Összes oldalmegjelenítés

2013. október 6., vasárnap

Adél szülinapja

Adél 3 éves lett, felköszöntöttük!
:)
Még a Ringatóról ismerjük egymást, aztán Manó tornára is együtt mentünk. Egy beszélgetés alkalmával pedig kiderült, hogy közel is lakunk egymáshoz, az utcáink merőlegesek egymásra.
Ők is voltak már nálunk játszani, dumcsizni, mi is voltunk náluk. Az együtt sétálás eddig rohanásból állt, futottam Kendus után, aki kiment az útra mocival vagy elvette Adéltól.....
Adél a nyár alatt sokat változott, bátorodott, beszédesebb, közvetlenebb lett.
Kendussal készítettünk ajándékot: katicabogarat festettünk kavicsra
, a kiserdőbe szép, őszi faleveleket gyűjtöttünk,
Dísz
abból kivágtuk Adél nevét és lamináltuk(az egyik levélre festettünk is, ami a laminálásnál elkenődött)
Kende még most is szeret vágni, festeni, matricázni, rajzolni, színezni(még nem vonalon belül színez és egyáltalán nem precíz, de amit csinál azt élvezi és az a lényeg, nem?!)
Vinci is jött velünk, belecsúsztunk a szoptatás idejébe, de ott kapott cicit egy kicsit bömbizett majd a karomba elaludt.
Kis cuki
Adélnak a szobájában volt csúszda, amivel a fiam nem tudott betelni, játszottak boltosat a gyerekek(Adélnak menő pénztárgépe is van), Kendus felfedezte Adél játékait, kincseit, jó volt látni, hogy együtt eljátszanak, elbeszélgettek!Igazából nem zavartatta magát a fiam, hogy nem otthon van, ő teljesen otthonosan, szabadon mozogott.
Adél apukája, Ati különösen bejött Kendének, hancúrozott vele, ha kiment a szobából, akkor Kendus már kérdezte, hogy hol van.
Nagyon jól éreztük magunkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése