Összes oldalmegjelenítés

2016. július 8., péntek

Elköltöztek a szomszédaink

Elköltöztek a kedves szomszédaink.
 Kende születése után lettünk jóba, előtte én dolgoztam, keveset voltam itthon, ők a nagyobbik lány születése után költöztek ide a nagymama házába.
Három gyermekük van, két lány és egy kisfiú. A gyerekek életkora: 6, 4, 2,5, ebből következik, hogy a mi két fiúnkkal nagyon jól kijöttek. A legidősebb lány Kendével kezdte az ovit, egy csoportba jártak. Reggel gyakran együtt mentünk, délután együtt jöttünk haza.
A középső lányt főleg Vinci kedveli, kiválasztotta magának. Legutolsó közös játszóterezésünkkor nem engedte el a kezét és leste E. minden mozdulatát.
Legkisebb gyerkőc és Vini között 4 hónap van. Nagyjából pocakosok is egyszerre voltunk, jól emlékszem, hogy a férje után én voltam az első, akinek elmondta babát vár. Az ő terhessége nem volt problémamentes, én mentem uh-ra a kórházba, utána beköszöntem neki.
Nem telt el nap a második terhességemnél, hogy ne kérdezzenek rá, hogy egyben vagyok- e még.
Megszületett Vinci, hazajövetel után megkérdezte az anyuka, hogy főzzön-e nekünk.
Vinci születése után akadtak új kihívások az életünkben: Zoli külföldön, Vinci hasfájósan ordított, közben Kendus hányt. Emlékszem, hogy gyógyszertárba mentek nekünk, de ha kellett, akkor néhány dolgot hoztak a boltból is. Segítettek, ahogy tudtak.
Minden elutazásunk előtt szóltunk nekik, kapukulcsot adtunk át. Figyeltek a házunkra, kiürítették a postaládát és a kukát is kivitték. Teljes bizalommal tettük ezt.
Kisfiú betegen született, nehéz év áll mögöttük. Ugyanúgy nem beszél, ahogy az én fiam sem, nagy csibészek mindketten.
Csütörtök-szombat megyünk a piacra, ami az utcánk végén van. Csütörtökön általában közös program volt. Vinci már állt a kapujuk előtt és kiabált be nekik.
A napirendjük is hasonló, mint a miénk. Tudtuk, ha kijövünk, akkor nagy valószínűséggel ők is kint lesznek.
Mindig azt mondtuk, hogy  az ő gyerekeik a mi gyerekeink visszhangjai. Az biztos, hogy valamelyik gyerek az öt közül hisztizik. Engem ez nem zavar, de a kettőnk között lévő(a szomszédék házrészben laktak) nyugdíja, egyedülálló férfi szomszéd szóvá tette többször.
Most elköltöztek. Nagy a csend, a fiúk többször emlegetik és nekünk is gyakran eszünkbe jutnak.
Ráckevére költöztek, építkeztek.
Helyettük gyermektelen 55 év körüli házaspár jött.


3 megjegyzés:

  1. El tudom képzelni, hogy mennyire hiányoznak...A két utolsó mondatod ütős volt, egyrészt Ráckeve (írtam is róla) tudom milyen gyönyörű, másrészt a gyermektelen 55 év körüli házaspár... Hát, nagy váltás, az biztos...

    VálaszTörlés
  2. Azért ne legyenek előitéleteid az új szomszédokkal kapcsolatban. Nekem is két fiam van, és a kisebbik gyerkőcömnél a szomszéd néni, szintén gyerektelen, nagyon sokat segített a fiam pár hónapos korától kezdve. Nem én
    kértem, Ő ajánlotta fel és fantasztikus pótnagyi lett belőle,nagyon szerették egymást a fiammal. Sajnos már nincs köztünk.
    De hátha szerencséd lesz Neked is.
    Üdv: Erika

    VálaszTörlés
  3. Nincs bennem előítélet az új szomszédok iránt.
    Lehet, hogy mi is olyan szerencsések leszünk, mi te.
    Köszönöm, hogy írtál!

    VálaszTörlés