Összes oldalmegjelenítés

2022. augusztus 1., hétfő

Buli, buli szombat délután

Eddig soha nem volt akadálya annak, hogy nyáron bulit hozzunk össze az ünnepeltnek, minden meghívott el tudott jönni. Idén többen lemondták(egyéb családi programok miatt), csak lányok jöttek a fiamhoz. Itt volt Lili, Mesi, Anna, Luca és Jázmin(szomszédok)később csatlakoztak. Medencés partyban gondolkodtunk,hely nincs az udvaron, idén fel sem állítottuk a medencét, mert Zoli tele van munkával. Június 15. után szoktunk medencét állítani, a nyár folyamán egyszer engedjük le, idén ez kimaradt(még takarékoskodtunk is), gondoltam, akkor menjünk majd le a Tündérkertbe, ott a vizes játszótéren lehet fröcskölni, vizezni. Az időjárás már előre lehűlést írt és így is lett, egész délelőtt szakadt. Délutánra, a kezdésre már csak a borús ég maradt, tortázás, köszöntés, játék után lementünk a Molnár szigetre, kb. 20ig ott is maardtunk, hazajöttünk, rakott krumpliból vacsorázott, aki akart és a két tortából is lehetett ennei(palacsinta torta és kekszes csokitorta), ment a táncika. Vince hangfal mániás, most is azt kért Öcsitől, kapott egy nagyot, ami színes, mikrofonos és nagyon hangosan szól. 21.-00-kor mondtam, hogy vége a hangos zenének, mert M. néni a szomszéd pihenni szeretne. Először hívtuk el az egyik osztálytársát, Mesit,aki az előző nap eltörte az ujját, gipszben volt(nem jelentett akadályt, hogy a legmagasabb mászókára felmenjen), nagyon cukik voltak együtt. Még ma is a jobbnál-jobb, kreativ ajándékokat próbáljuk ki.

7 megjegyzés:

  1. Utólag is nagyon boldog szülinapot kívánunk Vincének, sok szeretettel :) !

    VálaszTörlés
  2. Az lemaradt, hogy a Molnár sziget mindig tök jó, szuper választás :) ...

    VálaszTörlés
  3. Szia! Melike! Nagyon szép családod van drága unokatesóm

    VálaszTörlés
  4. Hogy tudom veled fel venni a kapcsolatot?

    VálaszTörlés
  5. Email címem: gurulj83@gmail.com

    VálaszTörlés