Összes oldalmegjelenítés

2013. március 4., hétfő

Mint a villám

Kendus a futóbiciklivel úgy közlekedik, mint a villám,  suhan az utakon, nehéz utolérni és felvenni vele a tempót. 5 hónapos kismamaként sprinteket futok utána/vele, jól karbantart.(ennek köszönhetően még nem híztam)
Már ha hallja az autó hangját, akkor az út szélére megy, leginkább az út közepe az ő biciklisávja.
Felpattan a bicajra és kergeti a macskákat, kiabál nekik, hogy várják meg, de valahogy mindig ő a lassabb:)

1 éves koráig a kortársaihoz mérten(vagy ahogyan a nagykönyvben elő van írva)a mozgásfejlődése lemaradt.
Aztán mióta menni tud, azóta bepótolt minden hiányosságot. Most a mozgása megítélésem szerint ügyesebb, mint a korcsoportja. Még nem volt 18 hónapos, amikor elkezdte használni a barátok futóbiciklijét.
Hétvégén felpattant a pedálos kisgyerek bringára és tekerte. Nehezen ért le a lába, de megoldotta.
Délután bemutatta legújabb tornamutatványát is. Az egyik lábával nyújt, a másikat behajlítja és megfogja a bokáját. Néptáncon tanultakat itthon is gyakorolja.(Kolompos együttes most a menő)
Korcsolyázás még mindig sláger. Hétvégén elmaradt, mert betaknyosodott és jobbnak láttam, itthon marasztalni őt.

3 megjegyzés:

  1. Csenge pont a hétvégén próbálta ki a futóbicajt a Dechatlonban.:-) Még nem jött be neki, de ő olyan óvatos duhaj!:-))))
    Pocakodról nem is szoktál írni. Tudjátok már fiú lesz vagy lány? És hogy vagy? Gondolom sokkal strapásabb mint Kendussal volt!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pénteken megyünk 4D-s uh-ra, ott talán kiderül a pocaklakó neme. Jól vagyok, gyorsan fáradok és érzem a derekam.
      KEndus mellett nem lehet pihenni, ha alszik, akkor főzök vagy romokat takarítok.
      Biztos nem lesz egyszerű a nyarat végigcsinálni(a fejéstől tartok leginkább, mert sokat fejtem), de más is megcsinálta, nem igaz?!

      Törlés
    2. Talán azért lesz picivel könnyebb, mert nyáron kicsit szabadabb az ember, télen bezárkózva, nem olyan jó. Szerintem!
      Igen, a fejés sok, sok idő. Bár én nem csináltam.
      Ha tudjátok a pocilakó nemét, megírod?
      Szép napot nektek!:-)

      Törlés