Összes oldalmegjelenítés

2015. január 3., szombat

Minden jó, ha vége jó

Szilveszterkor a Műjég mellett sétálva szóba került, hogy idén még nem volt korcsolya a lábunkon.
Ma délutánra terveztük, hogy bepótoljuk azt,ami eddig kimaradt.
A kerületünkben lévő Jégcsarnokba mentünk, a terv az lett volna, hogy felváltva vagyunk jégen Kendével, Vini a lelátón lépcsőzik/sétál.
Szirénázó autók mentek el mellettünk, mire a Jégcsarnok elé értünk már ott állt vagy 4 tűzoltó, 2 mentő, 2 rendőrautó, katasztrófavédelem, az embereket hozták ki, az ajtók tágra nyitva. Szén monoxidra gyanakodtam, itthon a hírekben megnéztük, hogy valóban azt történt, amire gondoltunk, szerencsére súlyos sérült nincs. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha....
A tervezettnél később indultunk, mert Zoli dolgozott, Kendus aludt(amíg az öccse rá nem mászott)
Zoli mondta, hogy találjak ki korizás helyett valami mást, ha már kocsiba vágtuk magunkat, mindenkin három réteg.

Menjünk a Müpához, olvastam, hogy koripályát állítottak fel.
Csak Kendus és Zoli mentek jégre, Vini elég jól tűrte a babakocsiban ücsörgést,
Mosoly a cumi mögött, kesztyű a Kendéé
szólt a klasszikus zene, szép a környezet, Vincit elkápráztatták a fények. Inkább kisgyerekes családok koriztak, egy-két profi siklott a jégen.
Hazafelé jövet Zoli mondta, hogy milyen jó a pálya, nem nagy, nem kicsi, nincs tumultus, pont jó, ja és még ingyen is van. Aha, észrevettem a házirend tábla mellett egy mini kiírást arról, hogy 500ft/fő vagy Müpa jegy felmutatásával lehet használni a pályát. Lógtunk, merő véletlenségből. Nem szokásunk ilyet csinálni, jót nevettünk rajta(egyszer Krétán nyaralva hasonlóan vacsoráztunk ingyen, azóta is emlegetjük)Legközelebb fizetünk.
Néhány emberen láttam karszalagot, furcsállottam is, mert kiírást(jegyszedőt) nem láttam, arra gondoltam, hogy a korcsolyát kölcsönözték, onnan a karszalag.Korcsolyáztunk is, ingyen is volt.
Kendus ügyes volt, egyszer-kétszer elcsúszott,
mondta, hogy fáradt, de nem jött le pihenni a pályáról, rákapott a korizás ízére. Megyünk jövőhéten is.
Kb. 1 órát voltunk ott, este Adélék jöttek át hozzánk.
Kendus többször próbálta közös játékra invitálni Adélt, de nem jött össze., néhányszor Kende bevadult időnként, ordított ha nem az volt, amit elképzelt.
Vinci és Kende összekaptak, mert a csúszdán a szandál nyomott hagy, mindketten kaptak nedves törlőt,le is törölték, Vinci takarított volna még, Kende meg már csúszott volna. Volt nagy hajbakapás, hajtépés, csípés, rúgás Vinci részéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése