Összes oldalmegjelenítés

2018. november 20., kedd

Nyílt nap margójára

Kende iskolájában nyitott hét van(más iskolákban csak nyitott nap szokott lenni), a részvétel előzetes regisztrációhoz/visszajelzéshez kötött. Újdonság, hogy idén kaptunk egy szempontrendszert, amire figyeljünk az órán(mind a gyerek viselkedésére, aktivitására, környezetére vonatkozik)
A mai nap Zoli magyar órán, én énekre mentem be(erre a kettőre volt ma lehetőség).
Valamiért elfelejtettem az ének órának a látogatását is visszajelölni. Loholok át Kendéhez(csak egy sarok választ el tőle hétfőn, kedden és szerdán délután), fel se nézek a lépcsőn, de ő már ott vár engem és a nyakamba ugrik.
Szünet van, félig nyitva a terem ajtaja. Illedelmesen megkérdezem a napközis tanító nénit(ő az énekes is és nem mellesleg a saját gyerekét is tanítja, ami szerintem nem etikus, nem egészséges), hogy bejöhetek-e.
Válasza: NEM!!
Na, egy percre lefagytam és visszakérdeztem, hogy miért?
Mert nem vagyok regisztrálva a mai órára!(Ami szabály, az szabály!)
Csak egy anyuka regisztrált a mai órára.
Igen, rendben, de 2 perc múlva becsöngetnek és nem látom az említett anyukát, esetleg helyette bejöhetek?
Nem! Kende közben elkezd sírni.
Látta az arcomon a felháborodást!Akkor menjen le és beszélje meg az osztályfőnökkel-mondta.
Lementem, de az osztályfőnök már hazament(7. óra)Megérzésem szerint tudta az ének tanító néni, hogy a kollégája már hazament. Szorított az idő. Közben telefonált a titkárnő az osztályfőnöknek, hogy keresem. Ő megengedné, valóban nem regisztráltam, de nem az ő órája.
Szerencsémre jött az igazgató(utolsó 1 perc), röviden vázoltam a helyzetet. Elvörösödött és azt mondta, hogy persze, hogy rugalmasak, ha már ott vagyok és érdeklődök, menjek. Említettem, hogy a férjem ott volt már a harmadik órán.
Pont csöngetés előtt beértem.(A várt és regisztrált anyuka utánam esett be) Közöltem, hogy beszéltem az igazgatóval, beleegyezett, hogy beüljek.
Akkor jöjjön!-volt a válasz.

Még most is bennem van a düh.
Az, hogy milyen volt az óra megérne egy bejegyzést.

4 megjegyzés:

  1. Popianyu leírta, amit gondolok.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg idiotizmus, nem tudok mást és szebbet sem írni, én is egyből erre gondoltam! Együttérzésem...

    VálaszTörlés
  3. Ezzel mindent elárultam a tanítónéniről.

    VálaszTörlés