Vinci a sziesztáját délelőtt letudta, ebéd után tele hassal(grízgaluska levesből, rakott krumpliból, diós sütiből állt a menü) indultunk, mégis már a 30 perces úton kérdezgették, hogy mit pakoltam enni. Állandóan éhesek.
Szépjuhászné megállónál tettük le az autót, onnan gyerekvasúttal(amikor mondtam Zolinak, hogy gyerekvasúttal megyünk, akkor nem tudta, hogy miről beszélek. Ő csak úttörővasútat ismer:)
mentünk fel a Széchenyi-hegyig. Értem azt, hogy miért megy egy kisfiú vasutasnak, de egy lány?!
Jólnevelt gyerekek módjára viselkedtek felfelé, na de lefelé....Vini szaladgált, nem ült a fenekén(egyszer-kétszer esett is), kaját kunyerált egy idős nénitől, egy bandához odament haverkodni. Kende elfáradt hazafele, ő csöndben nézett ki a fejéből. Öröm volt a nyitott kocsiban utazni.
Hideg, szeles idő volt odafele, Vincinek itthon felejtettem a mellényét, Zoli kabátjába burkolva utazott.
Szeszélyes az időjárás: tettem be mindenkinek esőkabátot, rövidnadrágot, pedig csak egy délutáni sétára mentünk.
Rengeteg medvehagymát láttunk a sínek mellett. Csillebérci megállónál nosztalgiáztam és arra gondoltam, hogy még pár év és jöhetek ide(is) a fiúkkal.
Három kisebb játszótér van egymás mellett.
Az első játszótéren Kendus többször sorba állt a függő hintáért, a másodiknál Vinit nem kötötte le a mászóka(csak az van)
, hanem terepszemlét tartott a bozótosban, a harmadiknál mindenki megtalálta a kedvére valót.
Itt töltöttük az idő nagy részét,
a kilátóhoz már nem mentünk el, így is ketten kellettünk ahhoz, hogy Vinit bekössük a babakocsiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése