Összes oldalmegjelenítés

2013. április 24., szerda

Délelőttünk Noelékkal

Pontos tervünk még nem volt, hogy délelőtt hova, merre megyünk és mit csinálunk, abban biztosak voltunk, hogy kinti programot szervezünk , Noel és Noémi is jön velünk.
Nyitásra elmentünk a Harmónia házba, Soroksárra. Nincs tőlünk messze(földút vezet oda, de kint van a Budapest tábla:). Az egész úgy épült fel, hogy a tanyasi állatvilágot mutatja be. Szombaton van a családi nap, amikor előadás és vezetés is jár a belépő mellé. Mi hétköznap mentünk, de már jártunk ott, így csak az ismerkedés, állatsimogatás maradt.
A bejárat mellett van egy kis halastó, a fiúk közelről megcsodálták, aztán rohantak a lóhoz(aki betegnek tűnt) és a szamárhoz. Kendus nagyon közvetlen az állatokkal, etetni, simogatni akarja őket vagy rosszabb esetben kergetni, mint az emut.
A malacoknak bedobálták a szalmát, nem érdekelte őket, hogy a malac nem szereti a szalmát, ráadásul Kendus úgy gondolta, hogy biztosan nagyon éhesek, ezért két marokkal szórta be a szalmát, így került a malac fejére is.
Megengedték, hogy a ketrecből vegyünk ki nyuszit(ezt Kende meg sem hallotta, már önállósította magát)és nyitotta a ketrec ajtaját.
Valamiért tartok a kecskéktől, akik a bárányok mellett voltak. Emlékszem legutóbb is kiugrott az egyik, én meg ahogy csak bírtam szaladtam a másik irányba gyerekkel a hónom alatt. Most is kiszökött, de bátor voltam és nem fogtam menekülőre:)

Miután itt végeztünk, állatkakisan, koszosan átmentünk az Újtelepi nagyjátszóra.
Szeretem a játszóteret, mert takarítják!Máshol még ezt soha nem tapasztaltam. Vízcsap van, ahol lehet kezet mosni, a kukákban szemeteszsák van és a játékokat is takarítják, a területen söpörnek. Aznap délelőtt is kint voltak a közmunkások és nem lazsáltak, hanem dolgoztak. A területen több pad is és árnyékot adó fák vannak(már csak a wc hiányzik)
Itt van egy nagy kalózhajó, amit keresztül-kasul meg lehet mászni, nagyobb gyerekeknek találták ki. Ez valahogy elkerülte a figyelmüket.
Csúszdáztak(Kendus azokra a csúszdákra, amikre nem lépcsőn, hanem pl. kötelen kell felmászni még nehezen megy, segíteni kell neki, mert mindig elbambul és beesik a lyukba) hintáztak, motoroztak a fiúk
. A játékok Eu kompatibilisek, olyan, ahol a 3 éves és a 10 éves is jól érzi magát, tud tombolni.
Kendusnak ha valami megtetszik, ami nem az övé, akkor a másodperc tört része alatt képes azt sajátjának tekinteni és foggal-körömmel ragaszkodni hozzá, ez történt Noel motorjával is.
Mondanom sem kell, hogy az ebéd utáni alvással nem volt probléma.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése