetőek.

Zöldfülűként Kendével több mindent kipróbáltunk, Vincinél már tapasztaltabb vagyok. Kendussal voltunk babaúszáson, drága fejlesztőházba(három alkalommal), masszázstanfolyamon, gyógytornán. Emellett itthon is tornáztattam, napi háromszor, 15-20 percben.
Vincit egyszer hívták vissza a kórházba a fejtartása miatt. Hason fekve ordított, egészen 3 hónapos koráig, aztán elmúlt, most már képes 30 percet hason játszani.

Makk Ádám konduktorhoz járunk havi rendszerességgel. Ő mutat  újabb és újabb tornagyakorlatot, mozgásformát, amit itthon becsülettel végzünk. Ma is túl vagyunk egy találkán, megdicsért minket.(Engem is, hogy jól csinálom a dolgom:)
Azt mondta, hogy Vinci mozgásfejlődése az utóbbi időben rohamosan beindult, látványosan fejlődik(ahogy az értelme is). Kérdezte, hogy mennyit foglalkozunk egy nap tornával. A válaszom: kis túlzással egész nap:)Felállítottam egy fontossági sorrendet, amikor megszülettek a fiúk. Első helyen vannak Ők, hogy együtt legyünk, foglalkozzak velük, játszunk, olyan gyorsan megnőnek, most van rám szükségük. Örülök, hogy nem kellett Kendusnak bölcsibe mennie, hanem itthon volt velem. Így is gyakran érzem azt, hogy ovi után fáradt és este már alig tudunk együtt lenni, mert közben Vinci fürdik, szopizik, aztán vacsi, Kendus is fürdik és megy aludni.

Ebédet a Teletáltól rendelünk, nem olyan finom, mintha én csináltam volna, de olcsóbb és időt takarítok meg. Vincinek természetesen főzök, hétvégén is kiélhetem magam a konyhába. Amikor Vinci ébren van, akkor tornázunk vagy hintázunk vagy levegőn vagyunk.
Kendével 16 körül érünk haza, addig csak Vincivel foglalkozok.
6 hónapos státuszvizsgálaton a védőnő javasolta a Nyúlcipő Alapítványt. Felkerestük őket, első alkalommal csak Vincit tornáztatták,aztán elkezdtünk közös tornára járni heti egyszer, ahol több gyerek van, nagyjából hasonló fejlődésű és korú.
XVIII. kerületben van az alapítvány, nem messze tőlünk, megfizethető áron, kedves, szakértő emberek dolgoznak a gyerekekkel.
Csütörtökön Kendussal is elmegyünk tornázni. Már várom!

2014. február 10., hétfő

Kendeszáj

Anya, láttam Luca Apukáját(szomszéd), de nem a Luca Anyukájával volt:)

2014. február 8., szombat

Cukik, Édesek, Imádnivalóak, Szeretetgombócók, Huncutok, Mosolygósak, Életrevalóak

Hancúr Lilivel
Csíííízzzz
Fiúk együtt
Látni, hogy szereti a pocakját
Ilyen hosszú baba
Az a bizonyos mosoly, amivel levesz a lábamról




Kendeszáj

Összegabalyodott a fogam.
Ami annyit jelent, hogy az este evett kolbász benne maradt a fogában, foga között.

Apa, te egy süni vagy.
Ami annyit jelent, hogy Apa nem borotválkozott.

Anya, te miért gereblyézed a szempillád?
Ami annyit jelent, hogy spirálozom a szempillám.

Mennem kell a "bukóba"átíratni a Fordot, nem érek rá.:)
Pedig nincs sokat az Apjával:)
A nappaliban az asztal az "irodája", ahol papírozik.
Mit csinálsz KEnde?
Papírozok Anya!

Vincét Virge Vincének nevezi, nem tudom, honnan jött neki.

Nekem Vinci és Noel a tesócskám:)

2014. február 6., csütörtök

Téli vakáció II.

Parádsasváron a kastélyon kívül nincs sok látnivaló.
Pár éve bezárták az üveggyárat, ami egy helyi szerint jól ment, 700 embernek adott munkát. A gyár azóta siralmasan néz ki az erdő mellett.
Két ügyes kezű szakember vállalkozott és csináltak egy családi üvegcsiszoló manufaktúrát. A hét bármely napján lehet látogatni a kis boltot, üzemet, 8-20-ig.
Szánk tátva maradt, hogy miket készítenek üvegből, Kendus egy üvegbocit(színes) kapott, ő választotta, aztán később nehezen értette meg, hogy nem tud vele úgy játszani, mint a plüssökkel. Engem két üvegangyalkával lepett meg Zoli.
Minden vacsoránál parádi vízet ittunk, régen nem éreztem, hogy víz és víz között van különbség, mára már kifinomult az ízlésem:)A parádi víz nekem kifejezetten ízlett.(A palackon a kastély épülete van)
Megnéztük a "ivó"épületét, amit Ybl Miklós tervezett, mára katasztrofális állapotban van.
Vizet szerettünk volna venni, de csak nagy tételben adnak el.

A hó mennyisége elég volt az első nap a szánkózásra,
hógolyózásra.
Szállás biztosított nekünk szánkót. Amilyen kedvesek voltak az éttermi dolgozók, olyan flegmák voltak a recepciósok. Ketten ültek a pult mögött, savanyú fejjel. Egyszer nem kérdezték meg, hogy segítsenek-e babakocsit cipelni, második emeleten laktunk, nem működött a lift, álltak és lestek ránk, hogy majdmeg szakadunk, de nem kérdezték meg, hogy legalább egy emeletet segítsenek-e.

Kendus a játszószobában pajtikra lelt, egy 6 éves kislányt, Fruzsit kiszemelte magának
. Partnerként tekintett rá a lány, játszott vele, vacsoránál már keresték egymást. Legtöbbet egy mágneses társasjátékkal játszottak, gyerekeket kellett felöltöztetni.
 Pár szobával arrébb volt egy nagyobb baráti társaság 3 fiúval, ők is játszottak KEndussal. Elhívták mesét nézni hozzájuk, mondtam az Anyukának, hogy még sehol nem hagytuk ott-az ovit és Mamát kivéve-Kendust, ha bármi van,akkor jöjjenek!Kb. 3 perc múlva már kopogtak, hogy Kendusnak Anyahiánya van. Ez mostanában , kb. 1 éve tart, már Mamánál sem marad ott, csak ha én is ott vagyok.

Vinci megkóstolta a kifli belsejét, ízlett neki. Még nincs foga(de így is képes a  "harapásra", ha nem megfelelő ütemben jön neki a tej), de kapott már darabos ételt is: kifli, banán, főtt répa, gesztenyepüré.

Hazafelé még elmentünk Dédihez és Laciékhoz. Dédinek köszönhetően hétfőn marhapörköltet ettünk, lekváros sütivel.

2014. február 5., szerda

Téli vakáció I.rész

Zoli imádja az antik bútorokat, én is megcsodálok egy -egy darabot a törzshelyünkön, az Ecseri piacon.
Itthon is van néhány darab, az "előző életéből", pl: az egy lábon álló antik konyhaasztal és a hozzá tartozó székek(amire Kendus nem állhat fel, amikor segít nekem a konyhába, mert jajjj, de ha nem látja...:)
A bútorokon kívül szereti/szeretjük a kastélyokat/várakat/várromokat is. (Kendus aktuális kedvence a Scolar kiadónál megjelent Várak könyv)
Szülinapjainkat mindig egy kirándulással ünnepeljük meg, élményt adunk egymásnak.

31. szülinapomat Parádsasváron töltöttük, igen, a gyönyörű kastélyban
.(lelakudtuk.hu oldalán kedvezményesen lehet szálláshoz jutni, mi két kupont vettünk és összevontuk a vakációt)
Most is az elindulás körülményes volt. Zoli ígérte, hogy 12 körül útra kelünk, ami azért jó, mert Kendus aludhat a kocsiban, Vinci 14.30-as étkezésére már ott vagyunk és miénk a teljes délután, azt már el is felejtettem, hogy a szállást félpanzióval+uzsonnával foglaltuk le(tudunk élni:)és szeretjük a hasunkat:)
15 körül hagytuk el a Budapest táblát, akkor mindkettőnkön már érezhetőek/láthatóak voltak a fáradság jelei.
A cél előtt 10 perccel aludtak el a fiúk. Kint őriztem őket a kocsiban, amíg Zoli a második emeletre felcipelte a fél lakásnyi holminkat(kell cipő a túrázáshoz, kell papucs a wellnesshez és kell egy kis méretű porszívó az orrszíváshoz(hátha szükség lesz rá)

Tea, bor és süti volt az uzsi. Zoli nem bírja az alkoholt, ott minden délután egy pohárnyi bort megivott, amitől egész este félrebeszélt, jókat nevettem rajta.
Pincérek és a séf vendégszeretőek, gyerekbarátok voltak. Az egyik pincér mellékállásban ovikba jár bűvészkedni, Kende már első nap után kereste a társaságát.
A séf segítőkészen elmondta, hogy az ételek modern megfogalmazása tulajdonképpen mit is takar. A pincérekkel beszélgettünk, jófejek voltak, reggel már az asztalon volt Vinci teájához a víz, a zöldségeket pürésítették, a babaételt melegítették.
Egyik vacsora alkalmával többet ettem, mint amennyit a gyomrom elbírt, annyira finomak voltak az ételek, pont a mi szájízünk szerint fűszerezve. Halpártiak vagyunk, hal volt mindennap: sütve, főzve, halfasírtként, pisztránghabként. A desszertek is ellenállhatatlanok voltak.

A sok pihenésnek köszönhetően nőtt a tejem mennyisége és minősége is, Vinci aludt,mint a bunda. Átlagban 1,5 órát volt ébren. 6 hónap után először aludtam több,mint 5 órát. Zoli is beszállt az éjszakázásba és a nappalokból is kivette a részét.
Amíg Kendussal pancsoltak, addig mi Vincivel tornáztunk és pihentünk, aludtunk, jobbra dőltünk, balra dőltünk, lustiztunk. Kinőtt fürdőruhám helyett nem volt időnk újat venni(nem is bánom), Vincivel a sószobában relaxáltunk.
Kaptunk babaágyat, kádat és gyerekágyat is. A babaágy rácsos ágy volt, amit nem használtunk, mert a forgásoknál kisebbik hercegem beütötte a buksiját. Maradt a babakocsi(amit már végigér) és mellettem szunyált.
Kendus leesett az ifjúsági ágyról, felsírt, nehezen aludt vissza, ezért ő is mellettem(kicsi a rakás).

A kastély másik nagy előnye, hogy gondoltak a nagyobb gyerekekre, játszószoba állt a rendelkezésükre.
Tele igényes társasjátékokkal(Piatnik, Ravensburger), kis konyhával, autóparkkal, gyerek újságokkal, könyvekkel. A játszószoba a torony alatt van, a toronyból csodás a kilátás a hegyekre.


2014. február 4., kedd

Kendus félévi értékelése az ovitól

Boldog vagyok, mert Kendus január hónapban végig járt oviba. Nem volt beteg, örömmel és jókedvvel ment és elmondás alapján jól érezte magát napközben is. A kettő szorosan összefügg, kiegyensúlyozott és nem beteg.

Szülői értekezletre nem tudtunk elmenni, de voltam fogadóórán és kértem egy példányt KEndus szöveges értékeléséről.(Nálunk a suliban alapvető volt, hogy egy a sulié, egy a családé), itt kérni kellett, de kaptam:)
Van, amiben nem értek egyet, de tisztában vagyok vele, hogy itthon teljesen máshogy viselkedik a kis sajtkukac.

Közösségbe való beilleszkedése: Nehezen szokta meg a közösséget, sokáig sírt. Mára már magabiztossá vált és örömmel jár óvodába.

Önkiszolgálása:  A tisztálkodási folyamatokban és az étkezésben önálló, az öltözésben sok segítséget igényel.  Étvágya jó, az evőeszközöket még marokra fogja. A tiszta étkezésre még nem képes. Minden tevékenységben állandó ellenőrzést és biztatást vár.

Testi fejlettsége, mozgása: Mozgása lassú, bizonytalan , összerendezetlen. Túlzottan óvatos és bátortalan, ennek ellenére szeret tornázni. Erőnléte megfelelő.

Szociális fejlettsége: A gyerekeket sokáig csak figyelte, most kezdett el velük barátkozni. Társaival és a felnőttekkel is udvarias. Leginkább egyedül játszik, de már próbál bekapcsolódni a többiek játékába. Társai irányítását általában elfogadja, de ha valamit nagyon akar, abból nem enged. Konfliktushelyzetben sírva fakad. A szokás-szabályrendszer jól működik nála, szófogadó.

Játéka: Kedvenc tevékenysége az autózás, építés, szerepjátékok közül a családi játék. Kitartóan és türelmesen játszik. A játékszereket csak figyelmeztetésre rakja el a helyére.

Értelmi képességei: A hozzá intézett instrukciókat megérti. A versek, dalok, mesék szövegét még nem pontosan jegyzi meg. A kötetlen foglalkozásokon önként vesz részt, a figyelme még nagyon rövid ideig tart. Nyitott, érdeklődő. Az alapszínek közül a pirosat ismeri fel.

Finom mozgás fejlettsége: A rajzolást ritkán választja tevékenységének, de  a közös színezésben , festésben, mintázásban mindig részt vesz. A ceruzát, zsírkrétát még marokra fogja és nagyon halvány nyomatot hagy vele a papíron. Lassan, megfontoltan dolgozik.

Verbális képességei: Beszéde visszafogott, udvarias. Mondanivalóját lassan, de határozottan és érthetően adja elő. Keveset beszél.