Összes oldalmegjelenítés

2018. december 14., péntek

BULI

Szeretem a növényeket(is), közelünkben van az Oázis kertészet, a hely maga a kánaán nekem(könyvesbolt után:). A tökfaragós időszakban jártam ott a fiúkkal, szoktak tematikus napokat tartani, annak keretében ott volt egy bácsi, aki a mobil kemencéjében lángosokat sütött(olyan langalló-félét), édes-sós feltétekkel, mártogatóssal. Hangulatos az egész, Vincinek annyira ízlett, hogy ott rögtön négyet is benyomott!Nem kispályás:)
Beszélgettünk a bácsival(többször találkoztunk ott már vele előtte is, törzsvásárló vagyok a kertészetben:)és meghívtuk hozzánk a szülinapra. Leegyeztettünk mindent, ő beírta a naptárjába. Ahogy változott  szülinapi party időpontja(másik osztálytárshoz igazodva)úgy megbeszéltem vele a szombatot, szerencsére jó volt neki. Úgy érzem, hogy még időben szóltam.
Múlt vasárnap tartottuk a bulit, szombaton felhívtam, hogy hány órára érkezik, hogyan és mivel készüljek. A válasza az volt, hogy ő nem jön. Rendben, akkor viszonthallásra. Ő mondta, hogy nincs rendben, majd beszéljünk meg egy másik időpontot és kedvezményesen eljön. Zoli szerint túl diplomatikus voltam, ő messzire küldte volna.Engem az bosszantott, hogy nem jelezte, nem hívott, nem üzent. Még jó, hogy előleget nem adtam.

Újragondoltam az egészet. Ok, akkor süssünk kézműves:)pizzákat a gyerekekkel. De mire kb. 20 szelet megsül, addig lemegy a nap. Végül pizzát rendeltünk, kétfélét és elfogyott mind. Szombat délelőtt Vincivel vagyok fejlesztésen, ezért a nagy sütögetés most elmaradt, idő hiányában. Éhesen száj nem maradt, a közeli cukiból jött az oreo torta, sósak, tortillákat vettem édes mártogatóssal és persze sok-sok édesség is volt. Pezsgőztek is, az olyan nagyos:)
Kende miután bevitte a szülinapi meghívókat a suliba, ráírta, hogy a meghívott hozzon magával tabletet és/vagy telefont és vagy nurf pisztolyt. Nekünk egyik sincs. Ez úgy derült ki, hogy felhívott egy anyuka, hogy ők egyikkel sem rendelkeznek. Kende gondolta, hogy ez egy kütyü party lesz és mindenki kockul a másik mellett. Ne legyenek "feladatok", szabad foglalkozás  legyen mindenkinek!
Ha hívunk 13 gyereket , akkor őket le kell kötni, különben káosz uralkodik és valaki sírni fog, rosszkedvű lesz, a buli meg nem erről szól. Az egyik fiú hozott 4 nurf pisztolyt és sírás lett a vége, rövidre zártam ezt a részt. Zoli telefonját azért elcsente Kende és bebújtak a gardrób szekrénybe nyomogatni vagy amikor zenét kerestünk a tévén, akkor megörültek, hogy most filmet nézünk:)
Társasoztunk, twister, kincskeresés, csillagszórózás, éneklés, focikártya csere-bere, csocsózás, pillecukrot fűztek szívószálra, aztán hátratett kézzel megették, készültem totóval, ami az ünnepeltről szólt, lufifújó verseny és hasonló mókák. Enyhe idő lett estére, kivittem őket az udvarra focizni, kidobozni, szaladgálni.
Az egyik kislány cukorbeteg és pumpa van a hasánál, ez nagyon érdekelte a fiúkat(3 lány a többi fiú), mit jelent, miért nem azt eszi, amit a többiek és kidobosnál figyelni kell, hogy bokára dobjunk. A lányoknak furcsa volt, hogy a fiúk hangosak, az egyik fiú kiosztotta az egyik kislányt: "Dugulj el!"-kérte. A fiúk hazamentek, a lányok még maradtak, talán onnantól kezdve egy kicsit felszabadultabbak voltak. Kende szemöldök még a buli elején egy kardozás következtében felszakadt.
Szerintem mindenki jól érezte magát, a visszajelzések pozitívak. A legközelebbi gyerekzsúrt a hagyományaink szerint szilveszterkor tartjuk!
A takarítás sem volt vészes utána, mivel folyamatosan le voltak kötve a gyerekek, ezért nem nézett ki úgy a ház, mintha bombát robbant volna. Fényképezni elfelejtettem, néhány kép Nóritól:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése