Nosztalgikus érzés

Nosztalgikus érzésem volt, amikor Kendus vizeletét(ami negatív lett, juhéé) vittem leadni a Dél-PEstibe. Ha elmegyünk a kórház előtt(ami tőlünk pár utcányira van)akkor elmondom Kendusnak, hogy a 9. emeleten jött világra.
Hányszor jártam oda vizsgálatra, uh-ra. Sokan gondolják úgy, hogy a főváros egyik legrosszabb egészségügyi intézménye, mert valamiért rossz tapasztalatuk volt. Bármikor mentem a kórházba, mindig mosolygós, segítőkész emberekkel találkoztam. (csak ha útbaigazítást kértem, már akkor is készségesen válaszoltak)

Emlékszem, amikor először mentem vérvételre, mennyire be voltam tojva, merthogy fájdalomküszöböm hihetetlenül alacsony, egyáltalán nem bírom még a méhcsípést sem. Tűt, vért nem bírom. Az első vérvételnél a leendő szülésznőm jól helyretett, hogy ne nyafogjak, ez csak egy vérvétel, nem a szülés....túléltem:)(azóta, csak ő vett tőlem vért, elsőre eltalálta a nem látható, érezhető vénám)

Nosztalgikus érzésem volt, amikor tegnap Csibóval Zalaegerszegre mentünk autóért. Dumáltunk, Csibó elmondta azokat a storykat, amiket kivülről tudok már és már annyiszor hallottam, hogy mi volt vele a gyulai osztálykiránduláson:)
Megálltunk a Marchéban  kajálni(mint régen),ettem egy felejthető mákos gubát,  átmentünk a Kőröshelyi hídon(ahol mióta megépült félek)és jól elfáradva éjszaka értünk haza.
Amíg fuvarban voltunk, Roniék vigyáztak Kendusra, Kendus jól érezte magát, mert másnap is azt mondta, hogy Peti épített és Roni mesélt neki.