Összes oldalmegjelenítés

2021. január 24., vasárnap

Központi írásbeli

Kende találta ki, hogy ő gimnazista szeretne lenni és ezért mindent megtesz.Szorgalmas, törekvő kisfiú volt eddig is, de most extra lendülettel állt neki ősszel a tanulásnak.Pénteken azzal jött haza, hogy nyomtassak még feladatlapot, kértem, hogy lazuljon és ne izguljon rá, semmi jelentősége nincs, olyan, mint egy dolgozat. Nem gimnáziumban, hanem a mellette lévő általános iskolában írta, egy osztályban csak 10-en ültek. 10-kor kezdődött, mi 9.20-kor már ott voltunk és a környéken alig találtam parkolóhelyet, meglepett, hogy milyen tömeg gyűlt össze.A kapun belülre nem mehettünk, senkit nem ismertünk ott, egy tanárnő kijött a gyerekekért, bevitte őket és azt mondtam, hogy tollal írjon és a teljes nevét(két keresztneve van)írja. Arra ez az idő kevés, hogy hazajöjjek, sétáltam ott a környéken, vásároltam, telefonoztam és a nagy nyugalomban kilakkoztam a körmeim:) Amikor bement elsírtam magam, hogy lehet, hogy ilyen nagy fiam van?!Most született és itt tartunk. Hová lettek az évek?! Magyar mindig jobban ment neki, elmondása alapján szombaton is. Matekból volt egy petákos, szöveges feladat, amit nem értett. Többször javított és utólag hibákat is talált(remélem nem a helyest javította át) Februárban eredmény.

3 megjegyzés:

  1. Nahát, nem rémlik, hogy korábban írtad a felvételit. Két éve én úgy izgultam... még emlékszem az érzésre. És mi is azt hajtogattuk Ákosnak, hogy ne izguljon rá, semmi gond nincs belőle, ha nem úgy sikerül.
    Idén is megnéztem a feladatsorokat csak úgy kíváncsiságból. Remélem, Kende pozitív élményként élte meg.

    VálaszTörlés
  2. Én is remélem, hogy jó élményei maradtak a felvételiről :) , nagyon kis ügyes, hogy magától is ennyire készült rá!!!

    VálaszTörlés
  3. Nehéz ilyenkor jó tanácsot adni, meg hogy ne izguljon :-)
    Én azzal engedtem őket el tavaly, hogy ne kapkodjanak. Nem baj, ha nem tudják, ha hibáznak, de ne rontsanak el olyan feladatot, ami miatt utólag mérgesek lesznek.
    Én még nem néztem meg a feladatokat. A hétvégén egyik fiú sem akarta feleleveníteni a tavalyi élményeit :-)

    VálaszTörlés