Összes oldalmegjelenítés

2016. június 4., szombat

Juniális a régi/új oviban

Juniálison voltunk ma Kende régi ovijában, aminek szeptembertől ismét a tagja lesz és Vinci is oda fog járni.
Damiék elővételben megvették nekünk a családi jegyet, örültem, hogy Zoli itthon van és el tud velünk jönni. Két gyerek két felé szalad, Kendus már 'nagy'nem kell mindig a nyomában lenni, de szeretem ha a látómezőmben van. A szülők és a gyerekek nagy többségét ismerjük innen-onnan.
Az időjárással is szerencsénk volt, ahogy hazaértünk, betettük a lábunkat a házba jött a zuhi.

Már a bejáratnál összefutottunk Vini egyik leendő óvónénijével, mosolyogva fogadta őt, szerintem Vinci nem emlékszik rá(egyszer találkoztak), Kendus egykori csoportja(ami feloszlott)nagyon összetartó, az egykori csoportból két gyerkőc nem jött el. Nagyjából egyidős gyerekekből állt a kacsa csoport, a vegyes csoport nekem több okból nem tetszik(pl. a nagyok az empátián kívül nem tanulnak a kicsiktől, az óvónő nem tud egyszerre egy 3 évessel és egy 7 évessel is érdemben foglalkozni, szerintem)

Az egész juniális olyan volt, mint egy jól megszervezett gyereknap. Minden igényt kielégített.
Az udvar mindkét végében két-két ugrálóvár(ezekért külön nem kellett fizetni, benne volt a belépő árában)az egyik a kisebbekre fókuszált(maga a vár kisebb volt). A fiúk imádták!
Bukfenceztek, vetődtek, marháskodtak, ugráltak benne. Én abban elfáradtam, hogy néztem őket.
Kendusnak leginkább a horgászás jött be!Itt leragadt, nehezen lehetett elhívni a medence széléről. Reggel beszélgettünk a tavalyi rendezvényről és neki egyből a horgászat ugrott be, ez az ami megmaradt a buksijában. Természetesen ezért sem kellett fizetni. Az egyik medencét megtöltötték vízzel, kisebb nagyobb műanyag/fa halakat dobtak bele és azt kellett egy pecabottal kihorgászni. Nehéz volt, nekem alig ment, erősen koncentrálni kellett.
Minden kifogott hal visszakerült a medencébe, utána két dobozból lehetett ajándékot választani.
Kendus kb. 15 Auchan-s korongot választott(Angry Birds, Spongya Bob van rajtuk), apróság, neki óriási örömöt szerzett. Minden horgászat után egy ajándék járt.
Vininek Zoli segített, ő kinderfigurát választott. Sok 'kacattal'lettünk gazdagabbak, mondtam, hogy jövőre visszavisszük tombola felajánlásnak:)

Kipróbálták a célbadobást, készítettek forgót,
fociztak.
Kende leendő óvónénijének bemutatkozott, E. néninél 'okosító'játékokat lehetett kipróbálni. A fiúk leültek egy építőjátékhoz(sajnos a nevére nem emlékszem), a lényege az volt, hogy időre a kártyán szereplő kockavárat fel kellett építeni(színre, alakzatra is figyelni kellett)

Nagyon büszke voltam Vinire, mert nem pisilt be!Egyedül ment az ovis wc-re. Valamiért vonzó neki a kis budi, a logopédián sem hagyhatjuk ki, hogy ne menjünk el a gyerek wc-hez. Nagyobb táskával járok, kell a váltás ruhának hely.

Vinci lelkesen tapsolt a néptáncosoknak. A színpadon folyamatos műsor ment: karate, komolyzenei bemutató, akrobatika, birkózás,
mesejáték, tánc. Az arcfestés nem érdekelte őket(Vinci egyébként sem szereti, ha az arcához nyúlnak, Kende szerint 'dedós', pedig tavaly még tombolt nála a Pókember láz), a tetoválós részleget is elkerülték.
Állatsimogató részt is kialakítottak: a nyuszikon, csibéken kívül egy kígyót is hoztak!
Megkóstoltuk a büfé kínálatát is: sajtos-tejfölös lángost, kávét, sütit, üdítőt. Persze vittem magammal pogit, müzlit, almalét-az is elfogyott.


Nem hagytuk ki a tombolát sem. Egy kivételével mind nyerő volt, sőt a fődíjat is mi hoztuk el!
Nyertünk mesekönyvet, matricákat, sárkányt, kozmetikai szereket a fődíj pedig a Közlekedési Múzeumba egy családi belépő volt!Amikor kimondták a számunkat az öröm mellett hangosan megfogalmaztam, hogy "azt a múzeumot bezárták!"Végül kiderült, hogy a Műszaki Tanulmánytárra szól a belépő:)
Kende egyedül nem mert felmenni a színpadra a díjakért, olyan kis félénk.

Sokat szaladgáltunk, Zoli 10.30 után hazajött Vinivel ebédelni, aludni, Kendussall mi zárásig maradtunk!Hab a tortán, hogy 9-kor volt kapunyitás, ami nekünk sokkal ideálisabb, mint a 10 óra.


1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis ovi lehet ez, jó, hogy oda jártok majd szerintem ezek után :) , biztos mindkét fiúnak szuper lesz! Jót nevettem a horgászaton :) , úgy látszik ez Kendének is bejön :) ... Örülök, hogy Vinci meggyógyult!

    VálaszTörlés