Összes oldalmegjelenítés

2016. március 18., péntek

Kutyaterápián II.

Boldog vagyok, hogy megtaláltuk Vincinek a helyes utat. Jó helyen van-talán az ELTE korai fejlesztése nincs annyira benne a köztudatba-,mint amennyire sikeres, hasznos.
A logopédián túl járunk ide havi rendszerességgel kutyaterápiára, de van korai fejlesztésű gyerekeknek játszóház is.
Érződik, hogy az ottani szakemberek óriási hivatástudattal, lelkesedéssel teszik a dolgukat. A gyerek a főszereplő.

A kutyaterápián 3-4 egykorú lurkó vesz részt. Eddig mindig más fajtájú, termetű kutyus vett részt az órán. A bemutatkozás, simogatás, ismerkedés után énekkel összekötött mozgás következik. Pl: "sétálunk, sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk, csücs."
Megmutatja a kutyus hogyan kúszik, mi is ugyanazt csináljuk, mint a kutya. Pl. kúszunk, leülünk, felállunk.
A két gyógypedagógus épít egy akadálypályát. A pályán a gyerekeknek végig kell menniük, majd a végén a bilibo mellett vár minket  simizésre a kutya.
Az akadálypálya mellett babzsákokat kell gyűjteni, "rücskös" labdán járni, különböző anyagú szegélyeken lépkedni(műfű, műanyag, puha, vízzel teli párnán)egyensúlyozni kell.
A gyerekek eldobják a labdát a kutyának, aki visszahozza. A foglalkozás végén, aki hallja a nevét, "beszállhat a vonatba", vagyis megfoghatja a pórázt és mehet a kutyussal egy kört.

Vini szokott "csalni" az akadálypályán. Tegnap előadta, hogy neki a párna megszúrta a lábát, aztán megfordította a sima felületére. Bátran közelít a kutyák felé. Kérésre megmutatja a saját és az állat testrészeit is. Mindig a kutyus mellett szeretne lenni és csak ő. Másokat nehezen tűr meg maga mellett, ennek ellenére azt mondom, hogy szabálykövető az (ottani) magatartása, együttműködő.
Az óra végén odaadjuk a jutalom falatokat.  Megjegyezték, hogy milyen rendesek vagyunk(más nem visz)Szerintem a kutyus és a gazdája tesz nekünk szívességet, részünkről ez egy apróság. Köszönet.




2 megjegyzés:

  1. Jó helyre vitted Vinit.
    Én is most várom épp a lányom egyik kutyusát, nagyon szeretek vele, illetve a másik kutyussal is lenni /de Ő most megy a lányommal versenyre/, sokat kirándulni, egyszerűen élmény a társaságukban lenni.)
    Amennyiben küldesz elérhetőséget, és szeretnéd, nagyon szívesen küldök Vininek fotókat a kutyusokról.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Andrea!
    Köszönöm szépen, ide várom/várjuk a képeket: elem29@freemail.hu

    VálaszTörlés