Összes oldalmegjelenítés

2013. május 10., péntek

Roni ballagása

Kendussal közösen saját készítésű ajándékkal leptük meg Ronit, ballagása alkalmából.
Hurkapálca, zsírkréta, ragasztó, tűzőgép és papír kellett a virágokhoz. Emellett spatulából elkészült a neve is. Sajnálom, hogy a részleteket és a végterméket sem fotóztam le, pedig igazán szépre sikerültek. (Az ötlet a Kifli és levendula blogból származik).
Miután Judit Mamától kaptunk egy nagy zacskónyi spatulát, felhasználtuk garázsként, autóútként, autómosóként is.

A ballagás délután volt, előtte ebéd a Rákóczi Grill étteremben(nagyon finomakat ettünk. Itt egy fix összegért annyit eszik-iszik az ember, amennyi belefér. Dédi gondoskodott a kicsikről is, spejzolt nekik délutánra pogit, nehogy éhen maradjanak:))
Szülők, nagyszülők
 13.30-ra voltunk hivatalosak, akkor kisemberem mindig alszik. Aznap is így tett, bealudt az autóba, telefonáltam Mamának, hogy toljanak össze székeket az étterembe, ahol folytatni fogja a szundít, de ahogy kiszálltunk az autóból a szakadó esőbe, rögtön felébredt. Egy kicsit kómás volt, de hamar felélénkült.
Lilivel és egy másik kislánnyal(Szófi, aki családjával egy másik asztalnál ült) rögtön megtalálták a közös nevezőt. Futkároztak(főleg Kende vezényletével történtek a dolgok,), bújócskáztak, hancúroztak. Az álmosság, fáradság csöppnyi jele sem látszódott Kendebendén.
Ennyire szeretik egymást az unokatesók!

Kendus jól érezte magát akkor is, amikor NagyLaci ebédjét ette vagy amikor Lilli etette őt, az asztalnál önállóan, nyugodtan nem evett, de más tányérjából örömmel falatozott.
A videón azt mondja Lilinek: "Bújócskázunk, jó?!"

Állandóan mozgásban van, amit már délután nehezen tudok követni, pörög ezerrel. A ballagás napján az apja vette át a felügyeletét, ültem, figyeltem, bámészkodtam, csodálkoztam ezalatt.

A ballagási ünnepség hosszú volt és alig volt levegő(vagy csak sok volt az ember), ülve elviselhető volt a hőség. Ha jól emlékszem, akkor az én ballagásomon kevesebb virág, héliumos lufi
Hello Kitty alatt Roni:)
és dekorációs ajándék volt a ballagó diákoknál.  Nagylaci a kicsiknek a ballagás végére
A székeken orgona virágok, mikor kiürült teljesen az aula mi akkor indultunk haza
beszerzett pár színes lufit, amik azóta is a szobáját díszítik.
Itt aztán lehetett gyönyörködni a virágkötők munkáiban, a kreatív ajándékokban, legjobban a zöld növényekből készített fülhallgató tetszett.
Ami még különleges volt számomra, hogy egy kivetítőn ment a műsor alatt a diákok legjobb fotói, pillanatai. Árgus szemekkel lestük, hogy mikor jön Roni.
Mint három tojás:)
Sok képet, videót készítettünk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése