Összes oldalmegjelenítés

2016. március 15., kedd

Kimenőt kaptunk

A környezetünkben azt látom, hogy ahol nagymama/nagypapa aktívan jelen van a család életében, ott nem jelent gondot pl. a szülők kikapcsolódása vagy a gyerekek különböző programjainak megvalósítása(a sort tudnám még folytatni).
Nekünk nincs segítségünk, de egyre inkább azt érezzük, hogy jó lenne már közös, felnőtt kimenőt szervezni(nem esti koncertezésre, színházra gondolok, hanem olyan programra, ami 3-4 óra alatt délután kivitelezhető)

Tavaly jutott eszembe, hogy Kendus volt ovis pedagógiai asszisztensét megkérdezem, lenne-e kedve néhány órára átjönni hozzánk és játszani, felügyelni a fiúkat. Akik hasonló cipőben járnak és kialakul az intézményben(oviba, bölcsibe)a kölcsönös szimpátia az óvónővel/dadussal/gondozónővel, akkor őt megkérik felvigyázónak, ahogy Vekerdy mondaná"pesztonkának".

Telt-múlt az idő és valahogy, nem jött össze a dolog. Vagy a fiúk vagy T. néni lett beteg. Először kértem, hogy T. néni(40 éves:) jöjjön és ismerkedjen meg Vinivel, legyen egy olyan "játszós"délután, amikor Zoli és én is itthon vagyunk. Nem egyből a mélyvíz.
Végül nehezen, de összejött az ismerkedős délután. Vinci megmutatta a játékait, játszott T. nénivel, sőt még a wc-re is elkísérte:), távozáskor integetett neki.

A hosszú hétvégét kihasználtuk arra, hogy kettesben is elmentünk itthonról néhány órára. Első alkalommal, nem ültünk be moziba, hanem a környéken maradtunk. Ha mégis baj/probléma/óriási hiszti van, akkor 5-10 perc alatt itthon vagyunk. A nyugis énem ki is mondta hangosan, hogy úgysem lesz semmi probléma(miért lenne), hiszen T. néni ezt csinálja mindennap 25-27 gyerekkel. Újat nem tudnak mutatni nekik a fiúk. Egyébként is a hisztit, nyavalygást megtartják nekem(anyának edzettek az idegei), idegen társaságában viselkednek! Összeírtam egy(kezelési) útmutatót a fiúkhoz. Ebben leírtam mikor,mit egyenek, mire figyeljen oda T. néni(pl. Kende ne felejtsen el inni, menjen wc-re), hol találják az udvaron a focilabdákat, libikókát, hol van váltás ruha, pelus, mivel szeretnek játszani, hol találja a benti homokot(stb). Nem kisregényt írtam, de több mindenre kitértem.
Mondtam, hogy egyszer felhívom majd, érdeklődök minden rendben van-e. Persze, rendben volt. Voltak udvaron, ettek-ittak, sokat játszottak. A vacsora T. nénire maradt, a fürdetést is szívesen vállalta volna, de addigra hazaértünk.

Már a múlt héten pontos tervünk volt, mivel fogjuk a kimenőnket eltölteni. Kis adagos ebéd után elmentünk a kedvenc éttermünkbe(Duna Garden), szerettem volna a teraszon enni és bámulni a kis-Dunát(a víz látványa mindig pozitívan hat rám), de Zoli szerint "megfagyunk", engedtem neki,nyugiba, lassan, minden falatot kiélvezve elfogyasztottuk a levesünket/salátánkat.
Sétáltunk kb. 1 órát a parton(új, vizes játszótér épül), majd felhoztuk a korit a lábunkra, a közönségkorcsolyázás végéig maradtunk.
Aktívan töltöttük az időt, mégis kipihenten jöttünk haza. Nehéz napokon szoktuk azt mondani, hogy mi vagyunk a "kiszolgáló személyzet" vagy "hozunk egy tölcsért"és azon keresztül beszélgetünk, kellenek az ilyen órák. Biztos lesz folytatása.

2 megjegyzés:

  1. Ez szuper!
    (Nálunk is volt bölcsis gondozónő a pesztonka, bár csak úgy azért, hogy elmenjünk itthonról, nagyon nehezen vesszük igénybe több okból is, viszont nyáron kétheteket ő van a fiúkkal, míg mi dolgozunk. Csináljátok ezt gyakrabban, és én is kedvet kapok tőletek! :-) )

    VálaszTörlés
  2. Tényleg szuper!
    Alkalmanként lelépünk kettesben, rendszert nem csinálunk belőle.

    VálaszTörlés