Összes oldalmegjelenítés

2016. május 29., vasárnap

Szedd magad!-Eperföldön jártunk

Évek óta tervben van, hogy családilag kivonulunk a nem messze lévő Szigetszentmiklós határába és tele esszük/szedjük magunkat eperrel.
Kende akár naponta 0,5 kg epret is elmajszolna,Vinci itthon nem érdeklődik az eper iránt-talán kétszer kóstolta és rögtön kiköpte-, de ott az eperföldön kóstolt belőle(nem nagy mennyiséget, de, amit a szájába vett, azt le is nyelte)
Idén két ampolna eper virít a teraszon. Kertészetben vettem, akciósan is borsos volt az ára, de a rajta nőtt eper íze zamatos, édes, nem úgy,mint a bolti társaié(sajnos a piacon is vettem már vízízűt)
A gyerekek minden reggel megnézik, hogy van-e rajta friss termés(a ribizlibokraink már most tele vannak terméssel, málnán is akad és az epren is néhány szem)
Fontosnak tartom, hogy a gyerekek úgy nőjenek fel, hogy tudják mi az a zöldségpalánta, gyümölcsszedés.
Tavaly a legnagyobb sikere az eperlekvárnak volt, rögtön elfogyott(volt, amit elajándékoztunk), kudarc a narancsdzsem(többet nem próbálkozom vele), készítettem különlegességeket is: mentás-ribizlilekvár, csokis-meggy lekvár(idén alig van meggyünk)
Bosszantó, hogy a piacon, hipermarketben a legolcsóbb gyümölcs a banán(pedig milyen messziről jön), az eper kilós ára 1000 ft alá nem megy. Szedd magad keretében egy kiló eper 460 ft volt.

Kora délután mentünk ki, nem volt tömegnyomor(rendesen lehetett haladni a sorokon), de azt tapasztaltuk, hogy vagy leszedték már a javát vagy zöld még. Kb. 1 óra alatt négyen kicsivel több,mint 4 kg szedtünk, ami nagyon kevés, főleg úgy, hogy ketten két kézzel szedtük volna, ha lett volna, mit.
Vinci lazán levetkőzött meztelenre, zavarta őt a ruha. Egyszer-egyszer pisilt is, próbáltam rávenni, hogy legalább alulról vegyen fel valamit, de ellenkezett, Zoli azt mondta, hagyjam rá, nem kellett sokat győzködnie. Szerencsére körbe van kerítve a terület, mert ő gondolt egyet és továbbállt tőlünk, négy-öt sorral arrébb megállt és ott folytatta az evészetet/szedést, ahol abbahagyta. Ragaszkodott hozzá, hogy a vödröt ő cipelje. Nagy nehezen összeszedtünk négy kg és azon izgultam, hogy egy esés és minden a földön landol.
Kendusnak bejött az eperszedés. Minden piros szemnek hangosan megörült, többször figyelmeztette a tesóját, hogy a zöldet ne tépje le.
A nap végén azt mondta, hogy neki az volt a legjobb, hogy kimentünk epret szedni. Ezen annyira felbuzdultam, megígértem neki, hogy megyünk máskor is.
Itthon 'kiterítettük' a leszedett epret és folyamatosan rájárunk, már szinte alig van belőle, az már biztos, hogy lekvárhoz nem lesz elég.

1 megjegyzés:

  1. Nahát, de jó, nálunk jártatok :) ! Egyébként az a legjobb az egészben, hogy én is minden évben betervezem ezt az eperszedést, de eddig még egyszer sem mentünk, bár nem is eperből fogy nálunk a legtöbb, hanem cseresznyéből és dinnyéből, Toma meg nagyon visszafogott gyümölcs ügyben... De kedvet csináltál hozzá, úgyhogy még az is lehet, hogy idén megejtjük :) ... Kende nagyon aranyos lehetett, ahogy örült e termésnek, Toma is mindig ilyen boldog, ha felfedez egy érett paradicsomot vagy cukkinit a kertben :) ...

    VálaszTörlés