Összes oldalmegjelenítés

2018. december 21., péntek

Ortopédia, gyógytesi, időbeosztás

Állítólag még időben mentünk el az ortopédiára és kértük a gyógytesit. Az iskola védőnője javasolta, hiába látogatjuk évente legalább kétszer az ortopédiát még egy szakorvos sem ajánlotta fel, hogy felírja a gyógytesit.Novemberre volt időpontunk, az orvos bizonytalan időre lebetegedett, kaptunk helyette egy december végi hétköznap 11.30-as időpontot. Reggel elment Kende suliba, Zoli elvitte a Heim Pálba és dolguk végeztével vissza a suliba. Hiányzott az őszi-téli időszakban eleget, lógni nem szeretünk.
Zoli szerint így is húzta a száját a doki, mikor azt kérte tőle, hogy írja fel a gyógytesit.Vitte a védőnő leírását, előző ambuláns lapokat. Születése óta járunk vele szakrendelésre, az erősen befelé dőlő bokái miatt, a laza izomtónus miatt, szerencsére még gerincferdülés nem áll fent, de hanyag tartás igen. Az egyik lába 0,5 cm rövidebb. Évente egyszer kap tb támogatásra ortopéd cipőt. Most még felveszi, néhány év múlva szerintem nem fogja(csúnya).
Kiderült, hogy abban a suliban van a gyógytesi, ahol tanítok:)Heti kétszer mehet, ebből az egyik gyógyúszás(ez egy másik iskola tanuszodájában van). Hétfőn lesz a gyógyúszás, abban az időpontban, amikor teniszre jár. Az utóbbi szerelem, az előbbi kötelesség. Valószínű, hogy le kell mondania a teniszről, talán a tavaszi-nyári időszakban változik az órarend és belefér majd az időbe.
Szerdánként 16.30-18.00 ig van a torna, csak átsétálok érte a suliba. Hosszú nap lesz a hétfő-szerda.
Felvettem a kapcsolatot a gyógytornásszal, a környezetemben mindenki dicséri, nekem elsőre nagyon szimpatikus.

2 megjegyzés:

  1. Nekünk nagy szerencsénk van, hogy abban a suliban van gyógytesi, ahova Ákos jár, ezért hetente kétszer házon belül megoldja. Nem is értem, miért nem írták fel eddig Kendének, főleg olvasva az előzményeket. Egyébként Ákoson azt látom, hogy használ, én is észreveszem a tartásán.

    VálaszTörlés
  2. Bízom a legjobbakban, Kendusnak hosszú lesz a hétfő-szerda, de remélem megéri.

    VálaszTörlés