Összes oldalmegjelenítés

2016. március 26., szombat

Egy fogadóóra margójára

Novemberben jeleztem az óvónőknek, hogy szeretnék kérni egy fogadóórát(ha már szöveges értékelést nem kapok)a legaggasztóbb a bepisilés volt. Leráztak, hogy majd decemberben szóljak, nekik rengeteg teendőjük van, nem voltam rest, szóltam, ááá, itt a karácsony volt a válasz, majd szóljak januárban. Januárban kifogásnak a sok iskolába menő gyereket hozták fel(nekik emiatt baromi sok melójuk van), legyen február. Februárban sokat itthon volt Kendus, amikor bement, szóltam. Kaptam egy március közepi időpontot, hurrá!Sínen vagyunk. 12.30-ra, 12-kor csöng a telefonom, hogy ne induljak el, mert nem érnek rá(!), helyettesíteniük kell.Másnap egy következő heti időpontban állapodtunk meg, 13.00-kor lett volna a randink.

Pontos vagyok, inkább előbb odamegyek egy megbeszélésre, de szeretek időben érkezni. Útközben az autóm elkezdett csipogni és egy piros jel arra figyelmeztetett  a műszerfalon, hogy valami gáz van. Hívom Zolit, rögtön menjek haza, mert leáll a motor. ÁÁÁ, válaszoltam az oviig csak kibírja, nekem időpontom van!(ami szent és sérthetetlen)Olyan hangerővel sípolt a járgány, hogy hazafelé vettem az irányt, megmentőm már a kapuban várt, pár perc alatt orvosolta a problémát és 12.50-re így is odaértem.

Az óvónők az előtérben. Mosolyogva belibbentem, hogy akkor itt vagyok. A fiatal óvónéni flegmán rám nézett és lekezelő stílusával közölte, hogy menjek a fejlesztőszoba elé és ott várjak rájuk. (Na, de hol a fejlesztőszoba?!, van szám, megkérdeztem, ott már egy megbeszélés zajlott)álltam a megadott helyszínen. Ők megjelentek 13.25-kor! Az idősebbik sűrűn elnézést kért, a fiatalnak a szeme sem rebbent(hogy ismét megszívatott)Zoli 14-kor telefonált rám, hogy menjek haza, neki fontos elintéznivalója van,időpontra várják őt.
Kerestünk egy szabad szobát és leültünk.

Az idősebbik elővett egy A/4-es papírt és elkezdte felolvasni azt, amit ráfirkált(gondolom, amíg megvárakoztattak, összedobtak néhány kósza gondolatot a gyerekemről). Én meg ott ültem vele szemben, meglepődve, hogy ő, az óvónő, akkor felolvassa a gondoltait.(Ilyet az egyetemi vizsgákon sem csináltam), se egy szemkontaktus, se egy szünet, se egy reagálás. Óvónéni felolvas.

Türelmesen végighallgattam majd jöttek a kérdéseim(fejből, nem felolvasva)
Ha én mondtam "A"-t, ők mondtak "B"-t, nem jutottunk kompromisszumra, többször a szavamba vágtak(ennyire sem tiszteltek meg)
Olyan kifejezéseket használtam, mint finom motorika, testséma, csoportdinamika/hierarchia, mozgáskoordináció, szociális érettség, vizuális látásmód és stb. Majd megkérdezte az óvónő, hogy az XY. könyvből készültem?!
Nem, nem készültem semmilyen könyvből,(azt hittem viccel, mikor ezt feltette nekem) csak gondoltam, hogy három, intelligens felnőtt módjára fogunk beszélgetni, partnerként tekintünk egymásra. Tévedtem.
Rövid időn belül leesett, hogy amit mondtam jegyzőkönyvezték, az egyikőjük vállalta az írnok szerepét(természetesen ez nekem fordított esetben nem jutott eszembe, hogy bármilyen módon is rögzítsem az elhangzottakat)

Néhány kérdés tőlem:
-miért van az, hogy az óvodába azzal töltik a gyerekek az idejüket, hogy Sparos matricákat csereberélnek, az óvónő irányítása mellett(kérésére)
-miért van az, hogy otthonról lehet játékot bevinni
-miért van az, hogy nem köszönnek reggel/délután el a gyerektől, mert telefonál/sms, jegyzetel az óvónő
-miért van az, hogy a gyerek nem tudott egy farsangi/húsvéti/ősszel kapcsolatos stb. dalt, mondókát. Persze az tudja, hogy a "fiamból szexi férfit csináltál"-állítólag az egyik férfi parfüm reklámjában szerepel-felvilágosított az óvónő. Reakció: én nem ismerem ezt a reklámot?
-miért van az, hogy a gyerek annyira fél az óvónőtől, hogy inkább bepisil, mint, hogy kikérezkedjen vagy az udvaron szóljon, ha szükségét érzi. Ahogy Kende mondaná"nem kedves velem"
-miért van az, hogy a gyerekem az udvaron azon töri a fejét, hogy tudna onnan megszökni
-miért van az, hogy csúfolják a gyereket a nagyok bepisilés miatt és ők nem tesznek semmit
-miért van az, hogy a karácsonyi műsorban szeretett volna szerepelni(ő is szólt és én is), erre nem engedték. Azt mondták, szokjon csak be a közösségbe. Gondolom, ha szerepelni akar már jót jelent(ene)
-miért van az, hogy soha, de soha nem látom az óvónőt a gyerekek társaságában, állandóan trécsel.
-miért van az, hogy a két óvónő nem dolgozik össze. Az egyik kitalálta, hogy legyen maciszépségverseny. Vittünk is be macikat. A fiatal óvónő azt mondta, hogy nincs is szó semmilyen szépségversenyről, az egész Kende képzeletének szüleménye....erre a gyerek sírva fakadt. Még hozzátette: "ugye csak kitaláltad?"
-miért van az, hogy számon kér az óvónő, miért nem megyünk alapítványi bálba. Igaz, senki nem megy, sőt senki nem vesz támogatói jegyet sem. Ráadásul ovis táborba se jelentkezett senki.
-miért van az, hogy nincs egy körtánc/drámajáték/beszélgetőkör(vagy túl nagyok az igényeink)csak szabad játék(persze kell az is)
-miért van az, hogy a farsangra bevitt fánkokat(többfélét)nem adták oda a gyerekeknek
-miért van az, hogy  Kende gondosan készített dinójelmezét úgy dobta le az óvónéni, hogy leesett a feje
-miért van az, hogy 3 hét hiányzás után, nem kérdeznek semmit
-mi volt a válasz a bepisilésre: várjunk még!Mire?????kérdezem

Zoli szerint engedjem el az egészet. Nem érdemes rágódni rajta, azzal nem lesz jobb. A sok időponttal is csak le akartak rázni.
Erősen hajlunk afelé, hogy Kendus visszamegy a szeretett óvónénijéhez, aki azóta magáncsoportban van, majd csak kigazdálkodjuk. Iskola előtt kell, hogy ne csak gyerekmegőrzés történjen a nap nagy részében.





3 megjegyzés:

  1. A kérdéslistád alapján én is ezt javasolnám... :-(

    VálaszTörlés
  2. És nem ütötted meg?
    Fúúúú...az iylet úgy meg tudnám borítani....

    VálaszTörlés
  3. Bicskanyitogató az óvónéni(28 éves, 4 éve van a pályán)stílusa. Elvárja, hogy szülőként magázzuk, a képe mindig olyan, mintha citromot nyalogatna.

    VálaszTörlés