Összes oldalmegjelenítés

2018. december 7., péntek

Advent első vasárnapja

A decemberi zsúfoltságot megtoldjuk egy névnappal és egy szülinappal is.
Délelőtt misén voltunk, hívták a karácsonyi betlehemesbe Kendét szerepelni, de nem szeretne(másnapra valamiért meggondolta magát, az énekpróbára elmentünk, estére lázas lett, azóta sem gyakoroltunk), a délutáni pihenés után bementünk a Vörösmarty térre.
Pihenés után ugyanolyan hisztisek voltak, mint előtte.
A fény villamossal utaztunk volna, ha bent van a megállóban vagy rövid időn belül megérkezik. De nem és visszafelé is elkerültük.
Vásár még mindig gyönyörű, az esti kivilágított főváros is csodás. Valahogy most nem éreztem zavarónak a tömeget, nézelődtem volna nyugiban, de a gyerekek mellett nem lehet. Az egyik balra menne, a másik jobbra.
Névnaposként kívánságom a Gerbaudban egy latte , mellé édesség. Minden álmom így teljesüljön:)
Fiúk többször elmondták, hogy ők még ilyen finomat nem ettek.(Egyszer már voltunk négyesben ott, akkor még Vinci babakocsis volt). Én sem ettem finomabb desszertet, mint ott!
A legek legjobbja. Somlóit és diós palacsintát ettünk. Egy palacsintával jól lakik az ember!Csokiöntettel, aszalt sárgabarackkal nyami...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése