Összes oldalmegjelenítés

2019. február 14., csütörtök

Író-olvasó találkozó

Kendéék rendszeresen járnak a kerületi Szabó Ervin könyvtárba az osztállyal. Elmondása alapján jó együtt lenni, könyvek között válogatni(az ofő behatárolja, hogy mely polcokról választhatnak)és utána mindig játszótér következik. Mondom, jó helyen van!
Rendszeresen járunk mi is könyvtárba, szinte az utcánk végében van. Ez egy közös program a fiúkkal. Alig tanultak meg járni, de már olvasójegyük volt:)Kerekítő foglalkozásra, terápiás kutyás foglalkozásokra is vittem őket a könyvtárba.
Kende legutóbb hazajött egy szórólappal, amin az állt, hogy jön Berg Judit egy író-olvasó találkozóra és Rumini csapatjáték is lesz.
Az osztálytársak összebeszéltek, mert többen is jöttek. Meglepődtem(és persze dagadt a mellem a büszkeségtől), hogy egyedül Kende volt az a fiúk közül, aki ismeri a Rumini sorozatot, a Maszat sorozatot, a Cipelő cicákat, a Két kis dinót, a Tökmagokat(ezek jutottak most eszembe).
Kendén még az iskolai köpeny van.
Ott kiderült, hogy ez a program egy hosszú Ruminiről szóló kerületi iskoláknak meghirdetett verseny záróeseménye. Kendéék iskolájában ebben nem vett részt, többen rövid jeleneteket adtak elő a könyvekből, az előzőleg elkészített rajzokból és tárgyakból, ami mind-mind kapcsolódik Ruminihez kiállították.
Természetesen vittünk magunkkal dedikálni való könyvet.
Berg Judit, Kende és Magor
Olyan jó érzéssel töltött el, hogy még mielőtt elkezdődött volna az egész, de már az írónő ott volt és interjút adott, akkor már Kende mutogatta a többieknek, hogy nézzétek ott van Berg Judit!(Rajongással, mint, ahogyan a fiúk a focistákról szoktak nyilatkozni.)
Kérdéseket csak gyerekek tehettek fel a közönség soraiból az írónőnek. Aranyosak voltak, kérdezték a koráról, az írásról, arról, hogy mennyit lehet vele keresni:), a könyvekről és magáról Ruminiről is, az életéről, az ihletről. Nem fogytak a kérdések, kb. 2 órás volt a program, miután mondta az írónő, hogy most már csak 3 kérdés legyen.
Nekem is egy élmény volt!

7 megjegyzés:

  1. Berg Judit szuper, főleg a Rumini. Zalannal most is olvassuk a Tokmagokat és a kis dinokat.

    VálaszTörlés
  2. Ezeket én is ismerem, megvan mindegyik nálunk. :-) A dinósokat Ábel kapta tavaly a születésnapjára, nekem is nagyon tetszettek.
    Na, és mennyit lehet keresni gyerekkönyvek írásával? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bruhaha, ez már nekem is eszembe jutott. Csúnya felnőttek vagyunk! :):):)

      Törlés
  3. A keresetre való konkrét válasz elmaradt, de azt elmondta, hogy egy könyv előkészítésében, kiadásában(ők kaszálnak leginkább)lévők nagyjából mennyit kapnak.

    VálaszTörlés
  4. Mi is szerettük a Maszat sorozatot, Két kis dinót, a Rumini még Mátétól öröklődött, mostanában szeretnénk nekiállni :) , csak annyi jó könyv van most itt nálunk, hogy igazából elképzelhető, hogy nyár lesz amire odaérünk :) ...
    És pont az jutott eszembe nekem is, hogy Kerekítő tornára milyen jó volt járni még a könyvtár mellé, a művházba :) és neki is (meg Máténak is :) ) iszonyat régóta van olvasójegye a könyvtárba, szerintem még járni se járt talán :) ...

    VálaszTörlés
  5. Nekünk pedig a Hisztimesék a kedvencünk tőle, amit éppen tőletek kaptunk! :-)

    VálaszTörlés