Összes oldalmegjelenítés

2023. július 4., kedd

Táborok

Júniusban két egymás követő héten táborban voltak a fiúk, tanévzárók után. Vácon élő barátnőm mesélte, hogy feléjük 50-80 ezer között mennek a heti, napközis jellegű, tematikus táborok. Brutális szerintem, ráadásul, ha több gyerekről van szó...Nálunk 18-37 között mozogtak és az utóbbinál három részletfizetési lehetőség is adott volt, így kevésbé mgterhelő. 18.000 a templomi közösség tábora. Vince az első héten Edina vezetésével(egykor az egyetemen csoporttársam volt)hittanos táborban volt, változatos programokkal várták a kicsiket-nagyokat. Kerámiát készítettek a Tündérkertben, pizzát rendeltek, jártak Gödöllőn, az Orczy parkba, mozizni(Pókembert nézték), túráztak. Második héten iskolai szervezésű kalandtáborban volt, itt már nagyon elfáadt, reggelente később és nehezebben lehetett felébreszteni, mellé mindig jött hiszti is. Kalandozták" Föld felett"(János hegy)," Földön "(Tropicarium)és "Föld alatt"(Pálvölgyi- cseppkőbarlang), a Természettudományi Múzeumban is jártak és Vincének a legnagyobb szenzáció az volt, hogy mindennap étteremben(kifőzdében ebédeltek), ezért Vince annyira hálás volt, hogy A. néni mindennap étterembe vitte őt, hogy utolsó nap a zsebpénzéből Kindercsokit vett neki. Kende az első héten edzőtáborban volt, ami azt jelentette, hogy szinte egésznap ping-pongoztak, erőnléti edzést tartottak. A héten egyszer úszni is mentek. Elmondása alapján élete legjobb hete volt és menne augusztusban is, azzal a feltétellel mondtunk rá igent, ha a felét a zsebpénzéből fizeti ki(amit persze tőlünk kap:)Második héten az iskolai sporttáborba ment, ahol mindennap más sportágat/ágakat próbáltak ki. Volt, hogy a Margitszigeten frizbiztek, az Óhegy pakban gördeszkáztak, úsztak, teniszeztek, fociztak stb. Az egyik délelőtt pedig meglepetésként a Heim Pálba mentek, ahol a sportsérülésekről, balesetekről hallgattak meg egy előadást, sőt a kötözést is gyakorolták. Aktívan pihentek 2 héten át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése