Összes oldalmegjelenítés

2012. október 12., péntek

Ricsikénél

Kendus úgy döntött, hogy kipróbálja a nemalvást nappal(legnagyobb örömömre).
Apja szerint nem volt meg a napi kilométer sétánk és nem fáradt el eléggé, ezt cáfoltam, mert voltunk a Tátra téri piacon gyalog, Aldiban, Kabinál, szelektív szemetet vittünk el stb. Sőt a játék"adagja"is bőségesen megvolt.(több barátunk, ismerősünk gyereke 2 éves kor körül már nem aludt nappal, a frontra és a fogzásra fogom, Kedusnak nagyon kell az ebéd utáni alvás és nekem is a relax:)

Délután megbeszéltük Ricsiékkel,(fertőző osztályról az ismeretség, Kende és Ricsi között 2 hét különbség van) hogy elmegyünk a Városligetbe, azaz pontosan a Dózsa és az Ajtósi sarkán lévő szupi játszótérre.(A fiam játszi fan)
Falusinak magyarázhatja valaki, hogy melyik az Ajtósi és a Dózsa sarka....a parkolóhelyben voltam csak biztos.  Útközben nyitott szájjal aludt a kiskrapekom.
Időközben elég hűsi lett Viki kitalálta, hogy menjük fel hozzájuk háztűznézőbe. Most újították fel a lakásukat.
A lakás szép, tágas, világos. Kendus még soha nem volt bérház jellegű, körfolyosós, gangos házban. A házra azt mondta, hogy daru(talán ,mert olyan magas)A fiúk együtt jóízűen uzsiztak(almás muffint vittem, ami Csibó szerint már olyan uncsi-pedig még soha nem csináltam almás muffint)
Kende lecsapott a betonkeverőre, ami úgy emeltem fel, hogy lejött az eleje.(Mamának meséli este : keverő, lejött eleje), de Kendus így azt mondta: Nem baj Anya, így is hazaviszem:)
Még jó, hogy szól milyen tervei vannak.

Köszönjük a vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése