Összes oldalmegjelenítés

2013. május 2., csütörtök

Joli 50 éves lett

A hétvégén ünnepeltük Joli 50. születésnapját.
Az ünnepelt

Ajándékba tőlünk tortát és virágot kapott. A torta szerintem már művészi alkotássá sikeredett. Belül csoki volt, de olyan omlós volt a tésztája és a csokikrém is etette magát, senki nem tudott neki ellenállni. Hasonlóan,mint Zoli szülinapi tortáját ezt is a barátunk, Éva készítette(aki nem végzett cukrász), remek sütiket, tortákat készít. Minden ehető volt rajta, kivéve a drótok, amikkel a rózsák rögzítve voltak. A torta az utazást is sértetlenül túlélte. A tűzijáték mindig elkápráztatja Kendust.
Mindig úgy tervezem az utunkat, hogy nagyjából az út alatt a kisemberem kialudja magát, ez az esetek többségében mindig így van, így amikor megérkezünk valahová, akkor már kipihent, mehet a buli. Frontról nem tudok, de valamiért kétszer is ránéztem és láttam, hogy bukik le a feje, mégsem aludt el. Odaértünkkor már nagyon nyafi volt, mindenért hisztizett. Próbáltuk altatni az apjával közösen és én egyedül is, de nem jött össze, gondoltam, hogy bevettem az autós praktikát(ritkán teszek ilyet), mert reggel 5kor már fent volt és kb. 11 után már csak hisztizett. Az autóban elaludt, már az első utcasarkon, de ahogy leállt a motor, az ő szeme kipattant. Még utána sem adtam fel, próbálkoztam, de hiába. Ő meg csak esett-kelt-hisztizett.
Aztán kiengedtem a fiúkhoz az udvarra és ott megnyugodott, hazafelé elaludt a kocsiba. A fiúk halat pucoltak, amit Laci reggel fogott. Zolit megtanították halat pucolni, szálkamentesíteni, kaptunk is belőle. Hétvégén(ha nem esik az eső, akkor bográcsban készül majd a halászlé)

Az ebéd nagyon finom volt
és bőséges(a nekünk elrakott menüt még három napig ettük itthon), nem untuk meg. Zoli nem szokott inni, de valami isteni meggyes-mézes pálinkával kínálták, aminek nem tudott ellentmondani, egy óra után mosolygott, mint a tejbetök. (olyan, ami úgy ittatja magát). Több családi fotót is készítettünk.

Kendussal hancúroztak, mindig valaki dögönyözte a drágám.
Keresztapjával
Délután focimeccsre indultak a fiúk, de az ellenfél lemondta a játékot, de Kendus így sem maradt foci nélkül, Laci és Bálint rúgta vele a bőrt.
Sokat beszélgettünk Dédivel, Jolival, Dalmával, amikor a fiúk leléptek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése