Összes oldalmegjelenítés

2015. május 9., szombat

Madarak és fák napja a Füvészkertben

Tavaly nyáron fedeztük fel(Zoli most jött velünk először, ő fővárosi lévén, még soha nem járt arra) a Füvészkertet és az ott zajló gyerekprogramokat. VIII. kerület lepukkant(büdös van, mindenhol kutyakaki, vizelet a járdán, örömlányok az út mellett) részén van a Füvészkert.
 Amikor az ember belépa Füvészkertbe, akkor megcsapja az orrát a virágokból áradó kellemes illat
és a rendezett, tiszta botanikus kert látványa.

11-kor kidől Vinci, az ő napirendjéhez igazítva kell csavarogni.
9.30 körül kezdődtek a programok, addig futottunk a fiúk után,
az egyik jobbra ment, a másik balra. A japán kertnél lett a találkozási pont, a "vizes"részt mindig szeretik.
Vini be akar ugrani a vizbe, Kendus halakat akar fogni.
Néztünk madárgyűrűzést
és megtudtunk új információkat a rigóról, pl: ha a lába közepéig leér a hasánál lévő széles, fekete csík, akkor fiú madárról van szó.
Ha a szárnyait széthúzzuk, akkor megtudjuk, hogy mennyi idős, mikor vedlik és hogyan fogják be az ügyes kezűek gyűrűzésre.
Megsimogathatták a gyerekek(és a túlbuzgó szülők)a befogott két madarat. Ócsáról jöttek a madarászok(nem vagyok benne biztos, hogy így kell írni), ott van a központjuk, megvan az egyik nyári kirándulás célpontja. Felajánlották, hogy gyűrűzés után Kendus reptetheti a madarat, ő inkább a fenekembe bújt és onnan figyelt.
Kint volt a Mi micsoda klub(szeretjük a könyveiket, matricás albumjaikat), OMSZ, Pilisi Parkerdő. Lehetett kézműveskedni:
színezni, zsepiből virágot készíteni, különböző virágformákat gipszből kiönteni. Gondoltak a kisebb gyerekekre is, mint Vini. Ő golyóvezetővel játszott és puzzlet rakott ki.

Hallottunk fülemülét, láttunk nádirigót és meggyvágót, két mókust, banánfán érett banánokat
és ginko bilobát is(ez a páfrányfenyő, aminek a terméséből készítik az érbetegség elleni gyógyszert. Ginko ezüst barackot jelent, Mária Terézia hozta be Magyarországra.
A páfrányfenyő minden szélsőséges körülményt elvisel, nagy túlélő.
A Füvészkert területén van egy kastély, ahonnan elhurcolták Bajcsy- Zsilinszki Endrét(a kastélyon még láthatóak a golyónyomok)
Ahányszor itt jártunk mindig csak néhány ember sétálgatott, gyerekprogramokon sincs nagy tumultus. Ezért (is)szeretjük.




2 megjegyzés:

  1. Én pedig nálad olvastam erről a lehetőségről, de akkor éppen nem volt ilyen vonzó program a honlapon... és el is felejtkeztem róla. :-( Bár a környék miatt annyira nem is tűnik már vonzónak.

    VálaszTörlés
  2. A környék katasztrófa, de ami bent vár a Füvészkertben felülír mindent. Érdemes elmenni.

    VálaszTörlés