Összes oldalmegjelenítés

2016. június 17., péntek

Korai fejlesztés-Játszóház

Kedden korai fejlesztés keretében játszóházban voltunk. A játszóházat a beszédfogyatékos ovi-ahová járunk logopédiára-udvarán tartották a fejlesztők, pszichológus, óvónők, logopédus, gyógypedagógus, az egész vezetője is ott volt, minden gyerekre jutott az anyukáján kívül egy szakember.
Elkísért minket Kendus is(utána robbant le), nem is volt más választása, mert Zoli Németországban volt.
Két épület(az egyikben iskola és kollégium van) között tartották a játszóházat-a másikban(a fejlesztés és az ovik vannak).

Az elején egy Ringatóhoz hasonló énekelgető rész volt. Kendus kiült a padra, vitte a fociskártyáit és azokkal kötötte le magát, egészen addig, amíg az egyik fejlesztő be nem hívta a körbe. Ő lett a kecske a játékban, az "én elmentem a vásárba fél pénzzel"kezdetű dalt játszottuk el, amikor rá került a sor a mek-mek helyett mondott ő be-be, me-me és hasonlókat.
A végén altatót dúdoltunk, a gyerekek a kézfejükre rajzoltak egy babát(Vinci kész tetoválást pingált magára).
Kendusnak felcsillant a szeme, amikor meglátta a homok-víz asztalt, onnan kellett halakat kihorgászni, kipróbálta a tekét, motorozást, szivacskockákból az építést és a rajzolást is. Nem unatkozott-pedig az elején többször hangoztatta, hogy milyen kevés a játék és milyen uncsi lesz ott neki-aztán jól feltalálta magát.
Vinci papírból készített fagyikat, kb. 4 darab után mondtam azt, hogy hagyjunk másoknak is. Ragasztást-vágást-illesztést imádja!Az sem utolsó, hogy fagyikat gyártott!

Sasszemű gyerekeim-más gyerek nem tüsténkedett a közelébe- észrevették a 'büfé asztalt', Kendus még a XIXO jeges teákra is rácsapott, mondta az egyik ott dolgozónak, hogy ő hoz olyat haza az Apukájának is, mert ő nagyon szereti!Gondoskodó nagyfiú!Más szituációban is jellemző ez rá!
Vincinek mindig az kell, ami a másiknál van, megpróbált egy nagybicóra felülni-amivel Kende körözött-végül feladta. A lényeg, hogy elvette a másiktól, ő meg elsőre átadta neki.

Szuper, hogy a fejlesztésen, kutyaterápián kívül a gyerekeknek speciális játszóházat is tartanak, havi rendszerességgel a lelkes, elhivatott szakemberek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése