Összes oldalmegjelenítés

2015. november 29., vasárnap

Lotti

Babalátogatóban voltam.
Édes kislány Lotti, nyugodt és kiegyensúlyozott baba volt(amikor ott voltam, állítólag tud sírni is!)
Az ottlétem alatt végig aludt!
Fiaim nagy súllyal születtek, kisebb súlyú babát még nem fogtam a kezemben, egészen eddig.
Lotti külsőleg tiszta Apja.
Mióta gyerekeim vannak meg tudom számolni hányszor voltam nélkülük bárhol. Ritkán jutunk el moziba, koncertről, színházról, kozmetikusról lemondtam...majd 15 év múlva bepótoljuk. Most velük szeretnék lenni, minél többet, ahogy a mondás tartja: gyerekeink vendégek a háznál....amíg velünk, mellettünk vannak, addig kell minden pillanatot kiélvezni. Vinci jövőre ovis lesz, aztán a nap nagy részét úgyis intézménybe tölti és nem velünk.
Úgy mentem el Lotti babához, hogy elaltattam ebéd után, Zoli a másik szobában dolgozott. Kb. 1,5 órát aludt(ami Vincihez képest soknak mondható), kérdeztem, hogy amíg nem értem haza, addig mit csináltatok?
"Én dolgoztam, Vincinek szabad foglalkozás!"
Az utóbbi azt jelenti, hogy szinte bármit csinálhat másodszülöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése